Bolemant Lilla: Két nemzet között. L. Kiss Ibolya
Nők egy kis irodalomban
A női írók, és e csoporton belül is a (cseh)szlovákiai magyar kisebbségi irodalomba sorolt női írói műveinek kutatása egy szinte láthatatlan csoport újrafelfedezését is jelenti. Eddigi és jelen kutatásaim2 célja, hogy hozzájáruljak egy elfeledett kisebbségi női irodalmi hagyomány feltárásához, amely az egész magyar irodalmon belüli női irodalmi hagyomány kiegészítése lenne. Ez egy olyan, retroaktív hagyományépítést jelent, amely mellett Menyhért Anna érvel, és amely véleménye szerint garancia arra, hogy a mai nőirodalom nem felejtődik el. Meg kell találnunk a módját annak, hogy a nők vissza- és bekerüljenek a magyar irodalmi kánonba, még ha úgy tűnik is, hogy ez nem olyan egyszerű.3
Lehetséges-e ez egyáltalán, és ha igen, mi lehet a módja? Séllei Nóra megfogalmazása szerint ugyanis „[…] a feminista irodalomkritika tulajdonképpen többet nyer a kánon dekonstrukciójával, mint az írónők beillesztésével a hagyományos kánonba, mert míg ez utóbbi sok esetben azt igényli, hogy Hamupipőke nővéreihez hasonlóan a szövegek nagy részét meg kellene csonkolni ahhoz, hogy beleférjenek a királyfi által felkínált és olyannyira vágyott üvegcipellőbe, addig a kánon alapfeltevéseinek a megkérdőjelezése azt jelenti, hogy elkezdik vizsgálgatni, ugyan kinek az érdeke az, hogy csak bizonyos típusú női lábak férjenek bele a cipellőbe. És továbbmenve: miért van az, hogy épp olyan formájú cipőt kell a női lábon viselni, miért is üvegből van az a cipellő, miért is olyan a sarka, miért olyan rövid és keskeny, miért olyan az alapja, a talpa – majd a kérdésekre adott válaszok fényében létrejöhet egy új modell, amelyet ugyanakkor sosem lehet egyszer s mindenkorra stabilizálni, rögzíteni […]”4
Az irodalmi kánont férfiak és férfi szempontból alakították, mivel a nők hosszú évszázadokig közel sem kerülhettek a tudomány és a művészetek világához. Így az irodalmi műfajok és témák is ahhoz igazodtak, ami a férfiak számára fontos volt – állapítja meg Gerda Lerner.5 A szövegek emberek – szerkesztők, írók, kritikusok, olvasók, tudósok, újságírók, könyvterjesztők, könyvesboltosok, könyvkiadók – közvetítésével és intézmények által meghatározott keretek között kerülnek kapcsolatba egymással. Érdekviszonyok és hatalmi viszonyok is alakítják egy-egy korszak, kultúra, csoport közös ízlését – állítja Menyhért Anna.6 A magyar irodalomban többek között a 19. századi Gyulai Pál volt az egyik meghatározó kritikusa a nők irodalmi szerepvállalásának, amikor kimondta, hogy a nőknek csupán néhány gyengébb húr áll rendelkezésükre az irodalomban.7 Ez a fajta vélemény végigkíséri a nők irodalmi tevékenységét az egész huszadik században, és kisebb-nagyobb mértékben mind a mai napig felbukkan a művek értékelésében.
Manapság úgy tűnik, a nőket semmi sem gátolja abban, hogy írjanak, és műveik az irodalom részévé váljanak. Ennek ellenére még mindig nagyon kevés női névvel találkozunk a lexikonokban, irodalomtörténeti kiadványokban, nem beszélve a tankönyvekről és magáról a tananyagról.
Tehát dekonstrukció és/vagy kánonalkotás? Bármelyik utat választjuk is, a végeredmény az kell hogy legyen, hogy a nők végre láthatóvá váljanak az irodalom történetében is!
Kisebbségi átok
A Csehszlovákia, majd Szlovákia területére vonatkoztatott kisebbségi/nemzetiségi irodalom fejlődését többször is megtörték a politikai változások. Felső-Magyarországon a Budapest-közeliség miatt azonban a korábbi évszázadokban sohasem alakult ki olyan különálló, jellegzetes identitás, mint amilyet az erdélyi magyarság képvisel. A jelen tanulmányban vizsgált korszakban, a második világháború alatt és után, az irodalomnak ismételten az újrakezdés feladatát kellett felvállalnia a politikai helyzet miatt (a csehszlovákiai magyarokat ebben az időszakban megfosztották állampolgárságuktól, minden intézményt, szervezetet, egyesületet megszüntettek), és az irodalmi élet csak az 1950-es években indulhatott újra. A nemzeti identitás, kultúra és nyelv megőrzése és megerősítése tehát újra az irodalom elsődleges feladata lett.
