„Nincsenek otthon szobanövényeim” – Interjú Bartók Imrével A patkány éve címü regényéről

Irodalmi Szemle: Az előző regényed, a Fém szöveglabirintusai, látomásos világa mennyiben köszön vissza A patkány évében?

Bartók Imre: Az első regényemhez képest jelentős különbségnek érzem, hogy A patkány évében van egy teljesen követhető, konkrét szereplőket felvonultató lineáris narratíva, tehát nem az a fajta tudatfolyamszerű prózanyelv jellemzi, ami az előző könyvet. Tudatosan törekedtem arra, hogy ezúttal másfajta nyelvet teremtsek, ugyanakkor bizonyos elemeiben, talán az artisztikusságában kapcsolódik még a Fém világához.

ISZ: Lehet azt mondani, hogy tulajdonképpen visszatérsz a klasszikusabb formákhoz?
BI: Formailag annyiban hagyományos ez a könyv, hogy van egy világosan dekódolható története. Ugyanakkor abban biztosan nem hagyományos – ezt már az első kritikák is kiemelték –, hogy van egyfajta műfaji eklektikussága, tehát többféle különböző zsánerműfajnak nevezhető megszólalási módból is merít: krimi, horror, sience fiction.

ISZ: Volt olyan célod is, hogy szórakoztató regényt írj?
BI: Persze, ha kellően tág értelemben vesszük ezt a fogalmat, akkor igen. Szerintem mindenki valami olyasminek a megírására törekszik, amit az olvasó is valamilyen módon szórakoztatónak talál. Vagy arra gondolsz, hogy könnyebben fogyasztható legyen?

ISZ: Hogy szélesebb közönséget is megszólítson.
BI: Én reménykedem abban, hogy ez meg fog történni. Egyelőre nehéz felmérni, hogy ebből mi lesz. Potenciálisan bevonhat az apokaliptikus irodalom és hasonlók iránt érdeklődő embereket is.

ISZ: A patkány évének három filozófus a főszereplője, Marx, Wittgenstein és Heidegger. Melyik a kedvenced közülük? Van ilyen?
BI: Nehéz válaszolni, mert általában mindig az volt a kedvencem, akire éppen fókuszáltam. Vannak nézőpontváltások, és ha az egyikre jobban ráközelítettem a kamerával, akkor azzal empatizáltam. Ugyanakkor nehéz őket különálló személyiségként kezelni, mert az első pillanattól kezdve, már az első megjelenésük során együtt találkozunk velük. Tulajdonképpen egységet alkotnak, és nagymértékben az egymáshoz fűződő viszonyaik határozzák meg őket magukat is. Tehát nem igazán tudom elképzelni őket egymástól függetlenül.

ISZ: Kapcsolódik számodra ez a regény egy posztapokaliptikus irodalmi kontextusba? Voltak esetleg hasonló regények például a kortárs irodalomban, amelyek inspiráltak?
BI: Természetesen sokféle irodalom inspirált, de ebből a zsánerből inkább a filmes hatások voltak meghatározóak. Az ember, hacsak megpróbálja elképzelni, milyen egy felrobbanó épület, akkor azt veszi alapul, hogy milyen filmes élményei vannak ezzel kapcsolatban, nem azt, hogy milyen leírásokat olvasott erről Tar Sándornál.

ISZ: Miért kellenek a filozófusok a világvégéhez?
BI: Számomra a könyv alapproblémája az, hogy akik előkészítik, iletve végrehajtják ezeket az eseményeket, az a csoport sztárfilozófusokból áll. Ez nem véletlen. Itt annak a problémának a felnagyításáról van szó, hogy a filozófia valamiképpen kritikát gyakorol a környezetén és a világán. Amiről ez a könyv elsősorban szól, hogy ezt a kritikát egy abszurd módon felfokozott változatban kapjuk. A következőt olvashatjuk Marx Tézisek Feuerbachról című művében: „A filozófusok a világot csak különbözőképpen értelmezték; de a feladat az, hogy megváltoztassuk.” Tulajdonképpen ennek a mondatnak a továbbgondolása a regény, de ezzel együtt persze még sok fontos rétege is van. A test, valamint az erőszak ábrázolásának egy másfajta megközelítésére törekedtem.

ISZ: Miben újfajta ez a megközelítés?
BI: Úgy érzem, hogy ezeknek a zsánereknek, mint például a sience fiction, biopunk – az az egyik nagy ígérete, hogy új nyelvet, új eszköztárat kapunk ahhoz, hogy a testről beszéljünk. A testhatárok elmosódnak, az ember identitásválsága mintegy közvetlenül, testi válságként is értelmezhetővé válik.

