Bolemant Lilla: A szent szégyen (tanulmány)

Berde Mária regényéről
Vizsgálatom tárgya Berde Mária1  A szent szégyen című regénye, amelynek szövegében a női szubjektum, a női énkép kialakulásának folyamatát próbálom nyomon követni, felhasználva a feminista irodalomtudomány néhány kutatási szempontját. Azt  szeretném  bizonyítani, hogy  a  női  szubjektum konstruálódása problematikus, nem egységként, hanem töredezett, egyenesen ki nem mondható, meg nem fogalmazható identitásként jelenik meg, ezért a női élet, a privát szféra elemein keresztül próbálja kifejezni önmagát. Ezek pedig a tárgyak, a növények, a női külső, a ruházkodás, a díszítőelemek, amelyeket a női írók műveiben a korabeli kritikusok szecessziós túldíszítettségként, aprólékos, felesleges leírásokként, összefoglalva pedig a női stílus ismérveiként jellemeztek.

A női sors előrevetítettségét is vizsgálom, amely abban jut kifejezésre, hogy a női szereplő nem kerülheti el előre megírt sorsát, s nem tudja azt határozott irányba befolyásolni. Megoldásként a női identitás kialakulásának a jövőbe vetülése jelenik meg, mint ahogy ez a korszak női regényeinek nagy részében történik.2 Berde Mária műveinek egyik vezérfonala a női és férfi sors  és  életlehetőségek ábrázolása. „A  léleknek nincs  neme” –  írja Batsányiné Baumberg Gabrielláról szóló doktori disszertációjával kapcsolatban egyik, férjéhez szóló levelében.3 Már ebben az első, nyomtatásban megjelent nagyobb lélegzetű művében kutatási tárgyával kapcsolatban meghatározza azokat az elveket, amelyek szerint ő maga is él, s amelyeket további műveiben is kiemel, mint a legfontosabb emberi erényt, ez pedig a törhetetlen erkölcsi szilárdság: „Gabriella önálló lélek, mely önmagában irányítva független a külső hatásoktól. Léte föltételei önmagában vannak megalapozva, ezért talál támaszra, menedékre önmagában és mindenben, a mit lelkébe fogadott.”4

Műveiben és nyilatkozataiban azonban azt is kifejezi, hogy a társadalmi elvárások más és más szerepet osztanak a férfira és a nőre. A kétféle erkölcsiség, az eltérő elvárások feltárására is vállalkozik regényeiben.
„A férfiak évezredek óta mondogatják, hogyan látnak. Az asszonyok alig kis ideje, és még azóta se mond- ják mindig a maguk igazát” – írja Kosáryné Réz Lola Filoména című regényének kapcsán.5
„A  nők természetes küldetése mindig megmarad nekik, de ezt csak akkor teljesíthetik, ha egyenrangúak lesznek a férfivel.”6

Berde tudatosan választja a női témát, női sorsokat, életlehetőségeket dolgoz fel elbeszéléseiben, re- gényeiben, költeményeiben is, de a konkrét politikai, közéleti kérdésekkel kapcsolatban is kifejti véleményét. Irodalmi művei között szintén szép számmal találunk a történelem és a művészet híres asszonyainak sorsát feldolgozó szövegeket (például Bethlen Kata, Lórántffy Zsuzsanna), levelezést folytat például Selma Lagerlöffel. A kortárs külföldi és magyar női írók műveiről pedig recenziókat, ismertetéseket közöl. E feminista témaválasztás és témafeldolgozás ellenére ugyanazt a jelenséget figyelhetjük meg  az er- délyi irodalom értékelésén belül, mint amit Kaffkával kapcsolatban az ún. egyetemes magyar irodalomban. Kaffka Margit korabeli értékelői a par excellence író- nőt ünnepelték benne, halála után azonban egyre kevésbé értelmezték a nőtematika felől, sőt még Bodnár György, Kaffka monográfiaírója is a társadalmi feszültségek nem-semleges megfogalmazásaként menti át a nemi identitás problematikáját.7  Ugyanezt a gondolatmenetet követve Berde monográfiaírója, Molnár Sza- bolcs is mentegeti, magyarázza az írónő feminizmusát: „Berde bízott abban, hogy a társadalmi előítéletek fel- számolása megváltoztatja a nők helyzetét, és a nő régi, totálisan alárendelt szerepe helyébe az alárendelődések
boldogító szimmetrikus játéka lép.”8 Az alárendelődések boldogító játéka önmagának ellentmondó állítás, hiszen az alárendeltségi viszony alapvető tulajdonsága a másik hatalmának elismerése. Tetten érhető itt tehát egy következő, a nőkkel kapcsolatos sztereotípia, még pedig, hogy az áldozatkészség, az önkéntes alávetettség a nők természetes tulajdonsága.