Ez a regionális kis irodalom tehát mintha kialakulásától kezdve hiába próbált volna visszamenőleg érvényességet szerezni voltának, és kialakítani egy előremutató hagyományt. Az állandó politikai változások, a háborúk pusztítása, a határváltozások megszakították a fejlődését. Bárczi Zsófia is leszögezi, hogy a „csehszlovákiai magyar irodalom” vagy „szlovákiai magyar irodalom” gyűjtőfogalommal illetett szövegek nem egy hagyomány folytonosságából nőnek ki. A lehetséges hagyomány többszörösen megszakított. Az ötvenes-hatvanas években induló írók nem ismerik a két világháború közti csehszlovákiai magyar irodalmat. […] 8 Kifejti továbbá, hogy a későbbiekben ezt a hiányt antológiákkal próbálták megszüntetni, a válogatás egy részének szempontjai azonban teljesen tisztázatlanok maradtak.
L. Kiss IBolya (1895-1980)
L. Kiss Ibolya neve a korabeli antológiákban egy ideig rendszeresen szerepelt, mivel elbeszélései és regényei két olyan témát dolgoztak fel, amely társadalmi aktualitásában nagyon fontos volt a szlovákiai magyarság számára. Az egyik a Szlovákia területén élt magyar történelmi és irodalmi hősök története, a másik pedig a magyar–szlovák együttélés problémaköre.
L. Kiss Ibolya 1895. január 23-án az erdélyi Érbogyoszlón született. A nagyváradi premontrei gimnáziumban kitüntetéssel érettségizett mint magántanuló. A budapesti orvosi egyetemen szerzett diplomát, ami a huszadik század elején még nem volt gyakori a nők körében, hiszen csak ebben az időben kerülhettek be az egyetemekre. Az egyetem befejeztével a Rókus Kórház bőrgyógyászati osztályán mint pácienssel ismerkedett meg későbbi férjével, a szlovák Miloš Lacko liptószentmiklósi mérnökkel.9 1921-ben költözött férjéhez Csehszlovákiába, Liptószentmiklósra, ahol nyugdíjazásáig pszichiáterként működött. Férje öt nyelven beszélt, olvasott, felesége írásainak legszigorúbb kritikusa, állította róla az írónő.10
L. Kiss Ibolya nevével a Živena szlovák nőszervezet helyi tagjai között is találkozunk, több előadást tartott képzőművészetről és irodalomról. A fürdőidényben tíz éven keresztül a nyugat-csehországi Františkovy Lázně fürdőhelyen dolgozott (1928–1938). Csehszlovákia felbomlása után magyar származása miatt nem dolgozhatott orvosként, ekkor kizárólag az írásnak szentelte idejét. A második világháború ideje alatt férjével támogatták a felkelőket, kórházat rendeztek be az evangélikus egyház egyik épületéb
A háború után visszatérhetett az orvosláshoz. 1966-ig gyermekorvosként dolgozott, majd a liptószentmiklósi kórház pszichiátriai osztályán, ahol alkoholellenes tanácsadást is vezetett. Munka- és hivatásszeretetéről Fábry Zoltánnak írt leveleiből tudhatunk meg sokat, akivel állandó levelezésben állt. Az egyikben leírja például, hogy három hétig egyedül vezette a pavilont, amikor főnöke szabadságra ment: 56 beteget ápolt, közben a rendelőt is vitte, és havi három éjszakai inspekciót. De örömmel végzi, mert szeret dolgozni, szereti a „kedves őrültjeit”. S mellette alkoholisták ellenőrzését is végezte.
A Lacko házaspár gyermektelen maradt. Milan M. Harminc, a híres szlovák építész tervezte villában laktak, amely ma is áll, ugyan átépítve, a Kuzmányi utcában.
1966. január 12-én férje meghalt, ő ezután még néhány évig Liptószentmiklóson maradt, majd 1971-ben Budapestre költözött, ahol 1980. június 18-án hunyt el. Férjével együtt a vrbicei temetőben temették el Liptószentmiklóson.
