G. Hajnóczy Rózsa indiai levelei – III. (közzéteszi: Pap Ágnes)
4. levél: Sántinikétan. 1930. július 15.
Édes Ilám és Irmám! Nagyon sok csók és köszönet Mindkettőtöknek leveléért, végtelen örömöt szereztetek az elmulasztott kedves lőcsei diáktalálkozó színes leírásával. Gondolatban Veletek voltam május 4-én és most utólag őszintén örülök a nagy sikernek, mely fáradtságtoknak méltó eredménye volt. Gratulálok a versedhez, Irmám, igaz, hogy nem olvastam, de bizonyára hangulatos volt, hogy annyira megtapsolták.
Örülnék, ha elküldenéd, bizonyára van ismerősöd, aki gépelni tud, így nem okozna nagy fáradtságot a leírása. Az aláírásokból látom, hogy a találkozón a fiatalabb generáció volt erősen képviselve, neveik teljesen idegenek előttem. Tarnayné-Hanny Mancira nagyon jól emlékezem, osztálytársa volt Ilonka nővéremnek, annak idején nagyon bájos, elegáns lány volt. 16 éves korában teljesen fejlett lány volt, férjhezmenendő, földig érő hosszú szoknyát, fűzőt, és copfos frizurát hordott. Milyen a leánya? Sajnálom, hogy Illgenn Mincit nem láthattam, 12 év óta nem találkoztam vele, ő is sokat változott, én is, míg ő előnyére, én hátrányomra, így talán jobb is, ha elkerültük egymást. Hallom, hogy nagyon szép, bájos felesége van, és boldog családi életet él. Ki az a Végess Ilona? Én csak Végess Emmire emlék-szem, úgy tudom, testvérek, Ilonára egyáltalán nem emlékszem. Lipcsey Davy annak idején nagy fekete szemű lány volt, most is olyan élénk? Írták, hogy Ti Mindketten nagyon jól néztetek ki, úgyhogy régi szerelmeiteknek nem kellett szégyenkezni miattatok. Megtarthatták azt az illúziót, ami a Ti személyetekhez fűződött. Hogy van F. Irmus, jót tett neki az olaszországi pihenés? Ti milyen formában élvezitek a nyarat? Jártok sokat uszodába, teniszezni, kirándulni? Remélem, Ilám, hogy magadra szedtél néhány fontot! Manyi hogy van? Nagyon sokszor csókolom őt. – Mi egy hét óta Sántinikétanban vagyunk, nem nagy örömmel jöttünk, a kényszerűség hajtott vissza. Sillongban három hónapot töltöttünk, sok kedves ismerősünk volt, akik igyekeztek tőlük telhetőleg ott-tartózkodásunkat kellemessé tenni. Meghívtak teadélutánokra, rendelkezésünkre bocsátották autójukat, így alkalmunk volt sok szép kirándulást tenni. Megismerkedtünk néhány hindu előkelőséggel, közöttük három asszámi miniszterrel és egy mahárádzsa özvegyével. A maháráni nagyon csinos asszony, hasonlít a mi cigányainkhoz, indus viseletben jár, de lakását, étkezését igyekszik európai stílusban tartani. Urát két évvel ezelőtt fivére egy elefántvadászat alkalmából véletlenségből agyonlőtte. Medvének nézte a bokrok között. Két évig gyászolta az urát, de most megnyitotta termeit a jóbarátok számára. Egyetlen leánya, Sziszi princessz csinos, 19 éves, a modern fiatalság életét éli. Sportol, autót vezet, cigarettázik, divatos táncokat táncol, dacára annak, hogy menyasszonya egy rádzsának. Télen lesz az esküvő, miután a rádzsa, aki ortodox hindu, háremben fogja tartani feleségét. Nem tudom, hogy fog neki ez a megváltozott életmód tetszeni. Több ízben vendégei voltunk egy asszámi miniszternek, akinek felesége egy szót nem tud angolul. 