Benkő Timea: Tanári (regényrészlet)

Jens Mattke felvétele

 

– Oltári balhé van – hüppög Kinga a telefonba ebédszünetben. – Nem tudom, hogy nézek majd a szülők szemébe.

Még csak ma reggel utaztak el a Magas-Tátrába az elsőseinkkel a sítúrára. Alighogy odaérhettek, mi balhé lehet? Kidőlt Berci pálinkája?

Nem tudom végighallgatni, mert Dezső SOS-gyűlésre trombitál, de megígérem, hogy amint végzünk a tanáriban, visszahívom.

Kiderül: balhé címszó alatt Csanaki Csaba kollégánkra célzott Kinga. Dezső úgy zúdítja ránk az információit, hogy köpni-nyelni nem tudunk a meglepetéstől. Csaba szenvedélybeteg, és eljátékgépezte a sítúra összegét. Ami már csak helyben, a szálloda recepcióján derült ki, addig Csaba lapított. Úgy járt túl az osztályfőnök eszén, hogy postai csekken befizetett egy szimbolikus összeget a hotel címére, teszem azt tizenkét eurót. Majd eléhamisított egy hatost meg egy nullát, és annak fénymásolatát adta bizonyítékként a gyanútlan Kingának, nem az eredeti szelvényt. Ő csatolta is annak rendje-módja szerint a szülői értekezletek jegyzőkönyvéhez. Mindenki nyugodtan készülődött abban a boldog tudatban, hogy a szervezés rendben. Csak épp a szálláshelyen nem tudtak az érkezésükről.

Úgyhogy elsőseink már úton is vannak hazafelé, mert egyetlen hotelt sem találtak, ahol nagy hirtelen harminc embert elszállásoltak volna a síszezon kellős közepén. Bakker…

– Csaba nem tudja visszafizetni az elsikkasztott összeget, hónapok óta bérházuk pincéjében alszik, mert a felesége a lakásba se engedi már be. Ehm, mivel onnan eltűnt minden, ami mozdítható. A terv, hogy a szülői szövetség pénztárából pótoljuk az összeget. Délutánra össze is hívták a vezetőséget, hogy minél hamarabb megszavaztassák. Aztán amint Kinga talál szállást, utaznak. Csak rövidebb időre, mert így egy oda-vissza úttal drágább lett a mulatság – vázolja fel Dezső.
– Ez a Csaba senkinek nem volt gyanús? – mereng Adri.
A fénymásoló mellett áll, de elfelejti az órára szánt anyagot sokszorosítani a hallottak után.
– Hol tisztálkodott? – jön a gyakorlatias kérdés Évától. Életünk első megbeszélése, ahol elmulasztja a jegyzetelést.
– Hát mivel az öltözőkben van zuhanyzó, ez evidens – mondja Ákos.
– Honnan szerzek az iskolaév kellős közepén szabad tornatanárt a helyébe? – jár előttünk egy lépéssel az igazgató. Két kézzel támasztja elnehezült fejét az asztalra könyökölve, úgy bámul a szemben ülő Évára, mintha tőle várná a megoldást.
– Jövőre egyetlen elsősünk sem lesz, ha ennek híre megy a városban – kuvikol Klárika.
Mintha nem lenne elég nagy a baj a kéretlen megjegyzései nélkül is.

Amikor szétszéledünk, visszahívom Kingát. Még mindig sírós a hangja, a szégyen szót huszonnégy nyelvtani esetben ragozza. Hiába ismételgetem, hogy nem hibáztatja őt senki, meg se hallja.
– Berci egész úton nyugodtan szórakozik az buszsofőrrel, mintha mi sem történt volna – kapom az aktuális helyzetjelentést.
– Csaba hogy viselkedik? – érdeklődöm.
– Ismered: szeparálódik. Egyedül ül, biztos egész idő alatt online pókerezik, vagy mit tudom én. Mit fogok mondani a szülőknek? – hangzik el a kérdés századszor is.
– Meg sem kell mukkannod. Hívjátok ki a busz érkezéséhez a dirit. Mire leparkoltok, kirakodtok, a szülők kifaggatják őt. Az ő alkalmazottja, az ő felelőssége – ötletelek.
– Nem is hülyeség, ezt fogom csinálni. Hívom is Dezsőt, szia – búcsúzik gyorsan.
Egyébként a hétvégén a Karika-filmünk harmadik lett a Hét Domb Fesztiválon, de ez most a kutyát sem érdekli.

