Csabai László prózája

Találat

Ökrös Bandi felvesz a földről egy töltényhüvelyt. Megvizsgálja. Méretben illik a többihez. Elteszi. A tölténygyűjtés úgy kezdődött, hogy megjelentek az orosz seregben a kozákok. (A német hadseregben eddig is voltak: átállt antibolsevista kozákok.) Az egyiket elfogták. A honvédek tapogatták furcsa szőrmekalapját, kaftánját, kardját. És a melle fölött viselt díszes tölténytartót. A tiszt elmondta, gazir ennek a neve, s nem csak ciráda. A sűrűn egymás mellett sorakozó fémhüvelyek némi védelmet nyújtanak a golyók ellen. Azóta az ezred magyar bakái igyekszenek zubbonyuk alá üres töltényeket varrni. Laposra kalapálva.

Bandi cimborája és földije, a szintén nyárligeti Csernyik Misa most együtt van vele őrségben. Misa a dózniját rázogatja. A kapadohányt próbálja így föllazítani. Hogy egy csippentés belőle minél kevesebb legyen. Misa nem bagózik, de a dohány príma valuta. Élelemre lehet cserélni. És az élelem a minden. Fontosabb a melegnél, az alvásnál, a biztos fedezéknél, a jó parancsnoknál. Nincs, ami attól többet érne. Kivéve persze a dohányosoknak a füstölnivaló.

A két járőröző nyárligeti katona egy gulyáságyúhoz ér. Leülnek, melegítik kezüket. Rájuk fér. Hó még nem esett, ám keletről újra és újra vacogtató légáram tör a frontvonalra. Minden lyukat megtalál a katonaruhán. Egyetlen védekezés ellene, ha az ember vegyvédelmi kabátot vesz magára, és a szélnek hátat fordítva embriópózba húzza magát. Ekkor gyomra fölött meggyűlik az éltető meleg. De hosszabb ideig nem lehet így maradni. Még ha nincs is hadiesemény. Ugyanis a bakák közvetlen parancsnokai a karpaszományos őrmesterek, akik civilben a járás, a város kishivatalnokai vagy a grófi birtokok tisztségviselői. Feljebb lépni nem tudnak, azért saját helyzetüket igyekeznek megőrizni, melynek legjobb módja elnyomni, megalázni minden alattuk állót. A törpebirtokosokat, a földnélkülieket. A seregben a szegényparasztok megfelelői a rendfokozat nélküli bakák. Így aztán a karpaszományosok rendre lebolsevistázzák a pihenő honvédeket, és adnak valami értelmetlen, teljesíthetetlen feladatot, s mivel azok a teljesíthetetlent nem teljesítik, megint lebolsevistázzák, megfenyítik őket.

Bandi és Misa persze nem csak melegedni állt a gulyáságyú mellé. Szeretnének legalább egy fél csajka levest. A szakács (akárcsak a szabadságos leveleket kiállító századírnok) hatalma és fösvénysége határtalan. Semmit nem tesz ellenszolgáltatás nélkül. Misa feláldoz két csipet dohányt a levesért. Ami tarhonyaleves. Ez főtt tarhonyát jelent zöldséggel. Otthon még a cseléd is fintorogva enné meg. Az ezredszakácsnak módjában lenne legalább megpirítani a tarhonyát, de nem teszi, mert a jócselekedet gyengeséget jelent. A gyenge pedig lényegtelenné válik, elbukik, meghal, még mielőtt felrobbanna alatta egy taposóakna.

Bandiék nemrég már kaptak enni. A reggelit és az ebédet egyben. Lebbencslevest. A főtt tésztán kívül még zsír, só és köménymag volt benne. Siralmas egy fogás ez is. És a muszosok (munkaszolgálatos zsidók) mégis irigylik és gyűlölik a Magyar (király nélküli) Királyság honvédjeit érte. Mert nekik még ennyi sem jut. A bakák viszont gyűlölik a muszosokat, mert őket nem zavarják ki szuronyos puskával szögesdrót, golyószóró, T-34-esek ellen. Honvédek és muszosok közösen gyűlölik a karpaszományos és hivatásos tiszteket. A tisztek meg őket. (Kivéve, amikor tábori mise van. Olyankor meglágyul a szívük. Pár percre.)

A tisztek gátlástalanul apasztják a teli élelmiszerraktárakat. A honvédeknek meg azt mondják, örüljenek, hogy nem a ruszki hadseregben vannak. Az ottani állapotokról ellentmondásos hírek érkeznek. A fogságba ejtett oroszok arra a kérdésre, hogy mit ettek, mindig azt válaszolják: „travi i vodi”. Füveket és vizet. Ez valami főtt gezemicét jelenthez. Viszont amikor még délkeletre haladt a front, vagyis elfoglalták a Vörös Hadsereg által kiépített állásokat, a magyarok sajtos spagettit, darált marhahúst, csokoládét tartalmazó amerikai konzerveket találtak. A törzstisztek szerint íme a bizonyíték: az amerikai bankár zsidók lepaktáltak a bolsevista zsidókkal.