A Kaffka műveinek – s főként női témáinak – értékelésében fellelhető nem-semlegesítés a Berde- kritikákban szinte ugyanolyan formában jelenik meg. Molter véleménye szerint Berde regényei éppen az asszonysorsok, s ezen belül az úriasszonysors buktatóinak ábrázolására szűkítetten kevés lehetőséget nyújtottak általánosabb mondanivalók kifejtésére.9 Szinte a feminizmussal egy időben keletkezett ellenérveket is felhozza: a téma túlhaladott voltát hangoztatva.
Baróti Pál az emberi minőség regényeinek nevezi A szent szégyent és a Tüzes kemencét, s értelmezésében egyúttal megfosztja őket attól, ami lényegi mondanivalójuk: a női sors ábrázolásának hangsúlyosságától. Szabálytalan történelmi regényként olvassa őket, hiszen maga a történelem hiányzik belőlük. A két háború közötti kor legjobb társadalmi regényei mellé sorakoztat- ja fel őket, s kijelenti, nem a feledhető társadalmi-lélektani regények, s nem is a Courts-Mahler-féle regények közé tartoznak, bár ez utóbbiak érzelgősségével rokonságot mutatnak. Ezt a kritikát még megerősíti azzal, hogy kijelenti: „lélektanilag meggyőző, társadalmilag pontos, érzelmeiben, szenvedélyében magával ragadó rajza a felszabadulásáért harcoló embernek, akit talán mindegy is éppen hogy hívtak: rabszolgának, jobbágynak, proletárnak, nőnek vagy négernek.”10

Nicolae  Balotă, román  irodalomtörténész szerint az írónő bensőséges költőisége és az átéltek patetikus felmutatása alárendelődik az objektív elemzésnek és narrációnak. A női lélek különböző válságait ábrázolja, de többnyire sikerrel kerüli az effajta irodalom leggya- koribb hibáját, a női szónoklat hangnemét.11

KETTőS ERKöLCSI MÉRCE

A nő önmegvalósítási narratívái a XX. század elején és a két világháború között nagyrészt megfelelnek Zsadányi  Edit  megállapításának, amely  szerint nem önmegvalósító női énképeket látunk, hanem inkább a
narratíva kitágítását, s a női sorsok kiteljesedése csak több generáción keresztül látszik megvalósíthatónak. A megoldás általában a jövőbe vetül, gyakran a születendő vagy megszületett gyermek alakjában.12
Berde Mária regényeivel kapcsolatban is megállapítható mindez. A női szerepek előre megírtsága mellett azonban többféleképpen próbál saját, járható utat nyitni női szereplőinek. A saját sors vállalását a felelősség vállalásával, s mindezt az erkölcsi felelősség hangsúlyozásával kapcsolja össze.

A Romuáld és Adriána című középkori lovagregény, a Tüzes kemence és a Szent szégyen című huszadik századi történet szereplőinek történetén keresztül a nők és a férfiak szerepelvárásainak és szerepvállalásainak eltérő módjai jelennek meg.
Berde elemzői közül többen is felvetik, hogy az író- nő élet- és művészetfelfogásának egyik fontos pillére a protestáns vallásos szellemiségből eredő predesztinációelmélet és az ehhez szorosan kapcsolódó erkölcsi tisztaság kérdése.13 A kálvinista predesztináció és a szabad akarat kérdése azonban Berde regényeiben és életfelfogásában szorosan összekapcsolódik a társadalmi nemi szerepek kritikájával.14

