Kabai Csaba versei

Jens Mattke felvétele

Inkább megvárlak itt

Egy magánhangzó kiesett
valahol a történet közepén,
visszafelé bizonytalanítva
el az eseményeket, és
ellehetetlenítve örökre –
egy magánhangzó kiesett.

Valahol a közepén egy túl-
érzékeny barom én. Eltévedek.
Valamikor az elején talán
érdekes lehetett, valahol a
közepén egy magánhangzó kiesett.

Feledtetve neveket, színeket,
minden fölött ez a fenyegető
hiány lebegett.
És kopár.
Az Ördögároktól az Istenhegyi útig
vajon hány sóhaj?
És az elmeszanatórium, ahol azért
kezeltek, mert nem beszélem a nyelvet.
Vissza az Istenhegyi útra –
valaki itt tévedett.
Forgalmas álom egy förtelmes
nyáron át. Talányos hibagrammatika,
még nem látom át. Egy magánhangzó
kiesett és eltörölte a rímeket.
Így lett igaz.

És ami lehetett volna,
de nem lett, üresen, nyitva
hagyta a vonatkozó helyeket.
Egy magánhangzó,
de bármi lehetett.

Rideg

Nem is tudom, minek ébredtél fel.
Egy bennragadt álom belső nyomásával
a friss kávé hideg,
nem érzed arcodon a tisztító vizet,
ruháidat egy köréd öntött
üvegtestre öltöd fel.
Rideg.
Töredezett mozdulatok, akadozik a film.
Kipróbálod a nyelvet,
de a beszéd helyén csak valami
károgásszerű harákolás.
Lefekvés előtt tegnap éjjel
sót dörzsöltél stigmáidba.
A sóból lett az üveg,
vagy az éjszakai izzadtság fagyott rád?
Ha álmodni életforma,
minek „megébredni”? (Ő mondta így.)
Ha az álomnyomás nő, robban az üveg,
s darabjaidra hullsz, mint ez a vers.
Végre beszélni is tudsz majd,
legalábbis azt hiszed.

A versek az Irodalmi Szemle 2019/11-es lapszámában jelentek meg.

Kabai Csaba (1979, Miskolc)

Költő.