Szálinger Balázs: Agrostressz–Esztervihar

Marko Slavkovic felvétele

Bussay László emlékének

„Dombokat a vezérekről, folyókat az asszonyokról” –

Az Agrostressz–Esztervihar vonal
Legszebb szakaszán utazom, fiatalon.
Valamikor ez a bor útja volt,
Ma nem más, mint államvaspálya menti
Traumatörténeti tanösvény.
Volt itt minden, orrszedés, lesvetés, olajipar,
Halogatás, helységnévrendezés,
Ezt jelenti a tulajdonképpeni átlag.

Nincs üzenet a mának,
Ásatási idényben egész szakaszon
Ásatási tilalom, tábla jelzi.
De ki is akarna itt mélyre menni? Hisz
Agrostresszen új vágóhidat adtak át,
Eszterviharban kisütött a nap.

Agrostressz már a huszonhatodik név
Ebben a kurzusban. Hogyha végre beindul
A fejlődés, biztosan gyökeret ver.
A város amúgy már túlvan a nehezén,
Főterén legutóbb gyümölcsnevekkel
Viccelődtek a tisztítókúra résztvevői.

A Tőz-kitörés megálló helyén
Már csak maga a Tőz-kitörés, vízben áll a sín,
És tíz éve nem szállt le senki.
A Tyéj-házcsoport aprócska megálló,
A férfiak gyilkosok, s mint mindenhol, itt is
Erényes asszonyok tartják a fazekat a vérnek.

A járatot nem kevés vita mellett
Indították újra. Voltak, akik a munkahely-
Teremtéssel érveltek,
S voltak, akik szerint elzártan és szétszórva jó
Vidékeket fűzne láncba ez a járat,
És megzavarodna tőle a nép,
De ím, az idei év nagy híre: változó
Mortalitású helyek között büszkén
Kanyarog a tűzpiros kisvasút.

Küszködő kis hatalombogarak
Levetett és kiszáradt páncéljai:
Gyárromok végestelen hosszan.
Kőformációk minden irányban,
Elektromos alállomás fölé rajzolt
Közszolgálati táj.
A valamikori eposzigazgatóság
Felhagyott épülete,
Falain lovak úsznak.
Győzelemváros állomás, ahol füves
Peronon táncol az őrült polgármester,
Ki utolsó lakosként ringatta el faluját.
A Belügyi-patak, az Oktatásügyi-patak
Fölött vadonatúj hidak, körülöttük
A hatalomra vergődött flóra.

A viszonylat utasai nyomában porként
Gomolygó utálat, nincs más, a végén
Muszáj leírni a tájat
Valami holtbiztosan megmaradó nyelven.
Hatvan földmérő távolságra innen
Talán már tudnak angolul.

*

Hadd valljam be: nem tudok angolul.
De kezdem megérteni, miből mi marad meg,
És fáj, hogy nem marad meg semmi, amit láttam.

S ki mondja ezt? Nem mondja senki.
Nincs nevem, és még fiatal vagyok:
Fürdőhelyen kialkudott státuszomat
Már negyven perce magam mögött hagytam.

Megjelent az Irodalmi Szemle 2018/11-es számában.

Szálinger Balázs (1978, Keszthely)

Költő.