Szabó Lovas Emőke: Római kalandok, art-punk és londoni nimfák (Lanczkor Gábor Folyamisten című kötetéről)

Irodalom és zene közös vizsgálata koc­kázatos vállalkozás. Lanczkor Gábor a 2014-es könyvhétre megjelent regény-rejtvényének, ennek a kanyargós-zsák­utcás road movie-nak a megfejtéséhez azonban megkerülhetetlen a zajzene. De ha már „road”, akkor hová is me­gyünk?

Földrajzi határ- és belvidékeken át (Csongrádtól Indián át Londonig) viszi Lanczkor az olvasóját, kulturális határvidékeken (Rómán, jobb- és balol­dali emigráns magyar valóságon, indiai fotós pózolásokon), jaspersi határszi­tuációkon keresztül. Mindeközben az Anarchitecture zenéje szól bennünk, mert „egy rendes” regénynek filmzené­je van, mégpedig zajból: „minimal-art-punk és rural techno, nem tudom”, az egyik szereplőt idézve.
Ami a műfajt, annak meghatározha­tatlanságát és a formát illeti, Lanczkor (és szerzőtársai) hol prózában beszél, hol versben zenél tovább. Az első fejezet első két versét Erdélyi Miklós, a harmadikat pedig Dunajcsik Mátyás írta.
A szöveg öt, egymástól viszonylag különálló fejezetre és három szereplő történetére osztódik. A prológusként ér­telmezhető Japán című fejezet rögtön a legelején felüti a legfontosabb szálakat és hallgatni-, figyelnivalókat a regényben. Ez a rész Gellei atya, az enyhén kényszer­beteg, Keföbu Ihatolu képzeletbeli japán nagykövettel álmodó (neve a hét főbűn kezdőbetűit rejti) római katolikus plébá­nos köré fonódik. A falusi és kisvárosi hívek, majd a római zarándokút résztve­vőinek naiv hite áll szemben a pap ősi, archaikus tudásával és tanúságával.

Gellei gyülekezetének egy autóbusz­nyi tagjával Rómába utazik, ahol idegen­vezetése során (San Clemente-bazilika altemploma és legalul Mithrász szenté­lye), majd a Teverében való éjszakai für­dőzése alatt is a látható világ alatt talán még létező varázslatok, ősi szakralitás és egy mélyebb tudás után kutat. Ön­magában. A kutatás során egy külvárosi transzvesztita prostituált szájában köt ki.
A Nagyvárad mellől áttelepült Erős család szellemi fogyatékos fiával való szerelmi viszonynál – ami aztán egy elmegyógyintézet-beli kényszerpihenő­vel zárul – már nehéz elszakadni a fejezet címének és a zajzenének kapcsolatától, főként pedig „Mersbow” Masami Akita japán zajzenész egy mondatától: „A por­nográfia a szex tudatalattija, a zaj a zene tudatalattija.” Egészen kivételesen hang­zik itt össze (zaj)zene, annak elmélete és regényszöveg, egymást feltételezve és feszültséget teremtve. Mersbow-nál a lét annak szélsőséges határaival együtt ta­pasztalható meg igazán. A pornográfia letépi a szex társadalmi, fizikai határait, a zaj ugyanezt teszi a zene határaival, Gellei pedig a saját és a hivatása társadalmi kö­töttségével számol le ezen két kicsapon­gása során.

Péternek hívják Erősék fiát, s nem tu­dunk elszakadni a név bibliai utalásától. A fejezet végén aztán Pétert (a kősziklát) patak mossa s csiszolja hajdani, feltétele­zett emberi vonásait simára. S már mind­egy is, volt-e emberi mivolta valaha.
A másik négy fejezet sokkal szoro­sabban, helyenként szinte jelenetszerű­en kapcsolódik egymáshoz. Esther, az Anarchitecture zenekar gitárosa nemi erőszak áldozata lesz a London Fields parkban, miközben a kamerák elé rej­télyes köd úszik, tehát támadóját nem tudják felkutatni. A lány terhes lesz, és Indiába utazik, ahol tűzvész áldozatává válik. Eközben Ságvári László, magyar emigráns értelmiségi fiatalember Lon­donban a betontömbök által bekebelezett patakokat, folyókat kutatja, amik a látha­tatlanságból szennyvízcsatornaként öm­lenek a Temzébe.

