Karafiáth Judit: André Breton árnyékában: Simone, Jacqueline és Élisa

(tanulmány)

A szürrealizmust az I. világháború utáni években huszonéves fiatal férfiak alapították (Paul Éluard 1895-ben, André Breton 1896-ban, Louis Aragon és Philippe Soupault 1897-ben, Benjamin Péret 1899-ben született). Mozgalmukban a nők kezdetben csak mint a férfiak vágyának tárgyai, múzsák vagy szeretők jelentek meg.

A szürrealizmus alapítói nem művészeti irányként határozták meg mozgalmukat.

„Semmi közünk az irodalomhoz; de szükség esetén éppen úgy tudunk vele élni, mint bárki” – jelentették ki egyik legtömörebb röplapjukon 1925-ben.1 „A szürrealizmus nem költői forma”, mondták, mert célja messzebbre nyúlt ennél: a szellem felszabadítására törekedett, újjá akarta szervezni a társadalmat, megszüntetve az embert megnyomorító hagyományokat, a vallás és a család kötelmeit. Ez a szubverzív mozgalom, mely a szabadságot tűzte ki céljául, sok női alkotót vonzott magához különösen a harmincas években. Olyan művészek, mint Méret Oppenheim (1913–1985), Dora  Maar  (1907–1997), Dorothea Tanning (1910–2012), Leonora Carrington (1917–2011) vagy Valentine Hugo (1887–1968) nevét sokan ismerik. Kevés szó esik Jacqueline Lambáról, pedig ő is jeles festő volt, mindeközben André Breton felesége. Ugyanígy Breton első és harmadik felesége, Simone Kahn és Élisa Breton sem kap érdemleges helyet a szürrealizmus történetében, noha mindhárman megérdemelnék.

André Breton választott társai, feleségei szép és okos nők voltak. Vajon háttérbe szorultak ők kiemelkedő férjük árnyékában? E rövid írásban erre a kérdésre próbálok válaszolni. Simone 1920 és 1931 között volt hivatalosan Breton felesége, Jacqueline 1934 és 1943 között. Élisa házassága 1945-től Breton haláláig, 1966-ig tartott.

Breton első felesége, Simone Kahn (1897–1980) a Sorbonne-on végezte irodalmi tanulmányait. Érdekli az avantgárd, előfizet Bretonék folyóiratára, a Littérature-re. Rendszeresen jár Adrienne Monnier könyvesboltjába, mely kölcsönkönyvtárként és előadások helyszíneként is működik, s neves látogatói közé tartozik Joyce, Ezra Pound és André Gide mellett André Breton is. Simone közös barátok révén 1920 júniusában ismerkedik meg Bretonnal a Luxembourg kertben.  A bájos fiatal nő intelligenciája rögtön felkelti Breton érdeklődését. Júliusban még többször találkoznak, és amikor Breton elutazik Bretagne-ba, levelezni kezdenek és a levélváltás egyre intenzívebb lesz. Mint Marguerite Bonnet írja, Simone értő figyelemmel követi Breton töprengéseit – 1920-ban a későbbi szürrealisták még dadaista korszakukat élték, de már érlelődött a dadától való elszakadás gondolata, mely 1922-ben következett be –, és hasznos megjegyzéseket fűz hozzájuk.2 A két fiatal hamarosan elhatározza, hogy összeházasodnak, de Simone szülei ellenzik a házasságot (a bankár papa nem látja jó partinak az állás nélküli fiatalembert), és Breton szülei sem látják jó ötletnek. A megélhetési probléma akkor oldódik meg, amikor a művészetpártoló dúsgazdag divattervező Jacques Doucet tanácsadójának nevezi ki Bretont képzőművészeti és irodalmi ügyekben (Breton javaslatára veszi majd meg a milliomos Picasso híres képét, Az avignoni kisasszonyokat), s ez a megbízás komoly rendszeres jövedelemmel jár Breton számára.

1921. szeptember 15-én házasodtak össze, Breton tanúja Paul Valéry volt. Előtte házassági szerződést kötöttek, melyben Simone szülei rendszeres havi apanázst vállaltak a várható örökség terhére.

