Baka L. Patrik: A kabátomból bújt elő az élet

Lipták Ildikó: Csak neked akartunk jót

(kritika)

„Az ágyam kárpitja szúrós anyagból van. […] Szerintem maradék fonalakból szőtték, így jött ki ez a káosz minta”2 – olvashatjuk Lipták Ildikó regényének önreflexív nyitómondatát és annak folytatását. A főhős elbeszélő, Lilla fekhelyének leírása metaforikusan élete jellemzése is: szúrós, kaotikus, és a szegénység maradék fonalaiból szőtték. Lipták regénye a szó legszigorúbb értelmében hétköznapi eseményeket mesél el. Ám retorikai fogásai révén a mű minden mondatában és szavában elképesztő feszültség rejlik. Jásdi Juli minimalista illusztrációi is ennek érzékeltetése okán lavíroznak a direktség és az elvontság között, a hétköznapi helyzetekben rejlő groteszkséget is érzékeltetve.3

A regény legfontosabb szervezőmotívuma egy régi bőrkabát, amit Lilla nevelőapja kínál fel – nem választási lehetőségként – egy új vásárlása helyett. A ruhadarab azonban olyannyira meghatározó lesz a lány életében, mint az a bizonyos köpönyeg volt Akakij Akakijevics számára, igaz, itt eleinte nem a vágyakozással, hanem a vagányság teljes hiányával társul. Ám mire végül megszokottá válna, eltűnik, hogy az események egész sorozatát indítsa el. Jelentéktelen, mindennapi történésekét, amelyek viszont a felnőtté válásig vezetnek, mire a kabát megkerül. „Tényleg csak neked akartunk jót. Hogy ne röhögjön rajtad mindenki” – mondják a tolvajok, egyszersmind a címet is megmagyarázva. Utóbbit leggyakrabban a szülők szájából hallja a mindenkori tinédzser, itt azonban a diáktársaktól származik. Mindez pedig arra is utal, hogy tőlük és kegyetlenségeikből legalább annyit lehet tanulni az életről. Közben viszont Lillát elönti „valami különös érzelem, ami hirtelen nagyon szorosan hozzákapcsol ehhez a kabáthoz. […] Olyasmi ez, mint a szeretet. Mint ahogy az ember egy háziállatot vagy legalábbis a kisgyerekkori plüsseit kedveli. Elrabolták, meghurcolták, még meg is akarták ölni, de most itt van velem. Nem a fülénél fogva viszem a zacskót, hanem ölelem.”4 A sérelmek talán felszámolnak valamilyen kötelékeket, de mindeközben újak megkötésére is ösztönözhetnek.

A mű homodiegetikus narrátora egy hetedikes lány kendőzetlen, őszinte nyelvén szólal meg. Az egyszerű, rövid mondatokból építkező fogalmazásmód és az el nem túlzott, de természetes szlenghasználat mind ennek hitelességéhez járulnak hozzá. A szöveg tördelése nem sorkizárt, ami a gondolatok hullámzására éppúgy utal, mint ahogy a textus személyes jellegét erősítve a kézzel írt jegyzetfüzet mediális sajátosságait is magára ölti. Ezért az új oldalon induló fejezetek is az új vagy leágazó gondolatmenetek jelölői, melyek azonban továbbra is egy kronologikusan előre mozgó történetegész részei maradnak. Ezt igazolja a szakaszok címtelensége is. E megoldásokkal a mű a naplóregények hagyományaira játszik rá. Az elbeszélő gondolatainak mindazonáltal nem szab határt sem tér, sem pedig idő. Az egyes események, tárgyak által előhívott asszociációi számtalan retrospektív visszatekintéssel gazdagítják a narratívát. Ennek köszönhetően nemcsak Lilla jelenére vonatkozóan ismerjük meg a lány legmélyebb gondolatait, hanem múltjának beszivárgó tapasztalatai az előzményekről is sokat elárulnak. Ugyanígy kerül kivitelezésre az elkalandozás vagy az apróságokba való belefeledkezés is. Az elbeszélés ilyenformán a (tinédzser)tudat gondolatszervező stratégiáinak működésmódját is láttatja. A szerző beleélést segítő remek megoldása, hogy a főhőst csak a kötet 29. oldalán, egy dialóguson belül nevesíti. „A formaválasztás olyan helyzetbe hoz bennünket, hogy elveszik a határ a befogadó és a mesélő között, hiszen a főhős testéről és ahhoz való viszonyáról előbb tudunk meg valamit, mint a nevét.”5  Addigi élményeit ezért a befogadó még inkább a magáénak érezheti, ekkorra pedig már olyan feszes kapocs alakul ki közte és a főhős, illetve annak helyzete között, hogy az olvasó továbbra is magára tudja vonatkoztatni azt.6

