Baka L. Patrik kritikája Dániel András Nincs itt semmi látnivaló! című kötetéről

kép: Színház. org

Inszomnia és asszociációs világépítés

Vannak könyvek, amelyek tartalmát egy mondatban is össze lehet foglalni. Dániel András formabontó képeskönyve, a Nincs itt semmi látnivaló![1]is ezek közé tartozik. Egy olyan gyermek monológja, aki aludni szeretne, a gondolatai mégsem engedik.

A mű közege egy sokdimenziós határmezsgye. Tematikus szempontból álom és ébrenlét, referenciális tekintetben valóság és képzelet, mediálisan irodalom és képzőművészet, mélységét illetően pedig gyerekbeszéd és ontológiai-episztemológiai értekezés határán áll. Keretrendszere a keretnélküliség: a napot záró villanykapcsoló kattanásától a végtelenbe tart. „Ha az egész nap egy hosszú mondat volna, na, akkor ez a szomszéd szobából behallatszó katt lenne a végén a pont.”[2] Ám mi a ponton túli régiókba tekintünk be.

A mű intermediális alkotás, melyben a vizuális dimenzió nem pusztán a próza illusztrációja, hanem a kortárs képeskönyvek legjobb megoldásaihoz igazodva [3] egymást egészítik ki és együttesen építik a világot. „A képek magyaráznak, interpretálnak, kiterjesztik a szöveget, dekorálnak.”[4] Ez a játék különösen izgalmas a tekintetben, hogy a mű nemcsak tárgyak és események, hanem elvont fogalmak, gondolatok, valamint érzetek vizualizálására és szövegbeszedésére is vállalkozik.[5]

A kötet az inszomnia közegéhez igazodva „a gyerekkönyvektől »elvárható« színvilág és stílus tekintetében is kilóg a sorból.”[6] Az oldalak feketék, melyeken a szöveg fehéren, a képanyag pedig sötét tónusokkal, árnyjátékként és kontúrok formájában jelenik meg. Noha a fekete és a sötét a szerző korábbi műveiben is fontos szereppel bírtak,[7] itt a szöveg kulcsszavai és a vizualitás kulcsszervezői lesznek. A mű mindemellett „úgy képes megeleveníteni az éjszakai szobát, annak egyszerre szürreális és reális közegét, hogy a könyv vizualitása nem lesz sem egyhangú, sem pedig nyomasztó: mind a becsempészett színek és fények, mind a fekete árnyalatai izgalmasak és jelentésesek lesznek.”[8] Az élénk színek a szoba sötét közegét megtörő, külső hatásokhoz (fénycsík az ajtó alatt, az ablak előtt elhajtó autók lámpáinak fénye), vagy a nappali világ tárgyaira, látványára vonatkozó gondolatokhoz és emlékekhez tartoznak. Az árnyékolt színek ellenben az elképzelt, a fantasztikus és a transzcendens tartományaihoz vezetnek, annak elemeit vizualizálják. A színkód ilyenformán különféle szintekre helyezi az asszociációs spirálba bekerült elemeket.

A kötet keménykötésű borítóján kivágott fekete lyuk egy sötétbe borult emberi szemet formáz. A cím ebben kap helyet, utalva rá, hogy a mű éppúgy a sötétben kutakodik. Azzal pedig, hogy a szem idegszála az első oldalakon fut tovább, azt is jelzi, hogy ami bent van, az már a behunyt szem mögött, a tudatban játszódik. A szövegben időnként feltűnő tipográfiai kiemelések bár szakaszokra bontják a művet (melyek olvasásának sorrendje is felcserélhető), az adott rész beazonosításában mégis inkább a képanyag segít. A kiemelések csak az alvásnak való újbóli, sikertelen nekirugaszkodás, valamint az újfent elcsatangoló gondolatok jelölői („Hát jó…”, „Na jó…”, „Mondjuk…” „Tényleg aludni kéne.”). Az oldalszámok hiányát is a gondolatok szabad áramlására utaló önreflexióként értelmezhetjük.

Ha Carroll Alice-duológiáját az álomlogika szervezte, Dániel műve esetében asszociációs logikáról beszélhetünk. A kiépülő világ origója, teremtője és fókuszpontja az elbeszélő, mindeközben mégis névtelen és nemtelen narrátor,[9] mely utóbbi beállítás a magyar nyelv sajátosságaiból adódik. Csak annyi biztos, hogy gyermek, hiszen a szülők és felnőttek (egymás igazát általában kioltó) véleménye végig hivatkozási pont a számára. „Nincs itt semmi látnivaló! Ne nézelődj, aludj, drágám! – ahogy anya szokta mondani […] De pont az a baj, hogy a fejemben mindig van elég látnivaló.”[10]

Az elbeszélő érzékenysége a művészetek, s főként a képi kultúra iránt több szöveghelyen is feltűnik,[11] ami dinamizálni tudja a mű intermediális megoldásait. Gondolataival végig az őt körülvevő hiány kitöltésére törekszik. Nyugalmi helyzetéből asszociációi a mozgalmas, populáris filmkultúrához, az árnyak játéka az árnyszínházhoz és az őt körülvevő tárgyak antropomorfizálásához, a sötétség pedig színpompás képzőművészeti imitációkhoz vezetik el. Noha a művészek nevét nem tudja felidézni, csak amire azok hangzása emlékeztette őt – „enni van hol” (Andy Warhol) és „olyan mijó” (Jean Miró) –, gondolatai és velük a kötet képanyaga megidézi a stílusukat. Máskor a bútorkontúrok kifestéséről beszél, mire a kép élénk színek ecsetlenyomatait hagyja rajtuk. A szárnyaló gyermeki fantázia megelevenítését Dániel András képeskönyvében tehát a művészet teszi lehetővé, amit bár az elbeszélő/asszociáló egyes osztálytársai „hülyeségnek” tartanak, szerinte „Olyan is van, hogy jó hülyeség!”[12] Tetszetős l’art pour l’art újraértelmezés ez.

