Hogyan olvassunk installációt?
Kovács Csonga Anikó installációja
Cikkemet ajánlom mindazoknak, akik az installáció, mint művészeti ág kétkedői
A minap ültem le egy vacsorára kedves, új ismerőseimmel, ahol diskurzusunkban az installáció, mint kiállításokon szereplő műfaj volt terítéken. Még a szakmabeliek közt is akadt olyan, aki kétségbe vonta az installáció létjogosultságát, holott ez nem egy új keletű műfaj a művészet színterén, hisz már az 1970-s években is feltűnt.
Az installáció egy hosszú, meditatív folyamat végeredménye, mely egy fizikai térben nyeri el végső értelmét.
Itt nem arról van szó, hogy a művész intuíciókból építkezik. A megihletés folyamata itt is működik, ugyanis különböző társadalmi-, politikai-, szociális események ráhatásai indítják el a művész gondolkodását. A különbség az, hogy míg egy festmény, ha tudatos komponálásból is indul ki, a végeredményt mégis sokszor alakítja a véletlen, a kicsivel több festékanyag, vagy a haloványabbra kikevert szín. Addig egy installációnál komoly kutatómunka áll a hátterében a művész és a későbbiekben a tudatos befogadó oldaláról is, mivel egy installáció megalkotása legalább ugyan olyan mértékű racionális – problémamegoldó – gondolkodást kíván, mint kreativitást.
Az installáció megoldás egy hosszú, mondhatni „agymunka” végeredménye, néha egymástól független tárgyakból álló kompozíció összessége. Természetes, hogy ránézésre a közönség nem tudja elsőre „elolvasni” a művet. Valójában egy klasszikus festményen sem értjük a festő teljes üzenetét, mert ehhez, a korszakra szakosodott művészettörténésznek kellene lennünk, hogy a bonyolult ikonográfiai és ikonológiai rendszert egyszeri ránézésre átlássuk. Azáltal, hogy ezeken a festményeken a formákat, mint egy galamb, pálmaág, hárfa és a többi, a posteriori tudásunk által könnyedén és jól felismerjük, közelebbinek érezzük magunkhoz a mű egészét, mint egy térben kihelyezett installációt.
Ez utóbbinál egyrészt a kurátor feladata, hogy munkája során kiszűrje a szélhámoskodást, és felismerje a minőséget. Másrészt felelőssége, hogy a kiállításon megteremtse a befogadó számára azt a kontextust, melyben a néző biztonságban érzi magát, és biztosítsa számára azokat az eszközöket, melyek érthetővé teszik az installáció egésze általi üzenetet.
Harmadrészt, ahogy Kovács Csonga Anikó felvidéki, installációkkal foglalkozó kortárs művésznőnk is kiemeli egyik interjújában, pont az a célja, hogy kicsit megmozgassa az emberek gondolkodását alkotásai által. Ezért művészeti konzultánsként azt javaslom, hogy a mű előtt állva bátran tegyük fel a kérdést, mi lehet ez, és mit üzen.
Végül megnyugtatásként szóljon, hogy egy kurátor sem úgy született, hogy az installáció „értője”. Ha az adott művész munkássága nem a fő profilunk, hosszas utánajárás szükséges, hogy megértsük a mondanivalót. Javaslom, ha ellátogatunk egy ilyen kiállításra, vegyük elő okostelefonunkat, gépeljük be a művész nevét, és ne féljünk utánanézni munkásságának és érdeklődési körének, mivel csak ez eredményezi az adott alkotás teljes megértését.
Azt hiszem az installáció műfaja olyan, mint az opera. Nincs középút. Vagy imádójává válsz, vagy soha többet még hasonlót sem szeretnél látni. Ami bizonyos, hogy egyre nagyobb teret hódít kortárs művészetünkben, és művészeink előszeretettel nyúlnak hozzá kifejezési célzattal.
Renáta Pintérová installációja
Balla Rita (Párkány, 1989)
Művészeti konzultáns. Tanulmányait a Budapesti Metropolitan Egyetem Design-, és művészetelmélet szakán végezte. A főiskola elvégzése után több magyarországi és külföldi kortárs galériával kooperált, az utóbbi két évben kirakatrendezőként dolgozott Angliában. Legújabban a felvidéki művészeti színtér jelene és jövője foglalkoztatja, mint kurátort. Helyi művészekkel szorosan együttműködve lokális kortárs kiállítások megálmodója és összefogója. Legfrissebb munkái megtekinthetők az alábbi link alatt: