Csáky Károly–Hála József: Adalékok Ipolyi Arnold születéséhez és gyermekéveihez

A  Magyar mythologia megjelenésének közelgő 155. évfordulója alkalmából a szerzőre, a magyar tudomány nagy alakjára, a „reneszánsz szabású tudós”-ra és főpapra, Ipolyi Arnoldra  emlékezve ismételten illik idéznünk az életutat, számba vennünk az életművet, annál is inkább, mert az ilyen-olyan értékelésekbe bizony hibák is becsúsztak bőven az idők folyamán.

A Magyar mythologia körüli legendákat már sikerült a kutatóknak kellőképpen el-oszlatniuk.1 Ellentmondásos adatok, eléggé nem tisztázott tények, tényszerűen alá nem támasztott állítások kerültek napvilágra a neves magyar géniusz biográfiáját illetően is. Értjük ez alatt a születés időpontját és helyét, a szülőház és a gyermekkori hajlék sorsát, az iskolákat, az iskoláztatás módját stb. Az életrajzzal (a születési hellyel) kapcsolatos pontatlanság már az Ipolyiról szóló első könyvben2 felbukkant, amelyet rövidesen korrigáltak,3 ám mindez a jövőre nézve nem volt eléggé hatásos. Újabb időben lexikonjaink szócikkeiben, az Ipolyiról szóló portrékban, összefoglalókban ismét hibákkal találkozhatunk. Ezek annak ellenére jelen vannak, hogy nemrégiben az Ethnographiában terjedelmes írás jelent meg a tévedések pontosításával, s más szerzők is – néha önmagukat korrigálva – pontos adatokat közölnek Ipolyiról.4 Be kell vallanunk, hogy olykor mi is a tévedések csapdáiba estünk. Mintegy tévedéseinket is jóváteendő születtek az alábbi sorok.

Ipolyi ősei, születési helye és ideje

Köztudott, hogy Ipolyi eredeti neve Stummer volt, ősei pedig Württenbergből származtak Magyarországra. Stummer György Koháry István szolgálatában szerzett érdemeiért kapott 1741-ben Mária Teréziától címeres nemeslevelet. Az ő unokája, I. Ignác, Ipolyi nagyapja már honti számvevő volt, s Tersztyánszky Annát (+1805), az ismert honti nemesi család lányát vette feleségül, így lettek tehát a Stummerek birtokosok Ipolykeszin. A Tersztyánszkyak eredete egyébként II. Endre királyig vezethető vissza. Akkor kapták a Trencsén megyei Trsztyét (Nádasfalut), majd a XVIII. században Hontban telepedtek le, amikor is megépítették Ipolykeszin, a Szögben lévő, ma is álló klasz-szicista kúriájukat. E család leszármazottja volt Tersztyánszky Bertalan honti főügyész, aki a másik előkelő honti család lányát, Gyürky Emíliát vette feleségül. ők a gyermekeik által emeltetett neoklasszicista sírkápolnában nyugszanak Ipolykeszin. Bertalan testvére volt Tersztyánszky Imre (+1847) püspök, Ipolyi Arnold egyik támogatója, illetve a már említett nagyanya, Tersztyánszky Anna.
Ipolyi Arnold édesapja, Stummer Ferenc (1799–1848) egy időben Hont vármegye főszolgabírója volt. Felesége, Szmrecsányi Arzénia, a művelt nagyasszony 1802. július 19-én született Hont megye északi palóc kisközségében, Kelenyén (+ Léva, 1881. szep-tember 21.). Ugyanott hunyt el Szmrecsányi Elek (1770–1821), Ipolyi anyai nagyapja. Az egykori honti alispán felesége volt az a Horváti és Disznósi Horváthy Ágnes (más helyen Anna, 1771–1832), akinek révén a Szmrecsányiak a disznósi birtokhoz jutottak. A Szmrecsányiak Liptó megyéből kerültek Hontba 1722-ben, amikor is Szmrecsányi Imre honti és zólyomi főispán házasságot kötött Palásthy Annával.5

Ipolyi anyai nagyszüleinek egyik ősi fészkét, Disznóst, 1312-ben említi először oklevél, amikor is „Zsemberi Ambrosius 1 1/2 ekényi vásárolt disznósi földjét […] leányának, Erzsébetnek, Mihály feleségének adta”.6 A férj Disznósy Mihály volt, s az ő utódai lettek itt földesurak. Mivel a család később kihalt, az itteni birtokukat a Horváthy család szerezte meg, akik a pusztát újra betelepítették, s egyik fontos birtokközpontjukká tették, miközben a megyénél is fontos tisztségeket töltöttek be. Vályi András Hont me-gyei „tót falu”-ként emlegette Disznóst, amelynek  „birtokosai   Disznósy   Urak,   lakosai   katolikusok”. Filiája Felsőzsembernek, s Báttól fél mérföldnyire fekszik, „legelője elegendő, de fája kevés, szőlő hegye csekély”.7

Anyakönyvi adatokkal igazolható, hogy Ipolyi a Hont megyei Disznóson (ma Disznóspuszta Bát közelében) született, nem pedig Ipolykeszin. A születés helyének Pór Antal által közölt pontatlanságát8 már Pongrácz Lajos helyesbítette 1887-ben.9 A tévedést a nevezetes életrajz szerzője elismerte és Ipolyi szóbeli közlésére hivatkozva közölte, hogy „ő voltaképpen útközben született, midőn a vele várandós édesanyja Disznósra sietett szüleihez”.10 Később Fraknói Vilmos is beszámolt a pontosított adatról.11 Később ismét sokan Ipolykeszit jelölték meg szülőhelyül,12 s noha 1973-ban Prokopp Gyula újból pontosított, majd 1995-ben az Ethnographiában jelent meg ezzel kapcsolatban helyesbítés,14 a hiba a mai napig jeles kiadványokban is felbukkan.15

Ipolyi születési dátumát illetően is bonyolult a helyzet, s talán már lehetetlen is a pontosítás. Születési dátumként szerepel az 1823. október 18. és október 20. Egy biztos: a disznósi születésű Ipolyit 1823. október 22-én keresztelték meg a felsőzsemberi temp-lomban. Születésének idejét valószínűleg ő maga sem tudta pontosan. Az e körüli bonyo-dalmakról szintén az Ethnographiában16 olvashatunk részletesebben.

