Bodnár Éva versei

Az érem két oldala
        Itt  most az út százfelé fut
        szédült iramban,
        Lassítok hát… Rohanj, világ!
        Magam maradtam.

        Kis pihenő – friss, jó erő –
        kellene újra,
        vagy délibáb: nap, fény, virág…
        …és halleluja!

        És tiszta szó,  áldást osztó,
        annak, ki várja,
        hogy ez legyen a végtelen
        remény országa.

        De míg hamis vágyaink mind
        elénk sietnek,
        addig tudom, csak áhítom
        a messzeséget.

        Nehéz a szív, és egyre hív
        a józan elme,
        de oly kevés, ki arra kész:
        szavát megértse.

        Mert fut, rohan minduntalan,
        jussát nem adja..
        Míg a világ vesztes szobrát
        ki nem faragja!

Szerelmes sóhaj

Ahogy felém fordulsz,
szemedben megcsillan a vágy.
Lágy susogássá halkul
a szívdobogás,
majd viharos robajjal
tépi a mellkast.
Érintésed nyomán
szívemben az érzés
újra meg újra feléled:
Halálos vétek
nem szeretni téged!

Esélyegyenlőség?

Kinek a test… kinek a vér…
Kinek haza… kinek csak tér.
Valahol átok… Valahol áldás.
Valahol bennrekedt
egy segélykiáltás!

Lelki próba

Arccal
 a föld felé fordulva,
száraz leveleken
lépked a lábam.
Fut a képzeletem,
szárnyal a vágyam,
túl a csillagokon,
magasabb szférában.
Leírhatatlan szépség:
integető Angyal.
Felém közeledik,
mosolyog, marasztal.
Kilépnék önmagamból –
látni, hol hibáztam.
Mikor vitt rossz irányba
tétova lábam?
Eltűnnék, s nézném
aranypiros arccal,
– idelent bűnös (!),
odafent angyal (?) –
hogy miért születtem,
mit kell jobbá tennem?
Tanultam-e, vagy
mindent elfeledtem…?
Arccal a föld felé –
lélekben az égig…
Az angyal hűs keze
simogat, megérint.
Nem szól, de a szeme
kérdezi suttogva:
Meddig rakod még
a keresztet magadra?!
Ha tovább cipeled…
– nem váltod meg magad –
…összetörsz alatta!

Láss meg engem…

Lehet bennem fájdalmas csend, végtelen bánat.
Végigszánthat arcomon a bűnbocsánat.
Lehetek egy nagy-nagy magamba fordulás:
Kívülről szent, odabent gyötrő vágy – kárhozat,
amiről mindketten tudjuk: nem szabad!
Minden lehetek, amit csak akarsz…
…ha hazugság kell – megkapod,
csak láss egyszer olyannak, amilyen vagyok!

Ironikus felhang

            Te!
            (szólít egy belső hang)
            Mozdulj meg végre!

            Nem!
            (válaszolja a lustaság)
            Ráérünk, semmi sincs elkésve!

Legyen könnyű a föld…

        Itt vagyok, bár még fáj a szívem.
        Darabjaimban összetörten,
        de ismét szól dalom.

        Nem hívok senkit vigasztalni.
        Az én fájdalmam most csak annyi:
        Örökre itt hagyott!

        Tovalibbent búcsúszó nélkül.
        Az ember feje beleszédül…
        Tényleg csak ennyi volt?!

        A halál orvul elragadta,
        vitte-vitte a túlsó partra…
        Vajon ki várta ott?

        Isten ölelő karja védi,
        angyalok hada elkíséri
        az égi otthonba.

        Ha nem hinném, hogy újra látom,
        – persze, nem ezen a világon –
        Szívem megszakadna.

        Csillagos égen fénye lágyan
        ragyog a téli éjszakában.
        …én hullócsillagom!

        Kísérje hát nyugalom, béke,
        s mit nem nyújthatott földi léte,
        adja meg Égi Hon!
        (Nővérem emlékére)

Mérleg

        Tekintsd úgy, Élet:
        Kiegyenlítve a számla!
        Kóstolgatsz, csipkedsz,
        karmod húsomba vájva.
        És mégis akarlak –
        Te keserűn is édes,
        reménytelenül hittel teli,
        igaznak látszó, hazug élet.
        Ó, mennyire akarlak téged!

        Pedig figyelmeztettél…
        Bár a szakadék szélén állva,
        fölötte mégis átemeltél.
        Megingattál és megsebeztél.
        Nem vigasztaltál – kinevettél –
        halálos játékot játszottál velem…
        S én eltűrtem hősiesen.
        Mit akarsz még? Dacolok hát veled.

        Nem segít a bizonyosság,
        sem tisztaság, sem ártatlanság,
        abban, hogy értselek…
        Nekem elég, ha élhetlek!
        Ha leránt a kétség és a félelem,
        felkapaszkodok megint.
        Feledve az összes kínt.
        Valami szebbet, valami jobbat várva…

        Ebben az ízekre szakadt, zord világban,
        hol nincs ember, aki összerakjon…
        Magamat kell újra megalkotnom.
        Tekintsd úgy, Élet:
        Kiegyenlítve a számla!
        Nem hagyom, hogy legyűrj,
        az utolsó menet – ó nem…!
        Nincs még lejátszva!