35 éves, és már nagymama. Dacára annak, hogy 12 szolgát tartanak, két autó áll rendelkezésükre, szebbnél szebb, arannyal hímzett nehézselyemből készült szárikat hordanak (szári indus női ruha), lakásuk, kosztjuk olyan, mint nálunk a legszegényebb emberé. Sehol egy értékes kép, szőnyeg vagy csinos kézimunka. Különösen a hálószobát és a konyhát hanyagolják el az indusok. A fogadószobára súlyt helyeznek, néhány kényelmetlen karosszékkel bútorozzák be, de a hálószoba végtelen sivár és többnyire rendetlen. A villa előtt a tenisz- és a hokipálya elengedhetetlen. Ebben utánozzák az angolokat. A fizetések itt igen magasak. Egy miniszter havi fizetése 8000 pengő, míg szükségleteit havi 500 pengőből fedezni tudja. Egy középiskolai tanár havonta 2000 p., egy felsőiskolai tanár 3400 pengőt húz. Kivételt képez Tagore egyeteme, mely ideális alapokon nyugszik, és anyagiakban nagyon szűkölködik. Mi, itteni viszonyokat tekintve, végtelenül szegények vagyunk, nem volnánk képesek a nagyvárosi árakat megfizetni. – Sillongban sok szép autókirándulást tettünk, megnéztük Cserrapandzsit, mely a világ legesősebb helye, évi csapadék 425 hüvelyk. Odafelé ragyogó napsütéses időnk volt, gyönyörködhettünk a vad sziklákban, sűrű erdő övezte hegyszakadékokban. Viszszafelé zuhogott az eső, felhőbe voltak borítva a hegyek, annyira ködös volt, hogy az autóutat alig lehetett látni. Az út keskeny és kanyargós, a legkisebb hibás vezetés és a mélységbe zuhanunk. Ugye hihetetlenül hangzik, de egy-egy ilyen autózás után és közbe is tengeribetegséghez álltunk közel, fejünk annyira szédült, hogy utána néhány órára ágyba bújtunk, hogy kipihenjük magunkat. – Nagyon élveztem a sillongi erdőket, melyek eszembe jutatták az én kedves Lőcsém fenyveseit. A vízzel ott is baj volt, egész Indiában forralni kell a vizet, még hegyes vidéken is, mert koleragyanús. Két év után már ihatom az üdítő friss lőcsei forrásvizet, melynél jobb nincs széles e világon. – Májust együtt töltöttük egy angol asszonnyal, aki ugyan-abban a házban lakott, ahol mi. Egy vasúti főfelügyelő felesége, aki olyan flancot fejtett ki a ruházkodásban, mint nálunk egy grófnő. Közel 100 ruhája volt, közöttük 12 estélyi ruha, 30 pár cipő. De hogy ki R. Tagore, azt nem tudta. Németországról azt hitte, hogy egy város. A szerzeteseknek és apácáknak azt tanácsolta, hogy házasodjanak össze, mert – úgymond – úgyis egy kaszthoz tartoznak. Ilyen műveletlenséget csak egy angol engedhet meg magának. Legkedvesebb ismerősöm egy mohamedán vasúti mérnök felesége volt, aki 100 kg-ot nyom, 9 éves korában ment férjhez, háremben nevelkedett, de végtelen figyelmes, szívélyes és nemeslelkű volt velünk szemben. Június utolsó napjai esősek voltak, úgyhogy alig lehetett kimozdulni. Július 1-jén utaztunk el Sillongból. Egy napig Gauhátiban1 voltunk. Gyönyörű fekvéséről híres, India egyik legnagyobb folyója, a Brahmaputra partján terül el. A folyó közepén kis szigetek képződtek, melyek fákkal vannak beültetve, és melyek tetején hindu aszkéták kis házat építtettek és csak ritkán érintkeznek a várossal. Csodálatosan szép naplementében volt részünk