Ipolyi szülő- és lakóháza

Ipolyi szülő- és lakóházáról sokan hosszú időn át azt gondoltuk, hogy közülük már egyik sem áll. A szülőház hollétének kérdése egyébként a nagy tudós halála után merült fel, amikor is Hont megyei tisztelői 1887-ben emléktáblát készíttettek tiszteletére. Mivel akkor úgy vélték, hogy Ipolyi Ipolykeszin született, házát is ott keresték. A faluban akkor még két kúria állt: a Kondoroké és a Tersztyánszkyaké. A Kondor-­uradalom központja a templom mögötti dombon volt, az Újfalu szélén. Itt állt a kastélynak nevezett földszintes úrilak is, amelyet szép park övezett. Ez mára már teljesen eltűnt.
A már említett XVIII. századi Tersztyánszky-kúria ma is megvan. Az épületet 1945 után átalakították, de régi ablakai és sátorteteje megmaradtak. Az egykori hangulatot, illetve arculatot némileg az épület belső tere őrzi. A kúriát e sorok íróinak tíz évvel ezelőtt sikerült azonosítaniuk. Ebben a helyrajzi térképek, a helybeliek visszaemlékezései, s a családi hajlékra vonatkozó Ipolyi-anyag egyaránt segítségükre voltak.

1858. október 2-án Ipolyi Arnold Hont megyei kedves barátjának, Pajor Istvánnak több példányt küldött abból a képből, amelyet Barabás Miklós készített róla, így kérve őt egyebek közt: „[…] Igen szeretném, ha valahogy jó módjával becsempészhetnél egyet Ipolykeszii atyai házunkba fölfüggesztésül, mostani birtokosának, hogy legalább ott is legyen némi emlékünk. […]” Pajor e sorokhoz később a következő ceruzás megjegyzést tette: „Lápossynak [?] átadtam a ki akkor birta a Stummer házat és birtokot.”17

A fentebb említett emléktábla az eredeti terv szerint arra a „szerény házra” került volna, „[…] melynek köréből az ország legfényesebb palotáin át, a Martinuzzi és Forgách püspökök történelmileg fényes székére vezette őt, az egyház, a tudomány, a művészet és a hazafiasság valódi mozaik-köveivel ékes útja!”18

Az emléktáblaavatás kapcsán megjelent egyik újságcikkben azt olvashatjuk, hogy „ […] Azon ház, hol ő [Ipolyi] született, jelenleg Tersztyánszky Andor úré.”19 Ebben „csak” az a tévedés, hogy nem a szülőházról van szó, a szóban forgó Tersztyánszky-kúria Ipolyi gyermekkori lakóháza volt. Megerősítik ezt az Ipolyinak Pongrácz Lajoshoz Egerből, 1869. február l-jén írt sorai is: „[…] Első ifjúságom legszebb legnemesebb képei közé tartozik a drégeli rom, melyet amint ipolykeszi-i szülőházam [!] ajtajából naponta láttam, úgy buzdultam hősének Szondinak feláldozó honszeretetén. […]”20 A drégelyi várromot Ipolyi csak a ma is álló épület délnyugatra néző ajtajából láthatta, ugyanis a másik (Kondor-féle) kastélynak déli bejárata (és amint az a Borovszky-monográfiában közölt fényképen21 is látható, másféle alaprajza is) volt.

A Honti Hírlapban, a Nógrádi Lapok és Honti Híradóban, valamint a Nemzetben számos, az Ipolyi-emléktáblára vésendő felirati javaslat jelent meg. Ezek legtöbbjében is az ipolykeszi kúriát emlegetik szülőházként. Csupán néhányat idézünk közülük:

„E házban született Hont fia jó Ipolyi Arnold
Mint főpapját Nagy-Várad és Besztercze szerette;
Mint iró művész neve tisztelt lesz hazaszerte.
Itt született Ipolyink… itt adta Isten a honnak; Tetteiért hevülünk…
szelleme őrzi e »Hont«

Szent hely e kisded ház: Ipolyink itt látta a világot; Lett. Vele hit,
s tudomány égi szövétneke gyúlt.”22

A táblára végül is egy más szöveg került (amelyről lentebb lesz szó) és annak ellenére sem helyezték azt el 1888-ban a gyermekkori lakóházon, hogy közben sok minden kiderült. Pedig 1887-ben azt írták a Századokban, hogy „Ezzel fogják megjelölni Ipolyi gyermek- és ifjúkori lakhelyét Ipolykeszin.” S azt is megírták ugyanott, hogy „A disznósi szülőház azóta [Ipolyi születése óta] elpusztult s így teljesen igazolva van, hogy az emléktábla Ipoly-Keszin arra a házra állíttassék, melyben Ipolyi gyermekkorát töltötte.”23 A tábla végül is a római katolikus templom falára került. Állításának eléggé nem tisztázott körülményeiről is történt már részletes közlés,24 ezért ezzel itt tovább nem foglalkozunk. Viszont hadd ejtsünk néhány szót még a disznósi udvarházról.

