Ha megnyitják, akkor megnyílik
87. Ünnepi Könyvhét és 15. Gyermekkönyvnapok, 1. nap, 2016/6/9
Süt a nap, de az esőfelhők is gyülekeznek az égen, aztán kicsivel később menetrendszerűen el is kezd esni. Így kezdődik az idei Ünnepi Könyvhét. Az a nagy hagyományokkal rendelkező rendezvény, amit szerettek volna eltávolítani a budapesti Vörösmarty térről, aztán végül mégis megkegyelmeztek neki. Színpad viszont nincs az Oroszlános kút mellett, maga az Oroszlános kút viszont még megvan, ez helyettesíti most az emelvényt, kissé mozgalmi jelleget kölcsönözve a könyves ünnepnek.
A Könyvhetet a nagybeteg Esterházy Péter nyitja meg, rövid beszédét Dés László szaxofonművész szólói tagolják. Az író Hasnyálmirigynapló című kötete is az idei gazdag kínálat része, de próbálja nem saját könyvére helyezni a hangsúlyt. Megemlékezik viszont a könyves szakma dolgozóiról, még a szürke eminenciásokról is, akiknek köszönhetően autók helyett most könyvek parkolnak a téren, és megemlékezik a dúsgazdag Magyar Művészeti Akadémiáról is, amelynek tagjai kitartóan „ememáznak”. Honfoglalás-kori kifejezésünk ez, bár azt ő maga sem tudja, mint jelent.
Esterházy bevallottan véletlenszerűen és elfogultan sorol fel néhányat a Könyvfesztiválra és a Könyvhétre megjelenő könyvekből. Kiemeli a „hosszútávfutó” kollégákat, vagyis a Faustot újrafordító Márton Lászlót és az Isteni színjátékot újrafordító Nádasdy Ádámot, és megemlíti a tavasszal-nyáron új kötetekkel jelentkező Bartók Imrét, Darvasi Lászlót, Grecsó Krisztiánt, Háy Jánost, Nádas Pétert, Németh Gábort, Oravecz Imrét, Rakovszky Zsuzsát, Sándor Ivánt, Tóth Krisztinát és Závada Pétert is.
„Életre-halálra olvasni, mert ez a legnagyobb emberi ajándék. Gondold meg, hogy csak az ember olvas” – idézi Márai gondolatait, végül pedig egy hamisítatlan esterházys gesztussal zárja mondandóját: „A Könyvhetet megnyitottam. A Könyvhét megnyílt.” És valóban így van, a standok a megszokott helyükön üzemelnek csütörtöktől vasárnapig, a látogatók száma valószínűleg egyre csak nő majd a hétvége felé haladva. A Könyvhetet igényes és szórakoztató programokkal kiegészítő Margó Fesztivál pedig szintén javában zajlik már.
Este az Üllői úti Premier Kultcaféba (korábban Vörösmarty mozi) ülünk be Bartók Imre könyvbemutatójára. Az idén útjára indított Hazai Attila Irodalmi Díj első nyertesével Németh Gábor beszélget, a téma a Láttam a ködnek országát című vadonatúj regény, aminek a moderátor szerint mi is hősei vagyunk, vagyis a teremben ülők, a könyvkiadás bármelyik oldalán állók. Az elbeszélő könyvvásárról könyvvásárra jár, különféle országok különféle városaiba utazik, és próbálja kiajánlani saját kiadója könyveit, illetve begyűjteni az ígéretesnek tűnő kéziratokat.
Úgy tűnhet, hogy a könyv az irodalom, vagy tágabb értelemben a kultúra hanyatlásáról szól. Bemutatja a felpörgött, és ezzel együtt elkerülhetetlenül a színvonal esését is megélő könyvipar szereplőit és mindennapjait. Bartók viszont megjegyzi, hogy az ipari méretűvé váló könyvgyártás belső logikájából fakad, hogy az olyan könyvek is a fétis tárgyai lesznek, mint Oravecz Nóra vagy Tibi atya kiadványai, amiknek egyébként semmi közük a kultúrához. Ő maga ugyanakkor alapvetően kedves emberekkel találkozott a szakmában, ennek megfelelően a Láttam a ködnek országát sem teljesen pesszimista.
Németh szerint sok esetben frusztrálja az olvasót, ha nem érti az utalásokat: úgy érezheti, hogy egy aknamezőn lépked. Az új regény viszont kevésbé terhelt ilyen szempontból, mint elődei, a Gondolkodók-trilógia részei (A patkány éve, A nyúl éve, A kecske éve). Bartók legalábbis azt mondja, olyan könyvet szeretett volna írni, amit mások is elolvasnak, és nincs szükségük akkora háttértudásra, amekkorát az említett sorozat, vagy például a mellette ülő Németh Gábor regénye, a Byronra, Camus-re és másokra is hivatkozó Egy mormota nyara értelmezése megkíván.
Bár a szerző azt állítja, próbálta kerülni a magyar könyvpiac felismerhető szereplőire épülő poénokat, azért ebben a beszélgetésben is felmerül, hogy a regény saját kiadója, a Jelenkor, vagy esetleg a „konkurens” Magvető paródiája. Még ha nincs is így, a referenciális olvasat lehetőségét akkor sem zárhatjuk ki, a könyvben szereplő kitalált, sok esetben nevetésre késztető, Németh szerint viszont borzasztó könyvcímek azért utalhatnak létező könyvekre. A sáska évszázada legalábbis biztosan.
Szarka Károly
Fotók: MTI, Mohai Balázs felvételei