R. Nagy Krisztián: A helyemen ülsz 7.

Farkas Meli felvétele

Még öt perc. Monstera deliciosa. Tagadás.

Maja feszülten körmöl, de nem a jegy miatt aggódik. Nem is igazán szereti a tárgyat, de engem igen, ezért igyekszik. Meg akarja mutatni, nem feleslegesen magyarázok. Kimeríthetetlen megfelelni akarás lakozik benne, készséges azokkal szemben, akiket nem kedvel, és megingathatatlanul odaadó azok felé, akiket szeret.

Könnyezőpálma. Nem parazita, csak más növényen él – ilyenkor elveszti a kapcsolatát a talajjal. Fáj belegondolni, hogy fog kicsúszni a lába alól az élete, amikor majd az első férje megcsalja és elhagyja. Az utolsó pillanatig tagadni fogja, tagadnia kell, hogy valaki, akiben végtelenül megbízott, ezt tette vele. Mert összeférhetetlen az esemény Maja belső világképével. Ha összetörik a narratíva, amiben egész idáig léteztél, úgy tudod csak újraépíteni, hogy átfogalmazod saját magadat is.

Feszülten körmöl, mert úgy gondolja, depressziós vagyok. Azt hiszi, azzal segíthet, ha jó jegyet szerez. Ugyanezért lett különösen aktív az elmúlt pár hónapban az órán is, kérdéseket tesz fel, amikre tudja a választ (vagy nem érdekli a válasz).

Figyelmes lány, jobban ügyel másokra, mint saját magára. Feltűnt neki az is például, hogy Marci jól megnézte, mikor leült. Bár nincsenek romantikus érzései a fiú felé, tudatosan eldöntötte, örülni fog ennek. Valóban örült neki, vagy csak így döntött? Mindenki szereti, ha szeretik, így gondolja. Ilyen egyszerű a világ, és ő az élete végéig ellen fog állni mindennek, ami az ellenkezőjét sugallja, még ha a saját érzései is azok.

Csak négy perc. Hibiscus. Harag.

Luca dühös, nem tanulta meg a római barokkhoz kapcsolódó témakört (még mindig). Sok pontot veszít vele, és úgy érzi, ez igazságtalanság. Mikor átnézte az anyagot, érezte, az ezzel kapcsolatos kérdésekre nem fogja tudni a választ. Átsiklott a szövegen a szeme, máson gondolkozott. Mindegy, mert a lényeg, hogy ez nem fair!

Valahol a tudattalanjában ott a csírája annak, hogy hibázott, de több fény kell még neki, hogy leveleket növesszen, majd virágot, gyümölcsöt. Huszonéves tanulja meg beismerni, ha hibázik, sőt néha, amikor tőle függetlenül történnek rossz dolgok, akkor is magát fogja okolni. A tinédzserkori nagyképűsége menthetetlenül átváltozik egy mártírdommal határos önelemzési mániává. Luca fényigényes, túlnemesített mályvacserje. Nagyon szép ugyan, de nehezen érik be, nehezen porzódik. Nem lesz könnyű neki, és nem lesz könnyű vele, igaz, a boldogságában való kételkedése boldoggá fogja tenni, és azt is, aki párjául fogadja.

Három, tikk-takk. Zamioculcas zamiifolia. Alku.

Marci puskája a pad alatt maradt eddig, és már késő is lenne használni. Nem azért nem csalt, mert nem hagytam volna, inkább azért, mert nem érezte úgy, hogy a kockázattal járó stressz megérné a dolgot. Marci igénytelen – nem külsőleg, teljesen ápolt, jóképű kamasz. Igénytelen a saját magával szemben felállított céljait tekintve. Nem kell annyira neki a jó jegy, hogy tanuljon, vagy hogy elég energiát fektessen egy használható puska előkészítésébe.