Berde a női élet alternatíváit, a vállalható sorsot a társadalom kétféle, a férfiak és a nők számára felállított szabályain keresztül mutatja be. A kolozsvári Világosság című hetilapban így vallott erről: „Nemzedékemnek még igen nehéz helyzet jutott a női törekvések kivívásában. Amikor érettségiztem, még akadt olyan professzor, aki az egyetemre iratkozó lányokat női szörnyetegekként emlegette. A társadalom előítéleteivel egyébként is meg kellett küzdenünk. A leánygyermekek kibocsátása a család keretéből akár rövid időre is, sötét gondokat okozott a szülőknek, és megvető lesajnálást váltott ki a kívülállókból. Sajnálatos lebecsülése volt ez a fiatal nőnek, sehogy sem akarta elhinni a világ, hogy egymagában is meg tud állani a talpán. Ennek a lehetetlen helyzetnek az átélése irányította írói figyelmemet a különleges női kérdések felé. Másfelől csodálkozva láttam, hogy ennek a féltésnek erkölcsi háttere tulajdonképpen a férfit és nőt megkülönböztető kétféle erkölcsiség. E kettős morál legkirívóbb eseteit dolgoztam fel a Haláltáncban, a romuáld és Adriánában, A szent szégyenben, a Tüzes kemencében.15.

A Szent Szégyen

A leányanyaság „szent szégyenét” Berde először a Vargabetű című novellájában fogalmazta meg. A szent szégyen főszereplője Győrbíró  Hanna, aki a kisváros társadalmának megbélyegzettjeként nő fel, miután édesapját sikkasztással vádolják, ami miatt az öngyil- kos lesz. Bátyja a nagyvárosba kerül, taníttatására Hanna és anyja keresi meg a pénzt kézimunkák készítésével és eladásával. Hanna beleszeret a polgármester fiába, aki szerelmük beteljesülése után külföldi tanulmányait kezdi el, s miután Hanna megírja neki, hogy másállapotban van, elbizonytalanodik, illetve követné apja tanácsát, aki az abortusz elvégzésére orvost és pénzt szerez. Hanna családja javaslatára egy külföldi szanatóriumba utazik, ahol a terv szerint a megszületett gyermeket árvaházban kellene elhelyeznie. Hosszas vívódás után azonban úgy dönt, vállalja a gyermeket, hazautazik, és anyjával együtt felneveli őt.
A regény szereplői részben a Vallasek júlia által említett erős nő–gyenge férfi kiegyenlítetlen viszonyának felelnek meg. Alá-  és mellérendelési viszonyok című tanulmányában vizsgálta Vallasek Júlia a romuáld  és Adriána című regényt,16  amelyben arra a következte- tésre jutott, hogy a regényben látszólag végig Romuáld az aktív, cselekvő hős, Adriána történetét csak mások elbeszéléséből tudjuk meg, így elsőként az az értelmezési lehetőség merül fel, hogy a nő a férfiközpontú társadalom törvényeinek válik áldozatává. Romuáld, a középkori lovagregény főszereplője a társadalmi el- várásoknak megfelelő követelményrendszernek engedelmeskedve válik fokozatosan tiszta lelkű lovagból rablógyilkossá, hiszen a keresztény erkölcsiséggel ellentétben létezik egy másfajta – a férfiaknak előírt – értékrend, amelyben a hűtlenség és az erőszak nem bűn. Vallasek azonban más szemszögből is megvizsgálta a történetet, amely alapján kirajzolódik egy másfajta alá- rendelődési viszony. Romuáld tulajdonképpen passzív hős, akit erős nők irányítanak.17  A női irányítás viszont
– mindkét regényre vonatkozóan – az erkölcsi tartást, a saját sors vállalását és az elveik melletti kitartást jelenti, amellyel befolyást gyakorolnak környezetükre.

