Gyurász Marianna verse
Fotó: Németh Zoltán
MAL DE DÉBARQUEMENT SZINDRÓMA
A szédülés már csak a közös hotelszobában tűnik fel, miközben próbálok minél némábban
szuszogni bele az éjszakába, mint mindig, mikor új, ha nem is idegen, szobatárssal alszom
Az út, ami idáig vezetett, nem a bruttó tizenkét óra menetidő a Nyugati Pályaudvar és Varsó
központi pályaudvara közt
Az út, ami idáig vezetett, harmincegy és fél év, ennél pontosabban pedig az elmúlt turbulens
hetek
Nagyon gyors, parancsra történő, egyszerre rémítő és felemelő munkahelyváltás, a decem-
ber minden évben visszatérő rohanása, stimulusok véget nem érő lánca (nem zuhanha-
tunk a csend szakadékába, minden alkalommal át kell hidalnunk – nem hagyhatunk teret
az emésztésnek, az épp elfogyasztott élményt azonnal a következővel kell erővel kitolnunk
a rendszerünkből)
Erre az időszakra kapcsolódik rá a kétáramnemű mozdony által vontatott Báthory Eurocity,
az egymásba kapaszkodó órák szüntelen ringatása, alig töri meg a pár állomás, amit érintünk
Szobatársam Pozsonynál száll fel
Ülünk az étkezőkocsiban és beszélgetünk
Együtt válunk eggyé a zakatolással
Ami majd az utazást követő éjszaka tűnik csak fel
A kényszerpihenő, a csend, a sötét ajándékaként:
Életvezetési tanácsát úgy tárja elém, mint egy csendes, éles szemű barát, aki az összejövetel
kezdetétől várt, hogy szóhoz jusson végre, mikor a hangadók elpilledtek egy pillanatra vagy
már nagyon berúgtak – most jött el az ideje, elmondhatja rég érlelt monológját az orra alatt,
halkan (nagyon kell figyelned), hogy
Ha nem vagy óvatos, és túl hosszú ideig a vonaton felejted magad, a mozgásban töltött
idő olyannyira képes összezavarni az agyadban a hippokampusszal szorosan együtt-
működő entorhinális kéreg sejtjeit
Hogy ha valahogy mégis leszállni kényszerülsz, a mozdony meghibásodik, mondjuk,
és visszaküldik a kiindulási pontjára, és ott találod magad a repceföldek mellett állva
Ezek a sejtek soha többé nem fogják elhinni, hogy megszűnt a hullámzó, ritmikus
mozgás, a szemed elől az elmosódó, rohanó tér
Ezek a sejtek tagadásban élnek, kóros aktivitással követelik vissza a hullámzó táncot,
a neonfényeket, a körülötted örvénylő arcokat, nevetést, a zajba valahogy mégis bele-
préselt beszélgetéseket, a folyamatos megerősítést, hogy együtt vagyunk, befogad-
tunk, kimozdíthatatlan építőeleme vagy az egésznek, nem is önmagad, inkább egy
gestalt organizmus bal lába, kézfeje, koponyacsontja, bármi, mert mind ugyanolyan
fontos, a legkisebb és a legnagyobb is, a legkomplexebb és legegyszerűbb
Ha leszállsz a varsói pályaudvaron, és egy idegen, tisztán tartott, mégis olcsó hotel
egyik legfelső emeletén találod magad
Hirtelen nem fogod tudni, ki vagy
Magadban, a sötétben, megállíthatatlanul szédülsz majd az elmúlt zakatolás ritmusára
Először azt hiszed majd, az épület billeg, a jobb lábáról a bal lábára helyezi a súlyát,
mert a másik mindig elzsibbad, hogy a szél mozgatja a vékony falú, magas hotelt, ám
aztán ráébredsz, mi okozza a zúgást odabenn
Egy részed ott ragadt a vonatban, és soha többé nem tud megállni
Magyarázza a sötétség a kedves, introvertált barát hanghordozásával
Ezért mondom, hogy próbálj meg néha leszállni, nyújtógyakorlatokat végezni, felmászni
egy-két fára, gyümölcsöt lopni, leülni egy padra egy kedves néni mellé, de nem szólni
egymáshoz, megenni mellette egy pohár joghurtot granolával, nem aggódni azon, elin-
dult-e a vonat, úgysem vettél helyjegyet, és jön majd a következő mondjuk pár perc múlva
De ha mégsem sikerül, vagy esetleg késő, véglegesen bennragadtál a mozgó vagonban,
a rohanó Báthoryn
Már kialakult a neuroplaszticitási zavar, a Mal de débarquement szindróma az agykérged
mélyében, legalább azt remélheted
Hogy a vonat sem tud többé kiszállni belőled, a tánc
A megállíthatatlan forgatag érzi hiányod
Ahogyan te az övét, szóval előbb-utóbb
Valahol
Ismét megtalál
Megjelent az Irodalmi Szemle 2025/3-as lapszámában
Gyurász Marianna (1991, Révkomárom)
Költő, író, molekuláris biológus. Első kötete 2022-ben jelent meg Már nem a mi völgyünk címmel a Kalligram gondozásában.