Teona Galgoțiu versei – André Ferenc fordításában
piros zöld
egy autó lóg a fák közé szorulva
ott csüngök az autóban én is
hetek óta ki sem szálltam
fekete kárpitot ettem körmöm alá
és fogaim közé ragadt
gyomrom begyulladt a benzintől
de néha-néha a kormányhoz
ülök és versenyautósat játszom
egy nap bagoly szállt
a szélvédőre
bámult engem mintha várna
valamire
lábammal kirúgtam a szélvédőt
berepült az autóba
azt mondta kész az ebéd
fogam a kormányba mélyesztettem
ő meg a gerincembe
elviselhetetlen de kellemes csípést
éreztem
egyik pillanatban elaludtam és
éreztem ahogy a piros autót
az erős ágak nagyon lassan
elengedik
a veranda alatt
óriási szív falába fúrni bele a fejed
lóháton átügetni a fagyott óceánt
magas fa alatt aludni el mint a süketek
egy ugrásból ott landolni kedvesed foghúsán
énekelhetsz tüdőből a néma veranda alatt
a kertben akasztott gazdák és lepkék várnak
a ház ajtaján régóta ott a lakat
végre felnőtt a kígyója a háznak
hogy meg ne unj sétálni a parkolóban
az éjszaka közepén húst és sót zabálsz
reggelre a város kinyílik árulkodóan
az utolsó szédült ló gondosan végigszaglász
fül fel talp le
amikor a szüleid összeházasodtak
megpróbáltál belemászni a pezsgős
pohárba amiből mindketten ittak
hogy megszülethess
de nagyon könnyű volt eltévedni
tekinteted táncoló emberek
lábára mereszteni vagy a sütiket és
tejszínhabot majszoló rúzsos ajkakra
nehezen másztál fel a fényes
plafon közepén a csillárra hogy ledobd magad
apád fülébe
hintáztál egy darabig aztán ugrottál
földre zuhantál a keringő közepébe
egy munkatárs cipőjére ragadtál fel
aki nagyon berúgott ezért korán hazament
és útközben ott hagyott egy benzinkútnál kívül
a város határán amelyben meg kellett volna születned
halak
amikor a hajóra értünk mind levetkőztünk
észak irányába tekertük a kormányt és felhúztuk a hálókat
az utolsó élő halakkal
a halak megtanítottak rémülten átcsusszanni
a deszkák között
néhányan közülünk megtanultak kiszökni is
a halak végignyalták csípőnket minket utánozva
mi nevettünk szórakoztatott
amikor észrevettük hogy a tüdőnket rágcsálják
hogy szívhassanak ők is egy kis tiszta levegőt
sírni kezdtünk hogy kérjük vissza
a jéghegyek már látszottak messziről
úgyhogy engedtük hogy továbbra is belesimogassák a sót
minden testrészünkbe
még a szemünkbe és a fenekünkbe is
a halak otthoni dalokat kezdtek dúdolni
villát és kést vettek elő a fiókból és mi
elkezdtünk gurulni fel a tányérokra mint óvodában
amikor azt kiabáltuk hogy úgy szeretünk homokot önteni a torkunkba
hogy majd belehalunk és hogy ebéd után nem alszunk még akkor sem
ha a szüleink soha többé nem jönnek utánunk
ujjak, vágányok
út közben végig bámultam az összes izzót
és most hogy megint emberekre nézek
mindenkinek lyuk van a homloka közepén
semmi vér és semmi meglepetés
semmi pánik és semmi kötszer
egyesek ostoba vigyorral néznek
mintha nem tudnák elmondani pontosan mi történt
mások morognak nyelvük helyén lila és zöld
vénák kúsznak elő
jön hogy könyékig nyúljak az egyik lyukba
kotorásszak benne vajon utána milyen szagú a bőröm
az emberek hisztérikusan nevetésbe fognak
amikor mondom nekik ne haragudj kérlek
de van valami a homlokodon
és tapogatják magukat a lyuk körül rövid és fürge
ujjakkal
kérlek ne haragudj nem érzek semmit inkább tapogasd te magad
mondják és odébb táncolnak
odamegyek a legközelebbi tükörhöz és meglátom ugyanazt a lyukat csak nagyobb
az ujjam a tükörben lévő lyukba dugom és földet tapintok
benne izmok és ideges bogarak
az ujjam a homlokomon lévő lyukra teszem és egy üveges hideg falhoz érek
lezárt hegy
a hegy széttárja lábait mint két folyót
be tudunk nézni közéjük
rohanni kezdünk a föld alá ahol kánikula van
és az emberek liánról liánra ugrálnak közben
nagy hanggal mesélik hogy óriás szúnyogok
csípték őket össze amik bántani akarnak
a folyók habja egy üstbe gyűlik és végre
kanalakból kortyoljuk
tele a hasunk és boldogok vagyunk kiáltjuk
a hegynek tárja szét megint a lábait
hogy jöhessünk vissza a felszínre bátran és
útra készen
a hegy nem válaszol úgy tesz mintha nem hallana
az emberek a liánokon magukhoz hívnak hogy meséljünk
mi is nagy hanggal bármit amire emlékszünk még
André Ferenc fordításai