Vágányváros – Darvasi Ferenc fotógalériája
A felüljárókon, az elágazásoknál, a tehervonatok lusta árnyékában.
Az iparvágányokat módszeresen bejárva, szenes- és fásvagonok, konténerkocsik közt bukdácsolva, váltók rengetegében, a sínek görbületeitől perceken át foglyul ejtett tekintettel.
A felszakadozott talpfák, vakító zúzottkövek mentén.
Egész életedben engem kerestél.
Az ott hagyott pőrekocsiknál, a donornak használt mozdonyoknál.
Alkonyatkor, szélben, napsütésben, havazás előtt, közben, után.
A gurítódomb tövében, a gabonaszállítmány kanyarulatában.
A vágányféktorony tekintetei elől, amennyire lehet, elbújtál, a forgalmi szolgálattevőket, kocsivizsgálókat, sínbejárókat, tolatásvezetőket, váltókezelőket, vasútőröket messze elkerülted, a kósza őrházak padján merengtél.
Csalánban, sárban, olajban csatangoltál egész életedben.
Engem kerestél, mint egy hatalmas kérdőjel, a rendező-pályaudvaron.
Mindenhová egyedül mentél.
Egyedül, mert amit láttál, csak és kizárólag velem akartad megosztani.
Így volt a lámpás felüljárókon, ahol még a pirosnál rostokoló mozdonyvezetők elgyötört tekintete elől is rejtőztél, a keleti rendező peremén, a makadámúton, amit, látod, még ezt is tudom, macskásnak hívsz, és a fasorban, ami az ősz összes színét felsorakoztatta, és kitakarta a vasúti jelzőtáblákat.
A méla vagonok mögött álltál, a reflektorokat lested, a féksaruban megbotlottál, néha a koromköpő fekete gőzöst is elcsípted, mialatt az alkonyatban nyújtózó síntengert figyelted.
A kihúzóvágányok fagyos levegőjét nyelted.
A fák közé szorult, rozsdafalta szemaforokat szertartásosan megérintetted, a kigyulladt égboltot, a hatlábú mozdonyt bámultad.
Ez lett a te városod, város a városban, város nélküli város, amit embersokaság határol, de ahová ember csak úgy nem jut el, egy külön bejáratú pályaudvar, ami megtart.
A tizennyolcas vágány hullámverdesése.
A környező jegenyefák fegyelmezett hadserege.
A kanyar, aminek a túlsó vége visszavisz a gyerekkorba, abba az eufóriába és félelembe, amit az új helyre, a kisvárosból nagyvárosba való megérkezés, a dolgok korábban sosem tapasztalt gigantikussága jelentett.
A kanyar túlsó vége mögött minden, de minden előbukik.
A gyerek, aki azt hallgatja libabőrösen, hogy vissza nem jön többé soha; a gyerek, akinek azt mondták, hogy én nagyon messze vagyok, talán a síneken is túl.
Nem, nem vagyok messze, ne higgy nekik.
Nem tudják, mit beszélnek.
Mindenre emlékszem, ami veled történt.
Hogy aznap, amikor azt mondták neked, felmérhetetlenül távol vagyok, világgá mentél, de a fákon túlra, a vágányokig azért nem mertél elszaladni.
De nem csak erre, mindenfélére emlékszem.
Ha lent voltál a téren, és a fák mögött, az állomás felől jöttek a tehervagonok a személyautókkal, abbahagytad, amit csináltál.
Ha jött a kis piros vonat, az én szülővárosomból a te szülővárosodba, veszettül csikorogtak a kerekei, és be kellett csuknotok az ablakokat, hogy halljátok egymás beszédét, már ha egyáltalán, nagy ritkán beszélgettetek.
Ha jött a barátod, nekivágtatok a nyílegyenes vasúti pályának, ki a hídhoz, le a pillérre, és te, tériszonyosan, az alul örvénylő habokra meredtél. A folyó felett, szinte a sín tövében álltál, a híd kék vasába kapaszkodtál, amikor elrobogott melletted az expressz nyitva felejtett ajtókkal. A kis piros elé kövér követ raktatok, és messzire iszkoltatok.
És megint elszöktél otthonról, két átszállással, éjszakáig utaztál, de megint hazamentél.
És vonatvezető akartál lenni.
Én pedig féltem, hogy egyszer majd belenézel az őrház ablakába, a váltók, vagonok, felüljárók pompás tükrébe, és elveszítelek.
De ezek a helyek megmaradtak neked, bármi történt is, ezek aztán örökre megmaradtak, és megvédtek.
És én ott voltam veled.
A kihúzóknál, a járműjavítónál, a királyvágánynál.
A lesült tartálykocsiknál.
Ott, ahol a sínek véget érnek.
Vedd már észre, miért kerülgeted ezt a képet, ez volt az a kis piros, ami összekötötte a te szülővárosodat az enyémmel, nézd, a felirat rajta: Éltél ma már?
Azon a vonaton megtalálsz.
Darvasi Ferenc (1978, Gyoma)
Szerkesztő, kritikus. Budapest XIX. kerületében, a Wekerle-telepen él, a Helikon Kiadó munkatársa. Fontosabb művei: Határjárás (kritikák, Magyar Írószövetség Arany János Alapítványa–Kortárs, 2010), Elválik (novellák, Palatinus, 2012), Köztünk vagy. Beszélgetések Mándy Ivánról (Corvina, 2015), „Szeretve tisztelt Főcsatár”. Mándy Iván válogatott levelezése (Magvető, 2018; vál., sajtó alá rend., utószó, jegyz.), Mándy Iván: Ciklon. Válogatott novellák (Magvető, 2018; vál., szerk., életrajz), Reményi József Tamás: Mindig volt egy szigetem. Darvasi Ferenc életútinterjúja (Cser, 2023).