Gauhátiban, a nap leáldozó sugarai gazdag, változatos színekbe öltöztették az égboltozatot. Egy 300 m magas hegyoldalon több hindu templom épült, melyet zarándokhelyül használnak. Az utóbbi 100 évben kis várossá fejlődött, 4000 lélek lakja, leginkább bráhminok, akik csak egymás között házasodhatnak. A férjhez ment asszonyok ezt a helyet soha többé el nem hagyhatják. Ha látnátok ezeket a bráhminokat, nálunk a koldusoknak emberségesebb a kinézésük. A templomok közelébe csak mezítláb volt szabad menni. A levetett cipőket el kellett dugni, nehogy látásuk bepiszkítsa az arra haladó vízhordókat, akik a bráhminokat látták el itallal. Siva isten egyszer dühiben, haragjában, feldarabolta feleségét, Kálít, aki a bosszú istennője volt, és 52 részben esett a földre. Káligháton, amelynek helyén a mai Kalkutta keletkezett, a kisujja esett le, a Gauháti Kámakhja dombra nemi testrészei. Ezek a helyek vallásos zarándoklás színterévé fejlődtek. Mi is felmásztunk erre a dombra rettenetes hőségben, útközben több jógit láttunk, akik vályogkunyhókban, ízléstelen bálványokkal körülvéve, meztelenül guggolva koldulnak. Holtfáradtan értünk a domb tetejére, de érdemes volt, mert gyönyörű kilátás tárult szemünk elé. A Brahmaputra majdnem 3 km széles medre hatalmas ívben karolta át a Kámakhja dombot. Partján buja délszaki növényzetű erdőkkel borított festői dombok emelkedtek. A természet csodálatából félig meztelen bráhmin hindu kislányok zaja ébresztett fel, akik a Kámakhja templomoknak vannak szentelve.2 Azt mondják, hogy ezeket a kislányokat a templom papjai a zarándokoknak pénzért áruba szokták bocsátani. A templomok mintegy 4–500 évesek, és igen ízléses hindu stílusban vannak építve. Természetesen belsejüket nem láthattuk.3 Szomjúságunkat kókusztejjel akartuk oltani, de senki sem volt hajlandó nekünk poharat kölcsön adni, mert mi, európaiak, a bráhminok szemében tisztátalanabbak vagyunk a legalacsonyabb kasztnál. Így a minket kísérő bráhmin, aki a gauháti-i múzeum igazgatója és felvilágosult ember, úgy segített rajtunk, hogy vásárolt számunkra egy poharat. Pedig mily piszkosak ezek a gőgös bráhminok, akiknek tekintetét is bemocskolja a mi látásunk. Gauhátiból este hajóra szálltunk és átkeltünk a Brahmaputrán Amingaonba, ahol már várt minket a vonathoz csatolt külön szalonkocsi. Egyik ismerősünk ugyanis meghívott állomáshelyére. Lalmanirhatba, ahol oly magas pozíciót tölt be, hogy szalonkocsi áll rendelkezésére. Egy ilyen szalonkocsin van konyha, fürdőszoba, szolga fülke, és nagyon elegánsan van berendezve. Este a szolga, akit ugyancsak ismerősünk küldött le a kocsival, megvetette az ágyunkat, és mi büszkén álomra hajtottuk fejünket, de az álom nem jött. Olyan rázást, lökést és taszigálást még vonaton soha nem tapasztaltunk, mint amiben az éjjel részünk volt. Annak tulajdonítottuk, hogy a szalonkocsi a vonat utolsó vagonja volt, és ez rendesen jobban lóbál, mint a többi. Nagy volt a meglepetésünk másnap reggel, mikor vendéglátónk az állomáson felkeresett, és tudtunkra adta, hogy az éjjel óriási földrengés volt, amelynek következtében a házak falai, a talaj megrepedt, és az emberek