Elbeszélések, versek
Első írásai még nagyváradi tanulmányai idején jelentek meg. A premontrei gimnáziumban Juhász Gyula volt az irodalomtanára, erről több írásában is megemlékszik.11
Verseket, elbeszéléseket, színműveket, regényeket és egy tudományos monográfiát is írt. Irodalmi kutatásokat végzett, a Magyar Irodalomtörténeti Társaság Csokonai-díjjal jutalmazta, mert hiteles dokumentumokkal alátámasztva megcáfolt a Balassi-vitában egy téves állítást, amely kétségbe vonta, hogy Balassi Hybbén van eltemetve.
Szlovák folyóiratokba és a Csehszlovák Rádiónak is írt. 1962-től a Szlovák Írószövetség tagja volt, részt vett a szlovák és a magyar szekció ülésein is, mivel jó kapcsolatot tartott mind a magyar, mind a szlovák írókkal.
Első darabját, a Bilincsek címűt 1937-ben írta a Tolsztoj-házaspár életéről az író felesége, Szofja Andrejevna Tolsztaja és a liptói származású Dušan Makovický, Tolsztoj háziorvosa feljegyzései alapján. L. Kiss Ibolya a színművet megjelenése előtt elküldte a Makovický családnak, akik pedig Jozef Gregor Tajovský szlovák író véleményét is kikérték. Tajovský véleménye szerint a szerkezet, a szereplők jellemzése és a cselekmény izgalmas. Jozef Škultéty a szerzőnek címzett levelében szintén elismerését fejezte ki. Tolsztoj lányához is eljutott a mű, aki azt elhelyezte a Tolsztoj-múzeumban. A darabot Putá címen szlovák fordításban Andrej Bagar rendezésében előadták. Bagar a rádióba is elvitte, hogy adják elő a Tolsztoj-évforduló alkalmából. A mű csak szlovákul jelent meg, a Matica slovenská kiadásában. Magyar nyelven csupán egy részlete jelent meg a Magyar Albumban12, jóval később pedig az Irodalmi Szemlében.13 A pozsonyi magyar könyvkiadó nem adta ki, mert: „…A mű eszmei vonala idealista és megtévesztő.
Egy ma születő műtől marxista szemléletet várunk. Ma az ilyen művek csak zavarólag hatnának… Spengler azt írta Tolsztojról: Tolsztoj Krisztusról beszélt, de Marxot gondolta.”14
Ugyanebben az évben adta elő a liptószentmiklósi Živena L. Kiss Ibolya következő színművét Hózivatar címmel (Snehová víchrica), amelyet Oľga Albini-Janošková fordított szlovákra. 1938 májusában ezt a darabot a prágai Művészkör (Umelecká beseda) is előadta. A színművet 1958. szeptember 14-én sugározta a Szlovák Rádió is.
Negyedik gyerek címmel még egy színművet írt az írónő a Vígszínház rendezőjével, Hegedűs Tiborral közösen. A darab a Madách házaspárról szól, a negyedik gyerek pedig Az ember tragédiája. Úgy volt, hogy Váradon kerül bemutatásra Tőkés Annával a főszerepben, de mire sor került volna a premierre, kitört a háború. 15
Elbeszélések
Diri-dongó címmel jelent meg L. Kiss elbeszélésgyűjteménye16, amelyben főként a magyar irodalom jelentős szerzőinek életéből vett romantikus történeteket írt le. Ezek közül több megjelent a Toldy-kör kiadványaiban, a Szlovákiai Magyar Honismereti Könyvtárban, a Tátra folyóiratban17, a Népnaptárban, a Magyar Naptárban, a Toldy-kör irodalmi évkönyveiben és a Dallos István szerkesztette Magyar Albumban.
Elbeszélései újabb kötete Tátraalji rapszódia címmel jelent meg több évvel később.18 Tartalmát tekintve az addig megírt elbeszélések javított és bővített változatát kapta kézbe az olvasó. Igaz történeteken alapuló, romantikusan kiszínezett történeteket olvashatott benne olyan híres személyiségekről is, akik valamilyen módon kapcsolódtak a régióhoz, a régi Felső-Magyarország területéhez. Az elbeszélésekben felbukkan Csokonai, Balassi, Vörösmarty, Katona József, Petőfi, Madách, Jókai, Juhász Gyula, Fráter Erzsébet, de Beethoven, Mátyás király, és Kupeczky, a nürnbergi festő is.
„Szenvedélyes hagyománytisztelete az a kapocs, amely őt vidéki elszigeteltségében is összeköti kulturális életünkkel.” – írja róla Csanda Sándor.19 „Számos írónkról nem csak érdekeset, hanem önálló kutatásokra támaszkodva újat is tud mondani (Balassi, Jókai, Madách) – folytatja.