A Horváthy család, amely egykor Disznóst újranépesítette, a XVIII–XIX. század fordulóján élte itt virágkorát. Egy 1857-ben, Fabriczius Ferenc mérnök által készített telekfelmérés és tagosítási térkép szerint a Horváthyaknak több helyen is volt birtokuk a településen. Bizonyos Horváthy Vincéé volt például a 27. és a 28. „részletszámú” telek. Az előbbi 758, az utóbbi pedig 1277 négyszögölet tett ki. A falu keleti felében található telek egészen a Szikince-patakig lenyúlott, s egy kisebb kúria is állt rajta. Ez ma már nem látható, helyén új házak épültek. Szintén az említett úré volt a 43. számú telek. A mint-egy 334 négyszögölnyi terület felnyúlott egészen a mai temetőig, amely a falu nyugati részén található. Mellette volt Horváthy Antal 42. számú, 910 négyszögölnyi beépítetlen telke. A falu északi felében is volt a két Horváthy nevű földbirtokosnak egy-egy kisebb, 192 négyszögölnyi telekrésze. A mellettük lévő, 297. helyrajzi számú telek a Halma csa-ládé volt, s ezen a mai napig áll egy földszintes úrilak. A térkép 25 évvel Szmrecsányi Elek özvegyének, Horváthy Ágnesnek, Ipolyi disznósi nagyanyjának a halála után készült, s „ez alatt az idő alatt az ábrázolt állapot lényegesen nem változott” – írta Petrovay Resko Sándor és hozzátette, hogy a fenti tényt „bizonyítja az 1840-es II. kato-nai felmérés térképe, s részben az 1782-es I. katonai felmérés térképe is. A puszta legrégibb épülete határozottan az a kúria, amely az 1857-es térképen a 297-es szám alatt van bejelölve, s mindenesetre a legmegfelelőbb, s az egyetlen méltó székhelye lehetett az alispánnak.” A nagyapáról, Szmrecsányi Elekről, aki 1770-ben Korponán született, s valóban honti alis-pán volt, tudjuk, hogy ide nősült. Felesége, Horváthy Ágnes itt is halt meg 1832-ben, Szmrecsányi Elek azonban már 1821-ben elhunyt az ugyancsak Hont megyei Kelenyén, ahol szintén volt birtoka, s ahol lánya, Ipolyi anyja, Arzénia is született. Ipolyi születésének évében a nagymama mindenesetre a disznósi udvarházban lakott. A szóban forgó lakról a továbbiakban ezt írta Petrovay Resko: „Méretei is hasonlóak, mint az ipolykeszi kúriáé. Feltevésünket bizonyítja a berajzolt kisebb díszpark is. Bármennyire hihetetlen is, a kúria máig fennmaradt. Egy kisebb földszintes épület, amely lejtőn épült, ezért főhomlokzata a magasföldszinten van. Már futólagos megtekintése során is megállapítható, hogy van egy régibb, kőből épített része, amely pilléres folyosójával nyitott, és egy újabb, téglából készített része. Ez a XIX. század elején, a klasszicista átépítés idején készült; ekkor a főbejárat elé, melyhez egykarú lépcső vezet, oszlopos portikusz épült – ez falazott, háromszögletű oromban végződik. A kúria mennyezete egyenes.”25

A kúria – mint már említettük – 1857-ben a Halma családé volt. A XX. század elején Vaskó Ferenc birtokába került, s elveszítette nemesi kúria jellegét. Ezután egy Zudel nevű gazdacsaládé lett. 1945 után iskola és szövetkezeti iroda volt benne. Jelenleg üresen áll és siralmas állapotban van. Feltételezhető, hogy itt született Ipolyi Arnold, vagy ide hozták az út közben világra jött26 gyermeket. De akkor miért írták 1887-ben, hogy a szülőház nincs meg27? Esetleg a méreteiben kisebb, a 28. számú telken épült, az 1857-es térképen még látható hajlékba került először Ipolyi? Ez ma már nem látható, s nem tudjuk, mikor tűnt el. Mindenesetre mindkét helyhez köze lehetett, ám valószínűbb, hogy a ma is látható kúria a szülőház. Pontos választ csak a további, s a még alaposabb kutatás után adhatunk. Félő azonban, hogy akkorra ez a kúria is megsemmisül. Egy emléktáblát az említett tények alapján addig is megérdemelne, akárcsak az ipolykeszi Tersztyánszky-kúria, Ipolyi első eszmélésének otthona.

Tanulmányok az otthontól az egyetemig
Hont megye krónikása, Gyürky Antal írta, hogy Stummer Ferenc és felesége, Szmrecsányi Arzénia „[…] nem akarták gyermekeiket korán a házon kivül bocsájtani, azért neveltetésüket otthon magán nevelő által kezdették meg, mi előnyösnek mutatkozott, oly anya vezérlete mellett, minő Szmrecsányi Arzenia volt, kit miveltsége s az irodalom iránti lelkesedése ösztönzött, felébreszteni gyermekeiben az irodalom, különösen a költészet s történelem iránti szeretetet. ő szokott, mig kisebbek voltak, elöttök korukhoz illő verseket s történeteket olvasni. Ezek következése volt az, hogy gyermekei értelmi világa igen korán fejlődött, és megszerették a tanulást, az olvasást, ezért haladott Arnold oly gyorsan a tanulásban, hogy alig múlt 12 éves, midőn már a gymnasiumot teljes sikerrel bevégezte. […]”28 Gyürky idézett soraira mások is hivatkoznak, mintegy tényként fogadva el, hogy Ipolyi alig 12 évesen a gimnáziumot elvégezte. Ez viszont pontosításra szorul, amelyet az alábbiakban próbálunk megtenni.

