Ars poetica – Költészeti fesztivál Pozsonyban
Az alábbi, olaszból, szlovákból és angolból fordított költemények a 2009-es pozsonyi Ars poetica elnevezésű, immár hagyományos nemzetközi költészeti fesztiválon hangzottak el október 7-e és 11-e között, és a fesztivál éves antológiájában jelentek meg. A magyar költészetet Gerevich András és Kiss Judit Ágnes képviselte. Az alábbiakban öt szerző műveiből nyújtunk válogatást.
ANGELA DI FRANCESCA
Mrs. Robinson
Most már tudod: nem jön semmiféle hajó,
rakománnyal leterhelt uszály.
Nincs bársonyos arcod, selymes bőröd,
nincsenek barátaid, szeretőid, testvéreid, szüleid,
nincs kedvenc dalod, nincs mosolyod.
Mindhárom gyufaszálat lángra lobbantottad,
Mrs. Robinson,
itt a te lakóhelyed.
Vitorláid szakadozottak, hajógerendáid szintúgy: hajótörés jelei.
Szeresd őket,
jól jönnek majd még.
Van még egy doboz cukrod,
nem ázott el,
egy falásnyi csokoládé.
Szerencsés vagy.
Nem ültetsz virágot,
csak krumplit, paradicsomot,
és reméled, beérnek.
Egyéb remények híján.
Remény nélkül
szebb az élet.
Az ember jobban igyekszik.
Indiai füge – önarckép
Kesernyés húsos megérinthetetlen –
épp ilyen szégyentelen ketrec rejti
a korcs éj ízeit.
Ha virág
lennék,
jázmin lennék.
Vajon miféle évszak követhette
Vajon miféle évszak követhette
azt a nyarat
A bizalmatlan ősz közelgett
betéve önnön ajtaját
és a tél érdes nyelve
a küszöböt nyalta
A vér és a simogatás
közti hosszú időszak
egyesített ködöt és nem kívánt álmot
Aztán a tavasz kioltotta a tüzet
és világosság támadt
Rettenetes dolgok történtek
Rettenetes dolgok történtek
a lánnyal, aki a farkasokkal játszott,
aki lakkcipőben imádkozott,
a lánnyal, aki az esőt várta,
a lánnyal, aki a keresztútnál táncolta ki
szerelmét az egyik út iránt,
szerelmét a másik út iránt,
a lánnyal, aki felnőtt, és aki cseppet sem változott,
a lánnyal, aki semmit sem akart megmagyarázni.
Itt lakom
Itt lakom.
Telek fényéből emelt
vakító palota.
Körüle éj, gyöngy
és csönd.
A tekintet szabdalja az utat,
mely oly távol van szerelmedtől,
mint lilától az égszínkék.
Bocsáss meg, rossz útkereszteződésben
Bocsáss meg, rossz útkereszteződésben
vártalak.
Mindenkinél jobban kirekesztettél.
A legidegenebb voltál, a legközelebbi,
a legrosszabb, és
a legjobb.
Mi, akik a tengerrel szemben éltünk,
jól tudjuk,
mi az, ami összeköt, és mi az, ami szétválaszt.
Ma már egyre megy,
ha fenekestül felfordul a múlt:
az algák és a szétmálló álom
szaga egy és ugyanaz.
Egy bizonyos határon túl
egyre megy,
hogy együtt voltunk, hogy kívántuk egymást,
hogy kifejeztük vagy elrejtettük a fájdalmat,
hogy oleandert vagy rózsát ajándékoztunk-e,
hogy épp Hádész vagy Éden volt-e a nevünk…
Amit az istenek nem tudnak megmenteni,
azt csillagképpé változtatják.
Így a legsötétebb tükör is
közös tűzben láttat égni minket,
a Sirius közelében,
másutt.
JÁN GAVURA
Közelről
A test a vigaszhoz
idomul a legelőbb.
Hagyja, hadd igyunk a tenyeréből,
hadd szakítsuk le az almát,
hadd nyissuk fel a borsó
édes csillagokkal bélelt félholdját.
Legelőbb azt ígéri,
hogy lelkünk bivalyfogat-erős lesz.
Mintha a menedék utáni vágyban
nem lenne több menekülés.
És a lélek befogad és elvesz,
ha csókolózik, ha szeretkezik,
továbbra is lehunyja szemét,
hogy ne tudják,
milyennek látnak minket mások.
Evolúció
Kétezer évenként minden ajtó bezárul egyszer,
elalszik a villany és elfogy a levegő.
A szarvasok, a gorillák, Antigoné és Rómeó
egymásra néznek,
és tudják, itt a világ vége.
Hősi lelküket
békesség és váratlan izgalom tölti el
a röpke, fájó vég előtt.
Csak a csatornapatkány
vágyott az édesvíz szagára és a maradékokra.
Nekiveselkedett az ajtónak, és az utolsó résen át, sebesülések
árán, kitépődött szőrrel is, de átvergődött a túloldalra.
Amikor felágaskodott,
szétnézett, kivel bagozhatna.
Ölni
Az első farkast akkor öltem meg,
amikor halántékomon
deresedni kezdett a haj.
Ha értik a módját,
egy őzet könnyű leteríteni,
akár megvárásra, bizalmi alapon.
A darazsak mint élő céltáblák
pislákolnak a vadász szívében,
azt kiáltják: próbáld meg, lágyak a csontjaim.
