Szunyog Zsuzsa versei

tavaszi etűd
        zöldfűselyem-szoknyáját jó szorosan kötötte magára  a hajnal
        mint a néptáncos lányok

        s kilenckor felébredtek az alvó virágok
        ibolya szóródott szét a réten
        s beállt mintának a szoknyaszélen

    pacsirta

        a március valahogy nagyon hosszú volt – mondta a nő
        a március úgy általában mindig hosszú
        pedig jólesően szép és minden bújik elő a kemény tél után
        a könnyeim is  
        s cseppé fújt üvegek  gurulnak a padlón sután
        s a lakásból tegnap délután vidékre költözött a macska is
        érdeklődve szaglászta a nárciszok övezte kerti utat
        jobb lesz neki itt – mondta a férfi és a karjára vette
        a nő sápadtan állt
        kislányként  kamillafőzettel borogatta öreg macskák
        begyulladt szemét
        és belül most ezt látta meg hogy itatja a legyengült kutyát
        aztán falvak bolyongtak körülöttük
        állóvíz mellé tűzött kócsaggal és városhatár
        ott kiszálltak az autóból
        áprilisi épphogy-csak-búzaföldön álltak
        a háttérben barnászöld dombok figyelték
        a  két alakot
        álltak és hallgatták a pacsirtát
        két nappal később egy telefonbeszélgetéskor
        lassan újra negyvárosi módra hangolva
        de még mindig azt mondta a nő:
        egy-két  hétig még úgy ellhallgatnám azt a pacsirtát
        és hozzuk vissza a macskát

    Na, de

        mi lesz majd télen ha megfagy a rózsa
        s gubója üresen bámul a hóra
        s fagyott lesz ami szép volt
        sziromtalan kép
        forró-tűző hidegében karómerevség
        kifekszünk majd mi a hótakaróra
        és mi leszünk a hóban a rózsa

    Rekviem

        kora délelőttjét zörgi már a város   
        s  a villamosban még álmos utasok
        a folyóparti megállóban harmonikás fiú
        ugrik fel s mint egy konzervatóriumi
        vizsgázó diák
        meghajol és játszik –
        ahogy ötven évvel ezelőtt apám játszhatott
        a házuk előtti kerítésen ülve  
        s az este halkan fütyülte hozzá a dallamot –
        vagy lehetne rizsporos parókájú művész a srác
        főúri paloták kertjében hajladozó pálmák alatt
        és kezet csókolnának neki
        és mondanák  hogy minden az övé
        és mindent szabad…
        esetleg újgazdag parti-muzsikus
        akinél pezsgős a tus     
        és műhattyúk éljeneznék a műtó partján  
        és hozzá úsznának kis fekete műkacsák
        ez a fiú itt kéreget
        s a kattogásban szóló száll a kék rongy-ég felett