Juhász Tibor: Behúzás Menettérti

Miskolcot és zártkertes külterületét, a lyukóvölgyi szegregátumot, a 16-os számú autóbuszjárat köti össze. A város egyik közlekedési csomópontjából, az Újgyőri főtérről indul. Az egyre meredekebben emelkedő Lyukóbányai úton felmegy egészen a hajdani bányaigazgatóságig. Ott megfordul, hogy visszafelé újra keresztülvágjon a völgyön.

Szabad- és munkaszüneti napokon ezt a vonalat óránként egyszer járja be, de munkanapokon gyakrabban útra kel. A szegregátumban, amelyben körülbelül két-háromezren élnek, nagy szükség van rá – nincs bolt, és egyetlen szolgáltatás sem érhető el a közelben. Ennek ellenére a menetrend nem az itt élőkhöz, hanem a városban lévő intézményekhez igazodik. Kora reggel, valamint késő délután az iskolák és a munkahelyek miatt viszonylag sűrűbbek a járatok, viszont az összeköttetés kilenc és tizenkettő között óránként csak egy alkalommal biztosított. Akik elkésnek, esetleg bérlet vagy vonaljegy hiányában nem léphetnek fel az utastérbe, a következő busz érkezéséig akár egy órányi várakozással is számolhatnak.

A lent maradók leginkább a megállókban időznek, mobiljukba bújnak, néznek maguk elé. Ilyenkor jellemzően csak azok fordulnak vissza, akik a Lyukóbányai út közelében laknak. Mert az erdő, amely az aszfaltsáv két oldalán húzódik, még kilométerekkel beljebb is lakott tákolmányokat rejt, és ezekbe hazatérni is csak sáros, elhanyagolt utakon lehetséges. Eső vagy tél idején például a helyváltoztatás irdatlan erőfeszítéseket követel, ami leginkább a kisgyermekes családok, a betegek és az idősek napjait teszi embertelenné. A padok szinte mindenhonnan hiányoznak, a fárasztó gyaloglás után nincs mód megpihenni.

Azoknak sincs nyugodalma, akik bejutnak reggel a városba, és aránylag gyorsan végeznek a dolgaikkal. A szükség, hogy tüzelőt szerezzenek, a megállókhoz közeli részek lakóitól is napi több órát vesz el. Az összetákolt falak nem tartják a meleget, bár a rossz kályhák a tűzveszély miatt egyébként is állandó felügyeletet igényelnek. Ezért sokan próbálnak meg otthon maradni, de a hiányzó közművek miatt előbb-utóbb mindenki nekiveselkedik. Gyűjtik ugyan hordókba, vedrekbe a csapadékot, de több vízre van szükség. És aztán megint, majd ismét ez a kálvária.

Gyalog csak a szegregátum elejéből egyszerű az Újgyőri főtérre jutni. Noha az életkörülmények itt sem sokkal jobbak, de innen a távolság leküzdése mindössze húsz-huszonöt percnyi sétába kerül. Az erre lakók talán ezért hagyatkoznak kevesebbszer a sofőrök jóindulatára. Sietős lépteik vannak. De mintha éreznék, hogy a lendület nem lesz elég a bejutáshoz. Előreszegezett homlokkal érnek a városhatárra.

Most január van. És én csak nézem, ahogy a pára kicsapódik a leheletükből.