Gerevich András: Nincs honnan visszajönnöm

Vaddisznócsörtetés rázza meg
a gerlingeni agyagos földbe ásott,
elfeledett kelta sírokba rejtett
arany karpereceket: csilingel az erdő,
és a kastély teraszán egy unott nudista,
(állítólag magyar költő)
aki eddig tükörben borotválta a hátát,
most sirályszárnyat növeszt,
és az éhes nimfák nyelvén szól:
„legyek a Föld jóllakott ánusza,
életem filmje legyen pornó ettűd.”
Kidomborítja mellkasát, védtelen pőre testét
megtámadják a vérszomjas szúnyogok,
böglyök, poloskák és kullancsok –
a teste nyelvtan
és minden fájdalom összeáll szóvá,
minden mozdulata mondatot ölt.
A vaddisznók kiszimatolják,
és mélyre szívják testszagát:
mintha a fülükbe dúdolt volna
ősmagyar varázsigét

Több neve, több teste van,
több szólamban énekel,
néha Armani, máskor H&M
alsóneműt ölt magára,
ahogy párhuzamosan él egyetlen életet.
Elcsábította Ganümédészt, leszopta Adóniszt,
végig azt hitte Hamletről,
hogy egy bipoláris buzi.
Szeret provokatív szavakat használni.
Már ráunt a testi örömökre,
és intellektuális játék lett a vágy,
lenyomhatsz bármit a torkán
a legmélyebb költészetig.

Két költő él a gerlingeni erdőben
a vaddisznók és nimfák között,
(állítólag mindkettő magyar,)
az egyik csak némán tud üvölteni,
a sirályok visszhangozzák szavait,
a másik a zuhanyban áriákat énekel,
(mindenki azt hiszi, Jakub Józef Orliński)
halvány fényű bőre élő kotta,
minden szeplő és anyajegy hangjegy,
a teste koncertterem,
minden nap egy felzendülő opera,
a másik költő csendjében fürdik.
A föld alól druidák dúdolják Dido sirámát

A parkot éjjel feltúrják a vaddisznók,
nappal megszállják az életunt nudisták,
(állítólag mind magyar költő,)
van köztük kövér, nyurga, izmos,
mindenféle bőr-, szem- és hajszín,
de már senki nem tudja,
ugyanazt a nyelvet beszélik-e,
és vajon egyetlen ember vágyának
számos megtestesülése,
egyetlen fantázia méhéből bújtak elő,
vagy az istenek ilyen nagylelkűen
szórták tele a Földet poétákkal,
hogy végül minden teremtményből
egyszer vers és dal legyen.
(és magyar rímektől zengjen Baden-Württemberg.)
A napolajtól ragyognak a testek,
éjjel a holdfényben összebújnak,
minden test hangszer:
a ciripelés és huhogás mögött
felcsendül a szimfónia.
Nincs hova elrepülnünk.
Minden szárny nyirkos és ragad.
Álmában mindenki Jakub Józef Orliński