halálfélelemben töltötték az éjszakát. Nagyon aggódott, attól tartott, hogy a vonatunk kisiklott. Szerencsére csak egy álmatlan éjszakával úsztuk meg az egészet, és nagyon sajnáltuk, hogy nem tudtuk, hogy földrengés volt az a sok lökés, mert különben nagyobb érdeklődéssel fogadtuk volna. Két napig voltunk Lalmanirhatban, ez idő alatt folytatódtak a kisebb lökések, kb. 20[-at] éreztünk, a lakosság a szabad ég alatt aludt, mert féltek, hogy a házak rájuk omlanak. Mi is vas-úti kocsiban aludtunk. Ismerősünknek gyönyörű nagy háza van, 10 szolga lesi parancsait, az asszony lovagol, teniszezik, bridzsezik, whiskyzik, és ezzel igyekszik az indiai unalmat agyonütni. De nem irigyeljük őket, mert inkább vagyok Magyar-országon szegény ember, mint itt gazdag. Fáradtságos út után Kalkuttába értünk, ahol a Grand Hotelben szálltunk meg. Napi 32 pengőt kellett fizetnünk egy igen primitív berendezésű szobáért. A szállodák rendkívül drágák Indiában, viszont az étkezés aránylag olcsó. Van Kalkuttában egy olasz vendéglő, ahol 5 pengőért lehet ebédet kapni, amely 30 fogásból áll. Egyik pompásabban elkészítve, mint a másik. Aki mind a 30 fogást megeszi, annak nem kell egy fillért sem fizetnie. De azt hi-szem, ilyen ember még nem akadt. Az italok nagyon drágák. Egy vizespohárnyi sör 2 pengő. A borok még drágábbak. Így zsebünk nem sokáig bírta az árakat, és fájó szívvel bár, de vissza kellett jönnünk Sántinikétanba. Itt minden a régiben van. Cselédségem a régi, úgyhogy háztartásom zavartalanul folyik tovább. Sántinikétan csöndesebb, mint valaha. Tagore Németországban van, később Amerikába is elmegy, úgyhogy csak januárban tér vissza. Fia még mindig betegeskedik, Európa sem tudja meggyógyítani. A szép dán asszonynak Angliában kislánya született májusban. Fekete szeme, fekete haja és barna bőre van, nem hasonlít mamájához, akinek világosszőke haja, kék szeme és hófehér bőre van. Nagyon ügyesen csinálta, február végén még teljesen karcsú volt, úgyhogy senki sem gyanította, hogy babát vár. A monszun az idén késik, eddig még alig esett az eső, úgyhogy tikkasztó napjaink vannak és áthánykolódott éjszakáink. Szobában 30–32 fok C van, és éjszaka sem hűl le a levegő. Sokat szenvedünk, hőkiütéssel van tele testünk, nem tudunk rendesen öltözködni, a ruha csupa víz lesz a testünkön, este alig tudom lehúzni. A víz meleg és egészségtelen. Gyümölcs a banánon kívül nincs. A koszt egyhangú és unalmas, úgyhogy abszolút semmi öröme sincs az embernek. Napok óta nem olvastam újságot, így nem is tudom, hogy vajon mozgolódnak-e még a gandhisták.4 Itt semmi baj sincs, egyes diákok ugyan sztrájkra készülnek, ami abból áll, hogy nem akarnak tanulni, azt hiszik, hogy ezzel bosszút állnak az angolokon, pedig csak maguknak ártanak. Néhányan a diákok közül angol anyagból készült ruhát viseltek, ezt a nacionalista diákok összegyűjtötték és elégették, így akarják őket rákényszeríteni, hogy csak Indiában szőtt ruhát hordjanak. – Gyuszkó most két napig erősen náthás és lázas volt, de mára javult az állapota. Mindennap arra kérem a jó Istent, hogy egészségünket tartsa meg, nem szeretnénk itt meghalni.
