Szirmai Péter – Látogatóban Samuel Borkopfnál

S. B. alias Talamon Alfonz nevével úgy négy évvel ezelőtt találkoztam Budapesten, egy olcsó könyvesboltban. Kedvelem ezt a helyet, mert időnként elképesztő könyveket találok, fillérekért. Gyakran betérek ide, az eladók gyanúsan méregetnek, mondják is: tegnap óta nem változott a kínálat, nem tudják, hogy a kutatás: múlhatatlan szenvedély, a felfedezés: leírhatatlan öröm.

Olyan ez, mint egy utazás, ha már ténylegesen utazni nincs lehetőségem, noha szenvedélyes utazó vagyok. A boltban a szépirodalom a belépőtől balra, egy kis szobába van bezsúfolva, a könyvek több sorban, sokszor össze-vissza, meggyűrve sorakoznak a polcokon, sőt feltornyozva a földön, de a kitartóké a szerencse. Én itt találtam rá Talamon összegyűjtött műveire. A lexikon jellegű, vaskos, fekete borítós kötet, középen a szerző inkább rapperre mint irodalmárra emlékeztető csuklyás-melegítős képével, rögtön felkeltette a figyelmemet. Szinte kilóra árulták, de megtanultam, hogy a kiadás után, pár év elteltével, az igazán jó könyvek ára gyakran meredeken kúszik lefelé; nem szabad restnek lenni kézbe venni őket. Emlékszem, ott helyben olvasni kezdtem, s noha minden lehetséges zavaró körülmény fennállt (tülekedő vevők, a fo-gyásról és a cukorbetegségről beszélgető eladók, utcáról behallatszó zaj stb.), jó ne-gyedórát eltöltöttem a könyvvel. Azt már helyben sikerült eldöntenem, hogy kiérlelt prózáról van szó, ami talán nem is a megszokott magyar hagyomány szerint szer-veződik. Természetesen megvettem.

Azon a télen egyik nagy olvasmányélményem volt a könyv. Mindennap egy novella; ahogy a jó bort: kortyonként fogyasztottam. Azóta könyvespolcom kortárs szerzőket felvonultató részén, Báthori, Bodor, Berniczky, hogy csak a B betűseket említsem, között előkelő helyet foglal el Talamon kötete. Természetesen túlértékelni se akarom, amire figyelmeztet Zsávolya Zoltán kritikája, találhatók a könyvben gyengébb vagy inkább nekem kevésbé tetsző darabok, de a legtöbb kifejezetten a kedvencem (pl. Az éjszaka árkádsorai; A nap, amelyen ledőlt az első kiszáradt eperfa; A rovarok pusztulása; Egy lakás elhagyása stb.). Általában Talamonnal kapcsolatban Kafka-, Márquez-, Hrabal-hatásokról szokás beszélni. Nekem elsőre Márquez, vagy még inkább, általánosan, a mágikus realizmus hatása jut eszembe (mágikus, mitikus elemek, nyelvi és képi gazdagság a végtelenül burjánzó hosszúmondatokban és így tovább). De természetesen jelen van, áthatja az egész életművet Kafka szelleme. Vagy még pontosabban: a történet: Kafka, a nyelv: Márquez.
A könyv böngészése, majd a szerzővel kapcsolatos rövid nyomozás után keserű érzést keltett bennem Talamon drámája (a hideg februári éjszaka, a kivilágítatlan útszakasz, s a kíméletlenül érkező autó…). 1966-ban született, csak négy év van közöttünk. Első „érett” novelláit 1984-ben, nagyon korán, tizennyolc évesen, pont jelen folyóirat hasábjain publikálta (A rovarok pusztulása stb.). 1996-ban, halálakor, ő már, mondhatjuk, jelentős író. Nem lehet tudni, hova futott volna ki Talamon pályája. A baleset után megjelent temérdek komoly kritika, kommentár különféle lapokban elismerésre ad okot. Persze ilyen sikerhez az író tehetsége kevés, köszönhető ez a pályatársaknak, az életmű odaadó gondozásának.
Az író halála után tíz évvel alapított Talamon Alfonz prózaíró-díj életre hívása nem lepett meg, de a szülőhelyen felállított szobor igen. Egyetértek Hizsnyai Zoltánnal, miszerint: „tájainkon ritka kivételnek számít, hogy egy fiatal kortárs író bronzalakja jelenik meg valamely közterületen”. Mégis, Talamon rendkívüli tehetsége, életének és munkásságának tragikus lezárása elegendő indokolás. Mag Gyula szobrát fotón láttam. A padon helyet foglaló alak, a laza testtartás, a láthatóan élénk figyelem, ahogy a várost és a lakóit pásztázza, a szokásos írói magatartás. Lazaság és figyelem. Jól ábrázolja a szobor. Ezt éreztem én is Talamon műveiből.
Térképen megnéztem, hogy hol van Diószeg. Én maximum Gútáig (Kolárovo) jutottam rokonaim tartózkodási helye okán. Sládkovičovo, vagyis Diószeg jóval Gúta fölött található, Galántától nem messze. Nagyapám gyakran járt Érsekújvárra, dolga végeztével, apám mesélte, mindig hozott gyerekeinek frissen sült érsekújvári, „madárlátta” kiflit. Galántáig, Nyitráig ritkán jutott. Én viszont S. B. alias Talamon könyve, s az íróra való emlékezés nyomán, mégis eljutottam oda.