Fábián János is foglalkozott Ipolyi gyermekéveivel, s többek közt az alábbiakat konstatálta: „A hat gyermekkel megáldott Stummerék – a legidősebb Arnold – házitanítót fogadtak gyermekeik oktatására. Arnold magánnevelője egy Karnis Ferenc nevű művelt, világot látott, művészetet kedvelő és értő férfi volt. A szülők és a nevelő nagy örömére Arnold élénk eszű és gyors felfogású tanítványnak bizonyult. Feljegyezték, hogy 12 éves korára 6 gimnáziumi osztályt végzett el. A magánvizsgákat a lévai, a selmecbányai és a kor-ponai piarista gimnáziumokban tette le. Ez után került az esztergomi főegyházmegye kisszemináriumába, a pozsonyi Emericanumba, itt két évet töltött kitűnő nevelők kezei alatt, majd két évig hallgatója lett a nagyszombati érseki líceumnak s a filozófiai kurzus elvégzése után teológiára a bécsi Pázmáneumba küldték.”29 Fábián János megállapításával kapcsolatban itt most csupán annyit jegyzünk meg, hogy Ipolyi a korponai piaristáknál nemcsak magánvizsgát tett, de egy ideig rendes diákja is volt az iskolának.

Prokopp Gyula ugyancsak hangsúlyozta, hogy Ipolyi „Ipolykeszin töltötte gyermekéveit a vagyonosabb ősök életmódjától megválni nem tudó szülők vidám élettől pezsgő otthonában. Házitanító oktatta az elemi ismeretekre, amelyekből a lévai piaristáknál tett magánvizsgát. Midőn a szülők eladni kényszerültek az ipolykeszi birtokot és Korpo-nára költöztek, Arnold az ottani, majd a selmecbányai piarista gimnáziumban folytatta tanulmányait. Tizenkét éves volt, amikor a szülők,  hogy a gyermeknevelés gondjain enyhítsenek – a pozsonyi Emericanumba, az esztergomi egyházmegye kisszemináriumába adták. Az itt eltöltött két év alatt fejlődött ki papi hivatása, melytől akkor sem távolodott el, amikor később a szülők – Lajos fiuk példájára hivatkozva – a világi pályát ajánlották. A nagyszombati líceumban töltött további két év elteltével – mint kiváló tanulót – Bécsbe küldték, hogy a Pazmaneum növendékeként az ottani egyetemen hallgassa a teológiát.”30
Ipolyi házitanítója, Karnis Ferenc valóban ügyes ember lehetett, hisz tanítványa nemcsak elemi ismeretekből mutatott jó előmenetelt, hanem az 1830–1831. tanévben a lévai Piarista Gimnáziumban az első (grammatikai) osztály valamennyi tárgyából kiváló vizsgát tett. Az erről szóló tanári jegyzőkönyv (Prothocollum Gymnasü Levensis Schola-rum Piarum Ab A° 1815/6) ma a Lévai Járási Levéltárban található, s annak 124. oldalán olvasható a vizsgálatot megörökítő néhány sor. A gimnázium igazgatója akkor Matkovits Elek volt, akit éppen az 1830–183l-es tanévben helyeztek Kecskemétről Lévára, majd 1832-ben kinevezték Szentgyörgyre igazgatónak. A vizsgáztató tanárok közt szerepel még Páter Nagy Péter, akinek latin nyelvű énekeskönyvét magyarra is lefordították (Lelki gyakorlatok az Anyaszentegyház magyar ifjúságának üdvös használatára), s azt a lévai diákok is használták. Nagy Péter később a rend főnöke lett.31 Az ugyancsak vizsgáztató Hutter Antal magyar nyelvű ódákat is írt, egy időben igazgatója volt a gimnáziumnak, kidolgozta az erkölcsi nevelés pedagógiai programját stb.32 A grammatikai osztályok tanárai voltak: Csegezy Ignác, Mihály Alajos, Taschler János és Tóth Antal, aki az elsősöket oktatta.

A piaristák levéltári anyagában eddig nem sikerült Ipolyira vonatkozó újabb adatokat találnunk. Hadd jegyezzük még meg, hogy az idézett jegyzőkönyvben tévesen írták Ipolyi tartózkodási helyét: a Hont megyei Ipolykeszi helyett Garamkeszi szerepel honti faluként, pedig az utóbbi Léva közelében, az egykori Bars megyében van.

Nem sokat tudunk a házitanító, Karnis Ferenc kilétéről  sem. Pedig, mint olvassuk, művelt, világot látott, tájékozott és értelmes ember lehetett. Szinnyei életrajzgyűjteményé-ben szerepel Kamiss Hugó Ferenc, aki bencés áldozópap és tanár volt, ám ő 1823-ban született a Nyitra megyei Nagytapolcsányban,33 s ha jó a születési dátum, akkor semmi esetre sem lehetett Ipolyi házitanítója.