Írjatok, édes Ilám és Irmám, hosszan, részletesen mindenről. Tényleg olyan nehezek a gazdasági viszonyok Magyarországon? Remélem, két év után kedvező változás áll be ezen a téren is, és jobb, boldogabb napokat fogunk megérni, mint itt, a csodálatos Indiában.
Manyit, Lolát, Mirkvánét és az összes jó ismerősöket csókolom, Titeket sok szeretettel ölellek és csókollak
Rózsitok
(kézzel Germanus:
Kezeiket csókolja, Rudit és Árpádot szívből üdvözlöm
Gyuszkó
Kézzel Hajnóczy:
Árpit, Rudit üdvözlöm.
Mi van Rózsával?)
(mellékelve: A templomnak szentelt bráhmin lányok. Gauháti, 1930. júl. 2.; + a boríték)
5. levél (kézzel írt) Sántinikétan, 1931. aug. 17.
Édes Irmám!
Vigasztaló soraidért, melyek mély bánatomat igyekeztek enyhíteni, őszinte köszönetemet küldöm. Édes Apám váratlan halála annyira megrendített, hogy még ma sem tudok felocsúdni a nagy csapás súlya alól. Érzem, hogy megnyugodni itt, a messze idegenben nem fogok tudni, mert a nagy távolság Szeretteimtől fokozzák a fájdalom súlyát. Ittlétem alatt sokszor elfogott a kétség, vajon viszont fogom-e látni drága Szüleimet? Édes apám bizakodó levelei hatása alatt megerősödött hittel reménykedtem a boldog viszontlátásban. Ennek a nagy pillanatnak az átélése adott további kitartást az itteni nehéz élet elviselésére. De most, hogy Édes Apám csendesen pihen a temető virágos hantja alatt és Édes Anyám egy hosszú, munkás, önfeláldozó élet után egyedül maradt, nem lelem a helyemet idegen földön. Türelmetlenül számolom a hónapokat hazatérésünkig. A következő nyarat már Lőcsén töltjük, ha Isten is úgy akarja. Félve tervezgetek a jövőre nézve, mióta Szüleim ragyogó aranylakodalmából szomorú temetési menet lett. – Nehéz a harmadik esztendő. Gyuszkó nehezen bírja a klímát, vérszegénységről és állandó fáradtságról panaszkodik. Én megöregedtem és megcsúnyultam. Az állandó tikkasztó párás levegő leszedte a piros színt arcomról, hajam őszül, öregasszonyként térek vissza. A tapasztalatoknak nagy ára van. Ebben az anyagias világban semmit sem szerezhet meg az ember ingyen. Ida panaszkodik, hogy nem kap tőlem levelet. Srínagarból egy hoszszú, gép-írásos útleírást küldtem számára, de az a posta hanyagsága folytán elkallódott. Utolsó nyarunkat Srínagarban, Kasmír fővárosában töltöttük. Élveztük a szép kilátást, a völgyekben fekvő élénk sárgászöld rizsföldeket és a távolban magasba törő havas hegycsúcsokat. A vidék szépsége, különös kombinációjában, egyedül áll a világon. Két és fél hónapig egy ismerősünk villájában laktunk, később, hogy közelebb legyünk a városhoz, csónakházat béreltünk, és megízleltük a srínagari víziéletet is, mely rövid időtartamra kedves és romantikus. Mint mindenütt Indiában, úgy itt is nélkülöztük az ízletes magyar konyhát. Kasmír Indiától független állam, uralkodója egy indus mahárádzsa, aki 7 évi fogházzal bünteti azt, aki egy marhát le mer ölni. (Emberéletért csak 7 hónap jár.) A lakosság 98 %-a mohamedán, akik viszont undorodnak a disznóhústól, így egyedüli táplálékunk a birkahús volt, amitől itthon mindig tartózkodtam. A mahárádzsa önkényes uralkodó, aki az állam jövedelmét a maga személyére