Holmi, 2012-6

Kegyelet
Május 1-jén, életének nyolcvankilencedik esztendejében Bécsben elhunyt MONOSZLÓY DEZSŐ költő, író, műfordító, lapunk, az Irodalmi Szemle egykori szerkesztője. Budapesten született 1923-ban, itt szerzett jogi diplomát, s itt jelentek meg első könyvei is.

Életútjának, pályájának 1947-től 1968-ig terjedő szakasza Csehszlovákiához kötötte; az 1950-es évektől tevékenyen bekapcsolódott az (újra)induló csehszlovákiai magyar irodalomba, melyet a maguk korában eredeti hangütésű és tematikájú, modern hangvételű, avantgárd ihletésű versekkel, novellákkal gazdagított. A mind pályájának, mind a csehszlovákiai magyar irodalom ezen időszakának kétségtelenül (egyik) csúcsát jelentő A milliomos halála (1969) című regénye – szerzője 1968-as emigrálása ellenére – ugyan még megjelenhetett a szovjet meg-szállás után, de már csak megcsonkítva (csonkítatlan kiadására a rendszerváltás utánig várni kellett). 1968 után, Jugoszlávia érintésével, Ausztriában, Bécsben telepedett le, ahol az egész német nyelvterületen sikeres hangjátékszerző lett. Az 1989-es társadalmi-politikai fordulatot követően ismét elfoglalhatta méltó helyét a szlovákiai magyar irodalomban is; amit új verseinek, novelláinak, könyveinek szlovákiai magyar megjelenései is bizonyítanak. Munkásságát számos magyar, szlovák és osztrák díjjal, kitüntetéssel jutalmazták. Írónktól következő számunkban, Csanda Gábor évtizeddel ezelőtt készített, máig publikálatlan élet-útinterjújával búcsúzunk, melynek közlése Monoszlóy Dezső akarata értelmében csupán a halála után vált lehetővé. – A szerk.    

Évforduló
115 éve született ZOBOR ESZTER (Klimko Valéria; Rózsahegy, 1897. június 8. – Pozsony, 1984) író, műfordító és CSÁSZÁR ISTVÁN (Szentgyörgy, 1897. június 11. – Budapest, 1982.) író, újságíró, szerkesztő. – 110 született SZENES ERZSI (Rajec, 1902. június 5. – Tel-Avív, 1981. május) és ZÓLYOMI ANTAL (Várkonyi Péter; Clementis Ervin; Jacobs Ervin, Zólyom, 1902. június 24. – Pozsony, 1986. június 8.) író, műfordító. – 105 éve született SZABÓ GYULA (Budapest, 1907. június 7. – Prága, 1972. május 25.) festő, képzőművész, költő. – 65 éves lenne VÖRÖS PÉTER (Marcelháza, 1947. június 25. – Érsekújvár, 2004. április 3.) költő, író.
45 éve hunyt el BOGNÁR CECIL (Csepreg, 1883. január 24. – Győr, 1967. június 28.) filozófus, szakíró. – 35 éve halott BORKA GÉZA (Gúta, 1894. július 11. – Kaposvár, 1977. június 17.) író, költő, szerkesztő. – 25 éve halt meg SZIKLAY LÁSZLÓ (Kassa, 1912. január 9. – Budapest, 1987. június 15.) irodalomtörténész, műfordító. – 10 éve hunyt el DÁVID TERÉZ (Görgényszentimre, 1906. augusztus 9. – Pozsony, 2002. június 11.) író, drámaíró.

Köszöntő
55 éves ILLÉS ANNA (Tiszacsernyő, 1957. június 7.) műfordító, szerkesztő. Gratulálunk!