 

*

 

– Ez igen. Némethyné priusza babapiskóta a te kollégád mutatványához képest – bólogat elismerően Botond. A nappaliban ülünk, az isten tudja hányadszor elemezem már ki a történteket.
– Végre utánunk a félévi osztályzókonferencia, az összes nyűgével, ilyenkor két-három hét tök nyugodt időszaknak kellett volna jönnie, nem ilyen fiaskónak – elégedetlenkedek.
– Majd jön borúra derű – morfondírozik életem párja.
– Ha még egyszer meghallom ezt, esküszöm, sikítok – fogadkozom.

Nem érti, de nem is magyarázom, mert Tomi megáll a kanapé mellett.

– Társasozunk? – puhatolózik. Már ott is van a kezében a Ki nevet a végén?.
– Hogyne, szólj Gergőnek, anyu pattogtat kukoricát, és mindenkit jól elverhetsz – ígéri az apja.

Eszembe jut, hogy elhoztam a kölcsönzőből a jelmezeiket az iskolai álarcosbálra, megmutatom Botondnak. Barnival hármasban ők lesznek a három testőr. Mindjárt fejükbe is nyomják a kalapjukat, úgy vívnak felváltva apjukkal a nappali közepén. Hálát adtam, hogy nem Superman vagy Pókember verekedik a házunkban. Törvénnyel tiltanám, hogy az álarcosbálban az egy négyzetméterre eső Superman-jelmezek száma három fölött legyen.

Mégis mit csinál a szülő? Megveszi a méregdrága szuperhős-jelmezt. Vagy ha nem ő, a még lágyabb szívű nagymama, aki egy mosolytól elolvad, mint fagyi a napon. Tavaly a miénk is megvette.

A társasjátékban háromszor egymás után utolsó leszek, ami nem is csoda, mert a gondolataim Csanaki Csabánál járnak.

Klárika mesélte, hogy jó húsz éve volt egy kollégája, aki pénzt szedett óra végén a gyerekektől azzal az indokkal, hogy kevés a tanári fizetés. Kompenzálják neki. Véletlenül derült ki, amikor az igazgató bement a gyerekek váltócipőjét ellenőrizni, és ők épp egyesével járultak a katedrához. Perselybe dobálták a pénzt, mint a templomban. Durva, hogy nem mertek szólni az osztályfőnöknek, vagy nem akadt szülő, aki betelefonált volna. Ha egy tanárnak nagy a tekintélye, vagy csekélységet is túl szigorúan büntet, akkor annyira tartanak a lehetséges megtorlástól, hogy még ilyen esetben sem ellenkeznek, lázadnak vagy legalább csodálkoznak? Azt gondolom, ma, az internet korában, csúnya, medializált botrány lenne belőle. És hát egyikünk sincs hiba nélkül, még legnagyobb igyekezetünk ellenére sem.