A mű szöveges pólusa egy prózai gyerekmonológ, ami végig békaperspektívából íródik. Játékos, helyenként pontatlan („tényleg-e, bigyós, izéke” stb.) és tabumentes gyermeknyelvet használ (ürítés variációi). Többször hangsúlyozza, hogy nem fél a sötéttől, ám épp ez a visszatérő kiemelés, valamint a fókusz csapongása teszi az állítást kétségessé. A „Régen azt képzeltem…”, „Amikor kicsi voltam…” kezdetű pozicionálásokkal önmaga komolyságát igyekszik hangsúlyozni, de a megszólalásmódja egyértelművé teszi a gyermeki pozíciót.szöveg poétikailag rövid, egyszerű, ám jelentős mélységeket felvillantó mondatokból építkezik. Az élet legegyszerűbb mozzanataitól kezdve, az érzetek és az iskolában tanultak taglalásától a teológiai igazságokig terjedően vizsgálja a világot, de végig jellemzi a figyelmesség és a nyitottság.

A világépítés fogalmi és vizuális tekintetben is a spirálszerű, asszociációs kapcsolathálón alapul. A fokozatosan elhintett elemek egyre nagyobb súlyra tesznek szert azáltal, hogy újra és újra, eltérő kontextusban is visszatérnek. Voltaképpen így válik a kapcsoló kattanása, a fekete tehenek számlálása, a szárnyaló képzelet mint filmvetítés, valamint a közegét életre kelteni és eltüntetni egyaránt képes varázsló is kulcsmotívummá. Az elbeszélő bizonyos értelemben maga is varázsló. A képzelet mágusa, asszociációi pedig az agy kreatív munkájának eredményei. Hiszen mint a függönyre vetülő ágak árnyéka kapcsán bevallja: „Ebben az erdőben mindenféle lények élnek. Onnan tudom, hogy egyszer régen elképzeltem őket. Azóta vannak ott.”[13]

Amikor az elképzelt frankák és krippek nyelvének rokonságáról értekezik, szavaiból jól kitapinthatóan visszaköszön az aktuális iskolai tananyag. A nemük kapcsán támadt kavarodás, és a szereplők nevére vonatkozó alternatív szabályok révén pedig a gender témaköréig is eljut, és „tökéletesen példázza, hogy a gyermekek még nem fektetnek jelentős hangsúlyt a társadalmi nemi identitásra, az őket körülölelő világ keretezi át, s alakítja ki véleményüket a későbbiekben.”[14] A narrátor nemtelensége e tekintetben is beszédes. A szövegben előre haladva viszont többször meg is cáfolja korábbi állításait és elképzelt lényeit, olykor épp azzal az érvvel, hogy csak kitalációk. Mindez fokozottan nyitottá teszi a világépítést, s számot vet a több lehetséges olvasat, igazság és vélemény valóságával.

(Pozsonyi Pagony Kft, 2020)

Megjelent az Irodalmi Szemle 2022/7–8-as lapszámában.

[1]               Dániel András, Nincs itt semmi látnivaló!, Pozsonyi Pagony, Budapest, 2020, 64. p.

[2]               Uo.

[3]               Vö. Lovász Andrea, Felnőtt gyerekirodalom. Tanulmányok, kritikák és majdnem lexikon, Cerkabella, Budapest, 2015, 13–16.

[4]               Várnai Zsuzsanna, Kép és szó. A vizualitás szerepe és jelentősége a kortárs gyermekirodalomban = Hansági Ágnes – Hermann Zoltán – Mészáros Márton – Szekeres Nikoletta (szerk.), Mesebeszéd. A gyerek- és ifjúsági irodalom kézikönyve, FISZ, Budapest, 2017, 392.

[5]               Vö. Boldog Daniella, Láss csodát: láss a sötétben! – Dániel András: Nincs itt semmi látnivaló!, Égigérő, 2020 = https://egigero.hu/lass-csodat-lass-sotetben-danielandras-nincs-itt-semmi latnivalo#sthash.VJsg347O.iotm563n.dpbs

[6]               Nagy Gabriella Ágnes, Van itt, kérem, látnivaló!, Mesecentrum, 2020 = https://igyic.
hu/konyvajanlok/van-itt-kerem-latnivalo.html

[7]              Boldog, I. m.

[8]               Lapis József, A katt után, Élet és Irodalom, 2020/43, 13.

[9]               Nagy, I. m.

[10]             Dániel, I. m.

[11]              Pataky Diána, „Valamiért így szeretem, ha én csinálok először sötétet magamnak” – Dániel András: Nincs itt semmi látnivaló!, f21, 2021 = https://f21.hu/irodalom/gyermek-es-ifjusagi-irodalom/daniel-andrasnincs-itt-semmi-latnivalo-recenzio/#_ftn1

[12]               Dániel, I. m.

[13]               Uo.

[14]               Pataky, I. m.

Baka L. Patrik (1991, Brünn)

Író, költő, egyetemi oktató (Selye János Egyetem, Komárom).