A társadalom számára éppen az ellenkező előjel fogadható el: a férfi az, akinek a lehetőségei sokkal na- gyobbak, ezért nem kell különös erőt kifejtenie ahhoz, hogy a világban elfoglalhassa a helyét, de e hely szerint ítéltetik meg a család többi tagja. Győrbíró öngyilkos- sága után a férfi nélkül maradt családot a társadalom lenézi, kiveti magából; s a fiú, Simeon (ismét a férfi!) az, aki újra lehetőséget kap arra, hogy elismert tagja legyen a társadalomnak: a fővárosban tanulva megfelelő álláshoz juthat, s elfelejthetik apjuk botlását. Ezt a célját azonban édesanyja és húga munkájának és pénzének felhasználásával éri el, s amikor megtudja, hogy Hanna terhes, elsősorban saját hírnevét félti. A benne élő előítéleteket nem tudja legyőzni a testvéri szeretet és annak tudatosítása sem, hogy Hanna nehezen gyűjtögetett kelengyepénzéből finanszírozták (természetesen a lány tudta nélkül) a báty Pesten szerzett nemi betegségének kezelését.
A regény értékelői a társadalmilag kényes téma miatt gyakran bizonytalannak tűnnek a megoldást elemezve, és Berde művészi nagyságának elismerése mellett egyértelmű elutasításban részesítik a regény hősnőjét, illetve a regény szerkezeti és kifejezésbeli elemeinek elavultságát teszik kritikájuk tárgyává. Nyilvánvalóan sokan elfogadhatatlannak tartották a téma ilyen szempontú feldolgozását: a nő szempontjából egy nőírótól, aki ráadásul hívő.
A kritikusok többsége a bukott nő, az erkölcsi bot- lás fogalmát használja a hősnőre, a megoldást pedig nem tekinti meggyőzőnek, sőt van, aki szociológiai utópiának nevezi.18 Bodor Aladár szerint a bűn marad mindenképpen, hiszen a nő nem szeretkezhet szaba- don, akkor sem, ha eltartja magát, s vállalja szerelme következményeit. Ez Isten rendelése, s Berde Mária bizonyára tudja ezt – jelenti ki. Vagyis a mű szép és jó művészi regény, de „a nő főmondanivalója az irodalomban a két legrealisztikusabb életérték: a szerelem és az anyaság”, de nem a nő testi szerelme.19
Hanna lelki ereje, mint ahogy Berde legtöbb hős- nőjéé, a hitből s a kegyelem-hitből fakad. A történet ellenáll a kor hasonló tematikát feldolgozó története- inek. A házasságon kívüli testi kapcsolatba lépő lány nem bukik el: nem lesz öngyilkos, nem veti ki a társa- dalom, a család, hanem erkölcsi tartása, hite segítségével megtalálja lelki nyugalmát, és maga mellé tudja állítani édesanyját és bátyját.

