Ők az újonnan létrehozott Baumgarten-díj első kitüntetettjei

Ők az újonnan létrehozott Baumgarten-díj első kitüntetettjei

Kép: magyarhang.org

2019. márciusában Kukorelly Endre író, költő facebook-bejegyzésében hívta fel a figyelmet egy független, civil adományok segítségével megvalósuló irodalmi díj létrehozására. Kukorelly Endre maga egymillió forintot ajánlott fel; javaslata  szerint a Baumgarten-díj visszaállítása végleg elfeledtetné az állami művészeti kitüntetések „aránytalanságait és igazságtalanságát”.

“Javaslom, kezdjünk valamit! Ha minél többen beszállunk kisebb-nagyobb összeggel, elkezdhetnénk, és ha egyszer majd visszaadják az államosított/elrabolt javakat, a Baumgarten-, de legalább Gyümölcsöskert-díj újra betölthetné a szerepét. Fölajánlok 1.000.000 forintot, és várom azokat, akikkel megbeszéljük, a továbbiakban mi hogy legyen.” – írta Kukorelly korábbi bejegyzésében.

A kitüntetés ötlete megvalósult, a 2020-as Baumgarten-díjakat sikeresen át is adták.

Az idei év díjazottjai: Márton László, St.Turba Tamás, Pintér Béla, Christina Viragh és Marno János.

Jutalomban Bartók Imre, Kulcsár-Szabó Zoltán, Peer Krisztián, Szilágyi Zsófia, Bán Zoltán András és lapunk állandó szerzője, Csehy Zoltán részesültek.

A díjra a következő számlaszámon adakozhat:
OTP 11709002 20611963
(Számlatulajdonos: Kalligram Kiadó. Írd oda: Gyümölcsöskert)
IBAN HU31 1170 9002 2058 6098 0000 0000
BIC (SWIFT): OTPVHUHB