Forgács Péter: Háromezer nap (Részletek Liu Hszi-csün titkos naplójából)

Bedynski Krisztián felvétele

1000. nap 

Ezredik napja írom e naplót, amelyben szerzetestársam, Csang Liu-csüan nirvánába vezető dicső útját örökítem meg. Gyermekkora óta ismerem. Buddha követői közül nincs nála méltóbb és alkalmasabb e feladatra. Lénye – ahogy az csak a kiválasztottak sajátja – már most, földi valójában is szentként sugározza az isteni fényt. Számára a megdicsőülés hagyományos útja, mely száz meg száz reinkarnáció láncolatán át vezet, túlontúl hosszadalmas. Ezért, amikor ezer nappal ezelőtt meghozta döntését, hogy Élő Buddhaként kíván a megvilágosodás útjára lépni, egyikünk arcán sem látszott a meglepetés legkisebb jele sem. Mindnyájan tudtuk, ennek így kell lennie. S a kétely, hogy tán önkéntes vállalása meghaladhatja önnön lelki erejét, fel sem merült bennünk. Ezt bizonyítja az eddig eltelt ezer nap is, ami az Útnak csupán az első harmada. Az elmúlt majd’ három esztendő alatt egyetlen zokszó sem hagyta el az ajkát, pedig a földi létnek e módszeres és lassú kiűzése a testből iszonyú szenvedéssel jár. Magvakon és bogyókon él, akár egy törékeny madár, így mára már csak árnyéka valamikori önmagának. Ki mondaná, látván elcsigázott testét, hogy még a harmincadik életévét sem töltötte be? A sok só és a kevés folyadék fokozatosan élő múmiává szikkasztja őt. Leírhatatlan önfegyelemmel viseli sorsát. A neheze azonban még csak ezután következik.

1257. nap

Már kilencedik hónapja mérgezi testét az urusi fa nedvével, gyökereket és fenyőkérget rágcsál, hogy teste kívül-belül ellenálljon a rothadásnak, amikor majd kiszáll belőle a lélek. Hajnalban, amikor benyitottam hozzá, ezzel fogadott:

– Hal voltam álmomban. Síkos testű hal.

Eddig sosem beszélt az álmairól. Úgy hittem, nem is álmodik. Az álmok csak megzavarják, mert irányíthatatlanok. Ha meditál, ura a gondolatainak, ha álmodik, nem. Ezért volt az éjjel ezüst pikkelyű, ficánkoló halacska egy hűs vizű tóban.

1731. nap

Egyre jobban gyötör a bűntudat, amikor benyitok hozzá. Szinte már szégyellem, hogy táplálkozom, hogy látom az eget és a napot, hogy képes vagyok a mozgásra, hogy uralom a testem. De ma, amikor megpillantottam, ahogy lótuszülésben gubbaszt a kis szőnyegen, kezében a juhfarokból készült légycsapóval, megértettem, hogy nincs okom sajnálni őt, hiszen épp ő az, aki valóban ura a testének, s nemcsak a napot látja, de a napon túli világot is, lelkének szárnyalása pedig messze felülmúlja a test e világi lomhaságát.

2000. nap

A kolostorhoz közeli barlangban elkészült a kicsiny kősír. Ülve épphogy csak elfér majd benne. Töpörödött és erőtlen. A légycsapó már vagy száz napja mozdulatlanul csüng a kezében. Úgy sincs már mit elhessegetnie vele: a megvilágosodás útját eltérítő gondolatok rég nem üldözik, és az urusi fa nedve is megtette hatását, messze elkerülik őt a rovarok. Az ember azt hinné, ilyen állapotban képtelenség követni az idő múlását, s mégis: ma, az utolsó napon, hosszú, több hónapos némaságot követően, megszólalt:

– Nincsenek könnyeim.

Biztos voltam benne, hogy sír, s azt is tudtam, örömében, hisz eljutott idáig. Holnap kezdetét veszi az utolsó ezer nap, beültetik kősírjába, kezében légycsapója helyett a csengettyűt szorongatja majd, míg az elkövetkezendő napok meg nem szabadítják gyötrelmeitől. Érzékei eltompulnak, testéből lassan kiűzetik az élet. A csengettyű végleg elnémul.

3000. nap

Kíváncsi vándor, ki kolostorom romjai közt meglelted titkos naplómat, s e sorokat olvasod, tudd meg, hogy ma, háromezer nappal Csang Liu-csüan elhatározását követően, megszületett a mi Élő Buddhánk. Szórja ránk a megvilágosodás szent fényét ezer és ezer éven át!

Megjelent az Irodalmi Szemle 2018/7-8-as számában.

Forgács Péter (1963, Párkány)

Író.