LEVENDuLÁS FEMINIZMuS?20

Berde női írásmódjának egyik jellemzőjeként tüntetik fel a szecessziós túldíszítettséget. A szecessziót a Nyu- gat egyik újító stílusaként jelölték meg, olyan nyitott stílusként, amelyben felismerhetőek az impresszionizmus és a szimbolizmus vonásai is.21 A szecesszió alapja a századforduló életérzése: a csalódás, a menekülés vágya, lázadás, a valóság újraalakításának igénye, a szubjektivitás, az én-kultusz. Legjellemzőbb vonása a  díszítőkultusz, a  dekorativitás, amelyből hangulati telítettség következik a szelíd melankóliától és álom- szerűségtől a narkotikus állapoton keresztül az ideges szorongásig. A másodlagos értékű elemek, jelenségek főszerephez jutnak, így feltűnővé válnak, díszítenek. A közlés logikája szerinti hierarchikus rend felborul.
A szecesszióra jellemző a csalódás, a kiábrándultság, a menekülési vágy, de az indirekt és individuális lázadás, valamint a valóság újraalakításának igénye is, s mindez „bonyolult és hű tükörképe a kor ellentmondásos társadalmi folyamatainak is”.22
A szecessziós irodalom és művészet nőszemlélete mutatja talán leglátványosabban a  dekadencia  útját. A szecessziós mozgalmak egybeesnek a nőemancipációs küzdelmek éveivel, és a mozgalmak történetében is szerepet játszik néhány olyan asszony, akik nemcsak szexuális, hanem intellektuális vonzóerejükkel is hatnak, és  az  új  művészeti, társadalmi eszmék  hatásos
képviselői. A szecessziós művészetben azonban sokkal inkább hat Nietzsche nőszemlélete (a nő „szép és ve- szélyes macska a nemiség csapdájával”); a szecessziós irodalmi és képzőművészeti alkotásokban egyre-más- ra feltűnnek a nagy „bűnös” nők, Salome, Messalina, Cleopatra, és azt a képzetet szuggerálják, hogy a nő örvénybe rántó, ártó erő. ők a misztifikált nemiség és bűntudat veszélyes papnői.23
A  valóság  újraalakításának igénye  a  kor  női  regényeinek is egyik központi eleme. A szemantikai és strukturális stilizáció hozzáadott értéket is tartalmaz: a dekorativitáson túl a női szubjektum kialakulásának problematikusságát is jelenti. A színek, az illatok, a tárgyak, a zene, a festészet, a női kézimunka a század első felének női művészregényeiben is nagy szerephez jut, de a művészregényeken túl a női írók más szövegeiben is megjelenik.
A kritikák felrótták a regénynek, hogy a hősök merevek: valamennyien mintha üres koponyával járnák a világot. Egyik alakja sem folytat szellemi életet.24 A jellemábrázolás feladatát viszont éppen a tárgyak: Hanna festőeszközeinek, kézimunkaasztalának s egyéb tárgya- inak leírása, a szereplők öltözetének ábrázolása látja el. A  lélekábrázolás kifejezőeszközei pedig a szecessziós ékítményeknek nevezett képek, hasonlatok, látomásos álmok. Ezek az álmok hozzák el a hosszas lelki gyötrődés után a megoldást is mind Hanna, mind édesanyja esetében, de a vágy, a szerelem kifejezőeszközei is.
Hannának szerelmet vall Zsolt, s ekkor a lányban is felébred az addig titkolt érzés, a vágy:
„Különös álma volt ezután: a szívére kulcsolt levélben a feketén rótt szavak megelevenedtek, mint nagy gombolyag pókfészkek. A pókok teste áttüzesedett és arany-nyálat kezdett ereszteni: az  arany-nyál  arany- szállá szikkadt, és körülhálózta Hanna testét. Először a fején, szemén, majd kebelén, aztán minden tagján futottak a szálak kimondhatatlan gyönyört adóan, halálos, lankasztó gyöngédséggel kuszálták keresztül- kasul, hogy Hanna elvesztette erejét a szabadkozáshoz. Mint elsüllyedő, tehetetlenül érezte a hálót magára gubózódni. Lassan sűrű, áttörhetetlen aranyszövedék
vette körül, csak itt-ott csillogott keresztül a messziség, fényesen, mintha az aranyhálóba gyémántok szövődnének… Aztán még nagyobb sűrűség támadt. Hanna belesötétült az aranykoporsóba. érezte,  hogy fuldoklik, és hiába érezte, kopogni próbált koporsóján, el akarta űzni a pókokat, az aranyvető pókok pedig egyre eresztették a fonált. – Hanna aranyba halt…. Részegen ébredt.”25
A szerelmi beteljesülést a szerelem természetes részeként ábrázolja: „és akkor valami elkövetkezett, ami eleddig megtörténhetetlennek volt megírva lelkiismeretükben, aminek jötte pedig olyan egyszerű volt és ki- kerülhetetlen, mint a természet valamennyi szeplőtlen törvényének útja.”26 Ezt a természetes odaadást szem- beállítja az anya másfajta érzésvilágával, aki éppen ezért nem fedezi fel Hanna szerelmét, bánatát és terhességét, mert saját nemisége, megélt tapasztalata alapján ezt gondolta: „önnönmaga szenzációkra be nem rendezett nemiségét vélte továbbplántáltnak gyermekében, azt a szerelmet, mely oly közel áll a kötelességteljesítéshez, és amely, ha törvényes keretekben föl nem költik, tán meg se moccan, át az életen.”27
Az anya gyötrődésének vet véget egy következő álom, amikor végre rádöbben lánya problémájára, a terhességre, amit az nem mert bevallani neki. Ekkor úgy érzi, újra életet adott gyermekének azzal, hogy mellette lesz a bajban.

