Hizsnyai András: A 22-es határátkelő 2. – „…helyettem én” (próza)

* Folytatás 2014. januári számunkból. – A szerk.

2. IRVING ŐRMESTER
Irving őrmester nem hitt az átmenetekben. A parancsnokság nagyon örült neki, hogy Irving őrmester nem hisz az átmenetekben, mert úgy érezték, hogy végre gyümölcsözni kezd a határőri kiképzés gondosan összeállított tanrendje és ideológiája, amibe Plukowski tábornok és Plukowski ezredes annyi energiát és gondot fektetett, és ami ennek ellenére mindeddig csak olyan inkompetens lézengőket és hazaárulókat szabadított rá a négyeshatárra, mint Yaszihin vagy az a másik semmirekellő kurvapecér, akinek csak azon jár az a semmirekellő, hülye esze, hogy Plukowski ezredes becses tintagyűjteményének hírét bemocskolja és még ki tudja, milyen kommunista beszivárgásokat végezzen az ezredparancs eminens tagjain, ahelyett, hogy inkább ne engedne át senkit azon az istenverte határon. A szovjetek féltek, hogy KeletBerlinből kiszökik az értelmiségi réteg. Az amerikaiak féltek, hogy Nyugat-Berlinbe beszökik a kommunista réteg. A britek féltek, hogy beszöknek a keleti nácik, és a nyugati nácikkal rétegbe verődnek. A franciák féltek mindentől. Egyszóval senkinek sem volt érdeke, hogy a határon bárki is átmenjen. Kivéve a németeket, akiknek az egyetlen vágyuk az volt, hogy minél gyorsabban újraépítsék a rommá lőtt városukat, és legyen végre hol aludniuk, de ez senki mást nem érdekelt. Nem hiába volt hát az ezredparancs kedvence Irving őrmester, aki nem hitt az átmenetekben, következésképpen senki nem is ment át a határon az ő ügyelete alatt.

–    Mutassa a papírjait! – vakkantotta Irving őrmester és keményen belerántotta szemöldökét a kis disznószemei látóterébe, ami azt eredményezte, hogy egy kis, bolyhos lőrésen keresztül látta a világot és főleg azt a mocskos kommunista agitátort, aki be akarta csempészni a zsebében Marx Károlyt az ő szeretett Nyugat-Berlinjébe.
–    Tessék, itt van minden. Két hónapig jártam a hivatalokat, mire mindent sikerült beszereznem.
–    Nem, nem, nem, nem… – kacagott fel gúnyosan Irving őrmester, mintha átlátna az öregember cselein. – Először jönnek a kérdések. Ha előbb kiderül, hogy maga egy mocskos kommunista agitátor, aki be akarja csempészni a zsebében Marx Károlyt az én szeretett Nyugat-Berlinembe, nem fogok vesződni a papírjaival, hanem hátraarc, és mehet is vissza borscsot enni!
–    De Marx már rég halott.
–    Ahá! Szóval ismeri!
–    Hát persze hogy ismerem, híres filozófus volt, ráadásul itt élt, Berlinben!
–    Hogy filozófus?! Megmondom én magának, mi volt Marx Károly! Egy mocskos kurvapecér, aki bajonettel támadott rá az amerikai álomra! Egy hazaáruló seggfej, aki puszta kézzel fojtotta meg Jézus Krisztus urunkat! Az volt Marx Károly! Még hogy filozófus!
–    Jó, jó, ahogy gondolja. Most már megnézné a papírjaimat?
–    Nem. Most jönnek csak a leleplező kérdések!
–    Na jó, hát akkor kérdezzen. Nincs semmi titkolnivalóm.