De nemcsak magyar történelmi hősökről alkot a valóságon alapuló romantikus történeteket, hanem például a szlovák nép Rózsa Sándoráról, Juro Jánošíkról20 is. Jánošíkot a legenda szerint elfogták, elítélték és egy kampót a bordái közé szúrva felakasztották. Két pandúr éjjel titokban ellopta Jánošík holttestét, hogy a kurucok jelöletlen sírja mellé temessék, merthogy közéjük tartozott, velük harcolt Rákóczi seregében. Feltűnik azonban Pongrácz Éva nemesasszony, Juro gyerekkori szerelme, aki sokszor bújtatta a betyárt a pandúrok elől, hogy utolsó búcsút vegyen szerelmétől.21
A nagy cél
Egy másik hasonló, a szlovák és a magyar történelmi hősöket új szempontból – a közös történelem szempontjából bemutatott – történet A nagy cél című regény22, amely Mátyás király tervéről szól, amely szerint a Dunavölgyben élő népeket egy nagy birodalomba tervezte tömöríteni. Ennek a birodalomnak az élére képzelte a fiát, Corvin Jánost, Liptó hercegét, akinek édesanyja egy liptói szlovák nő volt. L. Kiss Ibolya a helyszínen végzett kutatásai alapján öntötte regényes formába a Mátyást szerető szlovák asszony történetét.
A regény mottójaként egy Hunyadi Mátyástól származtatott idézetet választott: „[…] nem hallgathatjuk el, hogy az uralkodók sorsát szánalmasnak tartjuk, mert kénytelenek háborút viselni, melyek gyakran diadalokat teremnek, de mindég emberi vér özönét ontják […] Mennyire irigylendők az írók, kik az erény és irodalom babéraiért küzdenek, s így a fegyverek vad zaját az uralkodókkal is felejtetik […]”.
Túl a folyón
Legjelentősebb műveként a Túl a folyón című regényt említik kritikusai, amely a csehszlovákiai magyarság második világháború alatti és utáni történetét tárgyalja. „Lacko Ibolya ebben úttörő módon ábrázolta a magyar kisebbség helyzetét Szlovákiában.” – írja a liptószentmiklósi múzeumi katalógus 2011-ben.23
Görömbei szerint L. Kiss Ibolya művészi fejlődésének gátja idealizáló hajlama, amely erős rokonságot mutat a sematizmussal. Elismeri viszont alapos műveltségét és pszichológiai érdeklődése fontosságát.24 „A harmadik személyű elbeszélő dúsított líraisága súlytalanítja a történelem hitelét, szimplifikált történelmi látású a regény, történelemszemlélete egyoldalúan moralizáló” – írja a regényről Görömbei.
A női történelmi regényekre viszont nagyon gyakran érvényes, hogy a történelmi és politikai háttér valóban csak háttér ahhoz, hogy bemutassa az emberi gyarlóságot és emberi nagyságot, és megalkosson egy olyan – esetünkben női és egyúttal kisebbségi identitást, amely a múlt példáit felhasználva mutat új lehetőséget az emberhez méltó élet megteremtéséhez.
Történelmi regényként, és a csehszlovákiai magyarság második világháború alatti és utáni történetének regényeként is tekinthetünk A Túl a folyón25 című műre. A regény hősei a történelem egy viharos időszakában élik életüket és élik meg szerelmüket: a 19–20. század fordulójának földesúri életét élő apa, a főszereplő Anna, aki már az új lehetőségeket megragadva orvos lesz, és a folyón túli országban élő zenész, akinek apja bőrgyáros.
A folyón inneniek és túliak ősidők óta gyűlölik egymást valami régmúltban elkövetett súlyos sérelmek miatt. Egy magyar orvosnő és egy szlovák hegedűművész szerelmének történetén keresztül bontakozik ki a második világháború előtti, alatti és utáni évek története. A folyón túliak, a folyón inneniek, a túloldaliak, az innenső oldaliak, a birodalmiak, a köztársaságiak – általánosabb értelmet kölcsönöznek a témának ezek meghatározások, egyértelmű viszont, hogy a regény az életrajzi vonatozásokon túl a kor embertelenségét hivatott bemutatni.
