N. Tóth Anikó prózája

N. Tóth Anikó prózája

Mandy Kerr felvétele

BALL AG(J)UNK

Milyen is végigmenni az ajtótól a tanári asztalig utoljára ezek előtt az arcok előtt? Ugyanannyi lépés, vagy a megszokottnál jóval magasabb sarkakon több mozdulat kell a megfelelő pont eléréséig? Észrevegyem-e a meglepetést, amit feltehetően rendhagyó külsőm okoz? A frizurám vagy a sminkem felelős-e azért, hogy percekig úgy bámulnak, mint egy idegent? Milyen legyen a mosolyom? Nyugalmat sugárzó? Bátorítást közvetítő? Pajkos? Izgatott? Elégedett? Gyengéd? Negéd? Angyali? Várakozó? Feszültséget árasztó? Ünnepélyes? Egyáltalán hogyan tudom végigmosolyogni a teljes programot? Osztozzak az érzelmeikben? Na de melyekben? Elérzékenyüljek? Szoruljon össze a torkom? Csattanjak ki az örömtől? Rettegjek a megpróbáltatástól? Keseregjek az elsuhanó idő miatt? Dagadjak a büszkeségtől, hogy idáig jutottunk? Hagyjon hidegen a felhajtás? Türelmetlenül várjam, hogy végre vége legyen? A mai napnak? S vele a kínos kamaszkornak? Milyen hangulatban teljen az utolsó osztályfőnöki óra? Emelkedett? Könnyet fakasztó? Dobjunk be egy kis pátoszt? Tömjük meg inkább humorral? Készítsünk számvetést? Értékeljünk? Kapkodjuk elő a legemlékezetesebb pillanatokat? Hánytorgassunk fel mulasztásokat? Kacagjunk csínyeken? Tépjünk fel sebeket? Bocsássuk meg a csalásokat? Irgalmazzunk a gonosz kis árulásoknak? Tegyem-e szóvá a megható szerenádot? Célozzak-e finoman a hajnali részegség okozta pillanatnyi kókadtságra? Vetítsük előre bizakodva a sikerekkel kecsegtető jövőt? Ringjon bennünk a remény? Riogassunk-e akadályokkal, kudarccal, bukással? Mondjunk köszönetet udvariasságból? Legyünk őszintén hálásak? Zavarjuk le seperc alatt? Eresszük bő lére? Legyünk nagyvonalúak? Ragadjunk le semmiségeknél? Harmonizál-e a ballagási csokrom a ruhámmal, ha már annyit faggattak a lányok, milyen színben pompázom a nagy napon? Belekomponálták-e a kedvenc virágomat? Ki adja át a csokrot? Milyen szavak kíséretében? Csúszkál-e majd idegesítően a tarisznya a vállamon, mint legutóbb? Milyen meglepetés lesz benne a pogácsa, az aprópénz és az osztálynévsor mellett? Nem fogok-e nevetségesen billegni az új cipőmben, s ha mégis, észrevétlen támaszom lehet-e a fiú, akit páromul szemeltem ki?Megegyeztek-e végre, ki kivel áll párba, s milyen rendben sorakoznak fel? Sürgessem-e az indulást, vagy hagyjak némi időt arra, hogy búcsút vegyenek a padjuktól, a padfirkáktól, a széküktől, a kedvenc ablakuktól, a virágfüzéres táblától, a kopott katedrától, a szemetes környéki falfoltoktól? Firkákon és foltokon túl hagynak-e maguk után valami nyomot a teremben? Lesz-e levegő az emberi és növényi párákkal telezsúfolt folyosón? Erőltessem-e az éneklést a kielégítő hangzást eredményező hosszú, bár korántsem lelkes gyakorlások után? Vállaljuk-e másfél-két taktusnyi kiábrándító lemaradást a menet eleje és vége között? Nem csuklik-e el a hang a családtagok láttán a megfelelési kényszertől vagy a zavart kuncogástól? Ének híján nem szabadul-e el a vendégek zsivaja? Irigykednek-e a folyosó falán függő fáradt tablók öregdiákjai az alattuk frissen vonulókra? Köszöntsem-e a szememmel az ünnepi sorfalat állók között az ismerőseimet, vagy nem kell külön gesztusokat tennem kivételezett helyzetemben? Tudom-e majd szüntelen fegyelmezni az arcizmaimat, hogy az öntudatos hivatalos