Takács Nándor versei

Marko Slavkovic felvétele

Paraszimpátia

Meg kell ennem a sok marhaságot,
amit elém tesznek. Gondom, félelmem
zabál, lüktet tőlük az agyam, elsütök
egy avas poént, hogy az evést végig
tudjam ülni. A nevetéstől kipukkadnak
a bendők, koponyámban esik a nyomás:
kerge lettem vagy inkább agyalágyult?
„Alig maradt hús a csontján.” Most a
velőt szopogatják a lábszárakat ütve.
Jóllakott a gond, a félelem emészt,
a vérrel elmém is gyomromba száll,
s kiürült fejem, akár egy felfújt hólyag,
a plafont verdesi a zsíros levegőben.

A mennyek bukása

A függöny mögött szörnyek
várakoznak, és amint az éj leszáll,
uralomra törnek álmaink fölött.
Napkeltekor, ha trombiták
hangversenye szól, eltűnnek.
Az ablak előtt kivont kardú angyalokat látni.
Létezésüket ma sem hisszük igazán.

Barter

Marika megalkudott a képre.
Nyakát nyújtogatta a padlás felé,
a többi régiségről faggatott. Azokra
még szükségem lehet – lódítottam.
A vízhordó asszonyt vitte el. Cseppet
se bántam, a holtsápadt nő kancsalított,
rosszat álmodtam tőle. Nem kaptam
cserébe semmit. Aznap este Marika
avart égetett a ház előtt, s többé hiába
kerestem. Egy cigarettacsikk maradt
utána a járdán. Lábammal odébb pöckölöm,
nehogy észrevegye és fölszedje valaki.

Takács Nándor (1983, Mór)

Költő, a győri Műhely szerkesztője.