Hradil Mária versei

Az ifjúság

Te bolondos,
Te önző
És adakozó,
Te rideg

És lángoló,
Gúnyos
És fölényes,
Szigorú
És igazságtalan,
Te nyílt
És őszinte,
Te,
Ki annyira
Vak vagy
És mégis
Te vagy
A legboldogabb
És a legboldogtalanabb
Ideje életünknek.
Te vagy áprilisa
A szívünknek!

Mi hibád van!

Mégis,
Mindent megbocsát az,
Aki egyszer
A bőrödben volt.

De jó, hogy voltatok!

Petőfi,
Ady,
Babits,
Kosztolányi,
Ti, kik fényt,
Reményt hagytatok,
De jó,
Hogy voltatok!

A könyvbe zárt
Múlt,
Gondolat
Újra él,
Neked mesél…

A Hold útján

Hív a Hold,
Ha néz le rád,
Ne aludd át
Az éjszakát,
Jöjj velem utamon,

Mutatok száz csodát,
Mely örökre
Az emlékezetedben marad.

És te mész…

Ezüst a táj,
Mindenütt csend honol,
Csak valahol távol
Tárogató hangja szól…

    Minden csupa csoda, varázs,

    És a Hold

    Csalogat tovább…

    Szerelmet,

    Szeretetet látsz,

    Háborút,

    Halottak hadát,

    Éhező gyermeket,

    Anyát,

    Hallod

    Az őserdők

    Halotti énekét,

    A jéghegyeket,

    Ahogy olvadnak szét,

    Hallod haldokló hangját

    A természetnek,

    Amely kiált az embernek:

    „Segítsetek!”

És vársz…

    Életünk
    Naptárlapjait
    Sebesen
    Forgatja a szél,
    Alig éltél,
    Már sárgul a levél,
    Ködök
    Járják a határt…

    A régi helyre
    Visszajársz.
    Keresel valami jelt,
    Valami
    Kedves emléket…
    Lábatok nyomát
    Rég
    Benőtte a fű,
    Mégis keresel.

Felelősségre vonod
Az esőt,
Az időt,
A szelet,
Ne vegyék el tőled
Az emlékeket.

Ott,
A Duna hídjánál
Már
Egyedül ülsz
A nagy kövön,
De szívedbe lopódzik
A bátortalan öröm…

Élsz.
Érzed,
Hogy dobog a szíved,
És vársz…

Ez a boldogság!

Repülni tudnék
Az égig fel.
Boldog vagyok!
Mert szívemben
Csak
A szeretet számára
Van hely.
Ez a forrás
Kimeríthetetlen.