Az elbeszélés poétikai megoldásai Lilla mindenkori hangulatához idomulnak. Ha izgul, ha valami kellemetlen a számára, azt a szöveg az élőbeszédet imitálva érzékelteti:

„Most! Most szűnjek meg, én istenem, jó istenem!”7 Helyenként él az intermedialitás eszközeivel, például a filmszerűséget idézve meg a kameramozgás, valamint a ráközelítés aktusának verbalizálásával, vagy épp a levélformát a nem létező nagymamának címzett fiktív, kurzivált levéllel. Ám mindezek továbbra is csak Lilla áramló gondolatainak (naplójának) sajátos, mediálisan reflektált állomásai.

A tinédzserség a szöveg nyelvi érzékenységében és korlátaiban, de Lilla időnkénti ismerethiányában is megmutatkozik.8  Bizonyos szavakat nem ért (epeda), máskor azok archaikusságára (veranda) vagy épp különlegességére (buklé) reflektál, megint máskor értelmezi őket, esetleg személyes, még a gyerekkorából származó etimológiát társít hozzájuk (a „nesz” mint a „wellness” szótöve). Nyitott a humoros szójátékokra és az egymást előhívó nyelvi formációk különbségeinek taglalására, például a „nagynéni” és a „Nagy néni”, vagy az örökzöld Nusi néni esetében, „akit magamban eleinte csak Nuni néninek hívtam, mert mindig olyan rövid szoknyát visel, hogy ki van mindene.”9 Az ismerethiány feloldása általában a detabuizálással párhuzamosan valósul meg, ezeket azonban mindig valamilyen konkrét élethelyzet hívja elő. A felfejtés lehet spontán, alapulhat kikövetkeztetésen, de társulhat hozzá direkt magyarázat is. Utóbbira remek példa, amikor Lilla a nagynénje sportoló előéletéről érdeklődik, mivel látott egy kupát a vitrinjében, arról azonban kiderül, hogy valójában egy urna. „Együtt aludtam egy halottal” – érkezik aztán a retorikailag is bravúros fölismerés. „[D]e valamiért mégsem kavar fel, hogy egy szobában voltam vele. Nusi minden nap ott él, talán nem is gondol már arra, hogy van ebben valami furcsa, és nem az volt a célja, hogy engem összezárjon vele. […]

Most még érdekesebbnek látom a Nusit. Olyan derűs ember! Nem értem, hogy fér el benne ez a történet.”10 A gondolatmenet az élet sötétebb tapasztalatainak megismerésére is nyitott, rugalmas tinédzserlátásmód lenyomata, ahol a kíváncsiság legyőzi az idegenkedést.11 Ennek ellenkezőjét látjuk azonban egy rögtönzött családi látogatás során, amikor Lilla egyik barátnője arról számol be, hogy „Anyám elköttette magát, amikor megszü- lettem. […] Utána meg megcsináltatta a mellét. Én is meg fogom az enyémet. Mivel nem kaptunk értelmezhető didiket a felmenőinktől, azt mondta anyukám, hogy ha elmúlok tizennyolc, befizetünk engem is. / Ebben a mondatban legalább három olyan szó volt, amit én még soha életemben nem használtam. Korábban nem figyeltem meg Tündi melleit, de akkor oda kellett néznem, és láttam, hogy azért mégiscsak van ott valami. Sőt, az lett az érzésem, hogy talán nagyobb is, mint az enyém. Ezek szerint az enyém sem értelmezhető? […] Az életük, amibe bepillantottam, annyira idegen számomra, hogy hirtelen úgy éreztem, nem is beszélem a nyelvüket.”12 Az iménti idézetekből is kitűnik a regény azon törekvése, hogy minden felmerülő kérdésről, legyen az nehéz vagy kellemetlen, feltétlenül őszintén, kitakarásmentesen szóljon. A személyesség az elbeszélő nyitottságában,

