Körkérdés IV. – Szocio

Szymon Burza felvétele

 

 

Az Irodalmi Szemle áprilisi (és bónuszként a májusi) lapszáma a szocio tematikát érinti. Ennek kapcsán arról kérdeztük meg szerzőinket, milyen szerintük egy jó szociografikus műalkotás?

 

Czinki Ferenc (1982, Székesfehérvár) író, szerkesztő, kritikus

Szociografikus szöveget írni pontosan olyan, mint teljesen fikciós novellát, csak még sokkal nehezebb. Úgy kell ugyanis varázsolni, hogy a végeredmény hétköznapi és valóságos legyen. Mintha egy bűvésznek az lenne a feladata, hogy a legkülönfélébb trükkök által valóságossá tegye a valóságot. Szép és nehéz feladat, de valakinek ezt is meg kell csinálni.

 

Szőllőssy Balázs (1981, Budapest) költő, szerkesztő, a Fiatal Írók Szövetsége titkára

Bár szociografikus alkotásokat, ad absurdum szociográfiát lelkesen olvasok és fontosnak is tartom, hogy minél több ilyen szülessen, számomra kérdéses, hogy egyáltalán lehet-e “jó” “szociografikus” műalkotás; hiszen magában a szociográfiában benne foglaltatik egyrészt egy esszéisztikus forma, másrészt a valósághoz és ezáltal a politikumhoz, a közösséghez való kötődés közvetlen igénye, amit a műalkotás – bármilyen módon is közelítünk hozzá, hacsak nem a szocialista realizmus kritériumrendszerével – mindenféleképpen felül- vagy átír, akár “jó”, akár “nem jó” (rossz?). A fiatal szerzőgeneráció nagy része, bár elismeri, hogy létezik egy jelentős eltolódás a közösség felismerése, elérése iránti igényben, ami tág értelemben véve átpolitizálja a szövegeket, (még) mindig óvatosan nyilatkozik arról, hogy kíván-e egyáltalán egy ilyen mezőben mozogni, ami pedig alapja volna annak, hogy szocioigrafikus műalkotást hozzon létre – és így van ez hatványozottan a többi művészeti ágnál is. Bizonyos közösségek, közegek, társadalmi jelenségek pontos, mediatizált megragadása (talán ilyesmi volna az alapja a szociografikus műalkotásnak) mostanában leginkább a fotóban és a képzőművészetben mutatható fel. Egy-egy példát kiragadva gondolok itt például Hajdu D. András megrázó, ugyanakkor nagyon is informatív riportsorozataira vagy Füsun Ipek performatív, egy-egy társadalmi jelenségre vagy abszurditásra a figyelmet felhívó akcióművészetére. De, amint már említettem, ugyanez az igény hasonló mechanizmusokkal jelen van – ismét csak néhány példával élek – Juhász Tibor, Kulcsár Árpád vagy Fehér Renátó verseiben is: a társadalmi jelenségek pontos, egy-egy pillanatba sűrített felmutatásával valamiféle valóságra referálnak, amiről akár lehetne is “valódi” szociográfiát írni. Talán ennyi elég is egy “jó” “szociografikus” műalkotáshoz.

 

Barlog Károly (1986, Zenta, Jugoszlávia) író, zenész

Tar Sándor írta.

 

Gál Soma (1992, Keszthely) író, szerkesztő

Alapos. Ismeri, akikről ír, mert körülveszik mindenhol. Őszinte. Szókimondó, mert nem lehet benntartani azokat az objektív-szubjektív mondatokat, kérik, hogy fogjon tollat hozzájuk a szerző. Érzékeny. Állandóan éber, egyetlen, a legapróbb mozzanat sem maradhat figyelmén kívül.

A jó szociografikus alkotás szükséges.

 

Juhász Tibor (1992, Salgótarján) költő, szerkesztő

…Csalog Zsolt: Parasztregény; ifj Schiffer Pál: Csak egy ágy; László Lajos: Uránbányászok; Mátyus Aliz: Holnapon innen, tagnapon túl; Szabó Zoltán: Cifra nyomorúság; Tar Sándor: A 6714-es személy; Tábori Zoltán: Magdolna negyed…

 

Pár napja a kezembe akadt egy magazin az idei balatoni nyár fesztiváljainak beharangozójával, a fellépőkkel készített interjúkkal, ismert művészek Balatonnal kapcsolatos élményeinek leírásával, a legszebb teraszok és a legjobb étkezdék listájával, mindenféle ismertetőkkel és dátumokkal. Szóval egy rakás információval a kiváló keszegsütödétől a Balaton Soundig, amiket többórás vagy többnapos keresgéléssel lehetne csak összegyűjteni napjaink információs társadalmának bibliáját, az internetet böngészve.

