Veres Erika verse

liaye/lomography felvétele

csakracsók

morfológiai tévelygés ez a vers, kazánházba beszökött macska. lépten-nyomon,
bogarászva, mit sem sejt.
hófúvásban teregettem ki a ruhákat, fehéreket fehérekkel mostam. tudom, hogy ezután
rügyfakadás. méghozzá minden fán és azok összes ágain. galambokkal lesz tele a
gesztenye, csak búgnak majd vakon-hiszékenyen, terveket szőve a párzás utáni
időszakról: a nyár lenge kendőket lebegtet, piros dominanciát hangsúlyoz, napraforgót
nevel.
micsoda elcsépelt képességek! flanc, semmi titok, rút archaizálás. arcodon szeplők között
hasít a ránc. mert ezt is kihozza a nyár, a nap, ha nem kened.
traktorok szántják a gabona helyét ősszel. kis kísérlet a megújhodásra. csak jöjjön a hó,
beivakodni a hantok közé, csak jöjjenek a varjak, letaposni a púpokat, kicsipegetni a
napraforgómagot!
emitt autósztrádák, kristálydarabnak imitált üvegépületek. varjak, sirályok vitáznak a
húson, lesik a szemétbe dobott halat. változás nincs a nagyvárosban, illetve csak az van,
összeérnek a mellékutcák, imára kulcsolt kézzel hirdetik a mindennapok evangéliumát, a
forgalmat, az egyetlen valóságot, ami még legitim: a helyváltoztatás szentségét, köznapi
szóhasználattal turizmust.
alapvetően vége a tévelygésnek, megállnak a morfémák. csak a visszhang szemantikázik
még a galambokról, akiknek szürkésbarna tollazata van. az örvös galamb nyakán pedig
egy fehér csík látható. fehéret fehérrel. csíkra csík.

Megjelent az Irodalmi Szemle 2021/4-es lapszámában.

Veres Erika (1986, Érsekújvár)

Költő, műfordító.