Ezt sosem fogja levetkőzni, így fog élni, akadályról akadályra. „Csak ezen legyek túl valahogy még! Ha nem is jön össze, legalább nem csaltam…”

Nem fog kibukni az egyetemről, de nem is fogja befejezni. Mégis Marci éri majd el a legnagyobb sikereket az osztályból. Programozó lesz, mert a lusta emberek előbb-utóbb rájönnek, hogy bármilyen nehéz feladatot kiválthatnak azzal, ha írnak egy kódot, ami elvégzi azt helyettük. Nos, majdnem bármilyen feladatot (harmincadik születésnapját Marci negyven felesleges kiló társaságában fogja ünnepelni). Valamit valamiért – kényelem az egészség rovására. Nincs ezzel baj, gondolja majd, és hisz is benne.

Hinni fog abban is, hogy jobbá teheti a világot. Minden évben befizeti a kiszámolt karbon emissziója értékét afrikai országokban készülő megújuló erőforrás-fejlesztésekbe. Ennyi elég egyelőre, úgy fogja gondolni. Ha a szegény, jószívű ember odaadja az egyetlen csizmáját egy koldusnak, ugyanannyi csizmátlan ember marad a világban. Mindenekelőtt a saját személyes kényelmét kell biztosítania, aztán ebből a stabil pozícióból adakozhat. És valóban így is fog tenni. Csak később, mindig csak később.

Marci Zamioculcas. Nem kell neki sok, de nem is ad vissza sokat. Ha igazán jól érzi magát, pár pici virágot növeszt. Kis elvárások, kis szépség. Valamit valamiért, ugyebár.

Kettő perc. Nelumbo nucifera. Depresszió.

Enikő tudta a választ minden kérdésre. Enikő nem volt túlságosan okos, de jó volt a memóriája. Emiatt azonban nem tudott lényegi válaszokat adni, leírt mindent, amit bemagolt. Elfogytak az üres helyek a papíron, kifutott az időből, hiába tudott mindent, számára volt a legstresszesebb a dolgozatírás.

Enikő egész élete a stressz lesz. Nem úgy, ahogy egy jólmenő cég vezérigazgatója stresszel egész nap, annak ellenére, hogy milliókat keres, hiszen tudja, hogy egyetlen adóellenőrzés semmissé teheti az évek alatt felépített sikert. Sokkal naivabban – egyszerűen stresszben élt, mióta csak emlékeket tudott formálni gyermeki agya, így számára a stressz volt, és az is lesz a norma.

Suli után vívásra járt heti háromszor. Nem azért, mert sportoló akart lenni, hanem mert az embernek sportolnia kell. Heti háromszor. Így van rendjén.

Suli után heti kétszer korrepetált matekból alsóbb éveseket. Nem azért, mert pénzre volt szüksége, hanem mert ha az ember színjeles tanuló, akkor kisebbeket korrepetál.

Szombatonként franciára járt. Nem azért, mert meg akart tanulni franciául, hanem mert jól jön az a nyelvi kredit az egyetemhez.

Enikő semmit nem azért csinált, mert szerette csinálni, hanem mert elég szerencsés volt hozzá, hogy egy túltelített napirendű világba szülessen, így sosem volt ideje elgondolkodni azon, hogy milyen gyógyíthatatlanul boldogtalan. Nem volt ideje elgondolkozni azon, hogyan lehetne boldog.

Enikő lótusz volt, az Astamangala egyik szimbóluma, fényes szirmai elegáns tükörképet vetettek a kristálytiszta vízre, amin úszkált. Ide, ide emberek, csodáljátok a csodálatos lótuszt, alulról és felülről is kifogástalan, csodálatra méltó. A legkisebb környezeti problémába azonnal belepusztul. Addig viszont az a feladata, hogy a tökéletességet testesítse meg a népek előtt, akik olyan sokat hallottak már a híres lótuszvirágról. Ha nem lenne olyan törékeny az egész, nem is volna különleges.

Még egy perc.

R. Nagy Krisztián (1991, Dunaszerdahely)

Budapesten él, az ELTE bölcsészkarán végzett, prózát ír. 2017-ben jelent meg első novelláskötete Szúnyog a negyedik falon címmel.