A harmadik álom Hanna lelki kínjait oldja fel azáltal, hogy rádöbben, nem akarja eldobni magától gyermekét, s vállalhatja őt saját akaratából.Az anya gondolatait megismerve ismerjük meg Hanna sorsát, aki tudatosítja, hogy lányát megfosztotta a továbbtanulás és a jobb jövő reményétől, amikor munkára fogta, varrószalonba küldte, s fiát taníttatta a pénzből. Azzal nyugtatja azonban magát, hogy ez a társadalom rendje.
„Miközben a másiknak, aki férfi, megnyitotta a széles utat, amelyen át a társadalomba léphet, ennek csavaros, szűkös álutakat remélt.”28
A regény végkicsengése Berde hitének megfelelően zárul, senkit sem büntet, senkit sem ítél el, s főszereplője szintén nem táplál magában haragot, még gyermeke apjával szemben sem, aki cserbenhagyta őt, hiszen nem állt ki mellette:
„Csak a némán adott bocsánat az igazi. és nem szabad senkitől többet várni annál, mint amit adhat. Zsolt férfi. Fiatal férfi – nem isten, nem is édesanya. A Zsolt órája: az most, csak ezután fog ütni. Hogy ki lakik ben- ne, azt most kell megmutatnia.
S ha fekete árulás jön? … Ugyan mit veszthet az, aki önmagát megtalálta, és megtartotta magának az önmagánál egyetlen többet érőt?”29
A Cixous által meghatározott női írás lényegét a szecessziós túldíszítettségnek nevezett kifejezőeszközök- kel összevetve arra a következtetésre juthatunk, hogy jellegzetesen női stílussal van dolgunk, amelyre a szét- áradás, a határtalanság jellemző. „Az írás aktus, amely nemcsak meg fogja »valósítani« a nő cenzúrától mentesített kapcsolatát tulajdon szexualitásával, női-létével, utat nyitva saját erejéhez, de vissza is fogja adni neki tulajdonait, örömeit, szerveit, pecsét alatt tartott hatalmas testi birodalmait, ki fogja szakítani a mózesi struktúrá- ból, ahol mindig csak a bűnös szerepe jutott neki (a nő mindig, mindenért bűnös: azért, mert vannak vágyai, és azért, mert nincsenek; azért, mert frigid, és azért, mert túl »meleg«, azért, mert nem egyszerre mindkettő; azért, mert van gyereke, és azért, mert nincs; azért, mert táplál, és azért, mert nem táplál…).”30
Cixous szerint a férfiak azért utasítják el a nők által írt szövegeket, mert az igazi női szövegek, a női nemiséget kifejező szövegek nem szereznek örömet nekik; félelemmel, undorral töltik el őket.31
Berde stílusa megfelel ennek az elképzelésnek, hiszen az álmok leírása, a díszítőelemek, a tárgyak, a ruházat részletes leírása, s a szereplők lelkivilágának, gondolatainak pontos ábrázolása éppen erre enged következtetni. A  női identitás megképződése tehát a társadalmi követelményeknek ellenállva éppen ezen a módon jut kifejezésre.

A  kortársak meg  nem  értő kritikái magyarázhatók azzal, hogy a női írás, a női hang félreértése, meg nem értése miatt ítélkeztek a hagyományos, hierarchikus rendszernek megfelelően. A hang megértéséhez szükséges bizonyos fajta tudás, amely a marginalizált társadalmi csoportok, esetünkben a nők tudása, s amely a társadalmi konvenciók megkérdőjelezésére, újraértelmezésére is  alkalmas. A  szöveg  értelmezése olyan tevékenység, melyet többek között más kritikai diszkurzusok és más ideológiák keltenek életre, többek között a nemi különbség is.32
A női szövegek jellemzője a hagyományos női szerepekkel kapcsolatos tevékenységeken keresztüli jellemzés, s a női szubjektum ilyetén konstruálása. A varrás, a kézimunka módjának és milyenségének (minőségé- nek) leírása, ehhez kapcsolódva pedig a házimunkák elvégzése, mint a mosás, a főzés, a bevásárlás (Hanna egy varrószalonban dolgozik, és otthon is kézimunkázik, ebből tartja el magát és bátyját). A hétköznapi tevé- kenységek beemelése az irodalmi szövegbe szintén az önazonos női szubjektum megalkotásának folyamatát érzékelteti.

A varrás jelentésértékét Veronica Porumbau, román írónő, Berde Mária Tüzes kemencéjének fordítója toldja meg annak a női szerzőre vonatkozó értékelésével:
„Berde Máriának ez a legasszonyibb alkotása, a szónak nem lefokozó, hanem legteljesebb értelmében. S nem is csak azért, mert hősei nők, hanem mert a mű érdes alapszövetét súlyos hímzésként borítják az oly sokszori vérontás, világégés sújtotta századunk színvál- tásai között élő nő örök nagy kérdései. (…) Az egyéni, asszonyi szenvedélyeket felfokozza a háború tüzes ke- mencéje, miáltal a regény egyben messzehangzó állás- foglalás az emberség, a nő teljes elismerése mellett.”33
Hanna alakja a marginalizált női szubjektum meg- alkotásának olyan példája, amely előre meghatározottságából kiindulva, a jelent átmeneti állapotnak tekint- ve, a jövőbe vetítve valósul meg. A női énkép tehát nem egy önmegvalósító, önazonos szubjektumfelfogásban, hanem a következő nemzedéket is tekintetbe véve fogalmazódik meg. Hanna vállalja ugyan a szégyent, a lányanyaságot, ám társadalmi helyzete ezáltal nem vál- tozik meg. A  jövőben remélt változásokat gyermeke sorsában véli megvalósulni.