költi, míg alattvalói a legsötétebb tudatlanságban és minden európai fantáziát túlhaladó piszokban sínylődnek. Viszont bámulatos kézügyességgel rendelkeznek, ami őszinte bámulatba ejtett bennünket. Július közepén elhagytuk Srínagart, idejövet egy hétig vendégei voltunk Rampur állam fejedelmének, ahol ritka vendégszeretetben volt részünk. Úgy éltünk, mint a mesében. Sántinikétanban minden változatlan. Tagore szebb, mint valaha. Ünnepelt primadonnaként szokott rikító sárga, rózsaszín, lila hosszú selyemtalárban kiautózni, fejére különböző színű bársonysapkákat téve. Itt Indiában kénytelen a női szívekhez appellálni, ha sikerek után vágyódik. Énrám nincs hatással az öregúr, mert ahányszor látom, mindig Pálmay Ilka vagy Küry Klára jut eszembe. Írj, édes Irmám, nemsokára, otthoni dolgokról. Az Uradat üdvözlöm, Gyuszkó kézcsókját küldi. Szeretettel ölellek, csókollak Rózsid
6. levél (géppel, első oldalán egy mondat kézírással):
Sántinikétan, 1932. január 20. (boríték mellékelve)
Édes Irmám és Ilám!
Mindkettőtöknek szól utolsó levelem Indiából, mert ha semmi sem jön közbe, betegség vagy egyéb baj, úgy legkésőbb március utolsó napjaiban otthon leszünk. A könyvek bepakolva készen állnak szállításra, hajójegyeinket megváltottuk a „Viktoria” nevű olasz gőzösre, mely hihetetlen gyorsasággal, 11 nap alatt fog bennünket hazavinni. Útközben megnézzük Nápolyt, Firenzét és Velencét, a szerelmesek és álmok városát, melyért már Indiába jövet annyira lelkesedtem. Vegyes érzelmekkel gondolok a hazautazásra, örömünkbe szorongó félelem vegyül, vajon mit hoz számunkra a szomorú magyar jövő! Lesz-e fűtőanyagra pénzem, szervezetünk annyira hozzászokott az enerváló hőséghez, hogy a fűtés kérdése jobban izgat, mint bármi egyéb. – Nagyon köszönöm Mindkettőtöknek újévi jókívánataitokat, és szeretettel viszonzom azokat. Legyen az új-esztendő boldogabb, derűsebb, gondnélkülibb a tavalyinál. Nagyon örülök már a viszontlátásnak és az intim beszélgetések-nek, mert itt mindig idegen nyelven kell társalognom, ami hiába, még mindig nehezen megy, különösen ha elvont témákra kerül a sor. Otthon folytatni szeretném angol tanulmányaimat, nehogy elfelejtsem azt, amit keserves fáradtsággal megtanultam. Gyuszkó is kihasználja az időt, Delhiből arab tanárt alkalmazott, akivel egész nap „ugatnak”. Olyan durva hangzású az arab nyelv, hogy nem érdemel más meghatározást. Csendesen telnek napjaink, élvezzük a gyönyörű, kellemes indiai telet, és a halk, csillagos, teliholdas éjszakákat. Felejthetetlen számomra az indiai tél, azt hiszem, örökké vágyódni fogok utána. Múlt héten négy napig Kalkuttában voltunk, mint az egyetem rektorának vendégei. Bengál kormányzóját avatták díszdoktorrá fényes külsőségek között. Aggódva mentem el az ünnepségre, féltem, hogy merényletet fognak ellene elkövetni, de minden a legsimábban folyt le,5 sőt az avatás után teát adott a kormányzó és felesége, melyre mi is hivatalosak voltunk. Szép az élet Indiában, ha az embernek saját autója, kényelmes lakása és nagy szolgaszemélyzete van, mint a rektornak. Néhány héttel ezelőtt még féltem a politikai komp-likációktól, de