Simone részt vesz a szürrealista összejöveteleken, hozzászól a vitákhoz, jegyzeteket készít, s részletes levelekben tájékoztatja az ülésekről Denise barátnőjét. Feljegyzései fontos dokumentumok a csoport életéről, levelei külön kötetben jelentek meg.3 Simone mindössze egyszer szerepel szerzőként egy szürrealista kiadványban: A La Révolution Surréaliste (1924–1928) első számában B. S. monogrammal közöl, szinte inkognitóban, egy szürrealista szöveget.4

Simone szellemi társként jelentős szerepet játszott Breton életében, aki két lábon járó lexikonnak tartotta. Amikor Bretonról szóló könyvében Henri Béhar azt firtatja, hogyan válhatott Breton a szürrealizmus vezérévé, hogyan lett, mai szóval élve, karizmatikus alakja, a férfi személyes adottságai mellett fontosnak tartja megemlíteni, hogy ott állt mögötte, diszkréten, de hatékonyan, Simone, akinek a véleményére sokat adott. Breton azáltal is kivált a többiek közül, hogy ellentétben azok bohém és csapongó életvitelével, ők Simone-nal ideális, stabil párt alkottak.5

Néhány évvel később kapcsolatuk ugyan stabil maradt, de Breton nem fojtotta el vonzalmát más nők iránt, és az általa hirdetett transzparencia elvének megfelelően kalandjairól híven hírt adott feleségének. Így tette ezt 1926 októberében is, amikor a párizsi La Fayette utcában felfigyelt egy szegényesen öltözött, de büszke tartású, feltűnően kifestett szemű és titokzatos mosolyú nőre, aki Nadjának hívta magát. Egy hétig tartó kapcsolatuk minden részletéről beszámolt Simone-nak, s tanácsát kérte, mit csináljon Nadjával, akinek szerelme egyre inkább a terhére volt.6  Ebből az önéletrajzilag hiteles néhány napból született meg a legismertebb szürrealista regény, a Nadja.7

Amikor Breton új szerelmével, Suzanne Musard-ral Toulonba utazott, onnan is rendszeresen írt Simone-nak. 1928-ban Breton azt kéri feleségétől, hogy adja vissza a szabadságát, és a döntés viharos körülmények között októberben meg is születik.

1929 januárjában megindítják a válópert, de csak három évvel később, 1931. március 30-án válnak el hivatalosan. Simone a harmincas években szélsőbalos antisztalinista körökben politizál, és férjhez megy Michel Collinet szociológiaprofesszorhoz. 1954-ben létrehozza Párizsban a Furstenberg galériát, melyben több mint ötven kiállítást rendez 1965-ig. A kiállító művészek között ott találjuk a szürrealizmus első generációjának alkotóit (Man Ray, Dorothea Tanning, Toyen, Jacques Hérold), fiatal kortárs festőket, de volt kiállítás 1954-ben Arcimboldo és más 16–17. századi festők műveiből is. A Galerie Furstenberg rendezte meg Rozsda Endre első franciaországi kiállítását 1957-ben, melyhez Breton írt előszót. Fontos kiállítás volt A szürrealizmus 1962-ben, Arp, Bellmer, Brauner, De Chirico, Dalí, Dominguez, Duchamp, Max Ernst, Giacometti, Hérold, Klee, Magritte, Masson, Matta, Miró, Picabia, Picasso, Man Ray, Tanguy, Tanning és Toyen részvételével.