Jegyzetek

1    Berde Mária a két világháború közötti erdélyi magyar irodalom és irodalmi élet egyik legjelentősebb alakja, a vécsei Helikon alapító tagja és megalapításának ötletadója volt. Társadalmi, történelmi és művészeti témájú regényeket, verseket írt.
2 A szerző egy másik regényének hasonló szempontú elemzését végeztem el A női identitás kifejezőesz- közei Berde Mária Tüzes kemence című regényében elnevezésű tanulmányban, amely a Nyitrai Kons- tantin Filozófus Egyetem Közép- Európai Tanulmányok Karának konferenciakötetében jelent  meg 2011-ben.
3     Idézi  Molnár Szabolcs: Berde Mária. Bukarest, 1986, Kriterion, 36.
4   Berde Mária: Batsányiné Baum- berg Gabriella élete és költészete. OSZK, 6–7.
5   Berde Mária: Kosáryné Réz Lola: Filoména.   Zord   Idő.   II.   évf. 1920/21. 938–939.
6 Berde Mária: Csendes beszélgetés Berde Máriával. Világosság, 1946. szept. 6. 3.
7 Gács Anna: Beteljesületlen várakozások. Nőírók egy kis irodalomban. Beszélő. 2000. április, 108–114.
8    Molnár Szabolcs: Berde Mária. 132.
9  Molter Károly: Berde Mária: Tél- utó. Ellenzék. 1928. 124. sz. 9.
10    Baróti Pál: Az emberi minőség regényei. Utunk, 1967. június 9. 2.
11   Balotă, Nicolae: Romániai magyar írók (1920–1980). Írói arc- képcsarnok. Ford. Vallasek Júlia. Marosvásárhely, 2007, Mentor, 85.
12   Zsadányi Edit: Írónők a század- előn. In Szegedy-Maszák Mihály, Veres András (szerk.): A magyar irodalom történetei 1800-tól 1919- ig.   Gondolat,  2007,   Budapest, 807–826.
13     Molnár Szabolcs: Berde  Mária.  Kriterion,  1986,  Budapest, 125–128
14  Az eleve elrendelés (predesztináció). In McGrath, Allister E: Bevezetés a keresztény teológiába. Budapest, 1995, Osiris. 353.; Berde Mária: Máskép nem tehetek. In Protestáns Szemle. XXIX. évf. 1917/6. 651–655.
15  Berde Mária nyilatkozik. Vi- lágosság. 1946. szept. 6. Idézi: Vallasek Júlia. 2009. Alá- és mellérendelési viszonyok Berde Mária Romuáld és Adriána című regényében. In Varga Virág, Zsá- volya Zoltán (szerk.): Nő, tükör, írás. Értelmezések a 20. század első felének női irodalmáról. Bu- dapest, Ráció Kiadó, 284.
16  Vallasek Júlia: Alá- és mellé- rendelési viszonyok Berde Mária romuáld és Adriána című regé- nyében. In Varga Virág és Zsávo- lya Zoltán (szerk.): Nő, tükör, írás. Értelmezések a 20. század első fe- lének  női  irodalmáról.  Budapest,
2009, Ráció Kiadó, 283–289.

17  Uo. 289.
18  Kiss Ernő: A Szent szégyen. Er- délyi Irodalmi Szemle 1., 2. sz. 331–332.
19   Bodor Aladár: A Szent szégyen.  Protestáns  Szemle.  1925. X. 511–512.
20  Tabéry Géza Berde műveit egy kritikájában a kispolgári, édeskés szentimentalizmus kategóriájába sorolta, ezt nevezte levendulás feminizmusnak. Idézi Jancsó Ele- mér: Berde Mária (1889–1949). Előszó. Berde Mária: Tüzes kemence, A szent szégyen. Két regény. Bukarest, 1967, Irodalmi Könyvkiadó, 13.
21       Szabó   Zoltán:   Kis   magyar stílustörténet. Budapest, 1982, Tankönyvkiadó; Szabó Zoltán: Impresszionizmus  és  szecesszió a századforduló prózájában. In: Szabó Zoltán (szerk.): Tanulmá- nyok a magyar impresszionista stílusról. Bukarest, 1976, Kri- terion;   Szabó   Zoltán   (szerk.): „Arany-alapra arannyal”. Ta- nulmányok a magyar irodalmi szecesszió  stílusáról.  Budapest,
2002, Tinta.
22  Szabó Zoltán: A szecesszió. 52. In Pók Lajos (szerk.): A szeceszszió. Budapest, 1972, Gondolat.