az angolok öntudatos fegyelme, kitartása és mohósága, mellyel Indiát minden körülmények között megtartani igyekszenek, rendet teremtett a forrongók között. Gandhi le van tartóztatva, az utcai rendetlenkedőket szigorú fogházbüntetéssel sújtják, a politikai vezetők propaganda céljára elhelyezett bankbetéteit könyörtelenül lefoglalták. Látszólag helyreállt a rend, kívánom, hogy így maradjon elutazásunkig. A Tagore család nincs itt, nem is lesz alkalmam többé találkozni velük. Karácsony hetében ünnepelte a költő fényes külsőségek között Kalkuttában 70-dik születésnapját, aminek mai napig a betege. Vidéki villájában piheni a fáradalmakat, utána Dardzsilingbe utazik, és csak július elején jön vissza, amikor én teli tüdővel fogom szívni kedves, öreg Lőcsém ózondús levegőjét. Decemberben két hétig Hájderábádban voltunk. Gyuszkót az ottani egyetem előadások tartására hívta meg. Mesésen éltünk, állandóan két autó állt rendelkezésünkre, elsőrangú angol szállóban laktunk, és sokat megfordultunk mohamedán arisztokraták körében. Megnéztük a híres Adzsanta és Ellóra sziklabarlangokat, melyeknek grandiózus szépsége megdöbbentő csodálattal töltött el. Kétezer évvel ezelőtt buddhisták hatalmas sziklafalakba művészies faragású szentélyeket és kolostorokat vájtak, és azok falait freskókkal díszítették. Megható az emberi hitnek és kitartásnak eme felemelő megnyilatkozása. Sokat láttam és tapasztaltam és rengeteget tanultam Indiában, de félek, hogy az élet tengernyi kicsinyes gondja között benyomásaim hamarosan elmosódnak, és itteni életemre valószínűtlen álomként fogok visszaemlékezni. Ilám, ne hurcolkodj le Békéscsabára, maradj közöttünk, jobb Pesten. Irmám, alig várom már, hogy lőcsei regényedet6 elolvassam, bizonyára magamra fogok ismerni, ismerve kifejező stílusodat. Addig is sok szeretettel ölellek, csókollak Mindkettőtöket, Uraitokat szívből
üdvözlöm
Rózsitok
(Az első oldalon kézzel írva: Sajnálom, Ilám, hogy kis barátnődnek nem tudok bélyeg-gyűjtőt ajánlani, mert nem ismerek senkit, aki azzal hivatásszerűen foglalkozna.)
(Közzéteszi: Pap Ágnes)
JEGYZETEK
1 Gauháti, Guváhati korábbi neve, Asszám legnagyobb városa, a Mahábhárata szerint Naraka aszura király alapította.
2 A Nilacsal-hegyen álló Kálí templom, a Kámakhja, a női spirituális energia (saktí) tantrikus tiszteletéről híres. A kislányok, dévadászík, azaz templomi prostituáltak voltak, akik a zarándokok számára az istennőt testesítették meg a rituálékban.
3 A szentélybe kizárólag a hinduk léphetnek be.
4 1930. március 12-én Gandhi követőivel elindította a „sómenetelést”, amivel a britek által 1923-ban megduplázott sóadó ellen tiltakoztak. A Bengáli tűzben Hajnóczy részletesen szól a gandhisták Sántinikétanban való szerepéről. A könyv szerint Tagore ki akarta utasítani a Gandhi mellé állt tanárokat és diákokat az egyeteméről (575–576.).
5 A Bengáli tűzben ezt az eseményt 1931. február végére datálja, és itt megtörténik a merénylet is, de a kormányzó szerencsésen megmenekül, a merénylőt, Párvatít, a fiatal özvegyet letartóztatják (613–614.).
6 A lőcsei Madonna. Palladis, Budapest [1942].