Az Irodalmi Szemle ankétja – A szlovákiai magyar irodalom három évtizede (1989 – 2019)/ 4. forduló
Forrás: moly.hu, libri.hu
Az Irodalmi Szemle ankétja
A szlovákiai magyar irodalom három évtizede (1989 – 2019)
Szerkesztőségünk – a Platforma (plav.sk) projektjétől inspirálva – az 1989-es események évfordulója kapcsán ankétot állított össze az elmúlt harminc év szlovákiai magyar irodalmáról. Arra kértük szerzőinket és olvasóinkat, hogy fejtsék ki egyéni álláspontjukat a szlovákiai magyar irodalom legfontosabb műveiről.
Az ankét kérdései
Az elmúlt három évtized szlovákiai magyar irodalmi terméséből melyik alkotást helyezné az első helyre:
1. verseskötet
2. prózakötet (regény, novelláskötet)
3. irodalomtudományi kötet (monográfia, esszé, tanulmány, kritika)
4. szlovákiai magyar kiadó által megjelentetett könyv
A válaszokat 2019. november 17-étől az év végéig folyamatosan tesszük közzé az Irodalmi Szemle online felületén.
SZIGETI LÁSZLÓ
publicista, könyvkiadó
Felelősséggel kijelölni három évtized befutóját, tudván, hogy az irodalom nem lóverseny, nyilvánvalóan lehetetlen feladat. Ezért a kérést a kanonizálódás gyermeki vágyának tekintem, kereső játéknak, s mert játék és abszurd, amelyet ráadásul a bársonyos forradalom évfordulója inspirált, csacsiság lenne visszautasítanom. Így fest olvasói derűm elfogult listája:
1. Polgár Anikó: Régésznő körömcipőben
2. Gazdag József: Kilátás az ezüstfenyőkre
3. Csehy Zoltán: Szodoma és környéke
4. Csehy Zoltán: Hárman az ágyban (Kalligram)
GÖRÖZDI JUDIT
irodalomtörténész
Az ankét szubjektív válaszokra kíváncsi, így személyes olvasói élményeimet vizsgálom, hasonlítgatom, kiszolgáltatottan az emlékezet játékának. Akkor tehát játsszunk! Legyünk személyesek, hagyjuk magunkat vezetni részrehajló olvasói emlékezetünktől!
1. Verseskötetként Macsovszky Péter Lapkivágatok című könyvét emelem ki az elmúlt 30 év terméséből. Kedvelem Macsovszky elszánt következetességét, amellyel nyelviséget, formát, jelentést firtat. Ebben a kötetben épp destruktív „receptversei” ragadtak magukkal, a működésünk sémáival való ironizálás, a szerzői komolytalanság vérkomolysága.
2. Talamon Alfonz: Samuel Borkopf: Barátaimnak egy Trianon előtti kocsmából. Az olvasói élmény a bravúros atmoszférateremtéshez kapcsolódik, a nagyon sajátos (azaz megismételhetetlen, lekoppinthatatlan) elbeszélői nyelvhez, a nyelvi megformálás erejéhez. A regény anyagát, szereplőit jórészt ismertem (a referenciális vonatkozásokat el sem rejtette a szerző), így olvashatóvá lett számomra a szerzői világteremtés csodája is.
3. Sok kitűnő és fontos munka született, de ide mégis egy hiányjelet tennék, ami a szakmánkra vonatkozó önkritikus gesztus is. Nem született átfogó munka a szlovákiai magyar irodalom történetének 100 évéről – ami nyilván szimptomatikus, csak az kérdés, mire vonatkozóan.
4. A sok fontos könyv közül Csehy Zoltán Hárman az ágyban (Kalligram) című görög és latin erotikus versválogatását ill. -fordítását emelem ki nem utolsó sorban azért, mert külön műfordításos kategóriát nem tartalmaz az ankét.
TŐZSÉR ÁRPÁD
költő
Előre bocsátom, távolról sem vagyok híve az ilyen toplistáknak: az irodalmi értékről szinte semmit sem mondanak. Az egyetemi felvételik kérdőívei jutnak róla eszembe: az, ahogy a felvételizők egymás tollát lesik, próbálják kitalálni, hogy a másik mit karikáz. A toplisták kérdéseire válaszolók többnyire úgy „karikáznak”, hogy el sem olvasták azokat a műveket, amelyeket a listákra javasolnak. Szerintem az ilyenfajta kérdésekre a hiteles válaszok tíz nyomtatott oldalnál kezdődnek. Engedtessék meg nekem ezért legalább annyi, hogy a saját kérdésemre válaszoljak:
Az elmúlt három évtized szlovákiai magyar irodalmi terméséből mely alkotások érintették meg leginkább?
1. Cselényi László: Aleatória (1998)
Hizsnyai Zoltán: Bárka és ladik (2001)
Tóth László: Wittgenstein szóvivője (2018)
2. Grendel Lajos: Az onirizmus tréfái (1993)
Hunčík Péter: Határeset (2008)
Grendel Lajos: Négy hét az élet (2011)
Gazdag József: Egy futballfüggő naplójából (2015)
3. Itt egyértelműen Németh Zoltán tanulmánygyűjteményeit, kritikáit kell megneveznem. Külön kiemelni közülük egyet nem tudnék (vannak közöttük elnagyoltak is), de azt hiszem, nem is fontos, mert a nagy irodalmi tájékozottságú Némethnek (egyre S. Fish és a recepciós esztétika ún. tájékozott olvasója jut róla eszembe) éppen az állandó szellemi jelenléte az, ami irodalmi környezetét permanensen formálja.
4. Mészöly Miklós: Családáradás (Kalligram, 1995)
Pályi András: Éltem Másutt Túl (Kalligram, 1996)
Borbély Szilárd: Halotti Pompa (Kalligram, 2004)
Louis-Ferdinand Céline: Utazás az éjszaka mélyére (Kalligram, 2010)
Csaplár Vilmos: Istennel, vagy nélküle (Kalligram, 2016)
BARAK LÁSZLÓ
költő
1.Vida Gergely: Rokokó karaoke
2. György Norbert: Klára
3. Ide „csak” neveket írok: Csehy Zoltán, Hizsnyai Zoltán, H. Nagy Péter, Németh Zoltán, Tőzsér Árpád.
4. Pablo Urbányi: Naplemente szimptóma (NAP Kiadó, Dobos Éva fordította spanyol eredetiből)
Az irodalom nem lóverseny, ezért irodalmi művek rangsorolása esetleges, mondhatni, igazságtalan. Az általános értékrendet ugyanis mindig felülírják a személyes ízlés, érintettség (hiúság?), emberi, intézményi kapcsolatok, a pillanatnyi hangulat stb.
GARACZI LÁSZLÓ
költő, prózaíró
1. Csehy Zoltán: Hárman az ágyban
2. Gazdag József: Kilátás az ezüstfenyőkre
3. Németh Zoltán: A posztmodern magyar irodalom hármas stratégiája
4. Solymosi Bálint: Vakrepülés (Kalligram)