A tolsztojánus elveket valló orvosnő az egyensúlyt keresi a két véglet között, apja és apósa nővére képviseli az elvadult és megmagyarázhatatlan, de annál erősebb zsigeri gyűlöletet, amely a két nép között feszül. Anna az idegenbe elhurcolt családok védelmében levelet írt a Vöröskereszt országos vezetőjének. Fukári Valéria említi, hogy a történtek megírásáért a regény megjelenése után L. Kiss Ibolyát a szlovákiai magyar sajtó egy része megtámadta, 1958-ban regényét kivonták a forgalomból, és néhány évig tilalmi listán volt.26 L. Kiss Ibolya pedig valóban levelet írt Alica Masarykovának, a Csehszlovák Vöröskereszt elnökének, amelyben felszólította őt a magyarok deportálásának kapcsán az emberibb bánásmódra:
„[…] Mint méltóztatik tudni, Dél-Szlovenszkó magyar lakosságát áttelepítik Csehországba. A kitelepítések órák alatt, meglepetésszerűen mennek végbe, a deportálásra kijelöltek megkérdezése nélkül, erőszakkal. Hogy ez a mód mind az emberi jogokkal, mind édesatyjának, Masaryk elnöknek humánus és keresztényi világnézetével éles ellentétben áll, arra most nem akarok kitérni. Nincs jogom bírálni a mai jogrendszert. De mint érző ember, az ön szívét szólítom, Doktornő, s kérem, hasson oda, hogy ezekhez a transzportokhoz legalább vöröskeresztes nővéreket küldjenek ki, olyanokat, akik ismerik a szív törvényeit, s emlékeznek még arra a kihalófélben lévő érzésre, amelyet felebaráti szeretetnek hívunk, hogy segítsék a kitelepített betegeket és gyermekeiket […] Úgy gondolom, hogy a gyermeket nem lehet büntetni azért, mert beleszületett egy megváltoztathatatlan helyzetbe, s hogy a világpolitika azt a területet, amelyen éltek, hol az egyik, hol a másik államhoz csatolta.”27
A regény a nacionalizmus vádjával tiltólistára került. Emil Bohuň Pieseň o priateľstve címmel írt róla elismerő kritikát a Kultúrny život-ban28 L. Kiss Ibolya Fábry Zoltánnak írt levelében megemlíti: „Míg a szlovák lap elismeréssel emlékezett meg a magyar írónő könyvéről, addig írásomat a magyarság hivatalos lapja, az Új Szó arra sem tartotta érdemesnek, hogy megemlítse.29
Az Új Szó és a Hét főként negatív kritikával illeti, miközben nem közlik L. Kiss írásait, ugyanazokat az írásokat viszont a szlovák lapok lehozzák fordításban. Dobos László az Új Szóban elutasító kritikát ír a könyvről30: „az együttélés szükségének bizonyításán kívül a dzsentri polgári élet alkonyának dokumentálása” szerinte a mű, eszmei következetlenséggel, felületességgel vádolja a szerzőt, aki passzív humanizmust művel, tudomásul veszi a háborút, a nyomort, de nem tesz semmit. „A szeretet az emberség alapvonása, de a szeretet mint erkölcsi norma hirdetése keresztény utópia” – veti az író szemére Dobos.
A könyv viszont nagyon gyorsan elfogyott, a szerző sok gratuláló levelet kapott az olvasóktól. Megpróbálták ugyan politikailag bojkottálni a szerzőt, két negatív cikk jelent meg az Új Szóban, a csallóközi nemzeti bizottságokat felszólították, hogy tartsanak gyűléseket a könyv ellen. Ez viszont óriási reklám volt a könyvnek, mert még jobban keresték, és kézről kézre adva olvasták.31 „Magyar részről megbotránkoztak a vöröskői templomszentelésről írt sorokon, amikor egy magyar szolgabíró a hívekre lövetett, de a csallóköziek elhurcolásáról írt sorokon nem” – írja a szerző egyik Fábrynak címzett levelében. Az Új Szó főszerkesztője azt mondta, hogy „magukat gyűlölték Nyárasdon”, a nyárasdiak a szerző elmondása szerint éppen aznap két szekeret és egy lovaskocsit küldtek elé az állomásra, és három ebédre invitálták.
Kritika: irodalom és politika
Fábry Zoltánhoz írt leveleiben említi, hogy 1960-ban tudta meg, miért nem kívánatos író ő a pozsonyi magyar irodalmi körökben, és miért nem közli írásait az Új Szó és a Hét, miközben a Kultrúrny život fordításokban közli mindet. „A férjem 150 évvel ezelőtt született ősapja miatt degradáltak” – írja, aki egyszerű tímárból szorgalmas munkával, fiaival és a rokon férfiakkal együtt három generáción keresztül új technológiákat kidolgozva és bevezetve a legnagyobb bőrgyáros vállalkozássá nőtték ki magukat.32 Még a magyarországi megjelenését is úgy érzi, akadályozzák az otthoni jóakarói. Küldött a Magyar Nemzetbe Eötvös Lorándról egy cikket, leközölték, de a következőket Jókairól, Chopin Karlsbadi leveléről (L. Kiss Ibolya találkozott Chopin rokonával, Križanowsky Máriával) már nem.
