Bodorul írni csak Bodor Ádám tud

Bodor Ádám születésnapi köszöntője, Petőfi Irodalmi Múzeum, Budapest, 2016. február 23.

Elkortyolok még egy kávét a Petőfi Irodalmi Múzeum bejárata előtt, közben figyelem a jeles eseményre igyekvő irodalmi és egyéb hírességeket. Igyekezni kell, tudom, nagyobb rendezvényekre alig lehet beférni. Szerencsére találok még egy üres széket a zsúfolt és levegőtlen nagyteremben, az utolsó üres székek egyikét, az utánam érkezőknek viszont már csak a kisterem vagy folyosó marad. A „ceremóniamester”, Szegő János már a színpadon vigyorog, aztán megérkezik az ünnepelt, a nyolcvan esztendős Bodor Ádám.

E. Csorba Csilla, a múzeum főigazgatója köszönti elsőként a fenyegetett, elesett és kiszolgáltatott Kelet-Európát, benne pedig Erdélyt bemutató hiteles és szuggesztív, sokszínű és komor, felkavaró és nyugtalanító, reményekkel és kétségbeeséssel teli novellák és regények szerzőjét. A Magvető Kiadó részéről Nyáry Krisztián igazgató nyújt át egy ünnepi kiadványt, benne Bodor novelláival és Ferenczi Gábor A barátkozás lehetőségei című filmjével, amely a novellák alapján készült, és amiből részleteket is látunk.

Parti Nagy Lajos laudációjában a „bodorul írás” témakörét járja körül: Bodort olvasni jobb, mint írni róla, akinek pedig mégis róla kell írnia, az automatikusan elkezd bodorul írni, holott az egyedül Bodornak megy. És neki sem éjjel-nappal, hiszen ő sem ír folyton bodurul, ha viszont nem borodul ír, akkor inkább nem is ír sehogy. Nem egy grafomán alkat. És nem is öregember típus, jegyzi meg Parti Nagy, ráadásul mindössze ötven éve publikál: „a maga előzékeny módján előbb ért meg, és aztán kezdett írni”.

Bodort amúgy képtelenség laudálni – folytatódik a laudáció –, mivel illetlenségnek tekinti, ha dicsérik, pláne akkor, ha szembe, de hát „illetlennek lenni emberi dolog, írónak lenni meg eleve illetlenség”. Parti Nagy leginkább olvasóként csodálja pályatársát, az úriembert, aki két gombaszedés vagy piaclátogatás között megosztja velünk tapasztalatait, és akinek írói világa minden részletében különös, de úgy, hogy közben nagyon ismerős is valahonnan. Hogy honnan? „Végül is Bodortól.”

Hogy milyen nehéz írónak lenni, azt egy korábbi bodori beszédben elhangzott történet támasztja alá. A tanú című első kötetének megírása után egy lepusztult máramarosi menedékházban iszogatott a gondnokkal, aki megkérdezte tőle, mivel foglalkozik. Bodor elárulta, hogy író, és igennel felelt a furcsa kérdésre, ami azt firtatta, fejből, szóról szóra ír-e. A gondnok ezután gyanakodva nézte, majd kibökte, hogy rettenetes lehet ezerszer elolvasni előzőleg a könyvet, amit aztán szóról szóra újra megír.

Ebből az ezerszer elolvasott képzeletbeli könyvből, a lepusztult máramarosi menedékház gondnokának könyvéből született tehát Bodor páratlan életműve, amelyben a „fikció ezüst fátylai ravaszul lebegnek a valóság lejtői felett”, és amit olyan regények fémjeleznek, mint a Sinistra körzet, vagy éppen Az érsek látogatása, melynek fülszövegében Parti Nagy azt írta, hogy „becsukhatom, félretehetem, de nem tudom letenni”. Meg hogy „szép, száraz, szenvedélyesen és takarékosan reménytelen.”

A műsor hosszú, de változatos; felváltva nézünk filmet, hallgatunk zenét és felolvasásokat. Az Ágoston Béla vezette Zuboly zenekar Busa Istvánnal, Hastarics Ambrussal, Nyitrai Péterrel és Szarvas Dáviddal, a Wicked Game, a Soha se mondd és az Indulj el egy úton egyetlen dalba mixelésével borzolja az úri közönség kedélyeit, noha a baseballsapkás Busa Pista megjelenése már önmagában is remek kontrasztja az öltönyös ünneplőknek. Zenél Melis László és Melis Márta is, akik egy „nem igazán létező nép” balladáját adják elő.

Báthori Csaba, Spiró György, Szüts Miklós és Závada Pál az életmű egy-egy darabját olvassák fel. Hallunk novellákat és részleteket A tanú, A Zangezur hegység, a Vissza a fülesbagolyhoz és Az utolsó szénégető című kötetekből. Balla Zsófia A börtön szaga című interjúkötetből olvassa fel a hírhedt sepsiszentgyörgyi véres éjszakáról szóló, novellának is beillő passzust. Darvasi László, egy „apokrif” Bodor-novellát hozott, a Hogyan áss ki egy gödröt hangos nevetésre késztető paródia.

Szintén paródiával készült Esterházy Péter, akinek ismert betegsége miatt minden fellépése eseményszámba megy. Magyari Tivadarnak a Verhovina madarai címet kiforgató Marhovina verebei című elbeszélését olvassa fel, vagyis csak egy részletét, mivel megkéri Szegőt, hogy öt perc után állítsa le. Az ötből legalább tíz lesz, bár a közönség szeretné még hallgatni. Már Nikodim Kokorjuk nevét hallva is rázkódunk a röhögéstől, Angel Buszujoknál viszont már maga Esterházy is elneveti magát.

A legvégén az ünnepelt is megszólal. Köszönetet mond a vendéglátó PIM-nek, a Digitális Irodalmi Akadémiának és a Magvető Kiadónak, az olykor színészi teljesítményt nyújtó pályatársaknak, a zenészeknek, majd megjegyzi, hogy a beszélgetés elmaradt, így senki nem tehette fel neki a gerincvelőjéig hatoló kérdést, hogy létesített-e testi kapcsolatot a szamosújvári börtön igazgatójának a lányával. Mivel azonban a kérdés nem hangzott el, úgy gondolja, most már ő is adós marad a válasszal.

Szarka Károly

(Fotók: MTI/Balogh Zoltán, PIM/Gál Csaba)