Z. Németh István: Csak; Rímaláfutások; Játék (versek)

Csak

az öröklét annyira hosszú mondat
hogy lehetetlen pontosan megszerkeszteni

célba lőni hajszálpontosan egy koromsötét
táncteremben mely emberekkel zsúfolt

ízlésesen kitapétázni egy gyönyörű és tágas
kartondoboz-lakást gyászjelentésekkel

a faggyúgyertya ízét rezzenéstelen arccal
megdicsérni és nem gondolni a mázra

kihívni a sorsot magad ellen és később ezt
egy laza csuklómozdulattal másra fogni

Rímaláfutások

Felettem ég ezer vicclámpa,
várok a szép, kerek pizzámra,
szemetel egy kevés bummzene,
borzong az univerzum bele.

Tavasz van, rút, nomád, ködös kor,
asztalon egy pohár vörösbor,
jön-megy a kifestett pincérnő,
elfeslett lelkemre páncél nő.

Nem látok semmit sem alóla,
így engem álmom vált valóra,
benne egy pizzafaló vagyok,
városod körül ki ódalog.

Tán sosem hódítja meg Tróját,
lekési élete metróját,
ott áll, majd fekszik a föld alatt,
bogárnak sok szőr- és bőrfalat.

Bár falnak, előtte én eszem,
látványnak, léleknek él e szem,
tágra kinyílik, és azt látja,
hitványnak jön el a hatványa.

Játék

Negyedszázadot jól nyavalyogj át,
nagy erőkkel csókolj rongybabát,
borítsad ki lelked versfiókját,
szóródjanak szét a balladák.

Torkodon akadjon tört ígéret,
ragadjon rád arany szemfesték,
örülj minden üres levelének,
amely megfojtja a szenvedélyt.

Semmizzen ki pont a lelked őre,
sorsodban végezzen nagymosást,
aztán menj át keresztrímbe, dőre,
úgysem tehetsz most már semmi mást.