– Volt rossz tanárod? – kérdezem Botondot.
– Mindenféle akadt. Az egyikről hamar kiderült, hogy pofára osztályoz. Állandóan protokollokat kellett körmölnünk fizikára, olyan gyakorlatokról, mérésekről, amiket nem végzett el velünk. Egymásról másoltuk. Egy idő után rájöttünk, hogy el sem olvassa. Ugyanis akadt, aki egyest kapott, más szóról szóra ugyanarra hármast. Egyik osztálytársam bedühödött, a következő alkalommal a protokoll szövegébe elrejtett három helyen is valami káromkodást. Lestük, lesz-e következménye. Zéró… – idézi fel diákkorát. – És voltam fül- és szemtanúja nimbuszromboló viselkedésnek. A suli lépcsőjén lefele menet az egyik férfi tanárunk beszólt egy csinos, szűk, miniszoknyás diáklánynak: „Ilyen fenékkel könnyű tiszta kitűnőnek lenni.” Azt hittem, én vágom kapásból pofon. Azonnal panaszt kellett volna rá tenni zaklatásért. Ma már minden bizonnyal meg is tennék. Nincs a katedrán helye olyannak, akinek ilyen megalázó és szexista a viselkedése.

A távirányító után nyúl, hogy megnézzen egy epizódot a Money Heistból. Úgyhogy én kikeresem a könyvespolcról egykori nagy kedvencem, Kosztolányi Nero, a véres költőjét. Holnap tanítom az osztályomban, és oda kell tennem magam.

A minap a Tesco titokról beszélgettünk, s engem megdöbbentett, hogy Császár Alma bezzeg rögtön lehúzta a netről és elolvasta, miután meséltem róla. Meg is ijedtem rendesen. Hogy olyan szerzőhöz csináltam kedvet, akiről az a hír járja, hogy eggyel több könyvet írt, mint olvasott. Jobban oda kell figyelnem eztán, hogy abban a csekélyke időben, amink marad egy-egy magyarórán ilyesmire, miről is értekezünk.
Be kell ismernem, zsenge leány koromban én sok kárt tettem házi könyvtárunkban. Az első rossz szokásom: ha valamilyen szófordulat vagy akár egy egész mondat, gondolat megtetszett, olvasás közben szamárfület csináltam a lap sarkán, hogy később majd el ne felejtsem kijegyzetelni. Aztán áttértem a cetlizésre. Ezekkel meg az volt a baj, hogy folyton kipotyogtak, elvesztek. Mire a Nerót olvastam, már ceruzával húzogattam alá az arra érdemesnek vélt sorokat. Most örülök ennek. Mert így ma tisztán láthatom, mi fogott meg anno, tizenvalahány évesen.

Emlékszem, a cím alapján egyáltalán nem fűlt hozzá a fogam. Megtévesztett, azt hittem, történelmi regény. Annál is inkább, hogy a borítólapot a babérkoszorús címszereplő domborműve díszítette. Én a történelemért nem rajongtam. De már az első fejezetben kiderült, hogy csak a köntös történelmi. Itt ugyan gyaloghintón közlekednek, és korabeli színes tunikát, tógát viselnek a szereplők, de úgy beszélnek, gondolkodnak, élnek, hogy az olvasó seperc alatt hajlamos elfelejteni, hogy az ókori Rómában játszódik a cselekmény.

Szinte hallottam, amint Krisztián megkérdezi: „Szex van benne?” Ki kell majd ábrándítsam: nincs. Ennek prózai oka van: szegény Octaviát tizenegy évesen hozzáadták férjéhez, aki soha, egyetlen pillanatig se szerette. Később ura közönye iránta undorrá változott, s három év után kimondottan fizikai fájdalmat érzett már, ha csak megpillantotta asszonyát. Csoda, ha az nappal, szegény, inkább a babáit öltöztette a szobájában, meg dúdolgatott nekik? Este pedig félt. Gyermekük nem született. Nero torz lélek. Amikor az utcán a meddő nők ágyékát a főpapok szíjjal ostorozták – amolyan kedves római szokás szerint –, kivitette feleségét is, hátha használ neki a szertartás.

Szóval: szexjelenet nincs. Viszont rögtön a tizenharmadik oldalon megtörténik az első gyilkosság. Agrippina, a császárné a szomjas Claudiust megitatja méreggel, s amikor az menten végigvágódik a márványpadlón, a feleség hosszú fekete szempillája sem rebben. Olyan nyugodt, mint egy üveg meggybefőtt. Fogadok, nincs ilyen hidegvérű gyilkosság a Netflix egyik véget nem érő sorozatában sem, amiket pedig bámul ez a korosztály orrvérzésig.

