Mészáros Attila versei

Fáj!

Fáj, legbelül, ott ahova
őrangyalok se érkeznek,
ott: ahol magamnak vagyok
csönd az én terhes szeretőm,
s áll a strázsán szüntelen
nem késik Ő, hő párja jön
– a gondolat –
lassan, szépen, óvatosan
mint fa a szút úgy érzem én,
gyötrý görcsös szorítását,
dermedten hasít a tudat
hat rám a világ
melynek nem kellek, de Te sem
– csak a pénztárcánk

Lélekőrlő   

– ez a magárahagyatottság
nehéz, súlyos, tompul a szív,
mennék, de leszögez ez a…
hisz Te is tudod
– félünk
Menni végig az ösvényen
Minden aljba tekinteni
– Te is? Én is. Vajon ti is?
hisz Te is tudod
– félünk
Tudom, tudatom tudatja
Bennünk őszül a falevél
Előre? Hátra? Semerre!
hisz Te is tudod:
aljas félelem igazgat!

Százszor megharcolt…

Küzdelmeink sebét érzem,
Nem akarva, emlékeztet
            a csont
Belsőmben, a gerincemben
Szétfeszített idegekben
            érzem
Sorsom, cselekvésem – nem új
Csak továbbgörgetett álom
                  világ
Míg a köd felszáll, a lélek,
Hevül, repül – sziklákon át
                 égbe
Egy pillanat és valóság,
Pokolba taszít – megéget
               gyökeret
S lám: csont, érzés, világ, égen
Túl gyökérbe mar, elsorvaszt!
              mindent?
m i n d e n t.