Elvették a kedvét az írástól. 1962-ben megtiltották, hogy Pestre utazzon, és itthon sem adhatta ki írásait.
Az asszony tragédiája
A Madách-kutatás is számon tartja munkásságát, ugyanis Fráter Erzsébet életét kutatta, és egy tanulmánykötetet jelentetett meg kutatásai eredményéről Az asszony tragédiája33 címmel. Pszichiáterként pontos kórképet festett Fráter Erzsébetről, amellyel részben magyarázta sorsát, és rehabilitálta őt a közvélemény szemében. Tanulmányát beküldte a Bossák utcai magyar kiadóhoz, ahol elutasították, mert „sértő a Madách-családra nézve, és ellenkezik a közfelfogással”. „Hallatlan rövidlátás. Hiszen éppen azért írtam meg, hogy megcáfoljam a ’közvéleményt’” – írja a szerző Dobos Lászlónak szóló levelében, válaszként Dobos durván elutasító levelére, kritikájára.34
L. Kiss Ibolya a Madách család még élő tagjaival, Madách-kutatókkal találkozva, levéltári kutatásokra támaszkodva írta meg monográfiáját Fráter Erzsébetről. A valóság feltárásához jelentősen hozzájárult pszichiáteri végzettsége és gyakorlata, amely segítségével elemezte Madách feleségének betegségét. Levelein keresztül is kielemezhetővé tette a mániás-depressziós elmezavar kialakulását, majd elhatalmasodásá
A könyv célja nem Fráter Erzsébet rosszul értelmezett „igazolása” vagy puszta szenzációhajszolás, hanem kései, de hiteles tanúk megszólaltatása annak érdekében, hogy a lehetőségig tisztázza irodalmunk egyik nagy hatású múzsájának élettragédiáját – írja Schéda Mária az Irodalomtudományi Közleményekben 1968-ban.35
Fráter Erzsébet történetével és hatásával Madách műveire a Madách Társaság is behatóan foglalkozott a rendszeres Madách-szimpóziumokon, sőt magáról, Fráter Erzsébetről is szimpóziumokat rendeztek (Fráter Erzsébet emlékezete – 1996, 2001, Fráter Erzsébet szimpózium – 1999, 2001), 2004-ben pedig megjelentették az Erzsi tekintetes asszony című regényt.36 Többféle szempontból is elemezték leveleit, élettörténetét, betegségét, kapcsolatait, és ezekből sok hozzájárult a történet tisztázásához, bár az, hogy közülük néhányan a kutatásokat „erzsológiának” és „erzsográfiának” nevezik, és ezt viccesnek tartva bele is írják a szövegeikbe, sajnos nem azt bizonyítja, hogy a témát és magát Fráter Erzsébetet mint embert ennyi év távlatából végre emberszámba veszik, és nem Lidérckének, múzsának vagy léha nőszemélynek tekintik.
L. Kiss Ibolya érdeme azonban tagadhatatlan, hiszen ő volt az első, aki valóban komoly irodalomtörténeti és orvosi kutatásokat végzett, és volt még alkalma beszélni azokkal a leszármazottakkal, akik még emlékeztek Fráter Erzsébetre.
Kutatásai eredményét egy regényes életrajzban is feldolgozta, amely 1942-ben Erzsi tekintetes asszony37 címen jelent meg Budapesten, 1948-ban pedig szlovákul jelent meg Štefan Krčméry fordításában Básnikova žena címen.
Fukári Valéria szinte talányosnak nevezi azt, hogy miért is nem adták ki a művet újra magyarul, miután 1964-ben, Madách halálának századik évfordulója alkalmából a Hét folytatásokban közölte, és az olvasók levelekben kérték a megjelentetését.
L. Kiss Ibolya a könyv mottójául Madách Imre-idézetet választott: „Könnyű ítélni a felületesnek, / De mily nehéz, ki a szívet kutatja”.