23    Pók Lajos (szerk.): A szecesz- szió. Budapest, 1972, Gondolat, 103–104.
24   Osváth Kálmán: A szent szégyen. Hétfői Levelek. 1925. július 21. 4.
25  Berde Mária. Tüzes kemence. A szent szégyen. Két regény. Bukarest, 1967, Irodalmi Könyvkiadó,
212–213.
26  Uo. 235.
27  Uo. 229.
28  Uo. 228.

29  Uo. 327.
30   Cixous, Helene: A medúza ne- vetése. Ford. Kádár Krisztina. In Kis Attila Atilla, Kovács Sándor, Odorics Ferenc (szerk.): Testes könyv II. Szeged, 1997, Ictus, JATE, 363.
31  Uo. 359.
32   Bauer, Dale A gender Bahtyin karneváljában. In Séllei Nóra (szerk.): A feminizmus találkozá- sai a posztmodernnel. Debrecen,
2005, Csokonai. 190–191.
33    Idézi Molnár Szabolcs: Berde
Mária. 154.

IRODALOM

Szabó Zoltán (szerk.): „Arany-alapra arannyal”. Tanulmányok a magyar irodalmi szecesszió stílusáról. Budapest, 2002, Tinta Kiadó.
Pók Lajos (szerk.): A szecesszió. Budapest, 1972, Gondolat, 103–104.
Balotă, Nicolae, romániai magyar írók (1920–1980). Írói arcképcsarnok. Ford. Vallasek júlia. Marosvásárhely, 2007, Mentor, 85.
Baróti Pál: Az emberi minőség regényei. Utunk, 1967. június 9. 2.
Berde Mária, romuáld és Adriána, Bukarest, 1969, Irodalmi Könyvkiadó.
Berde Mária, Tüzes kemence. A szent szégyen. Két regény. Bukarest, 1967, Irodalmi Könyvkiadó.
Berde Mária: Batsányiné Baumberg Gabriella élete és költészete. OSZK.
Berde Mária: Kosáryné réz Lola: Filoména. Zord Idő. II. évf. 1920/21. 938–939.
Berde Mária: Csendes beszélgetés Berde Máriával. Világosság, 1946. szept. 6. 3.
Berde Mária nyilatkozik. Világosság. 1946. szept. 6. Idézi: Vallasek júlia. 2009. Alá- és mellérendelési viszonyok Berde Mária romuáld és Adriána című regényében. In Varga Virág, Zsávolya Zoltán (szerk.):
Nő, tükör, írás. Értelmezések a 20. század első felének női irodalmáról. Budapest, Ráció, 284.
Bodor Aladár: A Szent szégyen. Protestáns Szemle. 1925. X. 511–512.
Cixous, Helene: A medúza nevetése, ford. Kádár Krisztina. In Kis Attila Atilla, Kovács Sándor, Odorics
Ferenc (szerk.): Testes könyv II. Szeged, 1997, Ictus, jATE,  357–380.
Gács  Anna:  Beteljesületlen várakozások. In Gács  Anna:  Nőírók egy kis irodalomban. Beszélő. 2000. április, 108–114.
Molnár Szabolcs: Berde Mária. Bukarest, 1986, Kriterion.
Molter Károly: Berde Mária: Télutó. Ellenzék. 1928.
Osváth Kálmán: A szent szégyen. Hétfői Levelek. 1925. július 21. 4.
Kiss Ernő: A Szent szégyen. Erdélyi Irodalmi Szemle. 1., 2. sz. 331–332.
Szabó Zoltán: Kis magyar stílustörténet. Budapest, 1982, Tankönyvkiadó.
Szabó  Zoltán:  Impresszionizmus és szecesszió a századforduló prózájában. Tanulmányok a magyar impresszionista stílusról. Bukarest, 1976, Kriterion.
Szilárd Léna: A párbeszédelmélet Vjacseszlav Ivanovtól Mihail Bahtyinig. Budapest, 1989, Tankönyv-kiadó.
Zsadányi  Edit: Írónők a századelőn. In Szegedy-Maszák  Mihály,  Veres  András  (szerk.): A magyar irodalom történetei 1800-tól 1919-ig. Budapest, 2007, Gondolat.
Vallasek júlia: Alá- és mellérendelési viszonyok Berde Mária romuáld és Adriána című regényében. In
Varga Virág, Zsávolya Zoltán (szerk.): Nő, tükör, írás. Értelmezések a 20. század első felének női irodalmáról. Budapest, 2009, Ráció Kiadó.