Duba Gyula 80 éves
Hektor Nesztorhoz intézett szavaival akartam kezdeni a köszöntőmet: „Hadd karollak át jó öreg legenda, ki oly rég jársz kéz-kézben az idővel”, de aztán rájöttem, hogy az én hetven-egynéhány évemhez már semmiképpen sem illenek a fiatal, erőtől duzzadó Hektor szavai
Maradok hát a bevált és tévedhetetlen sztereotípiánál: Isten éltessen erőben, egészségben, s alkotóerőid teljében még sokáig, kedves barátom!
S mikor a „kedves barátom”-hoz érek, eszembe jut egy negyed századdal korábbi köszöntőm. Akkor (1985 körül) az Örvénylő idő című, nekem igen-igen tetsző regény szerzőjét köszöntöttem így: „Egyre kevesebb az ember, akinek azt mondhatom: barátom!” Most, 2010-ben újraolvasom az egykori szövegemet, s őszinte örömmel tölt el, hogy a régi köszöntőmet ma, a sok évtizedes Duba-életmű ismeretében is érvényesnek találom.
S annak külön is örülök persze, hogy még 80 éves korában is köszönthetem az írót, hogy a nesztor köszöntheti a nála is nesztorabb Mestert.
(tőzsér)