Bandi és Misa őrsétáján elhagyja a gulyáságyút, aztán a légvédelmi üteget. Igyekeznek mindig fedezékben haladni. Bár most ebédszünet van, amit kölcsönösen tiszteltben tart a két hadsereg. Sőt! A senki földjén lévő kútból egy orosz lajtoskocsi szívja tele magát vízzel, s mögötte vár türelmesen a honvédségi. Még tán szajrét is fognak cserélni a katonák. Hogy aztán, saját vonalaik mögé visszatérve, lőjék, ágyúzzák egymást tovább.

A két magyar járőröző tulajdonképpen nem tudja, mire figyeljen. A csapatmozgásokat nem látják át, ha az ellenség támadna, azt a lövészárokban lévő távcsöves őrszemek sokkal hamarabb észrevennék, mint ők. Bandiék figyelhetnék az orosz civileket. Akik hol itt vannak, hol az ellenfélnél, hol a házukban. A magyar elhárítók és felderítők szokták faggatni őket. Fenyegetve, szalonnát ígérve. És azok beszélnek. De nem lehet tudni, a valóságot mondják-e, vagy azt, amivel a másik oldal elhárítói bízták meg őket. Ezért általában nem veszik figyelembe a tőlük kapott értesüléseket. A két nyárligeti még a magyar bakák mozgását is követhetné. Bár ez sem könnyű feladat. A honvédek értelmetlen parancsokat kapnak, ezért mindent csak mímelnek. Csak úgy tesznek, mintha valami határozott szándékuk lenne valahol. Valójában le-föl járnak, igyekezve olyan helyre kerülni, ahol nincs elöljáró. A főtisztek szerint sokan azon spekulálnak, hogyan lehetne a bolsevistákhoz átszökni. Ez azonban nem igaz. Az átszökni akarót azonnal lelőnék. Ráadásul a magyar katonák félnek a szovjet rendszertől. Úgy képzelik, ott a párttitkár meg a kolhozelnök olyan, mint Magyarországon az uradalmi intéző meg csendőrkapitány, akik nem dolgoznak, csak szívják a szegény ember vérét. Ami a falnivaló mellett még folyton a bakák fejében van: hogyan lehetne valami jó kis sérülést szerezni. Amibe nem hal bele az ember, nem is bénul le örökre, de kórházba viszik felgyógyulni hosszú hónapokra, aztán meg leszerelik, s még segélyt is kap majd az államtól. Nyárligeten sok család az első világháborúban sérülést kapott családtagnak köszönhette, hogy nem halt éhen a gazdasági válság éveiben.

Ökrös Bandi egy emelkedőn lévő kilőtt tank mögé oson. Azt mérlegeli, kidugja-e lábát a fedezékből. Egy elvesztett lábfej még belefér. A szovjeteknél rendszeresített dobtáras géppisztollyal nem lehet pontosan célozni, az kíméletlen kaszálásra való, távcsövessel át lehetne lőni egy ellenséges katonának akár egy úját is, de a szovjet mesterlövészek csak fejet szeretnek roncsolni. Ugyanis nagy munka alkalmatos célzóhelyet találni, és oda bevackolódni. A lövés pedig elárulja őket. Akkor már legalább legyen haszna.

Csernyik Misa, nyárligeti tirpák lévén, beszél tótul, így képes megértetni magát a helyiekkel. Nem számít, ukránok, beloruszok vagy nagyoroszok.

– Dohányért kását? – kérdi most, mert látja, hogy a fekete ruhájában és kendőjében a sáros fekete földön szinte elfolyó nénike valamit rejt a kabátujjában. Ha a főtt kölest vagy a hajdinát hagyják megszikkadni, feltekerhető lepény lesz belőle.
– Dohányért pisztolyt! – feleli kiköpve az öregasszony.
– Van a néninek pisztolya? – néz körül aggódva Misa.
– Dohányom van.
– Szóval fegyver kell a néninek. Mit kezd vele?
– Megölöm a fiamat.
– Mit csinált az a szerencsétlen?
– Megölte az apját. Mert az nem akarta beadni a tehenet a kolhozba.
– Megölte?
– Elvitette a trénnel.
– Trénnel?
– Vonattal. Szibériába! – és a vénség pöfögő vonatot utánoz a kézfejével.
– Ne beszéljen ilyeneket a néni, mert baja származhat!

A két magyar is gyorsan továbbáll.

A muzsikokkal először nem kereskedtek a honvédek, hanem elvették, ami kellett. Aztán már nem volt mit elvenni. Eldugott holmijuk, élelmük viszont nyilván van, különben éhen halnának.