Breton második felesége, Jacqueline Lamba (1910–1993) ipar-, majd képzőművészeti főiskolai tanulmányai után önálló művészi karriert indított. Az elegáns Grand Magasin des Trois Quartiers dekoratőre volt, később pedig táncosnő a Pigalle negyedben található Coliseum mulatóban.8

Lamba, aki olvasta Breton néhány írását, maga kezdeményezte megismerkedésüket. Dora Maartól tudta meg, akivel 1925 és 1929 között együtt tanult a főiskolán, hogy a szürrealisták egyik törzskávéháza a La Place Blanche, és elkezdett maga is oda járni. Breton úgy emlékszik vissza első találkozásukra 1934. május 29-én, hogy a nő „botrányosan szép volt.”9 Még aznap éjjel hosszú sétát tesznek: a Les Halles környékéről kiindulva átkelnek a Szajnán, az Île de la Citén elmennek a virágpiac mellett, majd ismét a jobb parton a városháza előtt sétálnak: vagyis öntudatlanul ugyanazt az útvonalat követik, melyet Breton tizenegy évvel azelőtt egy automatikus írással készült versében, a Napraforgóban (Tournesol) leírt. Breton óriási jelentőséget tulajdonított annak a véletlennek, mely a vers költői realitását élete egyik legjelentősebb találkozásává formálta. Három hónappal később már feleségül is vette Jacqueline-t, házasságukból született Aube, Breton egyetlen gyermeke.

Jacqueline Lamba mint múzsa, mint Breton felesége és gyermekének anyja maradt meg az emlékezetben, pedig már a házassága előtt és később is festett, fotókat és akvarelleket publikált, és szürrealista dobozokat készített.  A szürrealista doboz Marcel Duchamp és Man Ray „találmánya”, egy talált vagy elkészített tárgy, mely egy koherens világot formál szobrászati, festészeti eszközökkel, többé-kevésbé heterogén elemek felhasználásával. Lamba Bretonnal közösen is készített szürrealista tárgyakat, például egy szürrealista dobozt (Le petit mimétique, 1936), mely egy faládikó, benne szitakötő, mézszínű átlátszó papíron szétterített megszáradt levelek között.

Az 1935-ös Nemzetközi Szürrealista Kiállításon (Santa Cruz de Tenerife) Lamba két képpel is szerepelt Miró és Magritte mellett, de különös módon a képeknek nem írták oda a címét és hiányzott az alkotójuk neve is.10 Ma ezt egyértelműen elfogadhatatlannak tartjuk.

Lamba úgy érezte, hogy férje számára inkább múzsa, szerető, cseléd, szakácsnő és anya, mint művész, és nehezményezte, hogy róla kizárólag mindig mint feleségéről beszélt. Mások pedig Lambát csak mint Breton múzsáját tartották számon.

1938-ban, amikor Bretonnal Mexikóban jártak, Jacqueline megismerkedett Frida Kahloval, és ezzel egy hosszú barátság vette kezdetét. A házaspár hét hónapot töltött Mexikóban, Diego Rivera, Frida Kahlo és Trockij társaságában. Kahlo és Lamba mindketten úgy érezték, hogy háttérbe szorultak híres társuk árnyékában, és nem tudták megteremteni saját művészi identitásukat. 1941-ben Breton és Lamba kislányukkal együtt az Egyesült Államokba emigrált. New Yorkban Breton újraalakít egy szürrealista csoportot Duchamp-mal, és vele és Max Ernsttel együtt megalapítja a VVV (tripla V) című folyóiratot, melynek David Hare amerikai festő lesz a szerkesztője. Breton nem tud angolul, ezért a tolmács és fordító szerepét Jacqueline látja el, aki beleszeret a fiatal festőbe, majd otthagyja Bretont. 1943-ban Frida Kahlo megfestette Lamba zaklatottságát a The Bride Frightened at Seeing Life Opened című festményében, melyben a menyasszony mint kis baba tűnik fel óriási, nemiszerv alakú gyümölcsök között.11 Jacqueline David Hare-rel kötött házassága csak néhány évig tartott.

1943-ban Lamba két kiállításon is részt vett a Peggy Guggenheim galériában, első önálló kiállítását pedig 1944 áprilisában rendezték meg a Norlyst galériában.

Egy kritikus elismerően kiemelte, hogy mámorító álomvilágot alkot képeiben, de a cikk végén azért hozzátette, hogy „a férje André Breton”.

