Gyüre Lajos versei

Állunk védtelen
     Tóth Elemérnek barátsággal
Állunk védtelen
mint dolgát végző barom,
szánalmas testünk
ha kitárjuk csupa rom
    A szálfatermet
    és az izgága velő
    hogy összecsuklott
    s a terheket cipelő

    gerinc hogy hajlik
    egyre lejjebb és lejjebb
    orrunk földet ér
    mint a szaglászó ebnek.

    S az élveteg bot
    mi hajdan szögként éledt
    csúfos rongydarab
    szánalmas semmivé lett.

És a löttyedt bőr
a büszke hajkorona
fésű se kell már
pilises nap rokona

a fej úgy billeg
a legörbedő nyakon,
mint tönkreázott
öreg kajla kalapom.

Fürge nővérek
ágytálat visznek-hoznak,
ringó lépteik
szívünkre rátaposnak.

Tanítgatjuk gyermekeinket
    Vida Gergelynek atyai barátsággal

Istenem!
Hát hogy beszélsz már megint!?
mondtam már,
hogy nem köll, hanem kell,
és nem nízű hanem nézel
és ülj szépen az asztalnál
ne rugdosd a széket
és edd meg a levest,
és ne idegesíts,
mert úgy szájon váglak…
És telefon cseng
és nem vagyok itthon…
– De apu, a telefon…
– Senkinek sem vagyok itthon…
És a gyerek megtanulja,
hogy senkinek sincs otthon.

Istenem!
Hát hogy beszélsz már megint!?
mondtam már,
hogy az nem tökjó
és nekem többet ne barátkozz…
és velem, szájaskodj…
Mondtam, hogy a cigány
– De anyu, te mondtad,
hogy Amerikában
szegény négereket…
És pofon és csönd legyen
és csupa piszok a cipőd…
Bezzeg mikor én…
ugyan kitől örökölte…
– és foglalkozunk
az örökléstannal.

És apád is jobban tenné,
de az is csak olyan…
– és a gyerek megtanulja,
hogy az apja csak olyan.

Istenem!
Hát hogy beszélsz már megint!?
hogy az iskolában…
– A gyereket a gólya hozza!
– Anyu, de a tanító…
hogy azt csak az iskolában.
És a tanító is jobban tenné,
és ne hazudj,
és pofon, és poroló,
és nekem ne bőgj,
és térdelj a sarokba,
és légy csendben,
mert megőrülök…
– és megvitatjuk
a gyermekszaporulatot,
az iskolát, a gólyát,
és Dicsértessék
és Jónapot,
és Kezétcsókolom,
– és Szabadság,
de azt csak az iskolában,
és kisfiam légy okos,
és a gyerek megtanulja,
hogyan kell okosnak lenni.

Istenem! Istenem!
Hát hogy beszélsz már megint!?
mondtam már,
hogy az nem aggmenház,
hogy a nagyanyád…
hogy csak addig…
hogy nem férünk…
hogy majd én is?
– azt szeretném látni!
hogy te is majd úgy?
Hogy a nyugdíját…
hogy szegény öreg…
hogy egy fillért se…
hogy az öregség
egy lyukas garast se…
És a gyerekek megtanulják,
hogy a nagyszülőknek
hol a helyük, ha már
egy lyukas garast se…
ha már végképp
hasznavehetetlenek.