Vajon hol tehette le a következő évek vizsgáit Ipolyi? Az 1830–183l-es tanévről tehát tudunk, s van egy fontos, eddig alig idézett kiadvány, amely segítségül szolgálhat a fenti kérdés megválaszolásához. A földi és jóbarát, Csalomjai Pajor István könyvéről van szó, aki 1830–1834 közt volt a korponai kisgimnázium tanulója. Az 1833–1834-es tanévben együtt tanult Páter Wagner 4. osztályában Ipolyi Arnolddal. Mindössze hatan voltak tanít-ványai, „Ámde – mint Csalomjai Pajor írta – ezen hat közt volt Wagner professzor úrnak egy olyan hallgatója is, aki később mint tudós, mint iró, mint ember és bölcsész, mint műbarát, mint államférfi, mint a nemzeti kultúra elővivője és meczénása, s mindenekfölött mint hazafi és főpap európai hirre emelkedvén, a korponai gymnasiumnak emlékében örökké ragyogó csillaga marad. Sajnos csak az, hogy erre a gymnasiumra az a nagy férfiú nem láthatta soha magát indíttatva a kegyelet érzelmével emlékezni vissza. Ugy hiszem, alig kell mondanom, hogy ez alatt a monumentális nagy férfiú alatt Ipolyi–Stummer Arnoldot értem, aki csaknem harmadfél évvel lévén ifjabb nálam, alig haladta meg a 10-ik életévét, midőn már Wagner úr kegyetlen kezei közé került, habár ez vele, azonkívül hogy a füle és halántéka közti pehely gyönge haját nevetgélve két ujja közé fogván, a szegény fiút ennélfogva fölfelé húzta, s eközben folyvást e szavakat is-métlé: »tamen ego te Arnoldé, amo« – a brutalitásban tovább menni nem merészelt, mert Stummer Arnold szülői, a kik egy Pierstl–Krecsmáry-féle, rajok szállott örökség folytán Korponára tették lakásukat, ott helyben lévén, a professzor úr ismert bánásmódját figyelmesen ellenőrizték; különben pedig Stummer Ferencz Hont megye volt főszolgabirája nemcsak tekintélyes ember, de nejével szül. Szmrecsányi Arzéniával együtt igen nyájas, kedves, vendégszerető uri család lévén, erről Wagner professzor úrnak saját tapasztalásából is volt tudomása.”34

Azért fontosak számunkra Csalomjai Pajor visszaemlékezései, mert megtudhatjuk, hogy Stummerék 1833-ban már Korponán laktak, s fény derült az ottani életmódjukra is. Többek közt az alábbiakat olvashatjuk a könyvben: „[…] Pajor János és Stummer Ferenczék házi nyelve kizárólag a magyar volt, azon oknál fogva, mert az első családban nem akarhatták, hogy a négy serdülő gyermek gyakorlat hiánya miatt a hazai nyelvet elfelejtse, Stummeréknél pedig, mert ők mint magyar megye szülötti és előkelő birtokosok, a tót nyelvben magok is járatlanok valának.”35

Stummerék családjában volt akkor Arnoldon kívül az ugyancsak Disznóson született Lajos, aki később nevét Terényire változtatta. Terényi Lajos (1825–1863) politikus és ügyvéd volt36 Pesten, előtte Nagyszombatban tanult bölcsészetet, Pozsonyban pedig jogot hallgatott. 1844-ben Gyulán nyitott ügyvédi irodát, az 1848–1849-es szabadságharcban a délvidéki és erdélyi küzdelmekben nemzetőrként vett részt. Ott volt Komárom védelménél is. A kapituláció után bujdosott, később pedig raboskodott. Korábban alispán és országgyűlési képviselő is volt. A másik Stummer-gyermek, Auguszta 1829. október 20-án született Ipolykeszin. Ugyanitt látta meg a napvilágot 1831-ben a következő testvér, György is, aki 1848–1849-es honvédtiszt volt, majd ügyvédi diplomával a felsőbakai birtokon telepedett le Pozsony megyében. Az ő nevéhez az egykori anyakönyvbe bejegyezték, hogy az „Ipolyira lett változtatva őfelsége által” az 1892. év április 25-én kelt 309. számú rendelet alapján. Az ötödik gyermek, Gyula (1833–1866) már Korponán született. (Ez is bizonyítja, hogy a család akkor valóban ott lakott.) ő is a szabadságharc honvédje volt, s a 23. számú gyalogezredben szolgált. Itt jegyezzük meg, hogy a Magyar nemzetségi zseb-könyv szerint a Stummer család utolsó gyermeke, Mária 1840. március 26-án Ipolykeszin született.37 Elképzelhető, hogy Stummerék akkor visszaköltöztek az Ipoly mentére.

Csalomjai Pajor művében még több helyen is írt Stummerékról. Az alábbi idézetből fény derül a család további sorsára, illetve a szerző más családtagokról is említést tett: „[…] Stummerék Hont megyei ipolykeszii birtokukat eladván, lakni Korponára jöttek; ahol Arnold velem syntaxisba, egy évvel fiatalabb testvére Lajos pedig (a későbbi Terényi) a 3-ik grammatikai osztályba járt; s a kiből szintén igen derék ember (Békés megyének 49-ben első ispánja és országgyűlési képviselője) lett. Stummer Ferencz, az apa később Hont megye akkori főispánja, 1-ső Majláth György pártfogása útján a gr. Pálfi-féle bajmóczi uradalomnak dirigens tisztjévé lett kinevezve, de mert nagyurias vágyait ez a szép állás nem elégítette ki, végre Tersztyánszky Sándornak, mint rokonának dalmadi birtokán vonult meg […]”.38

Csalomjai Pajor idézett adalékai több szempontból is fontosak számunkra. Először is kiderül belőlük, hogy Ipolyi nemcsak vizsgázott Korponán,  de  rendes  tanulója  is  volt a piarista algimnáziumnak. S bár ez, illetve ennek professzora, Wagner páter úr nem volt a legjobb hatással rá, a fiatal diák e város régi emlékei közt kapta a történelem és régé-szet iránti első inspirációit. Az iskola különben csak 1848-ig működött. A megszűnt intézmény helyén 1875-ben Ipolyi hálából felsőbb népiskolát alapított.

