Kopasz Katalin – a csönd
ráléptem a cipőmre:
meglepődtem hogy összegabalyodott fűzőim ekkora rémületet tudnak kelteni
próbáltam lazítani a gubancon
eredménytelen kísérletezgetéseim után
kitekintettem:
különös nyugalmat érzékeltem a hétköznapok forgatagában
a kimondhatatlan szépség villódzó alakját próbálgatta
ízeit mártogatta a tömeges stílkultúrában
halk léptei után táncra perdült majd szétszórta varázsát az emberek között
a kínálat definitíve hatott
hisz a first impression címlapján
már szerepekbe állította
karakterének egyéb sajátosságait is
váratlan és kivételes pillanatokban
periodikusan tűnik fel a semmiből
lágy érintése feledhetetlen
simogat
kényeztet
elkápráztat
a lebegő látvány
egy puha karosszékben
összhangos a dolce nuovo vita:
sokaság szeli át az atmoszférát
és kering a légköri áramlatban
a szivárványos mozdulat
átlibben az eltérő fázisú világba
a megformázhatatlanság szétszóródását
érzékeli az összkomfortos szobavilág minden objektuma
a temporális hangulatban elvegyül a multiform láthatóság
s a rövid cipő-storys rémelgések.
Habakuk próféta
„Bercsényi fővezér uramat keresem,
vajon hol találom, mondjátok meg nekem!”
„Ki vagy és honnan jössz, mit jelentsünk neki,
ha a jöveteled célját megkérdezi?”
„Koncz Márton tallósi molnárgazda vagyok,
generális uram számára hírt hozok.”
Mártont a fővezér megértőn fogadta,
mire ő ügybuzgón ezeket mondotta:
„Meglátja, nagyságod, micsoda szolgája
leszek a hazáért nagyságodnak!” S hála
sugárzott arcáról, csillogott a szeme,
titokban egy könnycsepp lopózkodott bele.
Aztán előadta, mi van tarsolyában,
féltő aggodalom remegett hangjában:
„Uram, a labancok holnapután este
készülnek rátörni a kuruc seregre.”
„Jó ember, áruld el, ezt te honnan veszed,
titkos terveiket miként ismerheted?”
„Csillagok állása, felhők gomolygása,
szeleknek fújása, vizeknek járása,
mind-mind azt mutatta, azt suttogta nekem,
holnapután este jön a veszedelem.”
Hittek is, meg nem is Márton jóslatának,
biztonság okáért azért résen álltak.
És lám, jött a labanc, de iramlott máris,
várta már őket a kuruc generális.
Folyamatosan jött a hírekkel Márton,
miket kipuhatolt vészes éjszakákon.
Útjairól nem szólt, az csak az ő dolga,
forrásként az égi jeleket sorolta:
„Csillagok állása, felhők gomolygása,
szeleknek fújása, vizeknek járása,
mind-mind azt mutatta, mind-mind azt suttogta…”
és amit megtudott, máris újságolta.
Bercsényi hitt már a „hóbortos” molnárnak,
jóslatai eddig mind valóra váltak.
Szabad bejárása lett a fővezérhez,
kétség sem férhetett már a hűségéhez.
S ha jött, szólt Bercsényi, bár tudta, nem tréfa:
„Halljuk, mi hírt hoztál, Habakuk próféta!”
Márton pedig szóra nyitotta ajkait:
„Az bécsi sasfészek már elhányattatik.”
Egyszer csak Mártonnak nyoma veszett, nincsen,
s jött a hír, a labanc tartja őt bilincsen.
Bercsényi gróf minden követ megmozgatott,
hogy valami módon kiváltsa a rabot.
„A fogolyért foglyot adok én cserébe…”
„Veszélyes kuruc kém, tőlünk jár a bére!”
A hadi törvényszék halálra ítélte,
Pozsony városában vágták testét négybe.
Daliás időknek porba hullott gyöngye,
Habakuk próféta, neved él örökre!
————————
* Megjegyzés:
Bercsényi Miklós a Rákóczi Ferenc fejedelemhez írt leveleiben említi őt többször is. 1705 augusztusában végezték ki fenségárulás vádjával. Nevét ma Magyarországon a honvédelmi miniszter által alapított Koncz Márton-díj őrzi.