de az ódzkodásában is megmutatkozik. „A legszívfacsaróbb talán a műben az, hogy egyáltalán nem célja szívfacsarónak lenni. Lilla olyan könnyedséggel mesél a traumáiról, mint aki már teljesen hozzászokott azok meglétéhez.”13 A megannyi szituáció, jellem, keretrendszer és emberi működésmód (örökzöld nagynéni, régivágású-szűkmarkú nevelőapa, álszent-anyagias főbérlők, Tündi élvhajhász apja) megismerése révén a világ sokrétűsége tárul fel Lilla előtt. Nem durván, de tabumentesen, számos beavatási helyzetet kínálva, mindemellett pedig görbe tükröt állítva a valóság elé, legyen szó a szegény-gazdag bipolarizációról, a szexizmusról, az iskolai zaklatásról, vagy épp a média – illetve akár a család – torzult testkép-elvárásairól. A mű rétegzettsége maradéktalanul kimeríti a duplafedelűség kritériumait. A kamaszokról és a kamaszok által látott felnőttekről szól kamaszoknak és felnőtteknek egyaránt.14

A társadalomkritika mellett a regény szociális problémákkal összefonódó mélylélektani rétege is igen markáns,15 ami mindenekelőtt Lilla karakterének ábrázolásában, valamint az ő szereplőértékeléseiben nyilvánul meg, a problémaérzékenység azonban nem uralkodik el a mű poétikai dimenziója felett.16 Lilla egy alapvetően introvertált, önbizalomhiányos, az osztálytársainak és szüleinek megfelelni vágyó lány. Ezek a jellemzői azonban nem önmagukban állnak és eleve adottak, hanem a jelen és a beszivárgó emlékek tapasztalatai révén kialakult és folyamatosan megerősített tulajdonságok. Gyökereik a csonka családi háttér, a szegénység és a kiszolgáltatottság egymást erősítő hármasságáig nyúlnak, melyek Lilla gyermekkorának lényegi meghatározói voltak. Mivel a lány sem a nagyszüleiről, sem a rokonairól nem tud semmit, joggal feltételezhetjük, hogy az anyja állami gondozásban nőtt fel.17 Lilla jellemének kialakulásában mégis két, ezektől részben függetleníthető tapasztalat, az otthoni kommunikáció és érzelmi kapcsolat hiánya játszotta a kulcsszerepet. „Anyu szeret engem, én szeretem őt, de valójában nincs is más választásunk. Nem úgy vagyunk egymással, mint néhány csaj az osztályban az anyukájával. Mi nem vagyunk »barátnők«. Soha nem mondom el neki a titkaimat, de még a fura gondolataimat sem. Amikor kicsi voltam, olyan sokszor volt csönd a lakásban, hogy mindig ki kellett találnom valamit, ami bent, a fejemben megtörte az ordító némaságot. Például azon töprengtem, hogyha nem hallgatnánk, mit mondanánk egymásnak. Lehet, hogy Anyu is épp így tett.”18

A kommunikációhiány, a meg nem beszélés, az elhallgatás mint gát lesz jelen Lilla későbbi kapcsolatépítéseiben is, és tovább erősíti szorongásait. Jóllehet, ezek eredője éppen az, hogy hányatott előélete miatt az anya sem tanulta meg működésük, működtetésük mikéntjét. Az idézet utolsó mondata is erre utal. A végtelenített csendek a lány emlékei szerint csak a mesemondás aktusakor oldódtak fel, amikor az anya hangja is egészen mássá vált. A regényben ezen alkalmak nosztalgikus emléke vezeti el őt az irodalomhoz és a szavaláshoz, tehetségének kibontakoztatásához is. Mindez önreflexióként azonban a mese és az irodalom terápiás funkcióira is utal, ami számos tekintetben Lipták művére is áll. A szöveg mindazonáltal nem igazán dolgozik sem a pop-, sem pedig a klasszikus kultúrára vonatkozó utalásokkal. A versről, ami Lillát oly mélyen megszólítja, semmit nem tudunk meg (igaz, ez utalhat arra is, hogy mindenki szívéhez más alkotás talál utat), s mint kiderül, még a szavalóversenyre készülő diákok is csak a halott költőket tartják említésre méltónak, hiszen az élők versei még csak nem is rímelnek.

