Napló – Polgár Anikó az idei Madách-díjas

Az Irodalmi Alap díjait a Szlovák Írószervezetek Szövetségének pozsonyi székházában június 16-án adták át. A hazai magyar irodalom legjobb kötetéért járó Madách-díjat Polgár Anikó vehette át a Régésznő körömcipőben című veseskötetéért.

A kötetet a Kalligram Kiadó adta ki 2009-ben. A kiadók a hazai magyar irodalom múlt évi terméséből huszonegy kötetet terjesztettek fel. A háromtagú bizottság (tagjai Jitka Rožňová költő, műfordító, Beke Zsolt irodalomkritikus és Szalay Zoltán prózaíró) a legjobbnak minősített alkotásokból választotta ki a díjnyertes köteteket. Két irodalmi tanulmányokat tartalmazó kötetet: Keserű József Mindez így című, a Nap Kiadó által kiadott munkáját, valamint Vida Gergely  Babits-olvasatok címmel kiadott, a Kalligram Kiadóban megjelent tanulmánykötetét, nívódíjjal jutalmazták.
    A Madách-díj bizottság nívódíjra javasolta Tőzsér Árpád Csatavirág (Kallig-ram) című verseskötetét is, a szerző azonban levélben visszautasította a nívódíj átvételét. (Mivel tudomásunk szerint a levelet a díjak átadásakor nem olvasták föl, az eredeti szlovák szöveg magyar fordítását alább, a levél írójának engedélyével, közzé-tesszük.) – A visszautasításon nincs mit csodálkozni. Elég az elmúlt tíz év toplistáját megnézni meg az odaítélők hozzáértését/szándékát követni ahhoz, hogy megforduljon az emberben a világ! Szomorú, de úgy igaz, hogy az önzés meg  az akarnokság szedi áldozatait! Nem a tehetségesekkel van baj, hanem a tehetségtelen  és mindenre kész „vámszedőkkel”! Ha megnézi a halandó tíz év díjnyertes könyveit, rádöbben arra, hogy buli az egész világ. A mindenkori háromtagú bizottság  egy kapura játszik, s gyakran a hozzáértésük is megkérdőjelezhető… Negyven felett nincs díjra méltó alkotás! És még a szövetség kisajátításáról, s arról a végtelen önzésről (mely mindezt lassan egy évtizede körülveszi) nem is szóltunk! Ez van! – és ezt nem lehet szeretni!

Fónod Zoltán

                            Literárny fond
                            Grösslingová 55
                            815 40 Bratislava

    Tisztelt Szlovák Irodalmi Alap!

    Önök a Csatavirág c. verskötetemet prémiummal kívánják jutalmazni.
    A prémium szerintem másodrangú irodalmi díj, s mint ilyen, számomra értel-mezhetetlen valami: egy irodalmi mű vagy jó, vagy rossz, ha jó, akkor díjat érdemel, ha nem jó, akkor meg sem kell említeni, mert ha másodrangú díjjal „értékeljük”, akkor tulajdonképpen leértékeljük, közvetve azt állítjuk róla, hogy kevésbé értékes, mint egy másik, „fődíjjal” értékelt alkotás.

S ami ennél is fontosabb: a Madách Imre Irodalmi Díj bírálóbizottsága (e díjnak a nekem szánt prémium afféle „aldíja”!) az utóbbi évtizedben tulajdonképpen egyetlen alkalommal sem volt kompetens a döntésre, mert összetétele nem tükrözte a szlovákiai magyar irodalom stílusrétegzettségét, mindig csak bizonyos irodalmi csoportosulást, bizonyos irányzatokat és iskolákat képviselt. (Elég átnézni a díjazottak jegyzékét: állandóan ugyanazok a nevek ismétlődnek benne.)  
Nos: leértékelő „értékelésre” (az eredetiben: „cena menejcennosti”), irodalmi díjra nincs szükségem, s azt egy inkompetens bírálóbizottságtól nem fogadhatom el.
A megértésüket köszöni:

Tőzsér Árpád
PS.
Kérem a díjátadó ünnepségen a levelemet felolvasni!