Irving őrmester megköszörülte a torkát, és szinte teljesen belehajolt az öregember arcába, mintha azt akarná megnézni, nincsenek-e bolsevikok a pórusaiban.
–    Mocskos kommunista agitátor maga?
–    Nem.
–    Rendben – pipált ki egy mezőt a papírján. – Be akarja csempészni a zsebében Marx Károlyt az én szeretett Nyugat-Berlinembe?
–    Mi van magával meg ezzel a Marx Károllyal folyton?
–    Ne próbáljon kitérni a válasz elől!
–    Nem, nem próbálom becsempészni Marx Károlyt a maga szeretett Nyugat-Berlinjébe, de még a hamvait sem.
–    Helyes! Miért akar maga egyáltalán nyugatra menni?
–    Meg akarom keresni a fiam családját, és meg akarom mondani nekik, hogy a fiam meghalt.
–    Miben halt meg a fia?
–    Háborúban.
–    Aha. Melyik oldalon harcolt?
–    Mégis mit gondol, maga tuskó, egy német férfi melyik oldalon harcol? A német oldalon harcolt, a németen!
–    Sejtettem!
–    Megnézné már a papírjaimat végre? – sóhajtott az öreg.
–    Miért akarja maga annyira, hogy megnézzem a papírjait? Izgul? Izgul, hogy észreveszem-e, hogy hamisak, igaz?
–    Nem izgulok.
–    Ahá! Szóval tényleg hamisak!
–    Nem hamisak, csak már menni szeretnék, hogy a kijárási tilalomig elérjek a menyemékhez!
–    No, majd azért megnézzük!

Irving őrmester belelapozott az iratkupacba, és drámai meghökkenést színlelt.
–    Atya világ! Hiszen a maga papírjait Marx Károly cinkosa és kebelbarátja, a szovjet megszálló hadsereg parancsnoksága adta ki!
–    Hát persze hogy ők adták ki, hiszen ők a megszállóhadsereg!
–    Pedig ezekkel a papírokkal sehova nem megy, öregem, annyit megígérhetek! Nekünk hazafias kötelességünk nem elfogadni olyan papírokat, amit a szovjet megszállóhadsereg parancsnoksága adott ki.
–    Akkor mégis kitől kérjek papírt, hogy átmehessek?
–    A maga övezetéhez tartozó parancsnokságtól.
–    De hát az a szovjet megszállóhadsereg parancsnoksága! Én a szovjet megszállás alatt
lévő övezetből vagyok!

–    Hát akkor maga köteles a szovjet megszállóhadsereg parancsnokságától papírt kérni! Aki papír nélkül akar átmenni, az mocskos kommunista.
–    De nekem van papírom, és nem vagyok kommunista!
–    Hiszen pont ezért kommunista!
–    Úgy érti, valami csapda rejlik itt? – borult el az öregember arca.
–    De még milyen csapda – felelte Irving őrmester –, a 22-es csapdája. Bárki, akinek kiadnak a szovjetek papírt, az kommunista.

Csak egy csapda volt, és ez a 22-es csapdája volt, amely leszögezte, hogy akiben megbíznak annyira a szovjetek, hogy papírt adjanak neki, az kommunista. Ha az öregnek nincs papírja, nem mehet át a határon, amíg nem kér a szovjet parancsnokságról papírt. Ha nem adnak neki papírt, lehet megbízható, és átmehet a határon, ha van papírja. Ha kiadnak neki papírt, akkor viszont kommunista, és nem mehet át a határon. Ha nem kommunista, kérhet papírt és átmehet a határon. Ha viszont adnak neki papírt, akkor kommunista, és nem mehet át a határon. Az öreget mélységesen megrendítette a 22-es zárótételének abszolút egyszerűsége, és tisztelettel füttyentett.

–    Ez ám a csapda, ez a 22-es – jegyezte meg.
–    A legtökéletesebb, ami valaha is létezett – hagyta helyben Irving őrmester –, és most
menjen vissza, és kérjen papírt!

Azzal rányomta az útlevélre az elutasító pecsétet, és büszkén, nagy betűkkel, hogy mindenki láthassa, ki leplezte le a kommunizmus vérmes ügynökét, aláírta magát: Washington Irving őrmester.