Csak egyetlen igazság létezik,
és nincs ellentmondás.
A vadász is leteríthető,
pontosan kiszámolhatók évei,
akár egy tanárnőjébe szerelmes iskolásfiú
füzetében a számtanpélda.
Ebben a hasonlatban
van valaki, aki ismeri az utat,
van valaki, aki maga az út,
van valaki, aki akár egy szürke farkas, kerüli az utat.
Tanult barátom
Hallgatni árulás,
akár visszafogni
a lepkéket.
Valamennyi fenséges,
hatalmas szárnyút,
mint Szókratész leírt
gondolatait, melyeket
vér és méreg foltja húz át.
És azokat a szürke szőrökkel
benőtt testűeket,
a rózsafüzérszavúakat,
melyek önkéntelenül zuhannak az útra,
mint a nyári záport megelőző cseppek.
Tátsd ki a szád
és engedd szabadon a lepkéket
a fagyos december reggelbe,
ahol a hó szikrázásában
lelem meg őket: megszáradtak,
mint a tinta kézirata.
Tudósítás egy szolgálati útról a Museo del Pradóba
Goya az Olümposzon ecsetjével köröz,
a fekete temperában szótlanul követi
a csillagok visszfényét.
A tizenhatodik század úgy rezeg a képtárban
mint egy láthatatlan íj idege –
Szent Sebestyén tökéletes testét
nyilak járják át meg át,
újra meg újra.
A látogatók, méhek tánca, köröznek a képek előtt,
telt csípők, festett haj, izmok körvonalai
és belül ugyanez: szag, vér és folytonos vágy
behatolni, súrlódni és hogy belénk hatoljanak.
A létet továbbra is kegyetlen, növényi harc
definiálja, mely a fényért dúl:
szentek, íjászok, táncosnők és madonnák,
aki marad, elítélik.
Az ecset a vászonhoz ér,
a kezdet terve vagy tán a kiteljesedésé,
Goya süket fülében molekulák üvöltenek,
láthatatlan bolygók.
DANIEL GRÚÒ
Hét másodperc
(részlet)
A lengyel erdő peremén kuksol,
az ösvényre vetve, darabokra
szaggatva, bele-széthánytan
egy matrac.
Durva graffity
egy ócska garázson.
A gáztűzhely
szivárványa felfűti a levegőt.
A villanydrótok ismétlődő
feljegyzései oszloptól oszlopig
a fák csúcsocskáin
hervadnak el.
…
ujja kíváncsian behatol
a gyümölcs héja alá
lecsupaszítja a húst
mely a nyomástól felfesel
tapintható átló
mohakalácsban lenyelt tű
vágyva kortyolni a jéghideg vizet
ereidből fakadt
a maradék hadd folyjon a kulcscsontig
és szívódjon fel lábujjad közein
YAHIA LABABIDI
szárazföldek
mondd csak, találtál-e tengert,
elég mélyet, hogy úszhass,
elég mélyet, hogy belevessz,
vizet, mely elnyel,
mely felold, mely nem engedi,
hogy átússz a túlsó partra?
utólagosan
és miután elmegyünk, a lét
utáni lét zsebeiben találjuk magunkat
– besoroltak és besorolatlanok –
vagy tovább csúszunk a bélés
hasadékain, a réseken át, a térbe?
leleményes alkotók
Mily leleményes alkotók vagyunk mi!
tömítésekkel szereljük fel az autót
puhítót hintünk a húsra
gyűrődésmentes ingeket varrunk
Mily nemes óhaj odaajándékozni,
amire vágyunk
LAURA PUGNO
gilgames
tollruha
a sötétség szögén
a kar húsán
a test egy madár
testévé válik
…
sötétben mozogsz
a szádban sötét van
a strand vonaláig mégy
kavicsokból rakták –
négykézláb
a sötétség kezed ujjait
fürdeti
…
víz alatt növő növény
húsos levelű
akár a zsálya –
elveszett növény
mely megváltoztatja
önnön húsod
mint egy tökéletes és ragyogó
magocska
mely a víz alatt sarjad
…
a kutakból iszik
akár egy tökéletes állat
akadozik a nyelve
szavai akár
kövek a vízben
…
estelente álmában
változik meg a vadbúza körében,
levedli első bőrét
erdőben alszol
az álom az erdőből jön
tested egy síkság
tüzek pöttyözik
…
a nyelv visszahúzódik,
megfeszíti
a mesés izmokat,
takarást keres
az erdő pereménél –
köpönyegként viselt ragyogás
…
eljön a megkettőzött óra
egy teknőchöz hasonlatos
a torok a nyakszirt
elvesznek a
csontpáncél alatt
a folyó fölött nap
a folyó fölött szitakötő –
napra néző szemek
…
csontpáncél
vagy ha borul a struktúra
ragyogás –
az álom köd
az álom egyfajta kenyér
a fejed mellett
tested szépsége fedve
Csehy Zoltán fordításai
———————
A szerzőkről:
Angela Di Francesca (1954) olasz költőnő, prózaíró, performer és színésznő.
Ján Gavura (1975) szlovák költő, műfordító, kritikus, irodalomtudós.
Daniel Grúò (1977) szlovák költő, esztéta, képzőművészeti szakíró.
Yahia Lababidi (1973) egyiptomi származású angol költő.
Laura Pugno (1970) olasz költőnő, regényíró, színpadi szerző.