Gyérülő utóélet
L. Kiss Ibolya egy-egy versével vagy elbeszélésével később szerepel a szlovákiai magyar irodalom alkotóinak műveiből összeállított antológiákban i38 Neve azonban fokozatosan feledésbe merült. Romantikus elbeszélésein és színművein túl azonban mindenképpen számon kéne tartania őt a magyar irodalomnak és az irodalomkutatásnak is, mégpedig a Túl a folyón című történelmi társadalmi regény kapcsán, valamint azért is, mert Fráter Erzsébet és a Madách család, valamint Madách művének történetéhez is jelentősen hozzájárult.
Nem kevésbé figyelemreméltó az az emberi tartás, amely egész életét jellemezte, és műveiben is megmutatkozott. Bár gyakran támadásnak volt kitéve akár a magyar, akár a szlovák kritikusok vagy politikusok részéről, mindig kölcsönös megértésre és a békés egymás mellett élésre törekedett. És bármennyire is a szocializmus jelszavait idézik ezek a kifejezések, ő valóban törekedett arra, hogy irodalmi művein, személyes irodalmi kapcsolatain keresztül közelebb hozza a két nemzet képviselőit egymáshoz. Emberi tartása és ereje pedig orvosi hivatásában is megmutatkozott, amikor éjt nappallá téve dolgozott, és örömmel tette ezt, mert imádta a munkáját, és „kedves őrültjeit”, ahogy Fábryhoz írt leveleiben a pszichiátriai pácienseit nevezte.
A szocializmus korszakának nőírói nem jelennek meg sem a régi, sem az újabb irodalomtörténeti feldolgozásokban. És bármilyen szempont szerint írják át a magyar irodalom „hivatalos” történetét, a nők valahogy mindig kimaradnak belőle. Kivéve természetesen azt a néhány nevet, amely az aktuális korszak politikájának megfelel (lásd Tormay Cécile). Ráadásul az ún. kisebbségi irodalmak férfi és női írói egyaránt a „nagy magyar irodalom” kánonján kívül kerültek, így a hagyomány keresése, és különösen a női irodalmi hagyomány keresése igényes feladat a kutatók számára. Jelen munkámmal ennek a hagyománynak a kialakításához szerettem volna hozzájárulni.
—
1 A tanulmány a Kisebbségi Kulturális Alap anyagi támogatásával 2019-ben megvalósult kutatás eredményének egy része.
2 Bolemant Lilla, Női hangok. Berde Mária, Földes Jolán, Szenes Piroska és Zilahy Lajos regényei, Phoenix Library, Pozsony, 2016. B. L., Nőképek a (cseh)szlovákiai magyar irodalomban = Nőképek térben és időben, szerk. Kegyesné Szekeres Erika), Miskolc, Publicationes Universitatis Miskolcinensis, Sectio Philosophica Tomus XIX, Fasc. 1, 2015, 55–68., https://anzdoc.com/nkepek-a-csehszlovakiai-magyar-irodalomban-bolemant-lilla-1.html, B. L., Ordódy Katalin és a női irodalmi hagyomány, Irodalmi Szemle, 2018/4, 30–35.
3 Menyhért Anna, Női irodalmi hagyomány, Budapest, Napvilág, 2013, 19.
4 Séllei Nóra, Mért félünk a farkastól. Feminista irodalomtudomány itt és most, Debrecen, Kossuth, 2005, 127.
5 Gerda Lerner, The Majority Finds Its Past: Placing Woman in History, Chapel Hill, University of North Carolina Press, 2005, 168–169.
6 Menyhért Anna, i. m., 14.
7 Gyulai Pál, Bírálatok, cikkek, tanulmányok, Budapest, Akadémiai, 1961, 49.
8 Bárczi Zsófia, A másság reprezentációja. Magyar regények Szlovenszkón, Nyitra, Konstantin Filozófus Egyetem, 2014, 12–13.
9 Fukári Valéria, Aki kiállt a deportált családokért, Új Szó, 2005. június 18. https://archivum.ujszo.com/cimkek/csaladi-kor/2005/06/18/aki-kiallt-a-deportalt-csaladokert, letöltve: 2017. 12. 12.
