Peredy Márta: Fejjel lefelé; Mozaik; Automata (kisprózák)

Fejjel lefelé
Másképp ég a szemed másnap, ha azért sírsz, mert megbántottak, vagy ha azért, mert bosszúból meg akarod ölni őket. Rádöbbentél, hogy benne van a pakliban. Az Istenhez futsz, hisz ő keveri, és te meg akarod tudni, hogy akkor most mi van. Vagyis azt leszarod, de hogy mi lesz. Hogy készülj?

Melyik kabát, milyen táska? Fogkefe, pizsama, de kell-e törülköző? Tényleg úgy kívánja, hogy megőrülj? Mi a terve veled? és pláne, mikor derül ki? Nem türelmetlenség, csak hogyan készülj. Fogkefe, pizsama? és egyáltalán, hogyan csináld? Rájuk gyújtsd a házat? Vagy vágd el a torkukat? Mondjuk, tudod, hol tartják a bicskát, és néztél is mostanában pár japán thrillert… de azért ne próbáljon az Úr erődön felül! és elég, ha az egyikükkel végzel? Vagy ha már ott vagy, intézd el a többieket is? Mi a terv? Hogy készülj? Fogkefe?

2.

Az Úr a tabernákulum fölött függ. Nem  ideges. Pedig szösz ment a szájába, nyárfaszösz, és a kezével nem bír odanyúlni. Rögtön észrevett, ahogy beültél a padba, ismerős vagy, csak nem ugrik be neki, hogy honnan. Gyerekkorából? Vagy a tiedből? Mindegy, ismer, az a lényeg. és hogy bámulod, azt is észrevette ám. Megszólít. Nem beszél hangosan, mégis hallod; jó az akusztika. Egy légy rá-rászáll a testére, érzed a sajátodén a csiklandozást. Képben van, hogy mért jöttél, és a maga közvetlen stílusában reagál is rád – hogy aszongya: Közöd?

3.

Hamarabb  bocsájtottál meg  neki, mint  hogy  megtudtad  volna,  hogy  van  mit megbocsájtanod. és ő hamarabb kért bocsánatot, mint hogy megtudta volna, hogy megtudtad.Majdnem  készen vagytok. Már csak be kell vallania, már csak be kell illesztened. A múltadba, az utolsó darabot. Ahogy ő lassan véget ér, az fordítva nézve kezdet. így voltál – emlékszel? – akkor is: fejjel lefelé.

Mozaik

Mozaik  most minden. Mozaikos  csempe  borítja a fürdőszobát, mozaikszerűen  töredezik fel és fagy le újra a jég a Balatonon, mozaikgekkó  figyel a hűtőmágnesen,  és a képeslapon aranyon meg-megcsillanó  mozaiktáj előtt rajzolódik ki a hóvirág. A kaleidoszkópról beszélgetnek sokat, meg az üresség kulturális különbségeiről, és olyan egyszerű minden, amit mondanak, hogy egyáltalán nem értik egymást.
Meztelenek. A férfi sárga, a nő fehér. Kerek mellei duzzadtak, peteérése van. Ki is számíthatta volna, de nem figyel. Inkább a férfi. Előreomló  sötét haja, karjai, a nőre nehezedő, szerelmes hasa. Kívül esnek a realitáson, és ott várakoznak. Nem hiába, pár év, és az ő altestüket is megfesti majd egy festő.
Kint hideg van, bent nyersfa, internet és üveg – megszerette a férfi is a lakást. Szikrázó barna tekintete úgy cikázik benne, mint egy fekete dobozba beszabadult egyetlen fénysugár, és el is úgy nyelődik: ütközésről ütközésre. éjjel még zajongott, nappal már néma, előbb mintha még látszott volna, de mostanra elmosódott minden kontúr.
Légi folyosókon  csúszkál tova, kudarcok  verőfényében  hunyorog,  még húzná, de meg-megsiklik  a kiskoffer kereke a légritka téren. Visszanézni  nem  mer, visszagondolni nem tud, visszakérdezni nem akar. Bólogat, hogy visszacsinálni lehetetlen. De egyszer majd orra bukik, és akkor hirtelen minden egy merő nevetés lesz, belenevet a feldadogás előtti örökös csendbe.

Automata

A fiú nem sokat gondolkodott érzelmi dolgokon, meg máson se. Egy nap mégiscsak el- tűnődött, és arra jutott, hogy nem jó a kapcsolatuk. Hogy vannak problémák. Másnap reggel felkerekedett, és elment a bankautomatához. A saját bankjáéhoz. Aztán továbbment a bevásárlóközpontba, be egy üzletbe, és átnézett a pult üveglapján. Majd kiment, és bement egy másik üzletbe, és átnézett egy másik üveglapon. Onnan is kiment, vissza az első üzletbe. Ott  rábökött, kifizette, és a hétvégén  felhúzta a lány ujjára. Az  meg hagyta.