Az apáról nem esik szó a könyvben, alakja a múlt homályába vész. Metaforikusan egy palackba zárt szellem, Lilla őrzi ugyanis anyja régi telefonjait, hátha a jövőben valaki elő tudja majd hívni róluk a régi fényképeket, melyeken akár az apja is szerepelhet. Ám ez csak remény, és egy újabb adalék a zárkózottsághoz. A mű több létfilozófiai kérdést is felvonultat, például az elmúlás vagy a létbizonytalanság kapcsán, a legtöbbször visszatérő érzet azonban a láthatatlanságé. Például, amikor Tündi szülei ignorálják a jelenlétét, vagy odahaza sem figyelnek oda arra, amit mond. Mindezen események filozófiai fejtegetésekbe torkollanak, melyek során a főhős saját létezését is megkérdőjelezi. De „Lilla ezt szokja meg és ideig-óráig kényelmesnek is tartja, hiszen addig is, míg nem vesznek róla tudomást, nem vele foglalkoznak. Ez szűnik meg akkor, amikor mégis képessé válik kiállni magáért mások előtt, amikor már akár finom iróniával és humorral meg fűszerezve is ki tudja mondani gondolatait, véleményét, vágyait és kételyeit.”19  Ebben segíti fokozatosan erősödő kritikai horizontja, minek révén mások kicsinyességét, hibáit, gyengeségeit is mindinkább észleli.

A mű fontos tapasztalata a szegénység és a gazdagság bipolaritása. Ez Lilla emlékeiben a többszöri költözködéssel, a korábbi főbérlőknek, majd a zsugori nevelőapának való kiszolgáltatottsággal társul.20 Utóbbi miatt vásárolják a legolcsóbb tejet, de ő őrizgette a padláson éveken át az anyja üresen maradt koporsóját is – hátha jó lesz még –, miután a mamát egy másikban temették el. Lilla szerény háttere önreflexív módon abban is megmutatkozik, hogy a legtöbb ismerőse kapcsán azok jó anyagi helyzetéről is szót ejt, amivel viszont saját közegének hiányosságairól is tudósít. A szegénység beismerése azonban tabunak számít. Nagy dilemmát generál például, hogy Lilla elfogadhat-e egy titokban felajánlott kabátot az egyik „jól szituált” tanárától. Az ilyen és ehhez hasonló szituációk az olvasót éppúgy folyamatos válaszadásra ösztönzik.

A pénz jelentős „hátországként” értelmeződik akkor is, amikor az egyik osztálytárs családja az osztálynak ajándékoz egy otthonról kiselejtezett kanapét.

„Amikor az apja távozik, végignyúlik a kanapén és a cipőjét is fölteszi rá. Olyan érzésem van, hogy ez a bútor soha nem lesz az osztályé. Kinga leigáz minket, és ennek jegyében most épp elfoglalt egy nagyobb részt a teremből.”21 Lilla korábbi ülőhelyét ugyanígy hódította meg, ahogy a barátnőjét is, ő pedig nem tehetett ellene semmit, hiszen kész tények elé állították. Mindezek révén betekintést nyerünk a tinédzserek hierarchiáját szervező gazdasági dimenzióba is, ami ugyancsak a felnőttek társadalmát tükrözi vissza. A pénz áttételesen a menőség alapja lesz. Nekik kívánnak megfelelni az „alsóbb rétegek”, újabb kiszolgáltatottság-horizontot teremtve önmaguk számára. Így tesz Lilla is, közben pedig maga is hanyagolja azokat, akik kevésbé menők, és vele egy szinten, esetleg alább állnak. A helykeresés nehézségei tehát többdimenziósak. A regény egyik legfontosabb mozzanata és tanulsága azonban ezen folyamatok felismerése, és a rájuk vonatkozó reflexiók megfogalmazása lesz, a kellő distancia kialakítása révén. Valamint annak tudatosítása, hogy egy-egy pozíció, s az azt megalapozó „hátország” milyen könnyen meginoghat egy nagyon is hétköznapi élethelyzetváltozás, például egy válás által. „Ahogy újra és újra odanézek, és látom, hogy milyen praktikákat vet be, hogy észrevegyük azt a szar telefont, hirtelen olyan bénának tűnik, hogy szinte megsajnálom. Feltűnik ennek a viselkedésnek a szánalmassága, és elégedettséggel tölt el, hogy én képes vagyok felismerni ezt, és a felkavaró irigységet felváltja ez a másik érzés: az elégedettségé.”22 Az igazi érettség ösztönző motívumai ezek. És bár Lilla élete a történet végén sem válik idillivé, ahogy maga sem hozza mindig a legjobb döntéseket, annyi biztos lesz, hogy nyitott szemmel jár, boldogul, és legyen bármilyen is a családja, azért ott van mellette, a nehézségek mellett pedig boldog pillanatai is akadnak.23 Csak egy kicsit jobban kell figyelni rájuk, és értékelni őket. Azt viszont Lilla már megtanulta – és vele talán mi is –, hogy ezt hogyan kell.