10 L. Kiss Ibolya Fábry Zoltánnak, levelezés, Bibliotheca Hungarica, Somorja, TR KNA-20.
11 L. Kiss Ibolya: Juhász Gyula tanítványa voltam, Irodalmi Szemle, 1960/3, 408–410.
12 L. Kiss Ibolya, Bilincsek (drámarészlet), Magyar Album, V. kötet, 34–39.
13 L. Kiss Ibolya, Bilincsek, Irodalmi Szemle, 1959/2, 233–241.
14 L. Kiss Ibolya levele Fábry Zoltánhoz, 1960. január 24., Bibliotheca Hungarica, Somorja, TR KNA-20.
15 L. Kiss Ibolya levele Fábry Zoltánhoz, 1962. május 11., Bibliotheca Hungarica, Somorja, TR KNA-20.
16 L. Kiss Ibolya, Diri-dongó, Pozsony, Veritas Kiadóvállalat, 1939.
17 Tátra: A Magyar Élet és Irodalom Szlovenszkói Szemléje, szerk. Tamás Mihály (szerkesztőség: Kassa, Masaryk körút 27.).
18 Tátraalji rapszódia: Történelmi karcolatok, Bratislava, Slovenské vydavateľstvo krásnej literatúry, 1956.
19 Csanda Sándor, Tátraalji rapszódia, Szocialista nevelés, 1956/5. 61–62.
20 L. Kiss Ibolya, Ballada egy zivataros éjszakáról, Népnaptár, 1957, VIII. évfolyam, Szlovákiai Szépirodalmi Kiadó, 74–79.
21 Uo.
22 L. Kiss Ibolya, A nagy cél, Budapest, Bárd Ferenc és fia, 1952.
23 Literárny salón Marienky Lackovej. Katalóg z výstavy, Liptovský Mikuláš, Mestské múzeum,
2011.
24 Görömbei András, A csehszlovákiai magyar irodalom 1945–1980, Budapest, Akadémiai Kiadó, 1982, 147–148.
25 L. Kiss Ibolya, Túl a folyón, Pozsony, Szlovákiai Szépirodalmi Könyvkiadó, 1957.
26 Fukári Valéria, Aki kiállt a deportált családokért, Új Szó: https://archivum. ujszo.com/cimkek/csaladi-kor/2005/06/18/aki-kiallt-a-deportalt-csaladokert, letöltve: 2017. 12. 12.
27 Vadkerty Katalin, A kitelepítéstől a reszlovakizációig. 1945–1948. Trilógia a csehszlovákiai magyarság 1945–1949 közötti történetéről, Pozsony, Kalligram, 2007. 521. Előtte: Vadkerty Katalin, A kitelepítéstől a reszlovakizációig. Trilógia a csehszlovákiai magyarság 1945–1948 közötti történetéről, Kalligram, Mercurius Könyvek, 2001; Vadkerty Katalin, A deportálások: A szlovákiai magyarok csehországi kényszerközmunkája 1945–1948 között, Pozsony, Kalligram, Mercurius Könyvek, 1996,
28 Emil Bohuň, Pieseň o priateľstve, Kultúrny život, 1958. jan. 3.
29 L. Kiss Ibolya levele Fábry Zoltánnak, 1958. február 21. Fórum Kisebbségkutató Intézet, Somorja.
30 Dobos László, Eszmei tisztánlátást az irodalmi művekben: Megjegyzések L. Kiss Ibolya könyvéhez, Új Szó, 1958. március 15.
31 L. Kiss Ibolya Fábry Zoltánnak szóló levelében mellékeli Dobos Lászlónak írt levele másolatát. 1958. 10. 16. Bibliotheca Hungarica, Somorja, TR KNA-20.
32 L. Kiss Ibolya Fábry Zoltánnak, 1960. október 28. Bibliotheca Hungarica, Somorja, TR KNA-20.
33 L. Kiss Ibolya, Az asszony tragédiája, Tatran Könyvkiadó, Bratislava, 1960.
34 L. Kiss Ibolya Fábry Zoltánnak szóló levelében mellékeli Dobos Lászlónak írt levele másolatát. 1958. 10. 16. Bibliotheca Hungarica, Somorja, TR KNA-20.
35 Schéda Mária, L. Kiss Ibolya: Az asszony tragédiája, Bratislava, Tatran, 1966. Irodalomtörténeti Közlemények, 1968/6, 722.
36 L. Kiss Ibolya, Erzsi tekintetes asszony, Madách Irodalmi Társaság. Budapest, 2004. http://madach.hu/old/eletrajzok/LKiss%20I.%20Erzsi%20tekintetes%20asszony.pdf
37 L. Kiss Ibolya, Erzsi tekintetes asszony, Bárd Ferenc és fia, Budapest, 1942.
38 Bácsi!… Messze van Kovácsi?, A költő anyja. Szlovákiai magyar költők antológiája, Esterházy János gróf előszavával, Singer és Wolfner Irodalmi Intézet, Budapest, 1942, 39–46, 47–56.