„Szerettem volna zenélni a szavakkal” (beszélgetés Szabó Emesével)

Irodalmi Szemle: Hol kezdődött el ez a történet? Mi volt az első rímpár, amit nem tudtál kiverni a fejedből? Mi volt az első felülstilizált beszólás, amit nem voltál képes nem felírni egy cetlire?

Szabó Emese: Valamikor réges-régen, egy távoli galaxisban, mikor még kicsi voltam, rájöttem, hogy bizonyos szavak jól hangzanak egymás mellett. Aztán jött egy kedves és figyelmes irodalom-tanárnő, aki addig ügyeskedett, míg bele nem magyarázta az agymenéseimbe, hogy azok irodalmi értékkel bírnak. Akkor hittem először, hogy tudok írni. Aztán jöttek kritikus pofonok, és elkezdtem azt hinni, hogy majd egyszer fogok tudni írni. És akkor jött egy őrült, aki saját bevallása szerint nem is olyan őrült, és aki szerint jó volt, amit csinálok, de ha egyszer lesz pofám az ő borzasztóan felül-, vagy éppenséggel kegyetlenül alulstilizált beszólásaiból hasznot húzni, részesedést kér. Az egyik legemlékezetesebb ilyen beszólás úgy hangzott, hogy átvitt értelmű képletes közhely. Kíváncsi vagyok, ezért hány százalékot kérne.

ISZ: Verseid olvasása közben a szabályos rím-ritmus és az ebből kitörő entrópia között szlalomozik az olvasó. Vagy épp szörfözik a szövegáradásban. Mi hozza mozgásba ezt az áradást, a zene vagy a szöveg?
SZE: Mindig odavoltam az impresszionistákért, szerettem volna zenélni a szavakkal. Szórakozásképpen gyakran játszom a különböző hangzású szókapcsolatokkal – akár a perverz, szürreális mivoltuk miatt, akár pusztán a zene miatt. Sokszor inkább a ritmusra koncentrálok, de általában csak közben veszem észre, hogy már nem én kiáltok, csak a föld dübörög. Máskor direkt a hangzás a fő, ami szintén az utólagos kínlódások közben tűnik föl, de a kettő együtt vagy nem megy, vagy észre se veszem, hogy működik. Előbb-utóbb rájövök, hogy nem emlékszem, mit akartam, de valamiért így is jól néz ki.

ISZ: A ritmussal való játszás talán éppúgy a számokhoz kötődik, mint egy „másik éned” – matematika szakra készülsz ugyanis Prágába. Bár nem példátlan ez a jelenség, de mégis: hol találkozik ez a két nagyon különböző dolog?
SZE: Lesz ott sok programozás, talán a fizika is becsúszik, de a kapcsolat valahol az elvont és nem létező kifejezése, meghatározása és bizonyítása, és döntsd el, hogy a matekról vagy az írásról beszélünk-e. A legkonkrétabban kimutatható kapcsolat, hogy fizikatételek tanulása közben meglehetősen irracionális szimbólumokra lehet találni, illetve elképesztő párhuzamok vonhatók az érzelmi konfliktusok és a képletek között. Az interferencia például a párkapcsolatok metaforája – hullámhegyek, hullámvölgyek, és vagy van harmónia, vagy nincs. Persze a rezgőmozgásban mindenki lásson, amit akar, ki-ki a maga aberrációja szerint. Mondjuk, hogy technikai impresszionizmus vagy matematikai szimbolizmus, valahogy így hangozhat egy diagnózis.

ISZ: A prózával is szemezel?
SZE: Szemezni szemezek, de az nem elég. A szemtelenül rossztól teperek keményen a szemrevaló felé, de tisztán még nem megy. Csak szódával, jéggel, hígítva. Verses próza, nevezhetjük így, te is így nevezted. Mert a cselekményekkel mindig összeveszek.

ISZ: Ha jól tudom, ez az első publikációd. Vannak további terveid, publikálásra szánt anyagaid, esetleg egy első kötetet sejtető képzet?
SZE: Jól tudod; anyag persze akad, bár sokszor csak fejben, a kötetet sejtető képzet pedig gyerekkori álom, és határozottan van, de távolinak tűnik. A tervek pedig abban merülnek ki, hogy a ti fületek rágásával elérjek valamit, és itt szoktak az őrült tudósok ádázul kacagni menő visszhanggal, igaz?

ISZ: És a háttérben is épp villámlik. 🙂 Arra még mindenképp ki kell térnünk, hogy kik azok a szerzők, szerzetek, akik inspirálnak?
SZE: Már említettem őt, aki részesedést kérne, de erről, róla jobb nem is beszélni. Bukowski az abszolút indító erő, példakép, imádom, ahogy a kötetei lapjaiból árad a füst, az alkohol bűze és a bűn. Ahol pedig kapcsolódik a zene a költészettel: Lovasi András és Kiss Tibi, és esküszöm, tanítani kéne őket. Egy frissebb rajongás Nick Hornby, mert olyan laza és pihentető, hogy szinte ponyva. Simon Marci nagy hatást gyakorolt, azóta „vádol” időnként Zoli (Szalay Zoltán – a szerk megj.) slammeléssel, de nem sok bizonyítéka van. Itt-ott Závada Péter, Esterházy Péter és abszurd módon Örkény és Shakespeare is. Vagy a klasszikusok hallgatása közben kezd el keringőzni az agyam.

ISZ: Például?
SZE: Arra, igen, de nem jó szó a keringő. Wagner, Rimszkij-Korszakov, Muszorgszkij, Edvard Grieg, mellettük lehet színtisztán megőrülni, például. Igazából bármi jöhet; inspiráló összekötni Závada Pétert és Rimszkij-Korszakovot. Muszorgszkij pedig Simon Marcival kompatibilis, a polaroidjai átlényegülnek a kiállítás képeivé, és így tovább. De a csönd még mindig veri mindegyiküket.

ISZ: Szászi Zoltán azt kérdezi szövege címében: Na de mit akar Szabó Emese? Szabó Emese mit válaszolna a kérdésre?
SZE: Szabó Emese valszeg azt válaszolná: na de mit akar Szászi Zoli? Meg azt, hogy a mitakarás egy köztudottan ingadozó állapot, és biztosan nem nyögés a vége.