Gyüre Lajos – Szűkölnek a kutyák

Szűkölnek a kutyák
halál oson a kertek alatt
hűs szele leng a bokrok alján
lopakodik egyre beljebb
tudatom zegzugos útjain
apránként vetkőztet

drága szerető előbb csak
szavaimat orozva lopja viszi
szikkasztó értelem-sorvadás
köszönt mind közelebb
körkörösen zsugorodik a tér
kanyarogva vissza a  múltba
a gyámoltalan gyermeki létbe
visszavonhatatlanul.

S már hiába várom
hogy megkerülnek az
elbitangolt szavak szóbokrok
hogy fonódnának karjaimra
liánfonatként  kerekedne föl-föl
egyre magasabbra a szembogarak
még látható tükrében jegenye
magasában makovec-fává
terebélyesedve
oltártartó gerendának
karcsú tornyok bordázatának
templom-őrző kapubálványnak
reménynek a reménytelenségben
mert hogy szétesnek a távolságok
a közelítő mészlerakódás
gyorsul a múló idővel
cimbalomhúrként pattan
a csont s az izomkötegek
foszlanak elnyűtt madzagként
lógnak ernyedten elmerengve
a múltak délibábívén
egyszer volt mesék
távolból integető szálán
tört tükrök emlékdarabjaiba
kapaszkodva fogódzót keresve
dülöngök szalmaszál életem egyre
mélyebbre zuhanó bugyraiba
s mondják
nem az vagyok aki voltam
észre sem veszik hogy a semmi
ködén ellebegek gyaluforgács
és négy szál deszka között fekve
s várva a jerikói kürtök eget rengető
harsonáját.

Kassa, 2011. 06. 01.