ISZ: A test ábrázolása a Fémben is nagyon erőteljes volt. A növények megjelenése szintén jellemző. Úgy tűnik ez a két elem A patkány éve kapcsán is elmondható. A növényvilághoz való kötődésed honnan ered?
BI: Ezek valóban tematikus kapcsolódási pontok, amelyek ugyanakkor más kontextusban és eszköztárral jelennek meg. A patkány évében ez az egész projekt, amit a filozófusok meg akarnak valósítani, a világ botanizálása, arra utal, hogy itt sosem pusztán arról van szó, hogy bosszút állunk az emberiségen, és mindenkit mind egy szálig kiírtunk. A humánum megmentése a humánum radikális átformálása által – inkább ezen van a hangsúly. Ez volna a regényben szereplő filozófusok egyik alapvető meggyőződése. Hogy a növények iránti érdeklődés honnan ered, arra nehezen tudnék válaszolni. Nincsenek otthon szobanövényeim, tehát nincs ilyen fajta összefüggés. Egyébként a Fém recepciójában megjelent az a szempont, hogy a természetnek az újrafelfedezése valamiféleképpen a romantikához köthető. Ennél okosabbat én sem tudok mondani.

ISZ: Része ez a regény egy hosszabb tervnek?
BI: Igen, most a folyatáson dolgozom. Fejben készen áll, részben meg is van írva. Aztán lassan szeretném elkezdeni a harmadik kötetet, de erről még korai volna bármit is mondani.

ISZ: Sokat foglalkoztál Rilkével. A Fémre jellemző volt az erős lírai nyelv. Mennyire igyekezted ezt A patkány évében alakítani? Van ennek esetleg valami köze Rilkéhez is?
BI: Próbáltam ezt a nyelvet megőrizni, továbbfejleszteni és átalakítani. Amikor már körülbelül tudtam, hogy miről lesz szó, akkor ki kellett valahogy kísérletezni, hogy milyen lesz ez a nyelv, amin mindez elmondható. Az motoszkált bennem, hogy ha egy világ összeomlásának vagyunk tanúi, akkor azt a világot a maga nyelvi gazdagságában kell bemutatni. Ezért van benne elsősorban líraiság, vagy nyelvi halmozások, ami a Fémre is jellemző volt. Biztosan értek költői hatások ennek a nyelvnek a kialakításában, és Rilke is nyilván hatott rám, bár nem tudnám megmondani, mi köze Rilkének a könyv világához. A természethez való viszonyát nem látom túlzottan kidolgozottnak. Rilkénél inkább egy saját mitológia felépítéséről van szó. A természet, abban a formában, ahogy a 19. század romantikus költőit érdekelte, nem nagyon foglalkoztatta. A patkány évének nyelvében van egyfajta artisztikus, néha tudományos, vagy pszeudo-tudományos, tehát szakzsargonokat is halmozó réteg, ami nyilvánvalóan idegen ezektől a költőktől. Ez bizonyára egy modernkori kísérlet vagy fejlemény.

ISZ: Folytattál komolyabb előtanulmányokat a regényhez? Mennyire jártál utána a tudományos vonatkozásoknak?
BI: Valaminek utána jártam, valaminek nem. Azt azért le kell szögeznem, hogy különösebb egzaktságról itt sehol sincs szó. Vannak teljesen kitalált dolgok. Amikor a könyv egy helyén például génmapipulációról beszélgetnek, az abszolút nem azzal a szándékkal íródott, hogy ebben a formában hiteles legyen. Egy része talán hiteles – wikipédia, tanulmányok, satöbbi –, a másik része merő fikció. Egyébként intenzívebb előtanulmányokat nem folytattam. Inkább a könyv írása folyamán volt, hogy utánanéztem valaminek akár a filozófusokkal, akár New Yorkkal, ezernyi dologgal kapcsolatban. Ami magát a várost érinti, az hiteles. Azok a referenciák, azok a helyek stimmelnek.

ISZ: Eléggé társtalannak tűnik ez a regény a magyar irodalomban. Hogy látod az ilyen típusú prózát kortárs magyar, illetve világirodalmi kontextusban?
BI: Én örülök annak, ha társtalan, hiszen valami egyénit próbáltam létrehozni. Nagyon kevés magyar regény játszódik például az ország határain túl. A világtérképet a romantikus-utazós regények eluralták, és a szépirodalomnak többnyire megmarad Budapest. Törekedtem arra, hogy akár a helyszínválasztással, akár a szereplőkkel, akár egy csomó tematikai elemmel, egy picit elrugaszkodjak azoktól a mintáktól, amik egyébként a magyar irodalomban nagyon erősen jelen vannak – isten, húsleves, kávé, cigaretta satöbbi. A magyar kontextusban én sem érzem, hogy lehet valamiféle előzményről beszélni. A világirodalomban annál inkább. Az apokaliptikus szubzsánernek számtalan változata van. A dolog újszerűségében a kritikák is egyetértettek.