A földi, Csalomjai Pajor István – lévén evangélikus vallású – az 1834–1835-ös tan-évet már a selmecbányai evangélikus líceumban kezdte. Akkor kerülhetett oda Ipolyi is, a Királyi Katolikus Főgimnáziumba, melyben 1776-ban a piaristák vették át az oktatást. Benyák Bernát 1807-től oktatta ott a magyar nyelvet, Simái Kristófot pedig, aki szintén tanára volt az iskolának, az anyanyelvi színiirodalom úttörőjeként is emlegetik. Sajnos, ők 1834-ben már nem éltek, de szellemük még hathatott Ipolyira, akárcsak a város történelmi hangulata, s csodálatos műemléképületei. Eme rövid korszaka nem eléggé ismert Ipolyinak, bár – mint már fentebb is szó esett róla, s amint Hoppál Mihály is írta – „már tizenkét éves korában kialakult komoly történeti érdeklődése, s tanárai hatására erős vonzalma a papi pálya iránt. Szülei nem ellenezték választását. Előbb a pozsonyi Emericanumban, majd a nagyszombati líceumban végezte el a bölcsészeti tanfolyamot, mai fogalmaink szerint a középiskolát. Tanárai közül a magyar nyelv és irodalom tanára, valamint történelemtanára volt az ifjú szellemi fejlődésére nagy hatással”.39

Nagyszombati tanárai közül Prokopp Gyula említette Molnár Jánost, akinek 1840. január 15-én kelt leveléből is idézett. Molnár János ebben így írt Ipolyi édesanyjának: „Ami Arnold viselkedését illeti: ő most is, mint azelőtt, példás mindenben. ő igazán iparkodik, szíves óhajtásom szerint, nevelkedni: időben, bölcsességben és kedvességben Istennél és embereknél. E rövid rajzból értheti tekintetes Asszony! mily drága gyü-mölcsöt hozott e világra.”40

A következő időszak, amely egyben Ipolyi tudósi pályájának is kezdete, már jól ismert előttünk, s a szakirodalom is kellő alapossággal feldolgozta.

Két honti barát
Dolgozatunkban gyakran előfordult két  Hont megyei nemesember, Pajor István és Pongrácz Lajos neve. őket gyermekkoruktól ismerte a neves tudós, s élete végéig kapcsolatban volt velük. Hadd szóljunk még róluk is néhány szót befejezésül.
Az ipolynyéki születésű Pajor István (1821–1899) Hont és Nógrád „mindenese” volt. Tevékenykedett ügyvédként, aljegyzőként, főügyészként és árvaszéki elnökként, Csalomjai Pajor István néven (Kiscsalomján voltak birtokai) publikált a megyei lapokban, írt költeményeket, néprajzi dolgozatokat, több nyelvből fordított stb. Az 1848–1849-es szabadságharcban nemzetőrként vett részt. Diáktársa, később munkatársa és levelező barátja volt Ipolyinak. A Magyar mythologia írójának hét ipolynyéki és három kiscsalomjai mesét, ezenkívül jelentős hiedelemanyagot küldött. Levelezésükből azt is megtudhatjuk többek közt, hogy fő művét Pajornak is elküldte Ipolyi, s további együttműködésre és gyűjtésre ösztönözte őt.41

Pajor István disztichonja került fel 1887-ban arra az emléktáblára, amelyet nagy fiuknak Hont megyei tisztelői állíttattak, s amely Ipolykeszi templomának falán ma is látható. Szövege így hangzik:
„Itt eme hely növelé Ipolyit kora zsenge-szakában,
Míg lön egyháznak, honnak örökre dísze.
Művészet, tudomány gyászt öltve siratja kimultát,
S nagy neve emlékét őrzi mig él a magyar.”

S ha már visszakanyarodtunk első eszmélésének színhelyére, Ipolykeszire, hadd mondjuk el, hogy a másik jó barátnak, rokonnak és földinek, Pongrácz Lajosnak (1815–1899) írta Ipolyi azt a levelet, amelyet fentebb idéztünk, s amelyben oly szépen vallott a keszi gyermek a szülőfalujának is tekintett településről. Ipolykeszivel soha nem szakította meg a kapcsolatot, mint ahogyan Pongráczcal sem. A Stummerek rokonságban voltak Hont megye sok-sok előkelő családjával, így a Pongráczokkal is. Ám, mint Pór Antal megjegyezte: „De Ipolyi keveset adva minderre, mellőzőleg szokta említeni, hogy e rokonságában inkább a magyar nemes családok hivalkodó ambitióját és pöffeszkedését szemlélte, magasabb hazafiúi erényeket és lelkesedést nem látott bennök, amiért példájok szellemét nem igen emelhette.”42 Pongrácz Lajos, a rokon, Hont kiváló férfiúja, krónikása, a haladó mozgalmak támogatója és a kultúra mecénása, a lapszerkesztő és publicista, Kossuth Pesti Hírlapjának munkatársa kivételt képezett. Pongráczot Ipolyi már gyermekkorában megszerette, példaképének  tartotta „magasb   hazafiúi erényei és lelkesedése” miatt, „bámulta” benne a „lelkes hazafit, a külföldi és magyar irodalommal buzgón foglalkozó férfiút”.43 Egyik, Egerben 1868. július 10-én hozzá írt levelében olvashatjuk az alábbiakat: „[…] ifjúkoromban a Te példádon buzdulva, ki akkor Hontban egyedül képviselted a magasb szellemi s irodalmi életet, kaptam kedvet az irodalmi pályára.”44 Hosszan tartó kapcsolatukra utal levelezésük is: az 1868 és 1886 közti időszakból 45 levél maradt fenn. Ipolyi Pongrácz javaslatára lett tagja 1868-ban az Ipolyságon létrehozott Szondi-emlék Választmányának is. 1869-ben, amikor a tudós főpap részt vett a Magyar Történelmi Társulat Hont megyében megrendezett vidéki gyűlésén, az Ipolyságon megtartott banketten Pongrácz mondott tósztot és beszédet Ipolyi tiszteletére. ő volt a honti Ipolyi-kultusz első számú ápolója is: kezdeményezésére állították az ipolykeszi emléktáblát, ő tisztázta a már idézett életrajzi adatot is.45

