Szegedi Eszter versei

Sven Beyersdorf felvétele
Szirénaszó
Kiérek a lámpapóznák fényköréből.
Sötétben is tudom, hol vannak
a kátyúk, hiába vedlik,
hiába mar újabb gödröket
az út bőrébe az eső, a fagy.
Valaki nyakát szegte.
Érte megyünk.
A szövetek közé szorult levegő
egészen az arcáig felkúszott,
lágy fasciák közt haladt a nyakon.
Mint a csomagolópapír,
feszül a bőre,
bárhol érek hozzá, recseg.
Beszakadt sátortető a gerinc,
kábelkötegek és törmelék szanaszét,
kényszertartásba húzza végtagjait
a roncsolt idegrendszer.
Ablak nyílt a bal oldalán,
sorozatos bordatörés.
A hóna alatt befúj a szél,
kócolja a tüdő hilusait,
a légutak gyenge ágait,
vizet áraszt, fagyaszt.
Négyen emeljük fel.
Nyílik a sürgősségi ajtaja,
megnégyszerezi árnyékunkat
a kórházi neon,
bekúszik a nyakmerevítő alá,
vizsgál.
Szombat éjjel 2:27
Ellepték az ügyeletet.
Vakaróznak, vonyítanak, hánynak.
Idegyűjtötték őket az árokpartról,
romos viskókból, kocsmák hátsó asztalától.
Némelyiknek bálamadzag a nyakára tekerve.
A CT-be, kötözőbe vagy a fürdetőbe
kerülnek, hogy fehér porokkal irtsák ki
belőlük a rühöt és a tetveket.
Kerekesszékbe szíjazva acsarkodnak,
aztán lezajlik a delírium,
saját felelősségre
otthonukba bocsáthatók.
Megjelent az Irodalmi Szemle 2025/2-es lapszámában
Szegedi Eszter (1999, Debrecen)
Radiográfus, szerkesztő, költő.