Ságvári és Esther a lány együttesének koncertjén találkoznak és beszélgetnek, aztán nem találkoznak többé. Ságvári­nak viszont egy éjjel „kéjesen intenzív” álma van. A London Fields sétányán, sa­ját álomködében kapja el a lányt és erő­szakolja meg.
Ezek a fejezetek is megtalálják a ma­guk zenéjét: az Anarchitecture minimal-art-punkját és rural technóját réztálakkal való kongatással, hosszú, kitartott gitár­hangokkal és rövid, harsány futamok­kal. És a Swanst, Michael Girát. Nem véletlen a Pasolini-utalás sem. Egyrészt nyíltan vállalt homoszexualitásával kap­csolódik ide, római vonatkozásával és botrányaival, másrészt filmelméletének egyes visszaköszönő elemeivel. Pasolini szerint a film legkisebb egysége nem a beállítás vagy a kép maga, hanem az egyes képeken megjelenő tárgyak. Bi­zonyos tárgyak különböző kultúrákban azonos asszociációkra adnak lehetősé­get. Itt jön a képbe Esther traumajellegű emlékezése a rókára a parkban, miután erőszak áldozata lesz. Amíg mi a jelene­tet egy térfigyelő kamera nézőpontjából látjuk, kétdimenziós árny- és fényjáték­ként, addig Esther számára mindez a róka orra alatti arasznyi vércsík látvá­nyának (és ízének) és a ragadozó tűhe­gyes fogainak szuperplánjává lesz.
És hogy mi történik velünk, olvasók­kal, zenében és regényben? Tobzódunk mindkettő virtuozitásában, megpróbál­juk megmászni a bonyolult utalásrend­szereket. Lanczkor Gábor könyve és zajzenéje munkára és önmagunkkal való szembenézésre kényszerít bennünket. Árad belőle az álomszerűség és a misz­ticizmus, s mi, ennek az ősi archaikus rí­tusnak a (talán) utolsó tanúi kénytelenek vagyunk szembenézni mindezzel. A mí­toszok kétirányú mozgásával, amelynek az egyik oldala a felejtés, a másik az emlékezés. De nem térhetünk ki semmi elől, amit a Folyamisten szövege ad. Az ősi mítosz csupán egészében elmondha­tó és továbbadható.

Az egész történetet végigkísérik, szin­te körbefolyják a folyók. A Tisza, a Teve­re, a Temze és a London modern valósága alatti feltételezett varázsvilág folyói, nim­fáikkal. Minden folyó egyben örömte­lenség, feledés, emlékezés, megtisztulás, vagy csupán csak az volna, ha megtalál­nánk, ha ihatnánk vizéből, s akárcsak a görögök Sztüxének vizétől, kilenc évre veszítenénk el a hangunkat. S utána vis.­szatérhetnénk belső Olümposzunkra.
Hogy közben vallást teremtünk-e vagy mítoszt, netalán folyamisteneket és rég eltűnt londoni folyókat demisztifikálunk? A választás joga fenntartva! Halál, szenvedés és bűn mind rendel­kezésünkre áll, hogy „okként hassunk önmagunkra”, és „bekerítettek legyünk saját megváltásunktól”. Már ahogy a lila nyúljelmezes alak fénymásolt szórólapja tudatja velünk és Gellei atyával. Ezek a határszituációk, a Folyamisten rejtjeleinek megfejtése vagy akár az álmaink vissza tudhatnak bennünket vezetni saját léte­zésünk legmélyéhez?

(Lanczkor Gábor: Folyamisten. Libri, 2014,310 oldal, 3490 Ft)