Szávai Attila: Gyűjteni a stábot

Sven Beyersdorff felvétele

Anyuék mondták a falunapot. Hogy Misikém, jó kis program, holnap lesz a focipályán. Pont a felhőkarcolós akciófilmet néztem, éppen esett ki az egyik gengszter az ablakon. Ezt a jelenetet mindig visszapörgetem a lejátszóval. Apa szerint beteges, hogy minden nap ugyanazt az akciófilmet nézem három éve. Anya ilyenkor mindig azt válaszolja: nem is állítja senki, hogy egészséges a Misike, a háziorvos is megmondta.

Nem szeretek kimenni a falunapra, mert akkor derül ki, hogy nem egy felhőkarcolóban élek, amit milliószor elképzeltem és eljátszottam, hanem ilyen kis párszáz emberes faluban. A sok kicsi ház, a sok kicsi élet, ahogy ugatják a kutyák a tehénszagot. Ez semmi. Bezzeg egy felhőkarcolóban. Az egész falu elférne a tizedik és a hetvenedik emelet között. Itt meg csak a napraforgótábla és a repceföld között fér el a falu. A repce meg, ha megázik, döglött kutya szaga van. Egy felhőkarcolóban tuti nincs ilyen, mert cseréli a levegőt a szellőztetőrendszer. Ha épp nem verekednek a bennük futó nagy csövekben a rendőrök és a bűnözők. A Doktor Káptalan szerint egy ötéves szintjén vagyok. Amikor ezt mondta homlokráncolva a konyhában, apa szorított egyet a sörösüvegen. Egészen elfehéredtek az ujjai az erőlködéstől, a feje meg vörös lett. Tisztára mint a nyomozónak a toronyházas akciófilmben.

Jól van, gyerünk a falunapra, évente egyszer kibírom. Anya mondja, hogy kapcsoljam ki a filmet, keressek tiszta ruhát. Minek, a felhőkarcolós filmben is koszos a rendőr ruhája, mégis jó ember. Mindegy. Anya kísér ki kézen fogva, apa pár méterre mögöttünk jön és cigizik. Úgy szívja a cigijét, hogy az égő csikket a félgömb alakban befordított tenyerébe tartja, amikor a cigaretta épp nincs a szájában. Hogy ne lássa senki. Ettől a bal marka folyamatosan füstszagú. Állítólag a katonaságtól van, mert ott mindig titokban kellett cigizni. A felhőkarcolós rendőr sokkal vagányabbul szívja a cigijét a filmben. Az egyik polgárőr szokta úgy szívni, olyan amerikai rendőrösen. Anyu a focipálya melletti szilvafa alá kísér, a széttaposott szilvák ráragadnak a cipőtalpamra.

A színpad a focipálya egyik sarkában van felállítva, előtte szék- és padsorok a nézőknek. Először a falu hírességei ülnek ki a hosszú asztalhoz, a polgármester is, ő van középen. Mindenféle beszédeket mondanak a kiöltözött emberek, az is, talán az iskolaigazgató, aki már többször mondta apára, hogy egy alkoholista elfuserált barom. Nem tudom, mi az, hogy elfuserált. A többit tudom, mert otthon anya is szokta mondani. A Doktor Káptalan fel is írt apának valami májgyógyszert, és mondta a konyhában, hogy Ferikém, abba kellene hagyni a piálást, mert nem lesz jó vége. Anya szerint képtelenség, amit a Káptalan kér, közben mosolygott, hogy képtelen a Káptalan. Nem haragszom apára az ital miatt, mert a felhőkarcolós rendőr is cigizik, iszik, még is jó ember.

Az iskolaigazgató nem jó ember, ráadásul nem fejből mondja a beszédét, ahogy a többiek, hanem felolvassa. Előtte mutatóujjal megkopogtatja a mikrofont. Pu-pu-pu. Hétszer téveszt bele a szövegébe, mind a hétszer felnézek anyára, aki mellettem áll a szilvaszagban, de mind a hétszer a szájához emeli a mutatóujját, hogy hallgassak, nézelődjek szépen. Szépen nézelődni úgy kell, ahogy a politikusok és a tanárok szoktak, amikor beszédet hallanak valami rendezvényen. Szépen csavargatják a fejüket, bólogatnak, és egy kicsit mosolyognak. Okosoznak. Biztos most is így van, nem látni őket rendesen. Kaptak ajándékot, szépen becsomagolva, ki vannak téve sorban az asztalra, de sajnos a becsomagoló ember azzal nem számolt, hogy a magasra hagyott celofántól nem lehet majd látni az asztalnál ülő embereket. Csak a fejük búbját. A polgármester próbálja lenyomni az előtte lévő celofánt, de az mindig visszarugózik. Kétszer próbálkozik, zavartan krákog, aztán hagyja. Odahajol a mellette ülőhöz, összesúgnak, összenevetnek. Egy férfi következik a beszédekben, valami ismert politikus. A toronyházas akciófilm rendezője nézhetett ki ilyen elegánsan a film bemutatóján. Biztos nagyon fontos ember lehet ez a politikai ember, mert ahogy beszél a színpadon, sokkal mélyebbeket bólogatnak a polgármesterék és többet mosolyognak, meg okosabban is néznek, mint például a pap beszédekor. A pap valamit megáldott, nem tudom, mit. Népviseletes táncoló nénik következnek, kettőt felismertem a tízből. Az egyik a szomszéd Mari néni, a másik a postás Magduska. A többit nem ismerem fel, mert sokkal fiatalabbra akarta sminkelni magát, mint amilyen idős. A hátsó padon ülő részeg Sanyi bácsi sem tudta, hogy melyik a felesége, elsőre el is tévesztette, rossz nénit fényképezett a két megapixeles telefonjával, úgy mondták neki, hogy nem az az Erzsi, hanem kettővel balra. Sanyi bácsinak a harmadik nagyfröccstől mindig olyan az arca, mint aki meseországban van. Anyának is mondtam ezt. Anya szerint a Sanyi bácsi folyamatosan meseországban van már húsz éve. Abban a szétmosott ingben biztos nem lehetne rendesen lődözni a bűnözőkre a hetvenkettedik emelet kirobbantott ablakából. A strandpapucsán látni, hogy régebben szétjött. Kis méretű facsavarokkal javította meg. A pántot kívülről hozzácsavarozta a talphoz. Azt is tuti kinevetnék a terroristák.

