Légzőgyakorlat – Seres Rebeka írása Szabó T. Anna Szabadulógyakorlat című novelláskötetéről
Portré: Kultúrpart
„Szerettem, mint futó a levegőt.” (5.) – ezzel a felütéssel indul Szabó T. Anna harmadik novelláskötete, a Szabadulógyakorlat, amely 2020-ban látott napvilágot a Magvető Kiadó gondozásában. A kötetet olvasva valóban úgy érezzük, mintha maratont futnánk, sprintelünk, kifáradunk, lassulunk, sétálunk, újra rohanunk, közben pedig kapkodjuk a levegőt, fulladozunk és fellélegzünk.
A Szabadulógyakorlat erőteljes ritmust diktál, az olvasó felé pedig azt az elvárást támasztja, hogy felvegye a tempóját és kitartson, míg célba ér. A nyitónovella máris megadja a kötet alaptempóját, a Zsoltárszimfónia hevesen lüktet, akárcsak egy futó szíve. A retrospektív távlatból szóló elbeszélő felidézi gyermekkori, első, traumatikus szerelmét, egy nála kétszer idősebb papnak az emlékét, aki kihasználta a lány gyengéd érzelmeit és szexuális kapcsolatba bonyolódott vele. A Szabadulógyakorlatban ezenkívül még számos komoly problémát boncolgató elbeszéléssel találkozunk, megjelenik többek között a demenciának, a női test megváltozásának, a menopauzának, a társadalmi elvárásoknak, az erőszaknak, a gyilkosságnak és a halálnak a kérdésköre is. Ezeket a történeteket visszafojtott lélegzettel követjük, például A nyúl alakú vérfoltot – a középkorú, gyermektelen elbeszélő miközben az utolsó terhességi tesztjét vásárolja meg, felidézi a korábbi hasonló eseteket, amelyek elvezettek jelenlegi életkörülményeihez. Nem könnyű olvasmány a Bőr, erdő, vér sem, melyben a strandon a teste miatt szorongó fiatal lány önmagával vívott küzdelméről olvashatunk, akit az édesanyja lángossal kínál. De a transzcendens világot megnyitó horrorisztikus novellák közben szorul el a leginkább az olvasó torka, a hajnali időpontban az út szélén megjelenő nő, aki teljesen megbabonázva a buszsofőrt majdnem a halálba küldi őt (Bagoly), a férj öngyilkossági kísérlete, akinek Lilith a szeretője, s a démonok állandó jelenléte határozza meg a mindennapjait (Út, éjszaka).
Ugyanakkor a Szabadulógyakorlatban nem minden novella ilyen erőteljes, Szabó T. Anna teret ad az olvasójának a sprint utáni fellélegzésre és regenerálódásra is. Rögtön a második szöveg egy átkötődarab, a Tűzben egy asszony kandallót szeretne vásárolni otthonra a férje tudta nélkül. Az ilyen novellákban nem valósul meg a szereplőkkel, az elbeszélőkkel való együtt-légzés aktusa, csak végigolvassuk a szöveget, értelmezzük, majd rátérünk a következőre. Nem is várható el a kötettől, hogy minden egyes darabja intenzív hatással legyen ránk, hiszen ha kimaradnának ezek az átkötések, az egész könyv atmoszférája fullasztó és émelyítő lenne. Ezek a novellák ajánlják fel annak a lehetőségét, hogy a Szabadulógyakorlatot ne nagyobb szünetek beiktatásával olvassuk végig, ám még így is rákényszerülünk arra, hogy bizonyos darabok után félretegyük, és feldolgozzuk az olvasottakat.
Ugyanakkor vannak olyan elbeszélések is, amelyek kellemesen ellazítanak, mint például a Nagymama kertje, amelyben az otthonosság és a szabadság megejtő színrevitelével találkozhatunk. A címadó novella is ezek közé sorolható, amelynek főszereplője nyugalomra vágyik, hogy eggyé váljon a világgal a természet közelsége által. Az asszony felidézi azt a „lopott estét”, amelyen az orvosnál tett látogatás után nem haza ment, hanem a szigeten, kedvenc fái alatt töltötte az időt. József Attila Dunánál című versére utal az a jelenet, amelyben ül a rakparton, nézi a folyót, közben pedig azt vizionálja, hogy felkapja a légáramlat és lebeg a város felett. Ez jelenti a legnagyobb szabadságot számára, eggyé válni a levegővel, repülni.