Közvetlenül a gyilkosság után jöhet a temetési menet, titáni pompájával, majd nyomban istennek nyilvánítják a holtat, bekerül a halhatatlanok közé. Az ekkor mindössze tizenhét éves Nero pedig menten a haza atyja lesz. Még csak szöszke gyerek, megrendíti a gyilkosság. Mentséget keres arra, aminek szemtanúja volt. Az uralkodói szerepet is idegennek érzi, mindig összerezzen, amikor császárnak szólítják.
Csodálja mestere, Seneca verseit, drámáit, hát gyorsan elhatározza, ő is költő lesz. Elkezdi ontani a hexametereket, liheg a vágy belőle, hogy kicsikarja tanára elismerését. Seneca fél, hogy elveszti ura kegyét, hát bólogat és helyesel: „Most lett egészen tied a világ. A hatalmasok csak kormányozzák. De a költő egészen bírja, az uralkodik rajta” – mondja.

Fú, ebbe bele fognak nekem holnap kötni.

Nero napokig önkívületben él. Mámorosan olvassa újra és újra saját költeményét. Aztán megtorpan, kételkedni kezd. Látja ő jól Seneca szemében, hogy az dilettánsnak, gátlástalan kontárnak tartja. Már kishitű, nem tud aludni. A mestert száműzi a palotából, mostantól fűzfapoéták, csepűrágók, hízelgők lebzselnek körülötte. Seneca helyett ők gerjesztik mesterségesen diadalérzését. Nem tud többé alkotni. Féltékeny nevelt testvérére, a beteg, nyavalyatörős Britannicusra. Nero mohó, rohan előre: megöleti bátyját. Bűne? Érzi, tehetségesebb költő nála.

– Muszáj megnéznem még egy részt, tudnom kell, mi lesz a sérült Nairobival – szólal meg Botond, és pörgetni kezdi a stáblistát, hogy ugorhasson a következő epizódra.
– Nero első gyilkossága jól ment – pillantok fel a könyvből.
– Néró? Az nem egy számítógépes program?
– Félek, holnap Rácz Zoli is ezt kérdi majd – lapozok fintorogva a következő oldalra.

Nero elégedett. Felállíttatja saját szobrát, egy bronzkolosszust. Menet közben megkapja az imperator nevet. Első szeretője egy rabszolganő lesz. Boldog, hogy ezzel Octaviát porig alázhatja. Színházba kezd járni, itt pillantja meg először az idősebb és férjezett Poppaea Sabinát. Neki mondja először: szeretlek.

Vérszemet kap. Már nem elég számára közönségnek a császári palota, egész népének akarja szavalni verseit. Első nyilvános szereplése előtt napokig nem beszél, kíméli hangját, és betegre izgulja magát. Poppaea a lámpalázas „vetélytárs nélkül álló remekírónak” megszervezi a tapsolókat, a közönséget, a zsűrit… Mily meglepő fordulat: a császár a versenyt megnyeri.

Poppaea tovább manipulálja, mivel komoly tervei vannak: császárné akar lenni. Rászedi Nerót, hogy ölesse meg az útjában álló Agrippinát. Az anyagyilkos Nero lelkiismeretét Seneca segít elhallgattatni. „Nem gyilkosság volt, államérdek” – nyugtatja a bűnöst. Ugyanakkor nyilvánvaló, hogy az érvényes törvény szerint a legnagyobb bűnt követte el az uralkodó. Az anyagyilkost rendes esetben bőrzsákba varrják, egy kutyával, kakassal, viperával és majommal együtt, aztán a tengerbe dobják.