Arra a száradni kitett birkára, mely a lövészárkoktól távolabb, egy tiszti sátor mögött lóg, egy erdei tisztáson bukkantak rá a magyar partizánvadászok. Ahogy a helyiek a hatalmas erdőkben vándorolnak a megszállók elől, úgy hajtják tovább az állataikat. Minden honvéd tudni véli, hogy az Oroszországba behatoláskor a románok rendre ellopták a levágott állatokat. Ezért a magyar szakácsok leszúrtak, megnyúztak egy kutyát, és azt tették ki száradni. A románok azt is ellopták és megették. A honvédek ezt rendre felemlegetik. Gúnyosan nevetve. A román változat szerint a magyarok lopták el és ették meg a kutyát. Az olasz szerint a románok és a magyarok is. A németek szerint a magyarok, a románok és az olaszok mind cigány népség, maguknak is levágnák a kutyát meg a macskát.

A magyarok tehát előítéletesek a románokkal szemben. Igaz, a román hadsereg mindent elvisz, ami mozdítható. Gyárfelszerelést, bútorokat, mezőgazdasági eszközöket, állatokat, még rönkfát és fémhulladékot is. Amit lehet, rendszerezve vagonokba pakolnak, és úgy szállítják az anyaországba. Az állatokat, a méneseket, gulyákat fegyveres kísérettel hajtják haza. A magyar tisztek nemzetgazdasági méretekben gondolkodni képtelenek. A Honvédségben egyéni rablás megy. Egy ingyenesen hazaküldhető harács-csomag van a bakák számára engedélyezve, de a tisztek azokat is kisajátítják maguknak. Ki merné ezt tőlük megtagadni?

Bandi egy elhagyott tüzelőállásból kidugja a kezét egy másodpercre. Aztán megint. Kidugja, visszakapja. Az ellenség nem reagál. És szerencsére, Misán kívül, egy magyar sem figyeli. Rengeteg a besúgó. A kényszerített és az önkéntes. Aki folyton a tisztek anyját szidja, az megy leghamarabb árulkodni. Hogy egy békeidőbeli sérelmet megtoroljon. Vagy hogy bevágódjon a parancsnoknál, hátha az beteszi az áhított GH-ba. Ahol aztán zubbonyt foltoz, míg a többiek megfagynak a lövészárokban vagy géppuskatűzben rohamoznak.

– Elég. Menjünk! – mondja Ökrös Bandi, és kabátjáról a sarat csapkodva elindul a vízmenti galériaerdő felé. Oroszországban annyi a folyó, hogy lehetetlen számon tartani őket. És mind hasonlít a Tiszára. Az emberben ez azt az érzést keltik, hogy az itteniekkel akár békésen is el lehetne lenni.
– Emlékszel arra a szőke kurvára a nyárligeti prolikupiból? – kérdi Misa.
– Katira? Kati Wunderer műűűűvésznőre?
– Kati Wunderbar a neve!
– Akinek szőke a micsodája! Aki naponta csak tíz kuncsaftot fogad, és mindegyik után megmosakszik?
– Ezt állítja magáról. Na, mire énhozzám került, éreztem, hogy páran a tiszteletüket tették nála.
– Mi van ezzel a csodááálatos Katival?
– Az anyám azt írta, hogy Kati Wunderbart kiprédikálta az evangélikus lelkész. Szerinte ő a bizonyíték Isten végtelen bölcsességére. Mert bár Kati bűnös és megvetendő dolgot művel, aki őt látogatja mégis kisebb bűnt követ el, mintha tiszta lányokat rontana meg.

– No hiszen!
– De azért azt is hozzátette, hogy a legjobb imádkozni és tartózkodni mindenféle bűntől.
– Ő már csak tudja! Hát még ha…. khrrr, khrrr…
– Hát még ha?
– Khrrr, na…
– Félrenyelted a nyálad? – és Misa hátba vágja a földre leülő cimboráját. Nedvességet érez a keze. – Hékás! Golyó ért. A válladnál.
– Igen? Nem érzem.

Misa megnézi elől, hátul.
– Nincs kivezető nyílás. Valószínűleg csak súrolta a tested a lövedék. Elmegyek a szanitécért meg a hordágyért.
– De én semmi nem érzek. Csak most… Egy kicsit. Fáj. Te, nem lehet, hogy… Egy váll-lövés! Ezzel már hazaküldenek!
– Szerintem is kifogtad az aranyhalat. De ne mozogj!
– Szomjas vagyok.
– Hozok vizet is. Feküdj az oldaladra!

Bandi azonban eldől. És a szájából ömleni kezd a vér.

Valószínűtlenül gyorsan vívja meg haláltusáját. Természetesen veszít. Bár Misa minden nap lát halottat, most mégis értetlenül bámul. Egy perce még viccelődött a legjobb barátja, aki Nyárligeten Misa húgának udvarolt, itt pedig minden percét megosztotta vele, most pedig már csak egy élettelen test.

De nincs idő ezen töprengeni. Misa kifordítja Bandi zsebeit, tölténytáskáját. Két karéj száraz kenyeret talál. Elrejti őket. És csak most megy az esetről jelenést tenni az ügyeletes tisztnek.

Csabai László (1969, Nyíregyháza)

Író, pedagógus.