Pongrácznak egyéb érdemei is voltak. A Magyar Tudományos Akadémia Kézirattárában Hála József találta meg népdalgyűjteményét, a Hontmegyei Ipoly táji népdalok című kéziratot, 43 népdalt, amelyeket Pongrácz 1845-ben „szedett össze”, s küldött el Erdélyi Jánosnak, aki azokból többet közölt is nevezetes gyűjteményében, a Népdalok és mondákban (1846–1848).46

Talán sikerült érzékeltetnünk azt, hogy milyen fontosak lehetnek az apró adatok és pontosítások is az Ipolyi-biográfiát illetően és beszámolónk talán további munkára, az újabb feladatok elvégzésére is ösztönözheti a kutatókat egy még teljesebb Ipolyi-kép megrajzolása érdekében.

JEGYZETEK

  1 Szulovszky J. 2002., további bőséges irodalommal.
  2  Pór A. 1886. 7.
  3  Honti Hírlap 1887a.; Századok 1887. 777.; Fraknói V. 1888. 23.
  4  Ipolyi születési helyéül Ipolykeszit említették pl.: Szinnyei J. 1897a. 145.; Ortutay  Gy.   1960. 204.; 1966. 75.; Benedek M. 1963. 506.; Diószegi V. 1979. 635.; Kósa L. 1979. 24.; Hoppál M. 1980. 17.; 2001. 118.; Kenyeres Á. 1981. 777.; Csáky K. 1985. 131.; Liszka J. 2002.12. Szülőhelyként Disznóst tüntették fel pl.: Hoppál M. 1987. 32–33.; Csáky K. 1989. 152.; 1993. 127.; 1998. 51.; 2003. 60.; 2004. 6. sz. 16.; Fábián J. 1989. 7–8.; Koncsol L. 1993. 8.; Demeter K. 199^. 371. Vö. Prokopp Gy. 1973. 678.; Hála J. 1995. 196–198. (A dolgozat szlovák nyelvű változata: Hála J. 1996.)
  5  Nemes családok 1905. 293.; Csáky K. 2003. 60.; Petrovay Resko S. 2004.
  6  Györfíy  Gy. 1987. 191.
  7  Vályi A. 1796. 489^90.
  8  Pór A. 1886.7.
  9  Honti Hírlap 1887a.
10  Honti Hírlap 1887b.
11  Fraknói V. 1888. 23.
12  Lásd a 4. sz. jegyzetet.
13  Prokopp Gy. 1973. 678.
14  Hála J. 1995. 196–198.
15  Pl. Hoppál M. 2001. 118.; Liszka J. 2002. 12.
16  Hála J. 1995. 198.
17  Országos Széchényi Könyvtár, Kézirattár: Fond IX/755/26.
18  Pongrácz L. 1886a. 1.
19  Nógrádi Lapok és Honti Híradó 1886. 3.
20  Pongrácz L. 1886b. 5.
21  Borovszky S. é. n. oldalszámozás nélkül.
22  Hála J. 1995. 217–218.
23  Századok 1887. 777.
24  Hála J. 1995. 215–221.
25  Petrovay Resko S. 2004.
26  Honti Hírlap 1887b.
27 Századok 1887. 777.
28  Gyürky A. II. 1882. 196.
29  Fábián J. 1989. 8.
30  Prokopp Gy. 1973. 671.
31  Tóth Gy. 1896. 118.
32  Tóth Gy. 1896. 114, 138, 146.
33  Szinnyei J. 1897b. Csalomjai
34  Pajor I. 1897a. 14.
35  Csalomjai Pajor I. 1897a. 20.
36  Kenyeres Á, 1982.
37  Nemescsaládok 1905. 293.
38  Csalomjai Pajor I. 1897a. 29.
39  Hoppál  M. 1987. 9                                   
40  Prokopp  Gy. 1973. 671.
41  Részletesebben lásd: Hála J. 1995. 204–205, 212–213.; Csáky K. 1998. 58–59.
42  Pór A. 1886.8.
43  Pór A. 1886.8.
44  Országos Széchényi Könyvtár, Kézirattár: Fond IX/753.
45  Hála J. 1995. 200–204, 215–219.
46  Részletesebben lásd: Hála J.-Katona I. 1993.