—

 

1      A  szerző a dolgozat írásának idején  a Nemzetközi Visegrádi Alap ösztöndíjában (International Visegrad Fund, 2023–2024, No. 52310166), a Tempus Közalapítvány által gondozott Fiatal oktatói ösztöndíjban (2023–2024, No. HTP578JPV2024), valamint a Kisebbségi Kulturális Alap ösztöndíjában (Fond na podporu kultúry národnostných menšín, 2024, No. 24-211-00143 Š) részesült. A dolgozat az Üveghegyek. Fejezetek a kortárs gyermekés ifjúsági irodalomból című kézirat részét képezi. – Na tvorbu práce autor získal štipendium Fondu na podporu kultúry národnostných menšín. Úryvok je súčasťou rukopisu s názvom Üveghegyek. Fejezetek a kortárs gyermekés ifjúsági irodalomból (Sklenené pohoria. Kapitoly zo súčasnej literatúry pre deti a mládež).

2    Lipták Ildikó, Csak neked akartunk jót, Csimota, Budapest, 2020, 5.

3    Kocsis Katica, Csak neked akartunk jót, Kultúra.hu, 2020. = https://kultura.hu/csak-neked-akartunk-jot/

4    Lipták, i. m., 115–116.

5     Parti  Judit, Kabátgondok, Mesecentrum, 2020. = https://igyic.hu/konyvajanlok/kabatgondok. html

6     Görbe Helga, Segítség, felnőttem!, Alföld online, 2021. = http://alfoldonline.hu/2021/03/segitsegfelnottem/

7    Lipták, i. m., 55.

8    Kocsis, i. m.

9    Lipták, i. m., 6.

10  Uo. 85.

11  Peer  Krisztina, Dehogy akartatok ti jót! Kamaszlélektan szépirodalmi köntösben, Prae online, 2020. = https://www.prae.hu/article/11614-dehogy-akartatok-ti-jot/

12  Lipták, i. m., 97–98; 96.

13  Kaiser Zsanett, Nemlétezés-érzés, Kreatívek, 2021. = https://kreativek.blog.hu/2021/04/05/nemletezes-erzes

14  Kiss Judit, Bevezetés a gyermekirodalomba, Ábel Kiadó, Kolozsvár, 2008, 15–18.

15  Lovász Andrea, Felnőtt gyerekirodalom. Tanulmányok, kritikák és majdnem lexikon, Cerkabella, Budapest, 2015, 197–198.

16  Uő, Amiről nem lehet beszélni, arról is beszélni kell. Avagy képmutató-e a kortárs ifjúsági irodalom = Hansági Ágnes – Hermann  Zoltán – Mészáros Márton – Szekeres Nikoletta (szerk.), Mesebeszéd. A gyerekés ifjúsági irodalom kézikönyve, FISZ, Budapest, 2017, 251–262.

17  Zólya  Andrea Csilla, Mégiscsak létezem…, Dunszt, 2020. = https://dunszt.sk/2020/09/21/megiscsak-letezem/

18  Lipták, i. m.,22.

19  Zólya, i. m.

20  Parti, i. m.

89

21  Lipták, i. m., 34–35.

22  Uo. 118–119.

23  Peer, i. m