Amerikából való hazatérése után több galériában állította ki képeit. Barátai közé tartozott Picasso, Françoise Gilot és Giacometti. Utolsó kiállítását a Picasso múzeumban Franciaország egyik legnagyobb élő költője, Yves Bonnefoy nyitotta meg.

Élisa Breton (leánykori nevén Élisa Bindhoff Enet, 1906–2000) chilei zongoraművész, egy ideig Benjamín Claro Velasco chilei politikus felesége, aki válása után kislányával együtt az Egyesült Államokba költözött.

Breton 1943 decemberében találkozik Élisával New Yorkban, egy francia étteremben. Lenyűgözi a nő komor szépsége, aki néhány hónappal azelőtt vízbe fulladt kislányát gyászolja. Élisa iránt érzett friss szerelme és a Párizs felszabadulásakor érzett öröme inspirálja a L’Arcane 17 megírására (A tizenhetes arkánum a Csillag elnevezésű tarotkártya, jelentése harmónia, béke, remény), mely himnusz a természethez, a szerelemhez, és egyúttal vitairat is a szürrealizmus védelmében, a polgári rend és a háború ellen.

Breton és Élisa 1945-ben kötöttek házasságot. Breton hatására a felesége maga is szürrealista művész lett: szürrealista dobozokat és kollázsokat készített, és szürrealista kiadványokban publikált. Férje 1966-ban bekövetkezett halála után Élisa tevékeny szerepet játszott a mozgalomban, de szerényen soha nem akarta előtérbe tolni magát.

Simone, Jacqueline és Élisa, ha úgy tetszik, Breton árnyékában élt, nevük ismertségét jórészt Bretonnak köszönhetjük. Ami Simone-t illeti, biztosak lehetünk abban, hogy Breton nélkül is bejutott volna szürrealista vagy más értelmiségi és művészeti körökbe. Műveltsége és rátermettsége révén mint galerista mindenképpen karriert futott volna be. Hármuk közül Jacqueline volt egyedül önálló alkotó művész, de nem tudhatjuk, hogy a „Breton felesége” címke nélkül mennyire vált volna híressé, Élisa pedig – ő az egyetlen, aki nem tudatosan kereste a Bretonnal való ismeretséget – csakis Bretonnak köszönhetően vált szürrealista alkotóvá. Leszögezhetjük tehát, hogy – bár különösen Jacqueline sokat szenvedett a feleség-státusztól –, egyikük sem volt áldozata annak, hogy a huszadik század egyik legjelesebb francia költője választotta társául.

—

1      «Az 1925. január 27-i nyilatkozat». Fordította Bajomi Lázár Endre  = Karafiáth Judit, Szürrealizmus, Budapest, Raabe Klett, 1999, 38.

2    Marguerite Bonnet,  Chronologie =  André Breton,  Œeuvres complètes I.,  Édition établie par Marguerite Bonnet, Paris, Gallimard, Bibliothèque de la Pléiade, 1988, XLI.

3    Simone Breton, Lettres à Denise Lévy, Paris, Éditions Joëlle Losfeld, 2005. Breton hozzá írt levelei is megjelentek: André Breton,  Lettres à Simone Kahn 1920-1960, Paris, Gallimard, 2016.

4    La Révolution surréaliste 1924-1928, No1, 14.

5    Henri Béhar, André Breton. Le grand indésirable, Paris, 1990, Calmann-Lévy, 166–167.

6    I. m., 198.

7    André Breton, Nadja, Paris, Gallimard, 1928.

8      Breton kérésére Rogi André lefényképezte Lamba víz alatti táncát. A kép a L’Amour fou kötetben jelent meg. ld. http://www.thesurrealists.org/jacqueline-lamba.html

9    „… cette femme était scandaleusement belle”. L’amour fou = André Breton,  Œeuvres complètes II., Édition établie par Marguerite Bonnet, Paris, Gallimard, Bibliothèque de la Pléiade, 1992, 713.

10 Gabrielle Hick  = https://www.artsy.net/article/artsy-editorial-bold-surrealist-alongside-magritte-miro-destroyed-work

11  Uo.