Gyenes Gábor: Mayer Éva Szakítópróbájáról

A képciklus Zsigmond András emlékére készült, aki a szó minden értelmében társa volt Mayer Évának. Műve egy gyászsorozat, sőt, ennél jóval több.
Mayer Évára munkásságára kezdete óta valamiféle bölcs kérdésfelvetés, vagy inkább megkérdőjelezés jellemző. Tabudöntögetés. Tematizálta már a betegséget, a betegségben való egyedüllétet, a kisebbségi létezés komplexusait, ez alkalommal a halál és a gyász került tragikus módon a művész fókuszába.
A halál és az azzal való elszámolás a jelen legnagyobb tabuja, olyannyira száműztük az életből, hogy őszintén és igazul még csak beszélni sem tudunk róla. Klisékkel, rózsaszín, émelyítő hazugságokkal, vagy hallgatással tudunk csak kommunikálni a halál tanúival: a haldoklókkal és gyászolókkal. Rettegünk a halál jelenségétől és feszengünk a tematizálásától.
Szakítópróba
Képciklusa fényreflexív fóliára nyomtatott grafikákból áll, melyeket útjelző táblákat idéző fémlapokra ragasztott. Az általánosan elfogadott tiltó, figyelmeztető és javalló vizuális jelek ez esetben személyes tartalommal töltődtek meg. Zsigmond András közúti balesetben hunyt el, ami érthetővé teszi, hogy a közlekedést irányító táblák az élethez, az életben maradáshoz feltétlenül szükséges szabályokat hirdetnek. Az egyetemesség és a személyesség fúziója, váltakozása több olvasati rétegben is megjelenik ezeken a műveken. A közért-hető, tanító szándék és a zavarba ejtően személyes emlékek vegyítése olvasható ebben az illusztratív formában is, ahogy az Irodalmi Szemle kezükben tartott számában is látják, viszont élőben strukturáltabb finomságokat is tapasztalhatnak. A munkák fizikai anyaga és installálási módja további információkat és vizuális élményeket tartalmaz.

Megszakadt párbeszéd
A Szakítópróba egy autentikus, érdekfeszítő és az agyat és szívet egyaránt bekapcsoló képciklus, installáció. Szembenézésre, kommunikációra, az élet tudatosítására és az életvitel tudatosságára szólít fel. Soraimat Parmiczky Ádám élményeivel zárnám: „Minden lényeges volt, amikor ráfókuszáltam. De amikor kikapcsoltam a lámpát, semmivé lett. Újra bekapcsoltam, és ismét itt volt minden, végtelen számú változatban. A mindenható fény forrásával a kezemben paradox módon úgy tűnt, folyvást változtathatom az állandót, miközben végig a változatlant kutattam. Valójában a keresést kerestem. És amikor ráleltem, bizonyosságnak éreztem a bizonytalant, válasznak a kérdést.”
GYENES GÁBOR