Andrikó Noémi imádni fogja. Ő odavan mindenért, ami antik, s főleg római. Elrévedezhetne olyan latin szavakon, mint a polinctor, lictor, vestibulum, forum, proconsul, orchestra, proscenium, haruspex, augur, saturnália, rhetor, aedilis, triclinium… Nekem legalább a felét ki kellett szótáraznom. Ha pedig elolvassa az összeesküvőnek kikiáltott Seneca halálát, egyenesen zokogni fog. Röviden, zanzásítva: megtöltötték a fürdőkádat forró, gőzölgő vízzel. Két tanítványa leste a haldokló utolsó szavait, hogy okuljanak belőlük és feljegyezzék az utókor számára. Az öreget levetkőztették, magas székre ültették, hogy lába a vízbe nyúljon. Az orvos a térdkalács alatt vágta el ütőerét, nagy szakértelemmel. Majd a csuklóján. A költő, a szónok, a bölcs, a tanár csak gyengeséget érzett, mialatt vére a fürdővizet előbb csak rózsaszínűre, majd sötétvörösre festette. Később durván beledöntötték a vízbe. „Még egyet sóhajtott és teste elmerült. Utolsó sóhajából buborék lett. Az sokáig táncolt a víz színén. Aztán szétpattant. Seneca nem volt többé.”

Nero a már korábban száműzött Octaviát is megöleti – különben hogyan nősült volna újra? –, aztán Poppaeát is eltemette. Összeszólalkoztak, erre a császár hasba rúgta gyermekükkel várandós nejét. Az többet nem állt fel. Nero egyedül marad, sok iriggyel, nulla elismeréssel. Harmadszor is megnősül. Ezúttal egy fiatal fiút vezet oltár elé. Olyan szivárványos, mintha csak ma írták volna. Sporus nőruhában, befont hajjal, menyasszonyként jön a templomba. És a főpap összeadja őket. Ne csodálkozzunk, Caligula volt a tizenharmadik oldalon megmérgezett Claudius elődje. Ő kinevezhette kedvenc lovát szenátornak? De erről majd máskor, egy másik mű kapcsán. A szenátus nem asszisztál tovább az őrültnek, Nerót rövidesen a haza ellenségének nyilvánítja, mint anyagyilkost halálra ítélik. Ő nem várja meg a felkelőket, teljes súlyával ráereszkedik kardjára, az behatol gégéjébe. Harmincéves volt.

Két dolog generálhat holnap igazán izgalmas beszélgetést. Egy: mit tesz az ember jellemével, ha hatalomra jut. Látunk ilyet magunk körül eleget. Annyi a hirtelen meggazdagodott magánvállalkozó meg a feltörekvő politikus, akik mind kis nerók a maguk nemében, mint a pelyva. Kettő: hibás-e Seneca és mindenki, aki táplálta a diktátor öntetszelgő mámorát. Ezen elgondolkodhatunk. A mélylélektanról, Freudról, az egzisztencialista regényről hamarosan úgyis beszélünk az Édes Anna kapcsán.

– Lefekszünk? – kérdezi Boti, miközben kikapcsolja a tévét és elnyom egy ásítást.

Bólintok.

 

(A mű megírását alkotói ösztöndíjjal a Kisebbségi Kulturális Alap segítette. Dielo vzniklo pomocou štipendia Fondu na podporu kultúry národnostných menšín.)

 

 

Benkő Timea (Érsekújvár, 1973)

Egyetemi diplomáját a pozsonyi Comenius Egyetem Bölcsészettudományi Karán szerezte magyar–szlovák szakon. Az érsekújvári Pázmány Péter Gimnázium tanára, a Vasárnap hetilap külső munkatársa. Számos érdekes sorssal találkozik, ezek a témái interjúinak, riportjainak. Nagyon kevés fontosabb dolog van az életében, mint az írás és olvasás. Ezek közé tartozik a családja. Lányával és férjével Tardoskedden él. Portréját Mészáros Júlia készítette.