Seres Lili Hanna: Irodalom és biztonság I. / A legszebb nap

cowonmoon/Lomography felvétele

Most is úgy izzad, mint amikor próbálta. Miért választja mindenki a nyarat? Megtörölgeti magát, behintőporozzák, ráhúzzák a ruhát. Kedves, jó népség. Szorgos segítői. Boldogok, izgatottak. Belenéz a tükörbe, megijed a sötét karikáktól. Kéne még alapozó, mondja rekedten, tiszta karika vagyok, rájuk néz, tiltakoznak. Egy kicsit mégis rak. Nem szeretné, hogy látható legyen a sminkmennyiség, az nem az ő stílusa, de most kell még egy kicsi. Pedig ráncos lett. A sok smink ráncossá tette. A szeme alatti karikák megnyúlnak, a szája szélén a vonalak mélyülnek. Lefolyik, magára fagy az arca. Csíkos lesz. Valaki megsimogatja, ocsúdik. Ne rakj túl sokat, mosolyog az egyik barátnője, pedig már kész van, csak ott ragadt nézegetni az öregasszonyt. Duruzsolnak, csicseregnek. Megnyugtató zene szól. Vajon Norah Jones férjnél van? Mintha meghallanák a gyors szívverést, pedig valószínűleg a mélázó arcot látják, odamennek, csak ketten, mintha megbeszélték volna, kedves, jó népség. Elhangzik, hogy ne izgulj, de talán ők se elégedettek a levegőben szétfoszló szavakkal, simogatják inkább, mosolyognak. Kintről egy fiú hangja, egy popdalt énekelget, szelíd, biztos nem gondolja, hogy hallják. Erre elmosolyodik, a lányok is, biztos megnyugodtak. Még egy mosolyt küld feléjük, aztán megkéri őket, hogy menjenek ki. Ezt a stratégiát jól kitalálta, gondolja, mikor a kedves, jó népség átmegy a másik szobába. Elbúcsúznak tőle. Tiszteletben tartják. Hogy ő most egyedül. Nem egyedül. Nem tudja eldönteni, a jóságos boszorkány tényleg a semmiből jelent-e meg, vagy csak besétált az ajtón a furcsán öltözött vendég. Kedvesen mosolyog, lehet vendég. Átható a tekintete, lehet boszorkány. Gratulálok, lehet vendég. Boldog vagy, kérdezi, lehet boszorkány. Nagyon szeretnék valamit, és ez az első lépés. Mit szeretnél, jön az evidens kérdés, ártatlan mosoly, vendég. Boldognak lenni, nyilván, zavartan nevet, aztán elkomorodik: családot akarok. Anya, apa, gyerekek. Lakás, amit otthonná teszünk Ikeás bútorokkal, közös fotókkal, személyes tárgyakkal, barátokkal. Bólogat, megértő, vendég, akit jó megismerni, boszorkány, aki kicsalogatja a lelkét. Nem mondom, hogy mindenki ezt szeretné, feleli, de sokan, és neked ez nagyon fontos, de fontosabb, mint, színpadiasan az ajkába harap. Ki maga és mit akar. Elnézést, hátrál a nő, valóban szégyelli magát, igaz, hisz nem is ismersz, csak hát tudod, sokat láttam már. Nem értem magát, ha nem az én ismerősöm, akkor az övé, és az övéként miért tenne ilyet. Milyet, kérdezi ijedten, én csak, á, felejtsd el, nem is mondtam még, hogy gyönyörű vagy, friss babaarc, érett szemekkel, eltökélt ajkak, erős szemöldök, csodás alak, mesés ruha, virágok a hajadban, tündér vagy, alig várnak, menj, tedd boldoggá őket. A hangja határozott, a mosolya bizalmat keltő. Egyetért vele, hálás neki. Hogy pár szóval emlékeztette az álmára. És arra, hogy tudatosnak kell lenni. A jövő tudatával a kapuba állni. Szól a kedves, jó lányoknak, indulás, mennek előre, szórják a virágot. Lesi a násznépet, meghatott nedvesség minden arc, barátságosak a díszes ruhák, és ezt mind miattuk, lehajtja a fejét, a szirmokat nézi. Elindul. A második lépésnél fújtatást hall, gyorsít. Még pár lépés, furcsa szag, sose érzett még ilyet, mégis emlékezteti valamire. Nem rossz, de azért gyorsít. Körbenéz, tágra nyílt szemek. A sokk után jönnek az első sikítások. Rémült rácsodálkozások. Döngő lépteket hall maga mögött, elejti a csokrot, ahogy hátrafordul. A sárkány hatalmas szájába emeli, és kihátrál, mert ha megfordulna, kárt okozna. Így, a sárkány szájából, jól láthatja a meredt szemeket és szájakat. A menekülés és a megmentés közötti hezitálás mozdulatába dermedt testeket.

Seres Lili Hanna (1993, Budapest)

Költő, író, szerkesztő.