Szeretem nézni a szerelmeseket. Egyszer biztos szerelmes leszek egy lányba. A színpad előtti székeken fiatal pár ül, az ilyenekre mondja anya, hogy párocska. Ha szomorú egy kicsit, mindig becézi a dolgokat. Ül a párocska a színpad előtt, nézegetik a népdalkórus műsorát, a jobbra-balra libegő rakott szoknyák langyosát. A lány odabújik a fiúhoz, a kezét simogatja, a fiúnak ciki lehet az ott ülés, menne a haverokhoz, a telefonját nyomkodja. A lány becsukott szemmel mosolyog, biztosan érzi a fiú kezét, a parfümjének illatát. Vagy talán képzeletben eljátssza, hogy igazi nagy felnőttek, a gyereknapi műsoron vannak, nézik az okos, szép, illatos saját gyereket, saját életük továbbvitelét, azt a sok szép reményt, küszködést. Aztán kinyitja szemét a lány, visszahuppan a falunapba, mert a fiú felnevet valamin. Aztán a párocska feláll, kilépdelnek a széksorok közül. A fiúcskát nem tudom elképzelni egy felhőkarcoló liftaknájában, ahogy éppen megmenti a mélység felet kétségbeesetten kapaszkodó lánykát.

Anyához odajön az egyik tanárnő, rólam kérdezgeti. Félrevonulnak, nem értem, miért. Közben a színpadon másik műsor kezdődik, egy lagzis zenekar zenél mulatós slágereket. Van velük egy lány, aki a hangerősítést csinálja. A színpad mellett van a keverőpultja. Onnan megy ki a színpad elé, hallgatózik, aztán visszamegy tekergetni a gombokat. Aztán megint ki és vissza, folyamatosan. Megszámoltam, amíg zenéltek a színpadon, hatvanháromszor ment ki és vissza. A végén majdnem olyan fáradt és izzadt volt, mint a toronyházas filmben megmentett női főszereplő.

Közben idejött hozzám a meseországos Sanyi bácsi. Mondtam neki, hogy estére be fogjuk csukni a Buksit a garázsba, hogy ne ijedjen meg az esti tűzijátéktól. Erre a Sanyi bácsi azt mondta, hogy mindannyian garázsba becsukott kutyák vagyunk, becsuktak, hogy ne féljünk annyira a fénytől és az élet szép zajától, az égen szétrebbenő csillagoktól. Bezártak a védőangyalok a nagy garázsba. Nem értettem ezt pontosan. Ennyire komoly dolgokat csak a felhőkarcolós filmben az őrült fő gonosz szokott mondani, amikor már majdnem vége a filmnek. Misikém, szoktad-e még azt az akciófilmet nézni, kérdezi a Sanyi bácsi. Már mondanám, hogy minden nap kétszer megnézem, meg se várja, csak legyint, és azt mondja, hogy annál jobb az életünk filmje, minél hosszabb a stáblista a végén. Meg, hogy ki kellene mozdulnom néha, kapcsolatokat intézni. Gyűjteni a stábot.

Szávai Attila (Vác, 1978)

Író. Tagja a Magyar Írószövetségnek, a JAK-nak, a balassagyarmati Komjáthy Jenő Irodalmi és Művészeti Társaságnak. Eddigi kötetei: Mászóka (Kapu Könyvek, 2007); Fészercsend (Kapu Könyvek, 2008); Optikai tuning (Palócföld Könyvek, 2009; e-book formátumban Kossuth Kiadó, 2013); Hetedik emelet (JAK-füzetek, 2013); Huszonkettő (Palócföld Könyvek, 2016; e-book formátumban Kossuth Kiadó, 2017). Hatodik kötete Távoli vidékek felé címmel 2019 őszén jelenik meg a Napkút Kiadó gondozásában.