Ha még frusztráltabb lennék a ránk zúduló információáradat miatt, az „internet” szó helyett az idegenkedést jobban kifejező „világháló” vagy „információs szupersztráda” kifejezést használnám, de alapvetően szeretem az internetet, akárcsak az ilyen mindentudó, kézbe vehető magazinokat, még úgy is, hogy miközben az íróasztalomnál ülök, állandó kikapcsolódásra, szórakozásra csábítanak – és persze mértéktelen fogyasztásra és pénzköltésre. Ebben a magazinban van egy írás Cserna-Szabó Andrástól is: három magyarról ír, akik nemzeti ételünk, a halászlé elkészítésének egyetlen elfogadható módjáról folytatnak kiélezett vitát, miközben mindannyian hekket zabálnak.

És hogy mi köze van ennek a magazinnak a szociográfiához? Például az, hogy van benne könyv- és filmajánló is Szálinger Balázs tollából – olvasásra ajánlja egyebek mellett Bertha Bulcsu Balatoni évtizedek című szociográfiáját, amiben a szerző a halászat mint szakma eltűnéséről, a hajózás és a bortermelés problémáiról is ír, és „akinek ezek elsőre nem tűnnek izgalmasnak, örülhet ennek a könyvnek. Hiszen éppen arra jó az irodalmi szociográfia műfaja, hogy ezekről a dolgokról érzékletesen, olvasmányosan és – ami fontos – szépen lehessen beszélni”.

Egyébként lehetne vitatkozni arról, hogy a jó szociográfiát tudományos érdeklődésű szépírók, vagy inkább a szépirodalmi ambíciókkal rendelkező újságírók, szociológusok írják-e. Hogy a szerzőnek mennyire kell közeli kapcsolatban lennie szövege tárgyával. Hogy elég-e, ha interjút készít, vagy ha kiszínezi a statisztikáktól, táblázatoktól, diagramoktól megtisztított szakszöveget. Hogy legyen-e társadalomkritikai, esetleg ellenzéki funkciója. Hogy Veres Péter, Féja Géza, Illyés Gyula, Tar Sándor, Závada Pál vagy Géczi János közül ki a legnagyobb király. És hogy ha érvényes is a mű, hányan fogják elolvasni, és mi lesz a hatása.

De a lényeg mégiscsak az lenne, hogy két strandolás között, esetleg sörözés helyett (na jó, sörözés előtt), vagy bármilyen élethelyzetben elsőre érdektelennek tűnő dolgokról, távoli települések lakóinak életéről, számunkra idegen családok történetéről olvassunk valamit, ami mégiscsak fontos lehet – akár még az olajszagú büfékben elfogyasztott hekknél, a bornapoknál, a zenei fesztiváloknál is izgalmasabb. Persze utóbbiak is kellenek, sőt remek alapanyagot szolgáltathatnak szociográfiák megírásához.

 

Nagy Kata (1986, Dunaújváros) költő

Nehéz kérdés. Nem igazán olvastam jó szociografikus műveket. Még. Tehát ez abszolút az én gyarlóságom. Ugyanakkor úgy képzelem, hogy az tud hiteles szociografikus műalkotást létrehozni, aki nem pusztán külső szemlélője a környezetének, hanem egy kicsit a része is a megfigyelt közegnek, amiről tudósítani akar, benne él és egy levegőt szív azzal. Egy kicsit a témája megszállottja. Szerintem Mondik Noéminak vannak olyan képei, amelyekre ezek az állítások igazak. Az ő műalkotásaiból például szerencsére hiányzik az a fajta hamis valóság-ábrázolás, ami a rossz szociografikus művekről elmondható, és olykor inkább egy kicsit a torkon ragadott valóságtól a minden bizonnyal igaz fantázia felé billen a mérlege, aminek én őszintén örülök.

 

Mondik Noémi tumblr-je:  noemimondik.tumblr.com

 

 

 

Mondik Noémi: A világ két legelégedettebb nyugdíjasa szörnyű átverést leplezett le: 219 Ft-ért vitte a pénztárgép a cukrot, pedig 214 Ft-ért volt kitéve a polcra. Szerencsére időben észrevették a csalást, és még az üzlet elhagyása előtt visszafordultak balhézni.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Mondik Noémi: Elkeseredett fiatal nő véget vetne életének, de sem élettársa, sem a várakozó autósok nem bizonyulnak partnernek ebben.