Talán már az eddig elmondottakból is látszik, hogy nem lehet a novellákat egységesen lüktetőnek, nyugodtnak vagy éppen fullasztónak nevezni, ugyanis több olyan darab is szerepel a kötetben, amelynek hullámzó a hangulata. Ilyen rapszodikus elbeszélés például a Visszafogott, amelynek istent megszólító kezdete után a második bekezdés átvált egy erőszakos inzultus leírására, majd ismét az úrhoz fordul a narrátor megnyugvásért. Az elbeszélésben hirtelen váltásokkal keverednek az istenhez intézett könyörgő szavak és a durva erőszakot lefestő jelenetek. A Projekt vagy éppen a Két örvény dialogikus szerkezete sodró hatást kelt, máskor pedig az imádkozás repetitív felépítése, a nyelv zeneisége az, ami magával ragad. Az Isten kéje esetében a nagymama hirtelen elfelejt imádkozni, ami eddig az egész napját kitöltötte, és ez a vég előjelének tekinthető. A Míg az éjjel a lány imájával zárul, amelyben felbomlanak a szóhatárok, egymásba csúsznak a szavak: „Melinda a párnát szorongatta, a lányok melegsége után sóvárgott, mélyeket lélegzett és önkéntelenül darálni kezdte megint a nagymamától tanult imát. De atied nyitvaatyám, mígazéjjel vigyázreám, zihálta egyszer, tízszer, sokszor. Amíg végre-valahára el nem aludt.” (109.) A zeneiség összefügg a légzéssel is, hiszen az is egy jól kiszámítható ritmust diktál az emberi szervezetnek, amelyet valamikor maga a textus is próbál lekövetni, szimulálni. Például a Csupaszdomb egyik darabja esetében, ahol a szereplő izgatottsága miatt szaggatottá, töredezetté válik a szöveg: „Zihált. Ült egy kicsit a sötétben, a hátán folyt a veríték. Vakon nyúlt a fogashoz. Levette a szivacsos melltartót, le a harisnyakötőt, felvette a bolyhos fürdőköpenyt. Ha most megnézi, ha most nem fog tetszeni magának, ha most megundorodik: elveszett. Ha nem nézi meg: gyáva.” (150.)
Akadnak olyan novellák, amelyeknek centrumában tételesen is ott a zene, például a Zsoltárszimfóniában a liturgikus énekek, a Zeneterápiában a klasszikus darabok, köztük is főleg Bartók művei, de találhatunk szemelvényeket a kötetben a Black Sabbath, a Rolling Stones, a Pink Floyd és a The Doors dalaiból is. A Szabadulógyakorlat eklektikus zenei stílusa jól nyomon követhető ívet rajzol le, a zsoltároktól indulva eljutunk a transzcendenshez nagyon is kötődő, misztikus Jim Morrison alakjához. A koncertek felforrósodott hangulatát és extatikus állapotát is megidézi az elbeszélői nyelv az ismétlésekkel, felsorolásokkal, rövid tagmondatokkal: „Mindent a szívnek, semmit az észnek, mindent a szemnek, semmit a kéznek – aki halott, táncol, aki él, mozdulatlan: csak bámulni tud. Áhítatosan, haragosan. Hallani, hallgatni, lélekkel a testembe hívni, magamba bűvölni hangját, a lélegzetvételét, a sóhaját, elképzelni a mikrofon nedves gömbjén a suttogó lehelet perzselését, a nyelvét, ahogy belakja, bemozogja a szájat.” (261–262.)
Az együtt-légzés, amely metaforikusan a szöveg és az olvasó kapcsolatát írja le, a szereplők viszonyrendszerét is meghatározza. A kórus egységben való lüktetésének a légzés adja az alapját, ezáltal lesz az egyénekből közösség: „Minden pillanatában tudatában voltam, hogy egy vagyok vele, egységben lüktetünk, hiszen ugyanazt a levegőt szívom ki és be, mert az ő intésére könyörgök és kiáltozom, az ő szempillantására halkulok vagy hallgatok el.” (8.) Az együtt-légzés a szoros kapcsolatnak, az összhangnak a markere, ahogyan az az Egy őszi délutánon című szövegben a fiú karakterén keresztül is reprezentálódik, aki, miközben az unokahúgára vigyáz, hozzáigazítja saját légzését, így fejezve ki összetartásukat. Ezzel összefüggésben az illatok jelentősége is megnő, a Mangó esetében a buboréktea édes íze és illata által köttetik barátság a két lány között, akik meg is állapítják, hogy „[a] leheletünk és a nyálunk előbb keveredett, mint az ízlésünk és a szavaink.” (27.) Ugyanakkor az illatnélküliség is jelzésértékű, a Bagolyban ugyanis amikor a lány a buszsofőr füléhez hajol, nem érez rajta semmilyen illatot, amivel a nő nem evilági volta fejeződik ki.
Szabó T. Anna Szabadulógyakorlat című kötete az ember zsigereibe ható témáin és a mindennapi életből kölcsönzött karakterein keresztül tud igazán hatni az olvasójára. Sokszor számunkra is ismerős szituációkba csöppenünk, máskor pedig örülünk, hogy ismeretlen terepen kalandozunk. A néhány oldalas elbeszélések ugyan nagy tempót diktálnak, de korántsem lehet egy perc alatt végigsprintelni rajtuk. Aki a kezébe veszi a könyvet, annak egy hosszú, akadályokkal teli maratonra kell felkészülnie. Olvasás előtt a versenyzőnek nem kell mást tennie, mint mély levegőt venni, valamint ellazítani az izmait. És futni, ameddig célba ér.
(Magvető, 2020)
Seres Rebeka (1998, Budapest)
Kritikus, jelenleg az Eötvös Lóránd Tudományegyetem hallgatója.