Irodalom

Benedek Marcell (főszerk.)
1963     Ipolyi (Stummer) Arnold. In Magyar irodalmi lexikon. I. 506–507. Budapest
Borovszky Samu (szerk.) 
é. n.     Magyarország vármegyéi és városai. Hont vármegye és Selmeczbánya   sz. kir. város. Budapest
Csáky Károly
1985     Ipolyi Arnold nyomában. In Honti barangolások. 131–152. Bratislava
1989       „Művészet, tudomány gyászt öltve siratja kimultát…”. In Szülőföldi vallomások. 151–162. Bratislava
1993    „Itt eme hely növelé Ipolyit”. Ipolyi Arnold tudós püspökről. In Isten házai és      szolgái. 126–129. Dunaszerdahely
1998           Ipolyi Arnold. In Honti arcképcsarnok. 61–63. Dunaszerdahely „S nagy neve emlékét őrzi míg él a magyar”. (180 éve született Ipolyi Arnold). Gömörország IV. 4. sz. 59–64. Ahonnan Ipolyi Arnold indult. Múltunk emlékei III. 6. sz. 15–16.; 7. sz. 15–16.; 8. sz. 15–16.
Csalomjai Pajor István
1897a         Emlékek és rajzok a 48 előtti jó világból. B.[alassa]-Gyarmat
1897b         Tarka bokréta.  Régibb és  ujabb költői dolgozatok  (1860–1897). Balassa-Gyarmat
Demeter Katalin
1994    Ipolyi Arnold. In Péter László (főszerk.): Új magyar irodalmi lexikon. 2. 871–872. Budapest
Diószegi Vilmos
1979    Ipolyi Arnold. In Ortutay Gyula (főszerk.): Magyar néprajzi lexikon. II. 635–636. Budapest
Fábián János
1989          Ipolyi  Arnold,  a főpap  életútja.  In  Cséfalvay  Pál–Ugrin  Emese  (szerk.): Ipolyi Arnold emlékkönyv. Halálának századik évfordulója alkalmából az esztergomi Keresztény Múzeumban 1986. december 12-én rendezett emlékülés anyaga. 7–11. Budapest Fraknói Vilmos
1888            Ipolyi Arnold emlékezete. Budapest Györffy György
1987         Az Árpád-kori Magyarország történeti földrajza. III. Budapest Gyürky Antal          1874, 1882    Ötvennégy év Hontvármegye történetéből 1820-tól 1874-ik évig. I–II. Vácz Hála József Ipolyi Arnold és Hont vármegye. Ethnographia CVI. 1. sz. 195-229. Dotiky k životopisu Arnolda Ipolyiho. In Divièanová, Anna–Krupa, Ondrej (red.): Národopis Slovákov v Maïarsku. 29–41. Budapest’
Hála József-Katona Imre
1993         Pongrácz Lajos és „Ipoly táji” népdalgyűjteménye. In Liszka József (szerk.): „Csillagok, csillagok szépen ragyogjatok…”. Tanulmányok a 65 éves Ag Tibor köszöntésére.
Népismereti Könyvtár 7. 27–86. Komárom–Dunaszerdahely Honti Hírlap
1887a       Ipolyi Arnold emléke. Honti Hírlap II. 13. sz. 2.
1887b     Ipolyi születési helye. Honti Hírlap II. 14. sz. 4. Hoppál Mihály
1980    Ipolyi Arnold. A Múlt Magyar Tudósai. Budapest
1986      Ipolyi Arnold élete és művei. In Ipolyi Arnold: Magyar mythologia. A hasonmás kiadás függelékei. 5–M>. Budapest
2001    Ipolyi Arnold. In Rácz Árpád (szerk.): Magyar géniusz. 118–120. Budapest
Kenyeres Ágnes (főszerk.)
1981    Ipolyi Arnold. In Magyar életrajzi lexikon. I. 777–778. Budapest
1982    Terényi Lajos. Magyar életrajzi lexikon. II. 843–844. Budapest
Koncsol László
1993         Előszó. In Ipolyi Arnold: Csallóközi-utiképek. 7-21. Pozsony Kósa László (össze-állította, a bevezetést és a jegyzeteket írta)
1979       Rozmaringkoszorú. Szlovákiai magyar tájak népköltészete. Bratislava
Liszka József
2002    Ágas-bogas fa. Dunaszerdahely 
Nemes családok
1905     Magyar nemzetségi zsebkönyv. II. rész. Nemes családok. I. Budapest
Nógrádi Lapok és Honti Híradó
1886        Ipolyi (Stummer) Arnold. Nógrádi Lapok és Honti Híradó XIV. 49. sz. 3.
Ortutay Gyula
1960       Ipolyi Arnold. In Írók, népek, századok. 202–210. Budapest 1966       
        Ipolyi Arnold. In Halhatatlan népköltészet. Néprajzi vázlatok.73–82. Budapest
Petrovay Resko Sándor
2004      Ipolyi-Stummer Arnold szülőháza. Múltunk Emlékei III. 9. sz. 15. Pongrácz Lajos
1886a       [P.L.] Ipolyi Arnold. Honti Hírlap I. 3. sz. 1.
1886b       [szerk.]  Szondi Album. Drégeli emlék-lapok. Új bővített kiadás. Ipolyság
Pór Antal
1886    Ipolyi Arnold váradi püspök élete és munkái vázlata.  Pozsony–Budapest
Prokopp Gyula
1973      Ipolyi Arnold. Vigília XXXVIII. 10. sz. 671–678. Századok
1887    Ipolyi-emlékünnep. Századok XXI. 9. füz. 777–778.
Szinnyei József
1897a       Ipolyi (Stummer) Arnold. In Magyar írók élete és munkái. V. 145–158. Budapest
1897b        Kamiss Hugó Ferencz. In Magyar írók élete és munkái. V. 908. Budapest
Szulovszky János
2002        Egy téves adat terjedése. A Magyar Mythologia köteteit elégető Ipolyi Arnold   legendájának forrásai. Valóság XLV. 8. sz. 32–51.
Tóth György
1896      A   lévai  Kegyes-Tanítórendi  Gymnasium   története   1815–1895-ig. Léva
Vályi András
1796      Magyar Országnak leírása. I. Budán Vértess József
1885       Szondi emléke. Ország-Világ VI. 31. sz. 504-505, 507-508, 509.