és hiperaktív amatőr fotósok szüntelen kattintgatásai és a magasba nyújtott telefonok kamerái ne fintort vagy grimaszt örökítsenek meg, hogy majd a ballagási albumot fellapozva ne rajtam derüljenek csemeték és családok? Hogyan osszam be a búcsúzásra szánt időt a többi tanteremben, hogy az ünnepség kitűzött kezdetére megérkezzünk az udvarra? Szakítsam-e meg a belefeledkező búcsúzkodást, egymás nyakába túl hosszan borulást a barátok között? Vágjak-e a kolléga szavába, ha túlzásba viszi az osztályom dicséretét, vagy bőségesen osztogatja jókívánságait? Nem történik-e baleset a lépcsőn közlekedve, mint két éve, amikor az egyik lány tűsarka beakadt, és kificamította a bokáját? Nem lesz-e dühös a pár perces késés miatt az igazgató, hogy várakoztatjuk a vendégeket? Működik-e majd a hangosítás? Tűz-e majd a nap a szemünkbe? Melyik ballagó ájul el az izgalomtól, a liliomillattól, a melegtől, a túl szoros ruhájától? Lesz-e, aki feltámogatja? Vissza tudom-e fogni magam a burjánzó közhelyek, konok képzavarok, elcsépelt idézetek, hatásvadász kijelentések hallatán? Képes vagyok-e figyelmet tanúsítani egy várhatóan különleges szónoklat iránt? El tudom-e hessegetni a témába nem vágó, alkalomhoz nem illő szeszélyes gondolataimat? Megállom-e, hogy válaszoljak a mellettem álló kolléga fáradhatatlanul ironizáló sugdosására? Ki javára dőlt el a csata a végzősöket búcsúztató osztályok között a szónokot illetően? Nem pityeredik-e el az érzékeny lelkű versmondólány az utolsó iskolai fellépésekor? Megtalálom-e a vigasztalás leghatékonyabb módját, ha nem tudja hozni a saját magától szigorúan elvárt formáját? Nem fújja-e szét a frizurám a hirtelen támadó szél? A végzősök beszédének vajon az a változata hangzik-e el, amit az igazgató cenzúrázott, vagy vakmerően bevállalják az eredeti szabadszájú, vagány verziót, amin két napig dolgozott egy kreatív kis csapat? Zöldbe vált-e az igazgató arca ebben az esetben? Leállítja-e – kisebb botrányt keltve – a koncepciójába nem illeszkedő szöveget? Ha mégsem, milyen következményekre számíthatunk? Hátra kell-e fordulnom, ha a sor közepéről, végéről az elfogadhatónál hangosabb moraj és izgés-mozgás érzékelhető? Hogyan bírom ki, ha a cipőmbe kis kavics kerül? Nem felejtettem-e ki valakit a megjutalmazandók listájáról? Méltó elismerést kapnak-e, akik megérdemlik? Elégedettek-e a szülők gyermekük teljesítményével, és az elért eredmények mértékével arányosnak tartják-e a méltatást? Sikerül-e végigénekelni a Gaudeamus mindkét versszakát? Van-e pótlufi arra az esetre, ha valakinek idő előtt kipukkadna vagy elszabadulna? Mivel győzöm meg az ilyennek a tulajdonosát, hogy nem baljós jelről van szó? Miért hagy hidegen a lufik szárnyalása? Hova álljak, amikor a családok, ismerősök, barátok megrohamozzák a ballagókat a csokrokkal, ajándékokkal? Miért érzem elveszettnek magam a kavalkádban? Ki válik útra belőlem ezzel a huszonhét izgága, reményteli, bájos, undok, okos, felületes, titokzatos, törtető, viháncoló, unalmas, szenvedélyes, akaratgyenge, szorgalmas, kíváncsi, pimasz, tettre kész, hebehurgya, rest, erőszakos, félénk, megúszós, kitartó, makacs, céltudatos, elegáns, öntelt, lázadó
emberrel?

Megjelent az Irodalmi Szemle 2020/6-os lapszámában.

 

 

 

N. Tóth Anikó (1967, Zselíz)

Író, irodalomtörténész, egyetemi oktató (Nyitrai Konstantin Filozófus Egyetem).